február 2012


A komposztkazán

Dr. Országh József munkássága nem ismeretlen az avatottabb emberek előtt. A biotömeghasznosítás és a víztisztítás új alapokra helyezése terén végzett munkásságáról már szóltunk az oldalunkon. 2012. február 24-én Veresegyházon a Magyar Szalmaépítők Szövetsége, a Viruló Kert Baráti Közhasznú Egyesület és az Élet-Közösség Egyesület egy kerekasztal-beszélgetés keretében bemutatta többek között a komposztkazánt. Ennek keretében tekinthető meg Dr. Oszágh József  és társainak előadása. Ajánljuk mindenki figyelmébe! Tovább »

Az ürülékünk(höz)től való (v)iszony

Tapasztalatból tudom, hogy a tudományos szakemberek által keresett megoldások mögött, egy életbölcseleti megközelítés mindig fellelhető. Amint azt már említettem, a zsidó-keresztény felfogás nemcsak az ürüléktől való iszonyt és félelmet nevelte belénk, hanem azt a – szintén tudományosan védhetetlen – felfogást, ami szerint az ember, a Föld és a Természet, isteni eredetű ura [2]. Ürülékünkhöz való viszonyunkban egy tudományosan is ésszerű szemlélet helyett egy érzelmi, mondhatnám vallási eredetű szemléletet alakítottunk ki, aminek a pusztító következményeivel sajnos még csak igen kevesen vannak tisztában. Tovább »

Szarkeverő társadalom - A Szent Szar dicsérete

Kivonatok «A Szar dicsérete» c. kiáltvány szövegéből. Az eredeti szöveg elolvasására kattintson ide.

Évmilliók növényi élete kellett ahhoz, hogy a terméketlen iszapot és kőzetet televényes termőföld  borítsa be, levegőjét pedig éltető oxigén, (régiesen: «éleny») tegye lélegezhetővé. Ez lett az emberi élet alapja ezen a földön.

A letakart mérgeket és a piszkos iszapot, amit kozmikus erők hosszú hatása tüntetett el, azt a hálátlan ember, bányászatával hozza felszínre. A felelőtlen ember szörnyű bűnének következtében a világ vége lesz az új idők kezdete. Öngyilkosságot követünk el! Városaink rákos fekélyek a Föld szép arcán. Onnan fentről ez nagyon jól látható. Nem azt esszük, ami közelünkben terem, hanem élelmünket nagyon messziről, Afrikából, Amerikából, Kínából, és Új-Zélandról hozzuk rengeteg energiaveszteséggel. A szarunkat sem gondozzuk. Tovább »

Az élet él és élni akar sticky icon

A minket körülvevő hibásan működő világot a legtöbbünk által soha le nem ellenőrzött, de "szaktekintélyek" által megdönthetetlen dogmákkal bebetonozott és tudatunkba súlykolt "hibás tudások"  alapozták meg. Csoda hát, ha ez az építmény napjainkra már recseg-ropog és teljesen összeférhetetlenné vált az ÉLET alapjaival?

"Amiatt lettünk biorobotok, hogy elfogadtuk a hibás tudásokat, illetve elfogadtuk azt, hogy a szakember az mindent jobban tud. De ezt annyira, hogy lassan a gyerekeinket is szakemberek csinálják." - mondja  Géczy Gábor "A vidék jövője a jövő vidéke" című előadásában Táton, melyet mindenkinek kiemelten ajánlok a figyelmébe. Tovább »

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.

Buddha