április 2011
A Hatalom Mátrixa
Jordan Maxwell ma is az egyik legismertebb kutatója és tudományos szaktekintélye az okkult és vallásos filozófiáknak. Érdeklődése a téma iránt még 1959-ben kezdődött. Három és fél évig dolgozott az Igazságkutatók Magazinjánál, Amerika legrégebbi, 1873 óta működő, gondolatébresztő újságjánál, mint szerkesztő és vallási szakértő. A nyugati vallások eredetével és a titkos társaságokkal kapcsolatos felfedezései szenzációs érdeklődési hullámot indítottak el a világon.
Több tucatnyi intenzív szemináriumot tartott, saját rádióműsort vezetett, vendégszerepelt 600 rádióadásban, könyveket írt, sok tv adásban szerepelt, másokat pedig ő maga készített, köztük például három darab 2 órás, a CBS-nek készített dokumentumfilmet, Tovább »
Mit keres a Kataklizma a Fészbúkon?
Mielőtt megkérdeznéd: MIT KERES A KATAKLIZMA A FÉSZBÚKON? Magam válaszolok Neked. Tudjuk, hogy az összes ilyen jellegű portál nem éppen emberbaráti megfontolásból jött létre. Ám létezik, és igen sok embert vonz. Ha csak egyetlen egy is közülük megismerkedhet ilyen módon azokkal az információkkal, melyeket oldalunk összegyűjtött, akkor már úgy érzem, mindez nem volt hiábavaló.
Nem oda kell vigyük a Fényt, ahol világosság van, hanem oda ahol a sötétséget hazudják világosságnak. Tovább »
Az emberi psziché manipulálása
Ezt az interjút mindenkinek látni kell akit foglalkoztat a nagy kérdés: hogyan juthatott a manipuláltság eme borzalmas mátrixába az emberiség, az emberi tudat? Véletlenek sora, vagy gondosan megtervezett és kivitelezett tervek eredménye korunk elbutult, gyökereitől elszakad, függőségére és passzivitására oly büszke emberisége? Milyen technikák segítségéve tudta ezt véghezvinni a láthatatlan birodalmát kiépítő világelit és melyek voltak azok a lépések melyek eredményeképpen a mai kor embere ilyen mértékű szellemi, tudati és mentális elbutulásba, rabszolgaságba süllyedt?
„Az emberek nagyon rövid idő alatt tévéfüggővé váltak. A legtöbb ember a mai napig azt hiszi, hogy a sokféle szórakoztató program, a filmek, a dráma, azok csakis azért vannak, és nem többek mint egyszerű szórakoztatás. De ez soha, de soha nem volt így. A legfontosabb szociális üzeneteket a mozifilmeken át vezetik be, felfokozott drámával és érzelmi állapotok szekvenciájával. Nem logikus, tényszerű szekvenciákkal, hanem bizonyos érzelmi állapotok kialakításával amiket az agy regisztrál és ezáltal bevésődnek az üzenetek”- mondja Alan Watt igazságkutató a vele készült interjúban. Ha te is az igazságot kutatod, ha többet szeretnél tudni a tudományosan programozott rabszolgaság intézményének hátteréről, akkor feltétlenül látnod kell ezt a filmet. Tovább »
Összeomlás
Azt, hogy a globális felmelegedés hírének elterjesztésével a Föld lakosságának a további, pénzügyi eszközökkel való megszorítása (pl.: környezetvédelem címszó alatt újabb adók kivetése, stb.), irtása és haszonszerzés a célja a globális elitnek, már sokan tudják. Azonban ebből a filmből, arra a sarkalatos kérdésre is megtudhatjuk a választ, hogy miért dolgoznak rajta különböző technológiákkal, hogy valóban melegedjen fel a klíma és olvadjanak el a sarki jégsapkák. Megdöbbentően logikus és könyörtelen oka van... Csak nem hitték, hogy végigcsinálják aztán meg olajra lépnek?
Minél többen ismerik meg ezeket a terveket, annál nagyobb ellenállásba fognak ütközni. Figyelem emberek! Terjesszétek egymásnak az igazságot, mert ez az egyetlen fegyverünk a gonosz ármánykodása ellen! Csak így menekül meg a csodálatos bolygónk az ökológiai katasztrófától! Tovább »
Egy-S-Égbe
Rá találunk és ránk talál, mert el sem vesztünk, csak éppen túl sokat tudunk ahhoz, hogy tudjuk amit, már eleve Tudunk.
S úgy tűnik, hogy annál is többet akarunk tudni, ami máris sok, így egyszerűen sokk lehet, ha válogatás nélkül fodrozzuk az információkat az elme tengerében, hogy az, vihart kavarva csapkodó hullámokkal játszadozzon Tudatunk hajójával. Valóban olyan sok minden fontos számunkra? Valóban szükségünk van annyi hírre, s tudni valóra-valótlanra? Tovább »
A jövő farmja?
„Ha a szelet, a napot és az atomot mind felhasználnánk akkor az olaj kimerülése nem is lenne igazán gond?...Túl sokáig vártunk az alternatív energiák fejlesztésével és az is valószínű, hogy ezek az alternatív energiák együtt sem lennének képesek az ipari társadalmakat energiával ellátni úgy, ahogy ahhoz az ásványi fűtőanyagokkal hozzászoktunk. Az embereknek meg kell érteniük, hogy olyan életmódot teremtettünk, ami alapjaiban fenntarthatatlan.” Ezt a filmet az angol példán keresztül egy tartalmas eszmecsere indítójának szánom. Lehet egyetérteni és lehet nem egyetérteni a filmben elhangzottakkal, de egy dolog vitathatatlan: a gyökereitől elszakadt Ember sokkal hamarabb lesz rákényszerülve hogy szembenézzen mértéktelen arroganciájának következményeivel, mintsem azt sokan jelenleg gondolnánk. Tovább »
Sav-lúg egyensúly, Somlósi Lajos előadása
Lúgosíts! - adja ki a jelszót a háttérhatalmi mahinációs gépezet, és egy idő után azt veszed észre, hogy ismét sikeresen lebutítva és részigazságokkal elmaszkírozva hever a porban az őstudásunk igen jelentős része, mely minden élő szervezet alapja: a sav-lúg egyensúly. Mi is az igazság ezzel kapcsolatban, mi az amit a magyar őstudásban sok-sok évezreddel (bátrabbaknak tízezreddel) ezelőtt áthagyományoztak ránk, és melyek azok a súlyos, veszélyes tévhitek amelyekkel a hivatalos propaganda rendszeresen félrevezeti az embereket? Kiderül Somlósi Lajos „Sav-lúg” című előadásából, melyet megosztunk veletek ezúton, letölthető hanganyag formájában. Tovább »
