Az élet él és élni akar
A minket körülvevő hibásan működő világot a legtöbbünk által soha le nem ellenőrzött, de "szaktekintélyek" által megdönthetetlen dogmákkal bebetonozott és tudatunkba súlykolt "hibás tudások" alapozták meg. Csoda hát, ha ez az építmény napjainkra már recseg-ropog és teljesen összeférhetetlenné vált az ÉLET alapjaival?
"Amiatt lettünk biorobotok, hogy elfogadtuk a hibás tudásokat, illetve elfogadtuk azt, hogy a szakember az mindent jobban tud. De ezt annyira, hogy lassan a gyerekeinket is szakemberek csinálják." - mondja Géczy Gábor "A vidék jövője a jövő vidéke" című előadásában Táton, melyet mindenkinek kiemelten ajánlok a figyelmébe.
Ebben az előadásban a józan paraszti ész nyilvánul meg igen magas koncentrációban, melyet felbecsülhetetlen értéknek és hiánycikknek tartok a mai világban. Hamis eszmék, világmegváltó, önjelölt messiások, álpróféták, guruk és egyéb, tétlenségbe ragasztó, szájtáti csodavárás helyett következzék inkább egy kis infúzió őseink egyszerű, élhető és az élet értését és megértését tükröző tudásából, gondokodásából. Az élet él és élni akar. Rajtunk áll, hogy megértjük-e végre valahára ezt az EGYszerű üzenetet, és kezünkbe vesszük-e saját életünket, hogy nekünk és utódainknak is Földanyánk ölén emberhez méltó élete lehessen. (köszönet "Pityesz" nevű olvasónknak hogy figyelmünkbe ajánlotta ezt az előadást)
********
********

Szuperszenzációs volt! Nagyon tetszett! Annak ellenére, hogy nagy részéről liciben is alkalmam volt megvilágosodni, nagyon sokat tanultam ebből. Nagyon ügyes volt a tanár úr! Gratulálok neki, köszönöm és megosztom másokkal is :).
Végignéztem én is, nagyon durva, nagyon igaz, mégis nagyon egyszerű dolgokról beszél! Mindenkinek ajánlani tudom csak!!
Tisztelt Géczy Gábor!
Az "Élet élni akar" videóját megnézvén egy kérdésem lenne azonnalra ha lehet ilyet kérni,a többi kérdésemet pedig egyszer személyesen fogom feltenni Önnek és az összes Önnel együtt gondolkodónak,mert én is pontosan így látom a világot ahogyan Önök.
A kérdésem teljesen célirányos,mert az én kis birtokomon most jutottam el oda,hogy egy növényházat tervezzek megépíteni,de a fűtését még nem döntöttem el,s amikor az Ön előadásán csak úgy odavetette a táblára a fűtésre használható komposztálót,akkor eszembe jutott,hogy nekem pont erre lenne szükségem.
Azt kérdezném,hogy van e már egy pontos adatokkal rendelkező, bevált komposztálási technológia a birtokukban ,amit meg tudna velem osztani?
Alkérdések: -a gödör méretei,alakja
-a komposztálandó anyagok összetétele,elhelyezéze
-a hőtermelés beindulása
- a hő leghatékonyabb kitermelése
- a gödör hőszigetelésének legolcsóbb és leghatékonyabb módja
- a hőelvezetés pontos anyagszükséglete,aminél elsősorban a vezetékeket és a hőátvevőket,illetve elhelyezésüket és szigetelésüket értem
Nagyon megköszönném,ha válszolna nekem minél hamarabb,hogy az anyagokat is be tudjam időben szerezni.
Én Baranyában élek Görcsöny településen,de Judapesten láttam meg a napvilágot,viszont borzasztóan rosszul éreztem mindig magam ott.
Várom válaszát,s a későbbiekben szeretnék én is kapcsolódni egy itt elérhető Maghoz,illetve akár létre is hozni egyet.
Köszönettel: György József
Kedves József!
Sajnos az oldalunkon hiába teszi fel a kérdéseit Géczy Gábornak. Ajánlom viszont figyelmébe az MSZ oldalán, egy általa írt cikk alján található és általa megadott elérhetőségét: msz.barka [kukac] gmail.com
A forrása: http://www.magyarokszovetsege.hu/content/barka-program
Próbálja meg tehát a fenti címre elküldeni kérdéseit.
Tisztelettel:
Morgó Sapiens
Megpróbáltam,nem működik a cím,ezt írta a google.
Itt egy elérhetőség: http://magtar.hu/kapcsolat
Nem teszteltem, de tán ez még belefér a bégetésbe :)
A komposztfűtéssel itt foglalkoztunk:
http://komlomedia.wordpress.com/2012/01/08/a-futes-jovoje-komposzt-futes/
Géczy Gábor korábbi előadása pedig itt található:
http://komlomedia.wordpress.com/2011/11/28/az-elet-el-es-elni-akar/
Kedves József!
A kérdését a Bárka program levelezési listán tegye fel amit Gábor is olvas, illetve még 7-800 ember aki szintén segítségére lehet.
A feliratkozáshoz egy üres levelet kell mindössze küldenie ide:
barkaprogram+subscribe@googlegroups.com
https://groups.google.com/group/barkaprogram
ÉN-ek számára
és György József úrnak!
Személyes találkozás lehetősége
http://szalmaepitok.hu/programok/97-komposztkazanraketakalyhabiogaz.html
Időpont és helyszín:
2012. február 25. szombat 13:00, Veresegyház, Innovációs Központ.
Ingyenes!
Bejelentkezés emilen, ha még van hely. (A lemaradók valószínűleg Youtubén láthatnak majd részleteket belőle.)
Üdv: Írnák
Köszi,de amannyiből odautaznék egy évig fűtöm a melegházat!
Értelmes emberek nincsenek itt?
Az egyik olyan tanáccsal lát el ami nem működik,ez olyan igazi okoskodás,a másik meg meghív a világ másik felére.Nem tudnak szöveget értelmezni?Idióták.
Több választ nem kérek!
Kedves György József!
Bizonyára Önnél már most is erősen meleg van.
Üdvözletét küldi az az egyik, ki egy idő óta idióta.
Írnák
(Régebben melegházat működtettem én is . Mára inkább meleg hazára vágyom.)
javulna a gyógyintézet morálja, ha az ápolók nem egyszerre mennének ki cigizni...
Igen,a tipikus magyar reakció,HUMORRAL LEPLEZD A BUTASÁGODAT!
Gratulálok,persze ez nem a valódi magyarok tulajdonsága,hanem a primitív birkáké!Ti is a butaságot kedves tulajdonságként megszerettető Micimackón nőttetek fel,mert gondolkodni a szüleitek sem tudtak már.
Üdv,jó bééégetést.
Kedves uram!
Szerény személyem igen csekély, eme nAGY világban de azt megtanultam, hogy a segítőszándék nem tisztelete, a segítségre szoruló mAGYAR embertől igen kiábrándító!
Ahelyett, hogy kezeit össze kulcsolván, hálát adna a MAGYAROK ISTENÉNEK, hogy eme szellemi termék, eljut önhöz, mint információhalmazhoz, inkább köszönetet mondhatna....
http://www.youtube.com/watch?v=Puw7LI-X-0g&feature=related
http://www.nepgyogyaszat.hu/nepgyogyaszat-gyogyirei/macskagyoker.html
Kedves Én!
Érd(ek)es a reakciója a segítőkészségre. Miért olyan nehéz megérteni egy ilyen szárnyaló intelligenciának, hogy az oldalunkon található videó megosztott anyagként szerepel, ezért Géczy Gábor helyett nem adhatunk kimerítőbb választ Önnek, és nem rendelkezünk semmi konkrétabb elérhetőséggel?
Az én véleményem: akinek igaza van, az úgy gondolom megengedheti magának, hogy megőrizze a nyugalmát. Akinek viszont nem, az nem engedheti meg, hogy elveszítse.
Örömmel töltene el, ha a jövőben a témához kapcsolódó és személyeskedésektől mentes hozzászólások jelennének meg.
Közeledik a tavasz, egy méregtelenítő kúra csodákat tesz :)
Szeretettel: Morgó Sapiens
Így terjed a birkanyájban(egyházak,vallás,stb) a butaság,az emberek elbutítása,hogy "JÓT AKARTAM","SEGÍTENI AKARTAM",csak éppen primitív vagy,s ez nem segítség,de ezt ugyebár sosem fogja megérteni a sok "jószándékú" idióta.
A tükörbe kéne nézni végre,s nem segítgetni amíg csak ennyire futja,mert ez nem segítség.Ennél gyermetegebben már nem tudom leírni.
A többieknek meg...,nem azért artam a kérdést ide,hogy megtudjam itt nem lehet választ kapni,hanem mert aki egy ilyen videót feltesz valahová és hozzá is lehet szólni,az tegyen már meg annyit,hogy a várható reakciókra felkészül,de ha már nincs ennyi esze,akkor inkább ne írjon semmit.
UI:Beszéltem vele telefonon egyébként,mert azt modja nem híve az internetnek,úgyhogy ha valaki keresi,akkor nyugodtan telefonáljon neki.
Üdv.Egy gondolkodni még képes valaki.
"Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan" (Tamási Áron)
Te tényleg ennyire idióta vagy barátom, vagy csak egy sima fizetett azsant provokatőr az NBH-tól? Te, aki teljesen képtelen vagy a gondolkodásra, s még másoktól azt is elvárod, hogy a bilit is a segged alá tegyék, hogy azt mások arcára boríthasd? Még te oktatsz ki másokat, akik önzetlenül megosztják ezt az anyagot, hogy aztán legyen kiket fikázzál? Nézz már a tükörbe, mert pont te vagy az a fajta, aki miatt a magyar a magyart marja. Már ha lemegy a te szintedre, és az ilyen szöveget amit itt nyomatsz beszopja :)
Egy másik ÉN.
Egyfajta megoldás lehet, ha kihasználjuk a lehetőségeket, úgymint, jogi személy, offshore, adómentesség, magánterület, cégjogok, stb.
Rómában, mint a rómaiak
Akinek jó ez a globalista világ, azok a globalisták, akkor viszont nekünk is globalistákká kell válnunk.(illetve kihasználni annak lehetőségeit, hogy a lehető legkevesebb kárt okozva a lehető legmagasabb életszínvonalon éljünk, ugye az amish színvonalon lehet élni, azzal nem tud mit kezdeni a globalista elit, de valahogy nem akar senki amish lenni)
Jelenleg pl. 1000 ember külön-külön küzd, mint vakond a betonban, és max. annyit ér el, hogy ha egyre többet dolgozik, akkor nem süllyed az áletszínvonala.
(nem igaz, mert ezért egyre többet kell dolgoznia)
Ha viszont, az 1000 ember egy saját RT-ben küzdene együtt, még akár állami támogatást is kaphatna, mert ők akkor már egy komoly cég, akik 1000 embernek adnak munkát. Próbálj meg bármit elérni, mint magánszemély, cég, vagy multicég! A különbség ég és föld.
Ehhez "mindössze" annyi kell, hogy az 1-2000 ember egymásra találjon. (ez ma a legnehezebb, mindenki individualista "önmegvalósító", csak a globalisták és az irányítás fogott össze, jó reggelt kívánok!)
Ennek fejlettebb változata az lenne, amikor az 1000 ember, mint önálló közösség (Rt, vallási szekta álca alatt akár, ha úgy jobb, az adózási környezet) együtt lakna, magának termelné meg az energiát, kaját, lenne egy saját tulajdonú kórháza, tehát a jelenlegi degenerált világtól függetlenedni tudna. Ma nem lenne gond 1000 olyan embert találni, akik fejenként 10 millió Ft-tal be tudnának lépni egy ilyen "Rt"-be, és építenének maguknak egy (mini országot, de a felesleges baromságok nélkül) minierőművet, kórházat, művelnék saját földjüket a saját eszközeikkel, és akár csak biokaján élhetnének, olyan színvonalon, hogy a svájciak is irígykednének.
Nem kellene a piaccal, árfolyamokkal foglalkozni, nem lenne főnök, államadósság, infláció, bevándorlás, bűnözés, kisebbségek, adófizetés, stb..
Az erőmű áramot termelne, azt el lehetne adni (mint az utópista futurista miniállam vagyis az"Rt" exportja), hogy lehessen importálni bármit, amit nem tudunk vagy akarunk megtermelni magunknak: műszaki cikkek, ruházat, autó vagy bármi, (ehhez nagyon nagy miniállam kellene, az autó és az IT a mai globális csúcstermékek, meg a katonai minőségű cuccok, nincs is sok helyen ilyen gyártás, kis mennyiségben meg főleg) és egy nagyobb tételnél egy ekkora vevő már nem a boltban bohóckodna, hanem közvetlenül a gyártótól venne mindent , sokkal olcsóbban és egyéni igényei szerint legyártva. (pl. nekem olyan ruházat kell, ami katonai minőségű és olyan színű, amilyet kérek, vagy olyan műszaki cucc, ami simán kibír 10 évet)
Egy ilyen utópista-futurista miniállam (Ewokfalu-2000 Zrt) szerintem kb. 10ezer főnél lenne a legjobb, az még vezethető lenne, (minta pl. a Tollanok a SG1-ből) a kisebbek nem elég nagyok, hogy legyen minden alaptevékenységhez saját tulajdonú eszközük, a nagyobbak meg túl nagyok, hogy a tagok átláthassák a működést.
A tagoknak nyilván úgy kellene összeállni, hogy hasonló a hasonlóval, nehogy ugyanaz alakuljon ki, mint most , csak kicsiben. (élősködők, megélhetési politikusok, érinthetetlen vezetők, bűnözők, "vallási"-faji kisebbségek, és kizárólag dolgozni ,adófizetésért élni hagyott tömegek)
Az alaptevékenységek:
Energia (áram termelése) a helyi lehetőségek adják, geotermikus, vízi, stb. esetleg Tesla találmányai, ki mennyire képes
Élelmiszer (+víz) ehhez mindenképpen saját tulajdonú földterület kell, olyan jogokkal, hogy víz is felhasználható legyen
Egészségügy ehhez csak egy saját tujaldonú kórház kell, pár orvossal, vagy többel, akkor lehet az EÜ szolgáltatás is "exportcikk"
Oktatás ez már a jövő, hogy a következő generáció okosabb legyen, mint az előző, ha ez lenne, akkor ma nem lenne szükség a leírtakra, mert az egész bolygó így működne, nem lennének disznók.
(mindenki egyenlő, de a disznók...)
Pénzforgalom kizárólag az export-import tevékenységhez, a miniállamon belül felesleges lenne, vallási álca alatt teljes adómentesség lehetne, akár még Magyarországon is, de egy Rt az egyszerűen el tudja úgy könyvelni a bevételeit, hogy a saját működésére költi, így nem fizet egy fillért sem, magánszemélyként erre semmi esélyed. (érdekérvényesítő képességed szintén 0 egy multicéghez képest, a válságban a bankok és a biztosítók minden évben rekordnyereséget könyveltek, de még a tesco is, te meg egyre kevesebbet keresel, és többet adózol)
Minta lehetne még a világ leggazdagabb faluja:
http://www.kinaon.com/kina-hirek/kina-leggazdagabb-faluja-felhokarcolot-...
http://www.vidamrikkancs.com/kulfold/huaxi-a-leggazdagabb-kinai-falu-aho...
http://www.kinaon.com/kina-hirek/kina-leggazdagabb-faluja-helikoptereket...
http://index.hu/kulfold/2011/10/11/oriastorony_magasodik_egy_kinai_falu_...
http://kultura.hu/main.php?folderID=948&ctag=articlelist&iid=1&articleID...
Érdekes lenne ez itt Magyarországon, mondjuk kormányzati hátszéllel, hogy az ÚJ MAGYARORSZÁG Zrt fokozatosan átvenné a régi Magyarország helyét, annak adósságai és kötelezettségei nélkül, aki nem tud beadni valamit, az meg nem lehetne tag, pl. sem írni sem olvasni nem tud, és betörésekből él, minisztériumi "tanácsadó", holokauszt pap, vagy egy másik Zrt itteni helytartója az egyszerűen kiszorulna az új Zrt-ből. Az új Zrt egyszerűen kivásárolná Magyarország értékeit, (földet, vizet, levegőt) a régi meg csődöt jelentene a hitelezőknek, de már nem lenne mit lefoglani.
A fentiek lehetnének egy új bejegyzés alapjai a blogon.
ha már máshol csak ilyenek jelennek meg: (jellemzően a zeitgeist-et azt bezzeg ismeri)
http://agyhaz.blogspot.com/2012/02/megoldodasi-tippek-nemtetszo-rendszer...
Alienexperiment
Gratula. 10 pont. Asimov II. de tényleg jó.
Régi klasszikus, újra rátaláltam. Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe!
1. rész:
http://www.youtube.com/watch?v=5BuifdjWIFA&feature=related
itt végig jó a hang:
part1: http://www.youtube.com/watch?v=dKAxCuOcNDY&feature=related
part2: http://www.youtube.com/watch?v=vlWAkYh1B_A&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=bT3yPpLUpBI&list=PL736B20F433FDF906&index...
Kedves Pityesz!
Köszönet a megosztásért, remek anyag, Országh József munkásságát ahol csak lehet terjeszteni kell, mert egyszerű, és megvalósítható gondolatokkal, ugyanakkor már működő és bevált, az Élet által igazolt tudással rendelkezik. A tudás megosztása, átadása és megőrzése LÉTfontosságú, nem véletlen hogy mindent megtesznek annak az érdekében bizonyos körök, hogy a használható, a függőségből kivezető, egyszerű, életszerű ismeretek ne jussanak a nagy tömegekhez el.
Szeretettel: Morgó
Tisztelet az Égieknek.
Szeretet az Embereknek.
Fogadd el Önmagad!
Szolgáld a Földanya élõlényeit!
Szolgálatért kapsz cserébe tiszta Táplálékot.
A tiszta Táplálék tiszta gondolatot szül.
Az elfogadásért cserébe kapsz testi és lelki Egész-séget.
A Szeretetért cserébe kapsz Szeretetet.
A tiszteletért Bölcsességet.
(Nemes Mátyás)
Hozzászólás