február 2010


Az Angol-Szász Misszió - avagy kataklizma MOST?

Audio interjú rögzítve 2010 Január, Kattintson ide ha csak az interjú rövidített kivonatát akarja elolvasni.

BILL RYAN (B):  Szeretném megköszönni, hogy megkeresett minket ezzel a fontos információval. Amint
olvastam az összefoglalót, tisztában voltam vele, hogy ezt közzé kell tennünk. Ez a feladatunk a Project Camelotnál, hogy segítsünk mindenkinek nyilvánosságra hozni az ilyen fajta információkat,  elérni azt a hallgatóságot, akik már felébredtek és értik hogy miről van szó, helyre tudják tenni az itt hallottakat, esetleg összeegyeztetni azt más információkkal.

Bevezetőnek mondja el mi az amit leírhatunk az Ön hátteréről, vagy a közölt információkból, és hogyan  jutott olyan pozícióba, hogy tudomást szerzett ezekről a tényekről amit itt nekünk elmond. Tovább »

Az őrület haarpfája

A Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program elnevezés egész békésen hangzik, s azt hihetnénk, hátterében esetleg az ozonoszféra megmentésének, vagy a globális felmelegedés megakadályozásának kikísérletezése áll. Tudományos szakértők és katonai elemzők azonban rámutatnak, hogy minderről szó sincs. Sokkal inkább egy – már Tesla által megsejtett módszer alapján megvalósított – rendkívül sokoldalú fegyvert takar az elnevezést, olyan jellegű fegyvert, mellyel a Star Wars sorozatban találkozhattunk. Eddig legalábbis. Tovább »

Miből készül az eperfagyi? - Jobb, ha nem tudja!

Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire "kakaóitalt" iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fűrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba "váladékát" kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok "köpik ki", a savanyú a mikroorganizmusok "izzadmánya".

Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban előállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik. Tovább »

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Ha nem értitek meg, hogy az élet célja a szabadság, akkor nem tesztek egyebet, mint hogy elméletek, hitelvek, bölcseletek és vallások feltalálásával kalitkátok rácsait aranyozzátok.