Új Medicina - a rák gyógyítható, a csoda bennünk van
*
"Mindennek van értelme, nem létezik okozat, ok nélkül" Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú, átfogó, és megismételhető orvostudományi rendszer. Tér-kép a szó valódi értelmében. Természettudományos összefüggéseiben írja le az élő szervezetek élettani, bio-logikus (élet-értelmes) működését, melybe beletartoznak a megbetegedések is. Ez az ELSŐ orvostudomány, mely összefüggéseiben vizsgálja az az emberi lényt. A tudományos precizitás miatt Lélek-Agy-Szerv szintekre bont, ugyanakkor Egyben, összességében értelmezi a folyamatokat.
Hogy az akadémikus orvostudományban mennyire eltávolodtunk a valóságtól, mi sem tükrözi jobban, mint a tény, hogy külön orvos foglalkozhat a szervekkel, és megint külön másik a lélekkel (személyiséggel, viselkedéssel). Lehet persze egybeesés vagy kiterjesztett személyes érdeklődés, de általánosságban a szervekkel foglalkozók nem vizsgálják a lelki vetületet, a lélekkel foglalkozók pedig nem vizsgálják a szervi összefüggéseket. Te jó ég! Hova jutottunk? Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?
********
/Molnár doktor 2007-ben találkozott először az új medicinával*. Elmondja, hogyan élte meg ő, mint élettapasztalattal rendelkező orvos. A doktor úr azóta alaposan megismerte a természettörvények működését, és elmondása szerint megváltozott tőle az élet-, élettan-, és betegség-szemlélete. Tapasztalatairól beszél ebben a rövid riportfilmben./
********
Hiszen a Lélek, az Agy és a Szerv három szintje voltaképpen csak PAPÍRON vagy GONDOLATBAN három, a valóságban egy. Sem a szerveinket, sem az agyunkat nem hagyjuk otthon, ha dolgozni megyünk. Ez a három dolog (vagy szint), az élő szervezeteknél egymástól elválaszthatatlan! És mint tudjuk, a különválasztás, figyelmen kívül hagyás, végzetes, ha nem okulunk belőle. Amikor egy önmagától kialakuló (ÉBK) megbetegedésnél valaki kijelenti, "nem ismert a megbetegedés oka" tulajdonképpen azt mondja, ő nem tudja az okozat okát. Az Új Orvostudományban ilyen már nincsen, a pontatlan vagy téves diagnózis KI VAN ZÁRVA. Az Új Orvostudomány felfedezéséhez, napfényre kerüléséhez sok-sok hihetetlen, véletlenszerű egybeesésre volt szükség. Sokan úgy vélekednek, ezt így meg se lehetett volna szervezni. Ha mégis, azt már senki sem tudja, vajon ki vállalta volna be azokat a drámai megrázkódtatásokat, és nehézségeket, amivel Dr. Hamernek és családjának szembesülni kellett. Dr. Hamer kitartásának köszönhetően most Önhöz is eljutott ez a sorsdöntő információ.
Ha eddig valótlannak hitte volna, ismerje meg Ön is, hogyan válhat egészségessé, egy térképpel melyet eddig több, mint HARMINCEZER páciensen igazoltak be. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez a Használati Útmutató Az Emberi Lény Fizikai Testéhez - orvostudományi értelemben. Vegye hasznát!
A felismerés, megértés és a gyógyulás matematikailag kiszámítható lehetőségei a Rák Vastörvényének, és az ún. DHS (a megbetegedést elindító különleges sokkélmény) megfigyeléséből és megértéséből erednek.
A felfedezett természettörvények azért ún. vastörvények, mert itt kérlelhetetlen biológiai törvényszerűségekről van szó. Ilyen biológiai törvényszerűség, hogy egy kisbabának mindig van apja és anyja; tehát ketten kellenek ahhoz, hogy egy gyermek létrejöhessen. (Még a lombikban is.) Vagy mint a gravitáció. Nem kell hinnem benne, ahhoz, hogy rám hasson, hogy működjön. Tudomásulvehetem, vagy hihetek valami másban... )
Vajon van értelme statisztikát készíteni arról, hány ember született egyetlen ivarsejtből? Vagy hogy adott légköri nyomáson százból hány alkalommal forrt a víz 100 Celsius fokon? Nincs, ezek az állítások megismételhetők. Ezért nem képezi vita tárgyát az Új Orvostudomány, hiszen PONT ILYEN természettörvényeken alapul, bármikor, bárhol, bármilyen megbetegedésen reprodukálható. Érvényes minden "önmagától" kialakult megbetegedésre, mely nem baleset, sugárzás, vagy fejlődési rendellenességek következtében jön létre. Ez élettan, ami magába foglalja a orvostudományi adatokat, tényeket is...
Az Germán Új Medicinában csak 5 biológiai természettörvény van, és egyetlen tudományos feltételezés sincsen.
1. A Rák Vastörvénye (később Megbetegedések Vastörvénye), "a konfliktus, mint kiváltó ok"
2. A kétszakaszúság törvénye, mely szerint minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) két szakaszból áll,
ha sor kerül a konfliktus feloldására. (konfliktushoz alkalmazkodási és helyreállítási szakasz).
3. Az Értelmes Biológiai Különprogramok (a rák és rákkal egyenértékű megbetegedések)
ontogenetikus (csíralemez-függő) rendszere.
4. A mikróbák ontogenetikus (csíralemez-függő) rendszere.
5. A törvény, mely szerint az egyes ún. betegségek a természetben csupán egy normál esetben két szakaszból álló (és fejlődéstörténeti szempontból indokolt) Értelmes Biológiai Különprogram részei (ÉBK).
Akárcsak az első, a többi is kérlelhetetlen vastörvény, és mindegyik reprodukálható szigorúan természettudományos értelemben. Ez azt jelenti, ellenőrizhető (megismételhető!!!) bármely soron következő első eseten. Ha az embernek egy biológiai törvényszerűséggel van dolga, ez csak azt jelenti, hogy van valamilyen szabály, ami szerint valami lezajlik. Ez a matematikában azt jelenti, UGYANAZON logikai szabályok szerint számítjuk ki az ADÓSSÁGOT és BEVÉTELT is. Az a döntő, amit a lény (a megfigyelő) "betáplál" az organizmusba (szervezetbe). Ha a konfliktus feloldását programozza bele, azaz megoldja a konfliktust a valóságos életben (és már nincs kiváltó ok, hogy rosszul érezze magát), akkor a gyógyulás óramű pontossággal kiszámítható, a terápia kvázi automatikus (belülről vezérelt) lefutású = nem kell kívülről beavatkozni. (A fájdalmak enyhítése más kérdés.)
A lényeg, hogy tudjuk, most már NEM AZ A KÉRDÉS, hogy hogyan gyógyulunk meg. Erről az Anyatermészet már gondoskodott, génjeinkbe van kódolva a gyógyulási program. Az igazán nagy kérdés az, hogy vajon hajlandók vagyunk-e megszüntetni a KIVÁLTÓ OKOT? Vagy inkább materialista szélmalom-harcot vívunk a tünetekkel, az okozattal, és embertelenül csonkítunk, mérgezünk, égetünk?
A legfontosabb kérdéshez jutunk:
"Mit választok? OK-megszüntetést vagy TÜNET-eltüntetést?"
Ez az információ azoknak szól, akik nem "hisznek abban",
hogy meg kell mérgezni, csonkítani magunkat ahhoz, hogy EGÉSZségesek legyünk...
(*GNM=German New Medicine, A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány)
Forrás és bővebb információk: www.ujmedicina.hu
Helyesbítés
Beküldő: Katalin (nem ellenőrzött). Beküldés időpontja: h, 01/02/2012 - 08:50.
A Magyarország mostanság elismert és Hamer doktor által támogatott friss oldal a következő: http://germangyogytudomany.hu/
illetve http://www.csakvarieszter.com/
A Roberto féle Szervatlaszt Hamer doktor nem ismeri el és kérte hogy vonják vissza a forgalomból mert pontatlan.
Új medicina (GNM) ismeretterjesztő előadás Debrecenben 2008 - remek összefoglaló, ajánlott a megtekintése, ha átfogóbb lépet szeretnénk ebben a témában. Az előadást Barnai Robertó tartja, az Új Medicina magyarországi úttörője, aki rákos és rákkal egyenértékű megbetegedéseiből gyógyult meg ennek a tudományosan igazolt módszer segítségével.
********
További ajánlott videók:
/Dr. Herczeg Andrea több évtizedes gyógyszerészi és egyéb szakmai tapasztalattal rendelkezik. Amiben ő kompetens, vegyi hatásmechanizmusok, gyógyszertan, bach-virágterápia, Schüssler-sók, Mozgás-tér kreatív konfliktus oldás, stb. Elképesztő mennyiségű tudását a lényegre tömörítve, közérthető formában adja át, hogy minél több mindenki hasznát vegye./
********
/Dr. Gelléri Julianna doktornőt arról kérdeztük, harminc év praxis után mi fantáziát látott még az új medicinában, mit jelent ez neki? Mi az, amitől más az új medicina, mint minden korábbi?/
********

Végre!!! "Ideje vót mán asszony!" :D
- Egy régi olvasód ;)
>>A tudományos kutatás módszertana a VALÓSÁG megismerésének EGYETLEN eszköze.
Nem CSAK a fizikai univerzum megismerésének eszköze – hanem a VALÓSÁG megismerésének eszköze. Tehát, amennyiben
létezik lélek és létezik Isten, ez az egyetlen mód arra, hogy bizonyosságot szerezzünk róluk és megismerjük őket.<<
Ez egy ajánlás céljára idézett részlet, Julius Andan – A világ a színfalak mögött c. könyvéből.
további információk a könyvről: www.azigazsagavilagrol.hu ajánló: www.ujmedicina.hu
Vitathatlan érdeme Hammer doktornak, hogy SAJÁT FÁJDALMAS TAPASZTALATÁT vizsgálat alá vetve ÖSSZEFÜGGÉSEKET TALÁLT A TERMÉSZET MÓDSZEREIBEN!
Éveken keresztül tanultam és alkalmaztam a természetgyógyászati gyógymódokat magamon és másokon is. Holott, csupán az OKOZAT kezelése volt az elsődleges, néhány módszer (pl. holisztikus szemlélet) kivételével. Utólag belátom - ez Hammer doktor érdeme -, hogy én is tévedtem. Ez a tévedés egylényegű az általános orvoslás hibájával, mert a betegségeket hétfejű sárkánynak láttuk, ami ellen harcolni kell ! Ki csalánnal, ki kobalt-ágyúval.
Amin hivatottak vagyunk segíteni, az önmagunk szemlélete; van, amely mindentől különválasztottként észlel, magunk állandóan fogyó erejére támaszkodik, avagy egységben láttat emberként a Természettel, a lelkünkben a Léttel .
E Lét áradása a gyógyító erő!
A LÉT gyógymódja azonban nem betonoz bele senkit a földi testbe! Néha tökéletesen befoltozza a "test-kabát" valamennyi hiányosságát, máskor éppen az a teljesebb, ha kiszabadít annak terhétől.
Mai életem a befoltozás módszereinek élő példája, használtam is a GNM módszereit, holott balesetben sérültem! Hammer doktor szerint ez az összefüggés-rendszer baleset és mérgezés esetén nem bizonyított. Kedves Doki, íme, cáfolatként itt vagyok!
Néhai feleségem hihetetlenül feltisztult lélekben, bölcsebbé és szenvedéstől mentessé vált a rákbetegségében, hála Hammer látásmódjának! Az ő betegsége irányította a figyelmünket a GNM - re. A Párom már egy éve, hogy mégis eltávozott, mert el kívánta engedni ezt az életet!
Számomra ez nem a módszer kudarca, két év alatt fellelkesülten mintegy 20 CD-t ajándékoztam el az Új Medicina téma-gyűjteményével.
Nem törvény, hogy az embernek szenvedéssel teli életet kell leélnie !!! /Azonban semmi sem gyorsabb motiváció arra, hogy az ember saját magánál nagyobb, igazabb, teljesebb erőkkel keresse a kapcsolatot, előbb kívül, később belülről./
Beteg = be-TAG-osodás. Elszakadás és lényünk egy részének félsze, - a Szeretet - hiánya.
Valószínű, hogy Hammer doktor is ki fog lépni egyszer ebből a világból, miként én is.
Remélem kellő egészségben!
Kedves Olvasók! Ha rájöttetek a módszer nyílt titkaira, sokkoljátok a bajban lévő szeretteiteket az ismerettel!
Ha öt egybevágó tény alakít ki egy súlyos betegséget, keressétek azt az egy-kettő-hármat, amit VALÓBAN KÉPESEK figyelemből és önerőből elbontani, a többit megteszi a Gondviselés !!!
(Ehhez segítség lehet a tanácsadó személyek útmutatása, vagy a "Szervatlasz" lapok tanulmányozása. Például http://2009.szervatlasz.hu )
Nagyszerű élményt kívánok mindezekhez!
Írnák
Úgy érzem ez a kedves kis történet idevág:
Egy nap a székely szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.
Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.
Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál.
Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.
Szeretettel: Morgó
A Magyarország mostanság elismert és Hamer doktor által támogatott friss oldal a következő: http://germangyogytudomany.hu/
illetve http://www.csakvarieszter.com/
A Roberto féle Szervatlaszt Hamer doktor nem ismeri el és kérte hogy vonják vissza a forgalomból mert pontatlan.
Nem ő mondta, hogy csak csupán a C-vitaminnal minden betegséget meg tud gyógyítani???... majdnem megkövezték. Saját maga 73 évesen rákos lett, amit le tudott küzdeni C-vitaminnal (megfelelő dózissal, káros vivőanyagoktól mentesen) pár hónap alatt.
Vagyis aki lelkében hordozott konfliktusát, élete karmáját nem képes feloldani, azzal az Isten sem tud mit kezdeni... Ez egy vastörvény, kőkemény.
Lehet csodálatos módszerekkel (nem vitatom, hogy ez a medicina is az!), gépekkel (Immunotin), kézrátétellel (dr.E.Pearl), stb., valakinek gyógyulást adni... de... ha nem oldja meg életfeladatát, vissza fogja kapni... Egészen addig, amíg meg nem birkózik vele.
Ezt tudomásul kell vennünk. Mindenkinek, aki kemény pénzeket akar kiadni azért, hogy géppel, kézzel, drága készítményekkel, terapeutákkal segítséget kapjon/vegyen, az ha ezzel kibújót remél, az csalódni fog.
A tükröket nem lehet kikerülni... A fájó, gyötrelmes felismeréseket, feladatokat (nem nevezem direkt "élet pofonjainak", istenverésének) meg kell oldani, ill. fel kell oldani. S ez nem a Mosoly országa fíling... de!! csak így lehet és megéri. Ezzel együtt jöhet a gyógyulás kiegészítő eszközeként bármilyen módszer... - ha kell.
Aki hagyta elburjánzani elfojtásait, annak bizony nagy valószínűséggel kell az egyéb segítség.
Hozzászólás