április 2010
A pénz mint adósság
„Engedd meg, hogy én bocsássam ki és felügyeljem egy nemzet pénzét, és fütyülök rá, ki hozza a törvényeit. (M.A. Rotschild, bankár)” A fősodratú lakájmédia a válsággal kapcsolatban folyamatosan azt szajkózza, hogy már látszik az alagút vége. Csak azt felejti el megmondani, hogy mi látszik az alagút végén. Az alagút végén a világtörténelem legfurfangosabb csalása látszik, amit igyekeznek eltakarni előlünk. Egy érdekes kis animációs filmet ajánlok most a figyelmetekbe, melynek címe: „A pénz mint adósság”. A film részletesen bemutatja, hogy mi is valójában az, amit mi pénznek képzelünk, és hogy hogyan tudott ezáltal a világra telepedni az a pénzügyi oligarchia, amely a pénzzel nem az értékteremtésre hanem az értékek megkaparintására törekszik. Tovább »
A Bilderberg csoport igaz története
„1954 óra napjainkig a világ legbefolyásosabb emberei évente egyszer titokban talákoznak…” – így kezdődik Daniel Estulin 2007 decemberében megjelent könyve, amely máris világsiker. Ugyanis aról szól, hogy a világ politikai és pénzügyi vezetői miről is beszélnek évente egyszer titkos találkozásukkor – a Bilderberg csoport megbeszéléseken - és hogyan befolyásolják ezek a találkozások a világ ügyeit: elnökök megválasztását vagy megbuktatását, háborúk kitörését és az energiapiacok manipulálását. A főáramú média, bár meghívottként képviselői jelen vannak a találkozáson, híreket mégsem közöl róluk. A könyv főleg két kérdésre próbál válaszolni: Tovább »
9/11 avagy hogyan nézzük idiótának az egész világot
Egy film, amely önmagáért beszél. A 9/11 ékes bizonyítéka annak a gátlástalanságnak, melyet az irányítók képviselnek. Néhány száz vagy ezer emberélet kioltása és pár épület lerombolása még a saját „tulajdonukban” sem túl nagy ár, ha mindez indokot szolgáltathat az újabb és újabb terror ellenes hisztéria keltésre. A legfontosabb cél, a totális ellenőrzés, mely csak egy jól elültetett ellenségképpel valósítható meg. „Ez a dokumentumfilm szakértők nyilatkozatai és a szemtanuk elbeszélései segítségével CÁFOLJA meg a 2001 szeptember 11-én történt események hivatalos magyarázatát. Robbantási szakértők segítségével megtudhatjuk hogyan hajtották végre az ikertornyok és kiszolgáló épületeik irányított felrobbantását és mindez bizonyításra is kerül. Tovább »
Egy újabb elhallgatott zseniális magyar találmány!

Vajon hány találmánynak kell még „eltűnnie” a multik és egyéb sötét cégek szabadalmi bejegyzései között, hogy azok örökre hozzáférhetetlenek legyenek földi halandók számára? Vajon hány feltalálót fog még véletlen baleset érni, vagy zseniségüket már nem bírva tovább, hányan fognak még kiugrani (kiesni) a tizedik emeletről amiatt, hogy a hátérhatalom elzárhassa az emberiség előtt a boldogulás útjait? Házak hulladékból? Hőálló anyag fillérekért amely kiválthatná a vasbeton szerkezeteket? Mindez egy magyar feltaláló agyából. Tovább »
Obama átverés
Az Új Világrend nem pihen. Obama személyében előkészítette az új trójai falovat. Az amerikaiak pedig, akik valódi változásra vágytak be is vették ezt a legújabb átverést. Alex Jones az "Obama átverés" című új dokumentumfilmjében, mely az Endgame folytatásaként jelent meg lerántja a leplet a rejtőzködő Elit újabb és egyre rafináltabb csalásáról, mely ugynakkor egyre brutálisabb módon segíti a globalisták őrült álmainak megvalósulását. Tovább »
A belső Sötétség és Fény
Egy este egy öreg Cherokee indián az emberek belsejében dúló harcról mesélt az unokájának: -„Fiam, az ütközet a mindannyiunk belsejében ott élő két farkas között dúl. Az egyik a Rossz. Ez a harag, az irigység, a féltékenység, a beképzeltség, a bánat, a gyűlölet, a kapzsiság, az arrogancia, az önsajnálat, a neheztelés, sértettség, a kisebbrendűség, a hazugságok, a büszkeség, a sóvárgás, a felsőbbrendűség és az egó. A másik pedig a Jó. Ami az öröm, a béke, a szeretet, Tovább »
Alex Jones: A köztársaság bukása
Akik járatosak valamelyest a különböző összeesküvés-elméletek szinte átláthatatlan dzsungelében, azoknak bizonyára ismerősen cseng Alex Jones neve. Az úriember az Egyesült Államok talán legismertebb tényfeltáró újságírója, aki saját rádióműsorral („The Alex Jones Show”), weboldalakkal („Infowars.com”, „Prisonplanet.com”) és dokumentumfilmekkel igyekszik folyamatosan borsot törni a korrupt, elnyomó hatalom orra alá. Ezt Alex Jones kétségkívül profin csinálja, hiszen nem csak kényes, elhallgatott információkat gyűjt csokorba, hanem még arra is ügyel, hogy mindezt jó marketingérzékkel, igényes és érdekes csomagolásban nyújtsa át az embereknek. A dokumentumfilmjei közül a leggrandiózusabb alkotások az „Endgame”, a „The Obama deception” és a „Fall of the republic”, azaz A köztársaság bukása. Tovább »
