Morgó Sapiens blogja


Felhívás forradalomra!?

Forradalom, forradalom, világforradalom... terjed az éterben egyre jobban, terjed lopva, osonva, kúszva vagy többek által lelkesen, dühödten, hangosan, izzó indulatok gőzében kiáltva. Valakik a háttérben már ezt is eltervezték előre, mint mindig szinte kivétel nélkül minden "forradalmat", vagy most kivételesen nem? Számomra teljesen mindegy!

Az emberi tudat forradalmának szükségességéről vajon miért nem beszélünk soha? Ameddig ezt nem valósítjuk önmagunkban meg, addig az emberiség örökkön-örökké ugyanazon hibákba fog beleesni, csak koronként annyi különbséggel, hogy mások lesznek az őt körülvevő díszletek. Tovább »

Egy világ, egy nép, egy birodalom, egy führer?

Egy ártatlan és naiv kérdés fogalmazódott meg ma bennem: miközben gőzerővel folyik a világgazdaság pénzrendszer általi bedöntése, és az ezt övező globális hisztériakeltés, hogy mindenki valamiféle “messiás” után kiáltozzon – és még véletlenül se jöjjön rá arra, hogy biza lenne minderre megoldás, de ahhoz előbb tudatosodni kellene az egyéneknek és ezáltal a tömegeknek – nos eközben New Yorkban vidáman és gőzerővel épül a 2013-ban átadásra kerülő One World Trade Center magyarra fordítva az Egy Világ Kereskedelmi Központ… Egy világ, egy kormány, egy pénz egy hadsereg, ein Volk, ein Reich, ein Führer, egy elmebaj újratöltve. Tovább »

Az "Arckönyv" igazi arca - Fészbúúk és Cenzúra

Nem ért váratlanul, hogy a magát a kapcsolattartás és emberközpontú közösségformálás csúcsaként hirdető „közösségi oldal” elkezdte pár napja bojkottálni a szerkesztői fiókunkból feltöltött tartamainkat. Először még jó ideig technikai hibának gondoltam, aztán mikor rájöttem, hogy ez biza következetes, mert csak a linkeket tudom megosztani, de azt is csak többszöri próbálkozás eredményeképpen, valamint már ismerőseim közül is vannak akik nem tudják teljes egészében megjeleníteni az ajánlókat, akkor újra megerősődőtt bennem: a SZÓLÁSSZABADSÁG ILLÚZIÓ, A CENZÚRA VALÓSÁG. Tovább »

A pogácsa

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek. – Mondd, apát! Mi az a tanítás, amely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán?

- Egy szezámmagos pogácsa- felelt azon nyomban Lin-csi, aztán nagy nyugalommal fürkészte szerzetesei arcát. A hívek zavartan fészkelődtek, majd az egyik megkérdezte.

- Tréfálsz, apát? Tovább »

Anthony de Mello: Ébredj tudatára!

A 20. század egyik kevésbé ismert szellemi tanítója, kinek szavai túlmutatnak minden vallási hitrendszer keretein. Annak ellenére, hogy a katolikus vallás "korlátain" belül indul az ébredése, tökéletesen átfénylik szavain az Időtlen Tudás. Az egyhetes lelkigyakorlat összefoglalását tartalmazó "Ébredj tudatára", azt bizonyítja, teljesen átlátta az emberi lélek működését, s annak gyógyulásának receptjét. Aki ezt a könyvet olvassa, az megérti az ébredés és a szabadság fontosságát és soha többé nem tud komolyan venni semmilyen szervezett ideológiai propagandát.  Részlet az előszóból:

"Jézus tanítványának mondja magát, de szerinte Jézus csak annyiban különbözik másoktól, hogy, éber és teljesen szabad; nem Isten Fiaként tárgyal róla, hanem mint aki arra tanít, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk; végső sorsunkról néha úgy beszél, mint a személytelen Istenbe való feloldódásról; Tovább »

Vagyok aki vagyok, Morgó Sapiens

Vagyok, aki vagyok. Morgó Sapiens vagyok. Valaki már jó ideje használja a Morgó Sapiens nevet aki nem azonos velem, ráadásul hozzászólásait azonosítja a kataklizma.info oldalán található "Morgó blogja" birtokosával: azaz Velem :) Azt még megértem, hogy másnak is eszébe juthatott ez a "fedőnév", sőt akár tőlem függetlenül illetve akár a tudtomon kívül engem megelőzően is, ám az már nem világos, hogy miért igyekszik ténykedését egybemosni, azonosítani velem, ily módon a kataklizma.info oldalával. Egy bizonyos: nem véletlenül, mivel véletlenek nincsenek. Tovább »

Mit keres a Kataklizma a Fészbúkon?

Mielőtt megkérdeznéd: MIT KERES A KATAKLIZMA A FÉSZBÚKON? Magam válaszolok Neked. Tudjuk, hogy az összes ilyen jellegű portál nem éppen emberbaráti megfontolásból jött létre. Ám létezik, és igen sok embert vonz. Ha csak egyetlen egy is közülük megismerkedhet ilyen módon azokkal az információkkal, melyeket oldalunk összegyűjtött, akkor már úgy érzem, mindez nem volt hiábavaló.

Nem oda kell vigyük a Fényt, ahol világosság van, hanem oda ahol a sötétséget hazudják világosságnak. Tovább »

Börtönünk kulcsa a kezünkbe adatott

„Ellenőrizni tudjuk az időjárást, vagy hamarosan képesek leszünk rá. (Hozzáfűzte, hogy nem jódkristályok ledobására gondol a felhőkre, amely már ismert eljárás, hanem valóságos ellenőrzésre.) Az időjárás hatékony fegyver a közvélemény befolyásolására. Lehetővé teszi eső előidézését és a csapadék visszatartását azért, hogy bizonyos területeken az élet befolyásolható legyen, és ellenőrzés alá lehessen venni. Egyrészt szárazságot lehet előidézni a növekedési időszakban, s így végül is leáll a növekedés. Másrészt igen erős esőzéseket lehet előidézni az aratási időszakban, úgyhogy a felvizezett talaj nem teszi lehetővé az aratást. Mindkét módszer kitűnően alkalmazható.”(idézet Dr. Day beszédéből, 1969. március 20) Tovább »

A belső Sötétség és Fény

Egy este egy öreg Cherokee indián az emberek belsejében dúló harcról mesélt az unokájának: -„Fiam, az ütközet a mindannyiunk belsejében ott élő két farkas között dúl. Az egyik a Rossz. Ez a harag, az irigység, a féltékenység, a beképzeltség, a bánat, a gyűlölet, a kapzsiság, az arrogancia, az önsajnálat, a neheztelés, sértettség, a kisebbrendűség, a hazugságok, a büszkeség, a sóvárgás, a felsőbbrendűség és az egó. A másik pedig a Jó. Ami az öröm, a béke, a szeretet, Tovább »

Fontos üzenet: NEKED

Alább olvashattok egy névtelen szerzőtől származó levelet, mely az interneten kerig már legalább egy évtizede, és állítólag az Új Világrend üzenete az emberiséghez. Hogy valójában ki is írta, az lényegtelen, ami benne van az sajnos többnyire igaz és már vitathatlanul megvalósult tényállás. Hogy változtathatunk-e ezen? Döntse mindenki maga el miután elolvasta:

"Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább. Tovább »

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Az igazság ott van, ahová sohasem tekintünk.