Honnan származik a gonosz?
Ezen írásom azon Embertársaim figyelmébe ajánlom, akik a világban megnyilvánuló folyamatok mögé nem az emberi teremtő erők, és tudat pusztító vektorainak irányát, hanem valamiféle folytonossággal bíró, embertől független entitások ténykedését vélik felfedezni. Megértem mindezt, hiszen valamikor én is így láttam ezeket. De eljött az idő a tudatosodásra. Az emberi tudat forradalmára. Az oldalunkon rengeteg anyag van, amiből ki-ki a maga világa, világnézete szerint más és más konklúziót vonhat le. A kataklizma.info lényege viszont nem az, hogy bárkit is arra próbáljon "ráébreszteni", hogy újabb bűnbakokat keressen és találjon a világ, a lét valódi megértésének megkísérlése helyett.
Érthetően és világosan meg kell fogalmaznunk: az oldal célja az Emberi Lény tudatosodásának elősegítése, annak végső szabadságának eléréséhez, nem pedig újabb elmebörtönök kínálása, építése. Nem célunk, hogy olyasfajta "ébresztést" végezzünk, melynek eredményeként, egy "aha" élmény birtokában újabb általunk kínált látásmódot tegyen bárki is a magáévá, legyen az vallások, eszmék, dogmák, tudományos tézisek, vagy korunk új vallása az ezotéria nevében. Az oldalunkon található anyagok egyetlen céllal kerültek fel, hogy mindenki szembesülhessen más gondolati sémákkal is, melyek igazságtartalma nem garantált. Célunk a belső út, a gondolkodás elindítása, anélkül, hogy bárkinek megmondhatnák mit kellene tennie. Erre mindenkinek saját tudatosodása során kell ráébrednie! Pontosan arról kellene már végre leszoknunk, hogy a kész megoldásokat tálcán kínálókat kutassuk. Mert így nagy az esélye, hogy cseberből vederbe kerülünk újra és újra. Mindenkit megkérünk, nekünk se higgyenek! Az írásokat, anyagokat ne a hit szemüvegén keresztül közelítsék meg. Az oldalunkon található összes információra érvényes az, amit régi magyar mondásunk tökéletesen megfogalmazott: "Aki nem hiszi, járjon utána".
Miért van az, hogy a világunk, létünk esszenciájához magyarázatokat nyújtó hit, minden korban a legtöbbünket alapvető módon képes kielégíteni? Ahelyett, hogy a dolgoknak magunk járnánk utána, felfedezve azt, hogy minden világunkban található létezőnek bennünk van a forrása. Miért van az, hogy azokat az embereket, akik önmaguk útján próbálnak utána járni az igazságnak, a valóságnak, azokat saját társaik küldik manapság is "máglyákra" saját hitük és meggyőződésük nevében, attól függetlenül hogy vallások, ezotéria vagy más eszmék, mint ateizmus stb. nevében teszik azt? A válaszom nagyon egyszerű: mert a világunkat ma is hiteink definiálják. Mert az emberi elme képtelen kilépni a hagyományos gondolati sémákból, mely évezredek, vagy talán a világ kezdete óta meghatározóak számára. Mert hitekben élni a legegyszerűbb. Mert magunkat mások fölé vagy alá helyezni sokkal egyszerűbb, mint megtalálni az EGY-ÉN-súlyunkat a világban, mely nem gőgről, lenézésről de nem is alázatról, nem hamis toleranciáról hanem valódi megértésről szól. Mert a valóság megismerése folyamatos munkát, és jelenlétet kíván a MOSTban, nem pedig előregyártott sémák alapján történő ítélkezést jelent. Sokkal könnyebb a dualista gondolkozás polaritásában egyik végletből a másikba esni, ateistából hívővé vagy fordítva válni, mintsem ezeket a kategóriákat magunk mögött hagyva venni a világ megismerésének fáradságát, mely viszont azzal a kockázattal jár, hogy a végén tényleg elnyerhetjük az emberi tudat tudatosodásával járó végső szabadságot.
Emberi létünk abszurditása, hogy pont erre a megismerésre "nincs időnk" számtalan egyéb fontos ténykedésünk mellett. Ezért van az, hogy a hiteknek életünkben (és a hitet nem csak vallásos értelemben, hanem mindenre kiterjesztve értem) ilyen nagy a jelentőségük. Instant magyarázatokat adnak ugyanis a valódi megismerés helyett. Mielőtt pedig valaki félreértene, elmondom hogy mi is a probléma a hittel. A hit valójában egy megelőlegezett bizalmat jelent valami, vagy valaki felé. Ez a bizalom az emberi társadalom alapja. A bizalomra mindannyiunkra szükségünk van, és itt jön be az a pont, amikor az Emberi Lény többnyire jóhiszeműen kiadja a kezéből élete irányítását. Megbízunk másokban, akikről azt gondoljuk, többet tudnak rólunk, illetve olyan valóságokról, melyet önmagunk nem tapasztaltunk meg. Megbízunk azokban akik tudományos dogmákról beszélnek vagy az istenekről, önmagukat a kizárólagos tudás forrásának megjelölve, és ennek közvetítőiként. Itt lép be a képbe az, amikor a közvetlen, személyes megtapasztalás, megismerés és megélés mások közvetítésévé szűkül le, amely lehet hiteles, de egyet soha ne feledjünk el: történhet bármilyen átadás, a legnagyobb jóindulattal is az átadó részéről, mindez legjobb esetben is csak az ő élményeit, tudását vagy megtapasztalását és hitét tükrözhetik csak. Ez nem jelenti azt, hogy rosszindulatúan feltételezem, hogy az átadó megtéveszteni akar bennünket. Nem valamiféle bizalomhiányról, vagy paranoiáról beszélek, hanem azon egyszerű tényről, hogy világunk így épül a hitek tömegére, melyek súlya alatt az egyéni megélés és megtapasztalás egyre kevesebb jelentőséget kap. A tömegek hitével szemben mindig teret veszít az egyén személyes megismerése. Főleg akkor, mikor a személyes megismerés eredménye teljesen ellentmond a társadalomban időtlen idők óta élő hitekkel, melyek súlyát sokszor nem azok valóságtartalma, hanem tömeges elterjedtségük, általuk történő kondicionáltságunk alapozza meg. Ez az a pont, amit viszont azon emberi törekvések kíméletlenül kihasználnak, melyeknek célja az Emberi Lény fölött történő korlátlan uralom megszerzése, legyen az fizikai, lelki, tudati, spirituális stb. Ez az a pont, ahol kiadjuk kezünkből a lehetőséget, hogy magunk ismerjük meg a valóságot, valóságunk, a világot, a világunkat, és az egyéni utunkat eladjuk a hit által szerezhető tudás és bizonyosság illúziójáért cserébe. Mielőtt pedig bárki félreértene, tisztáznom kell: nem az emberi bizalom ellen beszélek.
Nem célom senkinek a meggyőződéseit megkérdőjelezni. Legyen mindenkinek a hite szerint. Egyetlen célom van pusztán, rámutatni emberi hiteinken épült világunk sebezhetőségére. Arra, hogy az emberi tudatosság, melyben megnyílhat a végső szabadságunk elnyerésének lehetősége nem pótolható semmiféle paradigmák, vagy hitek összességével. A jó és a rossz gondolkozásmintáiban rekedt emberi elme képtelen mindennek a megértésére. Mindehhez szükséges annak a megértése, hogy világunk dualizmusát és az ebből fakadó folyamatos választási kényszert nem valamiféle rajtunk kívülálló erők, hanem maga az emberi tudat teremti meg. A valódi végső szabadság pedig annak a megértése, hogy a tudatosság csak a viselkedésmintáinkban olyan mélyen gyökerező folyamatos választási kényszer felismerésével és elhagyásával lehetséges. A választás nélküli tudatosság szabadságában.
********
Honnan származik a gonosz?
(I. primitív teozófiai elmélkedés)
“Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” Jel 14, 7
Mit jelent ez? Azt, hogy aki elfogadja a Biblia tanításait, annak a számára nincs választási lehetőség. A vallások nem is erről szólnak. A vallások emberi válaszok az emberi lét nagy kérdéseire azoknak akik elfogadják azokat és hisznek benne. A hit ugyanis kikapcsolja a logikát az emberi elmében. Ezért van maga a Biblia is tele olyan ellentétekkel, melyek csak a vallások követői számára elfogadhatóak és csak a hit keretein belül nyerhetnek értelmet. Jelen írás nem ezek tanulmányozására vállalkozik. A Bibliát és a keresztény tanítást pusztán kiindulópontnak veszi a világban megtapasztalható „gonosz” származásának magyarázatára történő kísérlethez.
A Bibliában a Sátán mint Isten örök ellenfele jelenik meg, akinek sorsa ugyan kezdettől fogva meg van pecsételve, ám az isteni terv érdekebén a „világban való garázdálkodása” megengedett. A keresztény teológiában a magyarázat a gonoszt megtestesítő Sátán és a démonok létére, maga az isteni terv, melyben ugyan az emberi üdvösség a cél, de ez nem önmagától elnyerhető valami, hanem mindenkinek meg kell küzdeni érte és ezt hivatott a gonosznak megakadályozni. Erre a Sátán a hatalmat Istentől nyerte, mint ahogy a Sátán (pl. Lucifer) is kezdetben angyal volt de fellázadt Isten ellen, melynek eredményeképpen Isten letaszította őt. Nincs értelme az Ó- és az Újszövetség „gonoszképét” vagy „sátánképét” elemeznünk, mert valós különbséget nem fedezhetünk fel. Az Ó és az Újszövetség közötti különbség az istenkép részleges változásában érhető tetten, mert a keresztény hit szerint az Ószövetség kegyetlen és bosszúálló, féltékeny de szerető istene elküldte a világnak a megváltást Krisztus vagyis Isten Fia személyében. Ám Krisztussal sem hagy túl sok szabadságot a döntéshez, mert az ő szavait idézve: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór.” Mt. 12, 30
A keresztény teológia ezt döntési szabadságnak nevezi. De hol van szabadság ott, ahol a tanítás szerint ha az ember nem Krisztust választja akkor kárhozatra jut? Ha nem őt választod, akkor ellene vagy? Ezt a teológia úgy magyarázza, hogy mivel Krisztus Isten, és ebből kifolyólag maga a tökéletesség és a bűntelenség, ha nem őt választod akkor automatikusan a tökéletlenséget és a bűnt, vagyis a kárhozatot választod. Amint látjuk a vallás a teológia logikájában nem hagy az embernek semmi szabadságot. Ki az az őrült, aki ha elfogadja a vallás dogmáit, és ezt hitként éli meg, nem ezt az Istent fogja választani a pokol kínjai helyett? Hol van itt az igazi szabadsága a választásnak?
Sátán és pokol nem létezhet. Az emberi elme kreatúrája, mely a negatív folyamatok mögé egy folyamatossággal és hatalommal rendelkező erőt teremtett, mindezek magyarázatára.
A pokol akárcsak annak fejedelme a Sátán tehát mint látjuk fontos eleme a keresztény vallásoknak. Ez az a lényeges elem, mely az emberi gondolkodás sekélyes, a világokat végletekben elképzelő bipoláris logikáját használja fel a pszichikai, lelki terror alkalmazásához. Ugyanis a Sátán a pokol szerepe az elrettentés, a kényszerítő „segítség a szabad , Isten melletti döntéshez”. Ugyanakkor aki ezt a fajta rendszert megkérdőjelezi, az ennek segítségével máris eretneknek és Istentagadónak titulálható. De mi van akkor, ha valaki nem a vallás által bemutatott és egyedül és üdvözítőnek propagált Istent választja? Hanem elutasítja azt, de nem gyűlöletből, hanem azért, mert számára nem elfogadható ez a fajta „szabad választás” a szeretet nevében. A Biblia istene szerető Isten. Akit ha nem szeretsz, kárhozatra juttat…
Nem tudok egyenlőségjelet tenni a Biblia istene, és a szeretet között.
A világban tapasztalható sok szenvedés, szeretetlenség, kapzsiság, fösvénység, erőszak, önzés és egyéb spirituálisan és empirikusan is megtapasztalható kategória semmiképp nem a szeretet ellentéte, hanem annak hiánya. Valaminek a hiánya nem hozza létre annak az ellentétét. Az emberi gondolkozás hajlamos az általa megteremtett absztrakt fogalmak skálájára helyezni mindent. (plusz végtelen-mínusz végtelen, jó-rossz, szeretet-gyűlölet) Ennek a polarizált gondolkodásnak az alkalmazása vezetett oda, hogy például a keresztény teológiákban és vallásokban a Sátán olyan fontos szerephez jutott a világban tapasztalható bűnök, gonoszság és negatívumok magyarázata végett.
Az ember Istent a maga képmására teremtette. Az ember a Sátánt is a maga képmására teremtette.
Ez nem jelent istentagadást. Ez csak azt jelenti hogy a Sátán nem létezik. Ha Istent a szeretettel azonosítjuk és mindenhatóként fogadjuk el, akkor ezt a logikát követve elfogadhatjuk, hogy minden belőle származik. Egyenlő a szeretettel, ő maga a szeretet. Minden csillagpor, elektron, atom, molekula, minden ami bennünk és ami rajtunk kívül létezik. Ha minden belőle származik akkor a világban tapasztalható gonoszság mégis hogyan születhet az abszolút szeretetből? A válasz: sehogy.
Akkor miből származik az világunkban található szenvedés, szeretetlenség, kapzsiság, fösvénység, erőszak, önzés stb. egyszóval „a rossz”? A jó és a rossz fogalmának a definíciója természetesen már önmagában relatív. Abban a világban ahol egyik élőlény pusztulása a másik életét jelenti a probléma ilyetén módon való megközelítése zsákutcába vezethet minket. Ennek elkerülésére használjuk inkább gyűjtőfogalomként azt, amit emberi szenvedésnek nevezhetünk, vagyis azon okok, cselekedetek összességét melyek következtében a szenvedés valósan létrejön az emberek életében. A keresztény felfogás szerint a szenvedés ugyanúgy isteni adomány mint a boldogság. A keresztény ember isteni tervben gondolkozik, és elfogadja hogy az isteni terv részeként maga a szenvedés is pozitív szerepet tölthet be. Ez viszont azt sugallja, hogy így a szenvedés már nem is isteni büntetés, hanem ajándék. De vajon egy nem vallásos ember is így éli ezt meg? Semmiképpen sem. A vallás csak az önmaga rendszerében ad magyarázatot minderre. A szeretet ellenpontjaként az emberi gondolkodás a gyűlöletet nevezi meg. De elfogadható-e ez, vagy pusztán több ezer éves dogmatikus és megcsontosodott gondolkodásmód következménye? A szeretet az az abszolútum, mely semmiképp nem írható körül az emberi gondolat hiányos eszközeivel. A szeretetben kialszanak az ellentétek, kialszanak benne a vágyak, mert a szeretet nem egy érzés, amit a vágy vagy emberi gondolat ébreszt. A szeretetnek pont ezért nem lehet a gyűlölet az ellentéte, mivel a szeretet nem a gyűlölet tagadásaként jelenik meg, hanem attól függetlenül, ily módon a szeretet nem helyezhető el a gyűlölettel semmilyen logikai síkon, térben, rendszerben.
A szeretet nem az, ami körbebástyázható elméletekkel. Nem darabolható szét, például Isten szeretetre vagy felebaráti szeretetre. Ami megfogható az emberi okoskodással az nem lehet a szeretet. Ha emberi egzisztenciánkon keresztül próbáljuk mégis megközelíteni, akkor azt mondhatjuk, ahol megszűnik az ego tudatának a fontossága, ott kezdődik a szeretet. Ez pedig egy egészen más dimenzióban található, mint az amelyet az ember a maga töredékes valóságából kikövetkeztethet.
A szeretetnek nincs ellenpontja. A szeretet az, amiben kialszik minden feszültség, megszűnik a hatalomvágy, bármiféle kényszer, emberi okoskodás, mert a szeretet nem lehet az emberi gondolat és elme terméke. A gonoszságból nem juthatunk el annak tagadása által a szeretet valóságához, ahogy a szeretet tagadásával sem jutunk a gonoszhoz. Csupán a szeretet hiányához. Ez vezet el minket ahhoz a válaszhoz, hogy honnan származik a gonosz a világban. Ha a szeretetből (Isten, Legfelsőbb lény, Mindenség stb.) nem származhat, mi a forrása?
A szeretet hiánya az, amit az ember tudatosan vagy leginkább tudatlanul az egységtől, a mindenségtől (Kozmosz, Mindenség, Isten stb.) való elszakítottság élményeként él meg. Az elszakítást maga az emberi elme és annak téves cselekedetei végzik, teremtik meg és teszik félelmetes valósággá. Hogyan? A téves gondolkodás segítségével. Az ember pont ezért törekszik újra és újra ebben a maga által teremtette erőszakos, brutális káoszban az elérhetetlen egységre. Ennek a gondolatnak és cselekvésnek a megnyilvánulásai azok a jelenségek, melyek hatásaként a világban megtalálható gonoszság, kapzsiság, agresszió, brutalitás, erőszak, önzés és pusztítás létrejön. A világban található gonoszságot, a rosszat tehát nem a nem létező Sátán, hanem maga az ember hozza létre.
Írta: Morgó Sapiens

szóval ahogy sűjjed a hajó!menekülnek a patkányok! tán csak nem ti is az esernyő alá akartok bebujni?az eddigi irományaitok is csak púder volt!!!?.méghogy nem akartok ideologiát terjeszteni.eddig sem csináltatok mást csak megtévesztettek mindenkit a hülye értelmetlen irományaitokkal.kőzeledika fény! a fény a tudás. sz isteni hatalom.amit ti az őrdög mellé akartatok társitani. nem a fényhozó a sátán! hanem az amit ti itt műveltek.szeretet nincs senkiben. csak önös érdekek. te aki a szeretetről papolsz.Te vagy az aki tele van gyűlölettel minden iránt. amit nem ismersz.ami idegen számodra. keresztényi baromságokat papolsz. miközben csak szimpla sátánista lucifer hívő vagy.
Kedves fas!
Valami azt súgja, hogy nem sikerült teljesen megértsd az általam leírtakat:) Viszont tagadhatatlan, hogy nem hagyott hidegen. Megértelek. De egyet ne feledj: senkinek sem kötelező az oldalon szereplő írások olvasása vagy terjesztése. Te is mint "szabad" ember tévedtél ide.
Remélem egyszer sikerül levedd a FÉL-ELEM, a belső szorongás okozta heves indulatok szemüvegét, amely mindezt kiváltotta belőled, és eljuthass magadtól is arra a felismerésre, hogy mindez csak a Te egyéni megélésed, és kivetülésed. A Fény pedig soha nem távolodik vagy közeleg, mindig itt van és volt mindenben, mindenkiben. Ahogy annak hiánya, a sötétség is. A kérdés, hogy megnyitjuk-e rá az érzékelésünket, észrevesszük, hogy valójában mi távolodunk vagy közeledünk, kizárva önvalónkat tudatunk által belőle, vagy eggyé válunk ÖnMAGunkkal benne? LeEGYszerűsítve: ha a Nap felé fordulsz, akkor rájössz, hogy az árnyékod a hátad mögé kerül, te pedig belépsz a Fénybe. Bármikor megteheted.
Áldás, békesség és szeretet legyen veled!
Szeretettel: Morgó
Annyira szeretném, ha az emberek rátalálnának az automata helyesírás-ellenőrző lehetőségre. Továbbá az sem lenne utolsó, ha a billentyűzet nyújtotta lehetőségeket maradéktalanul kiaknáznának, teszem azt nagybetű mondateleji használata, vagy a "j" helyett megfelelően alkalmazott "ly", mert a magyar nyelv csodálatos. Remélem, hogy egyszer a hozzászólásokat olvasva csak szépen, kellemesen fogalmazott és írt mondatokkal találkozhatunk valamennyien. A tartalomról nem is beszélve...
Szép napokat Nektek! :)
Üdv: Medde
Ja megint írok nektek, hogy kaphassatok némi sikerélmény energiát mentális testemből, szívesen adok nektek.
Remélem tanultatok már némi érveléssel zajló kommunikációt, amin nem alszik el az ember...
Nos, jó mulatást kívánok!
Néhány abszolút szokatlan kérdés, ami oly kényes nehogy kényelmetlen vizekre evezzünk. Nos néhány kérdés, vagy szembesítés.
Kár, hogy élőben nem lehet összegyúlni néha, mert megérdemelnétek biza!
Kíváncsi lennék, hogy Ti itt mind, kik ide írogattok álnevekkel, bátran kivonva a kozmikus bölcsesség kardját. Miként élitek a mindennapjaitokat?
Miként mérkőztök meg mindennapjaitok kihívásaival?
Mennyire viselitek az erény és etika zászlaját?
Vajon mindenki ugyan olyan tiszta képet látna tükrében, mint amit itt mutat az írásaiban?
Gyakorlatban azaz életben is ugyan így léteztek?
Tele erényekkel, minden egyes szituációban?
Persze nekem meg mindenkinek hazudozhattok, meg irkálhattok akármit, életben is cselekedtek vagy csak virtuális lénynek születtetek le?
Ha ennyire megy az észosztás, akkor hajrá lépjetek elő és segítsetek tömegeken, és mutassátok meg a világnak, hogy itt igazi makulátlan spirituális lelkek vannak. Tudom, most jön a védő beszéd, állj mi ilyet nem állítunk, mi itt fejlődni vagyunk!! Néztek soraimon keresztül rám dühösen vagy épp álszenten.
Tanulni??? Egy fenét!
Úgy jártok ide akár alkeszok a kocsmába, beléptek az egyhangú konfliktus nélküliségbe, azzal áltatván magatokat, hogy na, mi már, igen, elértünk egy szintet.
Aha, ja, gratulálok az egotoknak,annak, aki más elismeréséből táplálkozik.
Nézzetek mán magatokra, nem mintha a magánéletetek sorsába akarnék turkálni, de mindig, mindenben erényekben gazdagon cselekedtek? Nyilván vannak a karmikus próbák, családon belül is, de mindegyikőtök ekkora penge, hogy jobb dolga nincs, mint itt osztani az észt?
Vagy, ez ez valami mankó a túléléshez a minden napokban?
Igaz én is írtam nem keveset, de azt le kellett írjam, s jeleztem is, hogy hát ennyi volt, többet nem kell leírjak, mert erre szólta feladatom.
Mind addig tárgyilagos és a személyiségemet kizárva, csupán névvel illettem az üzeneteket. De aztán leálltam, mert onnantól már valami egészen más, ego félrevezetéssé torzult volna a dolog. Aztán látván mi is folyik itt le is tiltattam minden írásomat, amit Morgó lehetetlennek nyílvánított, mert össze omlott volna a levelezési rendszer, aztán hirtelen egy éles levelemre, a lehetetlen is lehetségesnek bizonyult. Vajon miért is történt mind az, kedves Morgó testvérem?
Kicsit sántít, nem is kicsit az az időszaka ennek az oldalnak.
Tudd meg Morgó, eltüntethetsz dolgokat a történelemben, de a KARMA rendszer, vissza fog kényszeríteni, hogy korrektül átéld és megold az eltusolt, elfelejtésre ítélt dolgaidat.
Ez pont olyan az oldal részéről, mint a történelem hamisítás.
IGEN ez az oldal szegényebb lett egy Tigabével és egy Bertalan Zoltánnal, mert egész egyszerűen az idelátogatók akkora fényben járók, hogy egójuk fénye elvakította őket.
Mindaddig emlegetni fogom mind azt Morgó, amíg ezt meg nem beszéljük. Egy nap házad ajtaján is bekopogok testvéri szeretettel, ezt tudd. Én nem futamodok meg az Igazság ereje elől! Nem napolom el más életekre, nem nem, most, most van.
Tehát ilyenekről nem szeretünk itt írogatni és olvasgatni.
Csak az álelúja, meg a sok ájtatoskodás megy.
Győzzetek meg, hogy tényleg milyenek vagytok!
Ez a sok szöveg, mit sem ér, amit ide össze írtok!
Semmit az Égadta világon!
Persze, persze, most jön az, hogy ohh bahh, micsoda indulatok és egyáltalán miért?? kérditek zsibongva szaladgálva virtuális templomotokban, időnként egymásba karolva hitetlenkedve. De hát, mi csak a fényt és az Jó istent szolgáljuk, hogy lehet ez, hogy Zoli ily elfajzott lett és elborult elméjű?
Nem borultam el, tisztábban látok mint bármikor ezelőtt.
Sőt, merek is élni a szó erejével, még ha nem is tetszik egyeseknek itt és most. Merek tenni is, mert megtanultam azt, amit az égtől kaptam.
A szeretet kedves testvéreim, nem csak az állandó fellegekben járásról és annak dicséretéről, szól. Szeretet az is, amikor nem tetsző dolgokat is mondunk egymásnak értelemszerűen az etikai határokon belül.
Hogy néha, szlengesen írom soraimat, ja ez igaz. Jobb néha így, mint isten Igaz hangjaként zengeni be a teret. Tudjátok az olyan hangot hallják az emberek, de nem értik meg, nem tudják felfogni, oly sok dimenzión keresztül hallatszik. Ahhoz fül kell, de nem materiális.
A materiális világban belefér a szlengesített duma is.
Ja elbeszélgetek én így is simán. Bár lenne alkalom életben is beszélgetni. Persze olyanokkal, akik hagyják a jelenlévők összességét is szóhoz jutni. Volt már rá példa, találkozóból, promóciós előadás vált. Na hagyjuk is azt a napot.
Volna még kérdésem néhány, na nem mai, feltettem már korábban is. Ez az állandó álnév mögé rejtőzés, meg művésznév stb, tét nélkülivé teszi látszólag az itt történő közbeszólásokat.
Á, de ez lehetetlen, már csak az álnév mániák Fél-elme-ik végett is.
Vagy egyesek csupán már csak itt az írogatásokban léteznek. Lassan ilyen kép alakul ki, kívánom mindenkinek ezen az észosztó oldalon, hogy Isten adja meg nekik a lehetőséget, hogy valós helyzetekben, éles próbák elé állhassanak. S kívánom mindezt azért, még magamat is beleértve, hogy szembesülhessenek valós teljesítményükkel és értékeikkel.
Valahogy úgy fest a dolog, hogy a rengeteg szöveg mögött nincs valós tényszerű cselekvő erő. Tehát kívánom, hogy járatok sikerrel, hogy innen a sok észosztók brigádjából kerüljenek ki korunk lelki vezetői, akik érnek is valamit.
Azért elgondolkodtató lenne egy ilyen lelki vezető. MORGÓ SAPIENS igazán hiteles na, mit is mondjak. stb.
Tényleg mindenki ennyire naív? Olvassa mindenki a sok marhaságot, amit neves Spirituális történelmi személyiségek tollaiból lopkodnak, s szajkózzák naphosszat.
Mindenki bedől nekik aki ide téved az oldalra?
Van egy olyan variáció is, tudjátok, amit mentális vámpírizmusnak lehetne nevezni. Valójában fekáliát sem ér, de a mentálvámpír ideiglenesen jóllakik és kiböjtöl egóját hizlalva néhány napot-hetet elégedettséggel.
Vannak olyan emberek, akik mások, elismeréséből és állandósult szellemi tapszolásából képesek jóllakni. Az egó az, ami jóllakik ilyenkor.
Azt látom, hogy Fas valami ilyesmit akart kifejteni, csak kevésbé csiszolt még a kifejező képessége, amire persze egy íntéléktűél szókarate vitéz azonnal rá is startolt, lopva némi kis energiát Fas esetleges szégyen érzetéből, majd esetleges haragjából.
Mi is a neve?
Á mindegy, valami jelentéktelen álnév, szánalmasan bölcselkedő giga egóval, aki azt sem tudja, hogy az igazlátást és bölcsességet nem lehet diplomáért kapni. Általában az ilyen tudálékos testvéreknek, fáj leginkább a helyesírási hiba tényező. Ne tudd meg tudorka, mekkora dislexiás hibákat róttam rég, de tán még ma is.
Fas ez neked is szól. Az az érzésem ezzel a álneves mizériával, hogy az ilyen emberek többsége mélységesen gyáva. Annó Ady is fedőnéven írogatott, mert eldádázták volna érte mocskosul. Ám annak célja és rendeltetése volt egy nép számára, hogy értelmük nőhessen, ám ma gyávaság mind ez.
Bár ha azt nézem, jobb meghalni a legnagyobb kínok között is, mint sem véka alá rejtsem és hiteltelenítsem leírt építőjellegű beszédeimet. Értem ezt korabeli és mai gondolkodó és író társainkra. Persze, ezzel kevesen értenek egyet. Rossz is nekik. Tényleg, akkor ki is leselkedik a sötétből, ha még a fényre sem mer kiállni a nevével?
Nos egy gyáva embertől meg hogy várhatjuk el, hogy való létében kiállna mind az mellett, mint amit állandóan leír és állít. Ja ezt Mindenkire értem.
Vagy ez valami jópofaság ez az álnév, mintha gyerekek játszadoznának szerepjátékot?
Asszem, legújabban ezt a nevet venném fel. A fejmosó csávó!
lol
Naggyon jó. Képzeljétek, nyomtattam egy pólót, na jó még nem, de tervbe van véve egy ideje. Én találtam ki a szöveget a környezet hatására, nekem tetszik.
A szöveg a következő:
VETÍTŐ VÁSZON
VÁRJ INDÍTOM A KAMERÁT!
Szerintem igazán helytálló.
Annyi emberrel találkozom, és annyira nagy vetítőgép a legtöbbje, hogy az valami mentális hányinger. Ritkán akad, olyan, aki saját magát felvállalja. Na ez más téma volt.
Valami ugyan ilyen dömping folyik ám itt is, csak nem meritek észrevenni. Tényleg SZÁLEM!!! REMÉLEM OLVASOD!
Tudod fent a hegyen ott volt PÁL is, elküldenéd nékem az elérhetőségét, vagy add meg neki az enyémet kérlek. Szerintem, nagy hibát vétett a csapat, hogy nem adtunk neki nagyobb teret és beszélési lehetőséget. Ja igazából csak egy ember beszélt, aha Te,de az annyit, hogy megfájdult a sisakom tőle. Ja, hű mi is a neve?? de gááz. elfelejtettem.. mindegy az a lány tesónk, aki valójában nem erősitette ezt a testvériséget meg, hanem csak egybegyülteknek nevezte, aki jött hogy Ő ügyvéd. tudjátok..azaz akit nem lehetett lelőni, az aki nem vette magát észre, hogy nincs egyedül. Már már attól féltem, belépőjegyet is fog kérni,már ott. Tudjátok az, aki később kért is hét rongyot, s ami miatt borult is a bili.
De a kaki elült, amikor Tigabe- val eltüntünk. Tényleg Tigabe, szívesen felvenném veled a kapcsolatot, ha lenne hozzá kedved. Túl vagyok már a Dobogó Kői kudarcon, asszem képes leszek újabb értelmes lényekkel megismerkedni élőben. Talpasok@freemail.hu ide írj kérlek.
Fas bölcsen nem írt semmit, ez is jelzi, hogy nem kevesebb nálatok okoskodó gyerekeknél. Itt olyan pedálozási dömping van apróságaim, hogy lassan hiánycikké válik a törölgető kendő a Lidliből, mert nem lehet győzni a nyálat törölgetni a képernyőről, ha épp valaki ide téved.
Na szóval gyerekek, játszatok csak az általatok épített homokozótokban továbbra is, de tudjátok meg, hogy az élet és a valós próbák oda kinn vannak. Meg néha itt is, korrekt sorokba öltve, csak annyi itt a púder, hogy lapáttal kell kiásni az aranyat érő szöveg morzsákat.
Azért csak játszogassatok továbbra is Ti itt kollektív játszóházatokban.
Fas fel a fejjel, gondolkodj tovább bátran. Nem mondom, hogy egyetértek veled mindenben, de ahhoz szokjál hozzá, hogy ez az oldal kedves barátom nem tűr meg ellentmondást. Ha nem tetszik kívül tágasabb hajtogatják burkoltan. Ellenben szükségszerűség mindig ide hajt egy két arcot, akik képesek ellentétest állítani, amit persze csitt csatt lezúznak a szómágiával, negédes manipulatív soraikkal. Csak azt hiszik vak egójuk által, hogy coolmájerek. Édes ég, nem fura, hogy mindig az itt egybegyűltek egyesült erővel támadnak 1 ellen?
Kész csoda, hogy egyáltalán van, aki ellen mer szólni. Az mégnagyobb csoda, hogy bármelyik ellenvéleménnyel bíró egyén, nem lapoz vissza, hogy körülnézzen, mennyire nincsenek ellenszólások. Ez egy rasszista oldal, olyan rasszé, akik okosabbnak hiszik butaságuk által magukat másnál.
Persze ilyennek is kell lennie.
Engem talán Morgó vitézünk azért nem fog most törölni a kommentekből, mert túl sok támadási felületet adok számotokra, hogy támadhassatok, de tudjátok meg, egyetlen pillanatra felétek tartok egy tükröt, s ez nekem megéri.
Most jön a pfúj rossz, fél-elemmel teli meg többi bevált BLŐD idióta, általatok bürokratikusan elfogadott egyhangú bégetés.
Mi van akkor, ha itt és most, ti vagytok a birkák és épp megvezetnek vagy ti vezettetitek meg önmagatokat?
- Á az nem lehet, mert akkora fenoménok vagyunk, no meg háát itt van Morgó, meg a többiek és ez azért már valami! Meg hogy is lehetne igaza egynek a sokkal szemben?
Azt hiszem a Kataklizma oldalnak a nevét meg kéne változtatni Bólogató Bloggolgatók oldalára. Vagy Bólogass vagy kussolj oldalra.
(jól van Morgi, védd ám meg az egodhoz csatolt mentális energia konyhád nevének becsületét. Ja, hogy pont most toltam el a lehetőséget, szenyó Zolcsika.)
Azért írom ám, mert ahányszor ide nézek az oldalra állandóan ez van.
És még az is nevetséges, ha nagyritkán valaki mer ellentmondani, egyöntetűen mint egy kivégzőbrigád kicsináljátok, szépen összeszokottan, s mikor az "bevert, vérző orral fetreng a porban, adtok egymásnak egy pacsit is" - Láttad milyet rúgtam beléje?
- Ja láttam, és azt, amikor én lezúztam?
- Ja azt is, bravúros volt.
Igen, valóban nagyon jók és fényben járok vagytok, akik nehezen viselik az ellentmondást, akár a bigott papok.
Rengeteg szép eszme és ősi emlék van itt felsorakoztatva, de a hátul ütője a tétlenségre csitítás, fojtás. És, hogy miért, mert csak felsoroljátok őket és nem saját kút főtőkből árad, azééé. S mivel nem fentről jön a tudás, ezért maximum ügyvédként vagytok képesek érvelni és vagdalózni, egymást erősítgetve, elvéve az esélyét is az igazság feltárásától.
De tudjátok mit? Meglehet az intelligensebbek, már arra hajlanak, hogy, na jó ez is egy ember nézőpontja, majd csak befejezi végre a pofázmányát. Ja teheted ezt a struccpolitikát is, mivel úgy is havonta kb 1x tisztelem meg figyelmemmel az oldalt, más oldal meg nem is igazán érdekel.
De ez havi 1x igen, mert itt vannak azok, akiket ismerek, s a sors összekötött. Tehát tekintsetek, valami távoli rokonfélére, hogy na ez már megint itt van és puffog. Amolyan igazi Morgó Sapiensre. MORGÓ LOPJÁK A NEVED! lol
Szeretlek ám benneteket, azért is írom minden soromat. Kérdés az, hogy Ti, miként vagytok képesek a konfliktusokat kezelni.
Az érzelmek, az ego és a valós bölcsességetek időnkénti km köve ként fogok itt megjelenni, s próbára tenni. Áhh túl sokat segítettem... rossz szokásom.
(nevezhettek félig őrültnek, mert valóban nem vagyok 100%-os)
Ám, ha ezt látjátok, akkor tudjátok, hogy a hülével emberbarátian kell ám bánni. Meg nem nagyzoló cinikussággal, mert akkor magatokról adtok kritikát.
Szerintem ezeknek össze kéne mind költöznie és akkor kb 1hét alatt úgy megutálnák egymást, hogy azt te el sem hiszed.
Remélem sikerült ismét megringatni a bidlit, hogy ne unatkozzatok már annyira.
További jó spirituális bolyongást kívánok!
Bertalan Zoltán
..olom már vártad írásom feléd intézve!
http://www.youtube.com/watch?v=-E6j3dYHgZo&feature=related
Szálem válasza, tisztelettel és alázattal! Ki e művésznevet választotta, de ez is csak egy név, de nem a nevem vagyok. S aki ismeri azt a formát amiben itt játszom a Földön, tudja hogy szólítson amire hallgatok, de nem a nevem vagyok.
Zoltán, írásodból számomra rengeteg elfojtott düh jött fel és néha kellemetlen volt valóban olvasni az hatalmi drámát /zárkózott, én szegény, vallató és megfélemlítő/, melyet eljátszottál, mint a durcás kisgyerek, s bár az is igaz, hogy meg is nevettettél egy két mondatban. Alapvetően pedig erősen megmutatkozik, ami most, de inkább amikor írtad, hogy miben létezel és vagy, vagy ép Itt, sem vagy. Mintha, a múlt kötné le a figyelmedet és mind az ami másokból feléd folyik. S így, egészen nyilván való, hogy mind az ami zavar téged a múltban, illetve másokban, az egy magadban nem tisztázott energia mintázatok összessége, melyekre még kevesebb időt fordítottál. Így az ellenállás révén ütközöl bele ebbe a pillanatba is, és a múlt energiáinak a rendetlenségéből adódóan harcolsz most. S jövőbe vetített; úgy kell lennie betervezések, gondolatfolyamok, pedig az energiát veszik el, melyek segítenének, abban most Létezz.
Ha ez működne nálad, már rég leszartad /bocsi,de../ volna, mi volt és vígan élnéd az ami Van. Mintha hiányozna neked a kataklizma, s mid az amit át tudsz itt adni. Persze javíts ki, ha tévedek, s bárki más is. S mind e miatt egy visszafojtott düh révé az elme támadásba bocsátkozik, s az ember így érezheti, jobban magát, hogy kiadott némi salakot. Mert, amikor előre eltervezzük az, hogy hogy legyenek a dolgok és mégis másképp alakulnak /mint Dobogó kőn/ a dolgok, akkor az elme ellenállásba ütközik és bezárja a Lelkivilág Most milyenségét, s az feszültséget hoz létre a fejben. Tudod Zoli, most már igen, de akkor ott az asztalnál észlelte mi történt Te és Zoé között, de későn vette le és már nem volt mit beszélni. Őszintén szólva, kicsit sajnáltam, hogy későn vettem le mi történt köztetek energetikailag. Aztán láttam mi zajlik benned, s Ez Mind annak a következménye ami ott és gyermekként történt veled, talán az iskolában, vagy otthon. Ilyen a tapasztalás, s minden úgy van jó ahogy van. Imádkoztam azért, hogy oldódj belül. Most is Szeretlek Testvérem és remélem hamarosan találkozunk/Pali bácsi számát küldöm!/.
A feszültség, ami abból fakadt, hogy eltervezted hogy mi lészen, s másképp alakulván, az eseményeknek álltál ellent, a Jelen pillanatainak, mert talán mereven ragaszkodni akartál a mondandóidhoz, melyek már a homályba tűntek és nem illettek a beszélgetésbe, s mégis a felé tekintettél és már nem is voltál ott velünk.
Mind az amit a kataklizmán átadtál és a mindenkihez való hozzászólásoddal tarkítottad az oldalt, csak azt tetted amit szükséges volt mindenki tapasztalására, mint most is. S így ha felméred a magadhoz és írtadhoz való kritikát, nyilván nem bántad meg, s nem is kell, de Te is csak a magadét hajtogattad.
S mindenki azt teszi, s való igaz, hogy ezen oldal mindenki arra ösztönöz, hogy emelkedjen és dolgozzon önmagán belül, hogy Mag tapasztalva az Egyet egyre többször és többször, míg egyre mélyebben magunkba tudjuk fogadni a Jelen pillanatokat és felemelkedve Tudatára ébredve, az Ő tudatára most éljünk. Nincs más, efelé hajlik a Való Élet. Sokáig ellen lehet állni a jelennek, de a fejlődés meg állíthatatlan. Van akinek szüksége van egy mesterre és arra, hogy eltöltsön vele x időt, hogy a Magja Életre keljen, hogy tapasztalja meg végre a múlt és a jövő közti Létet. Van aki viszont erős múlttal született e játszó helyre és egyedül is fel ébred, egy könyv, egy film, egy írás hatására. Mindenki fejlődik a maga rendjének megfelelően a Renden belül. S ezt illik tiszteletben tartani. Így az aki az hiszi, hogy ez az egoista, vagy az, akkor ő mi? Mert az emberek könnyen összetévesztik a félelem nélküli szeretetet az egoval.
Az emberek könnyen beleesnek az elme korlátaiba és azt képesek elhinni x megnyilvánulás alapján, hogy ez egoista, de nem érzik az ami van és nem tapasztalják az ami Most van, az agyon elemezgetések véget saját csapdájukba esve. Koszos szemüvegben nézve azt ami van, egy tisztátlan képet kapunk, s akkor az elme zavarosan az információ halmazokat analizálva terheli a testet agyon és Lelket börtönbe taszítja.
Nyugodtan lehet lazítani azon fejődésünkön, hogy erőltetve akarunk eljutni valahonnan valahová!!!
Egyszerűen csak Ide jutunk el, ebbe a pillanatba. Mindegy, hogy hova hívnak, vagy taszítanak, minket, mindig és mindig kizárólag csak a Múlt és a Jövő között létezik a Valódi. A jelenből taszít minket e Földi játszó tér a múlt és jövő belébe . Játék, óriási társasjáték. Lazítva, és élvezve a Mostot.
Ezt is gyakorolni szükséges, mint bármilyen gyakorlatot e fizikai síkon, 1-2re.
A JELEN TEREMTŐ, LÉTEZŐ ÁLDÁSA, S KEGYELME A PIROS KAPSZULA!!!
Drága Testvérem, talán ideje már Most lazítani a szálakon, leginkább befelé figyelni és megbocsátani önmagadnak, lazítani a tervezgetéseken és a rigolyákon, változni és változni. Mert ami segít, ha elengedve a sémákat változtatunk szokásainkon és gyakorolva az itt Létezés pillanatait/ Teret adni a gondolatok közti szünetnek és megengedni Magunknak mind egyre többet Vele. /, mely mámorossá tesz és könnyít az e világi terheket.
http://www.youtube.com/watch?v=lvpf19x7hcI&feature=BFa&list=PL73DB0060A7...
Rajtad áll
Vérző szívek ne sírjatok, szólítsatok,
Nyílt sebek hegedjetek itt vagyok.
Vérző szívek sírjatok, most feloldozlak titeket,
Nyílt sebek bezáródtak, szólítsatok, Én veletek.
Panaszt ne haljak, az rajtatok nem segít,
Vágyjatok rám, mert hitetek Bennem, az mi titeket megsegít.
Panaszt meghallgatom, de az Nekem erőt nem ad,
Vágyjatok leginkább rám, hogy vágyaitok teljesítsem, mit szívem irántatok megad.
Büszkén vállald fel elengedni múltad,
Rajtad múlik csak egyedül, hogy újjászületésed felvirrad.
Büszkén valld meg hát magadnak, s Nekem bűneid mivel sújtod magad,
Rajtad áll, hogy feloldódsz, s Én feloldozlak, Önmagad ne tagadd.
Engedj magadba teljesen, így Önmagad leszel,
Ereszd el vágyaidat és mindenem Te leszel.
Engedj el minden terhet, s Általam vagy végleg,
Ereszd el a földi súlyokat és meglátod, lebegsz majd, súlytalan leszel tényleg
Szeretettel és Áldással Szívemből: Szálem
Terheim nincsenek, ettől ti még mindig mást tesztek mint amik vagytok. Amit dühnek vélsz, az a lázadás a ámításaitokkal szemben. Nézd meg az életed aztán nézz tükörbe. Oztán meg szart sem terveztem, mindössze annyit, hogy mindenkit megismerjünk, s nem csak egy embert. Ennyi volt a terv drága tesókám. Vágod? Egyikőtök sem olyan amit állít magáról!
Ott fent Dobogó Kőnél, ha azt veszem, pont megkaptam egyetlen fő célomat, megismertelek titeket. Simán megvezethetők vagytok. Simán, csak egy kis csiribá kell hozzá.
Itt osztjátok az észt és nem éppen illik a valóság a sorokkal össze, s ezért merek és teszek kritikát! Ha valami felbosszant ,az az álszentség, amit sok emberrel próbálnak elhitetni. Asszem jogos a felháborodásom.
Nekem az is mindegy végül is, hogy életetek végéig megjátsszátok magatokat hazugságban ringatva és másokat szédítve, aztán majd respawn ugyanide vissza. Nem félek a nyilvánosságtól, sem az esetleges mélyen szent érzelű ájtatos manóktól. Legyen már egy ember aki legalább közbeszól és elmondja azt ami igaz!
Hát nem állítom, hogy picurka az egóm, de kié az?
Nem hinném, hogy az életben akad olyan aki ennyire őszinte lenne veletek szembe. Tojok rá mit hisztek, de lássátok saját tükörképeteket. Akár le is vad emberezhettek, vagy bárhogy nevezhettek. Közel sem vagyok tökéletes, de igazat szólok.
Na szevasztok! Kedves olvasók, ti pedig ne legyetek megvezethető birkák, mert néhányan bégetnek, nektek nem kell.
Ne féljetek.
Bertalan Zoltán
Kedves Zoltán!
Tiszteletet ébreszt bennem lázadó szereteted. Sok réteget vedlünk le, mire eljutunk saját fényünkhöz. A rétegek közt pedig vannak kedvencek - sokunknak egyik ilyen- a spirituális, magasan fejlett ember szerep, amiben nagyszerűen lehet tetszelegni, másokat lenézni, bölcs gondolatokat szajkózni. Ám valami tovább hajt - és a szigorú "sors" kivetkőztet ebből a gúnyából is, és bizony ebben a "hidegben" végre nincs más Forrásod, csak az Önvalód - kezded fölfedezni saját tüzed. Nem szorulsz rá a másik jóváhagyására, elismerésére, a nyáj melegére. Rádöbbensz - a teremtő magad vagy. Amíg ez nem a saját felismerésed -addig minden üres locsogás, szájtépés...
Köszönet a hozzászólásodért, további tisztánlátást kívánva
Ágnes
Kedves Zoli!
Úgy érzem eljött az idő, hogy megszólaljak Veled kapcsolatban.
Idézlek: "Aztán látván mi is folyik itt le is tiltattam minden írásomat, amit Morgó lehetetlennek nyilvánított, mert össze omlott volna a levelezési rendszer, aztán hirtelen egy éles levelemre, a lehetetlen is lehetségesnek bizonyult. Vajon miért is történt mind az, kedves Morgó testvérem?
Kicsit sántít, nem is kicsit az az időszaka ennek az oldalnak.
Tudd meg Morgó, eltüntethetsz dolgokat a történelemben, de a KARMA rendszer, vissza fog kényszeríteni, hogy korrektül átéld és megold az eltusolt, elfelejtésre ítélt dolgaidat.
Ez pont olyan az oldal részéről, mint a történelem hamisítás."
Szeretném veled közölni, hogy az írásaiddal kapcsolatban nem jelezted annak idején egyértelműen, hogy azokat le kellene vennem, csak azt írtad hogy töröljelek a felhasználók közül. Erre rá is kérdeztem, de álljon itt a levelezésünk inkább ennek a tisztázására:
Első nekem címzett leveled:
2011-07-26 15:22 keltezéssel, ********@ freemail.hu írta:
Bertalan Zoltán üzenetet küldött a
http :// www .kataklizma.info/uzenet_kuldese űrlapon.
Törölj a regisztrációból.
Zoli
********
Az én válaszom erre:
Kedves Zoli!
Döntésedet tiszteletben tartom, ám kötelességem jeleznem, ha töröllek mint felhasználót mind a hozzászólásaid mind az írásaid bent maradnak a rendszereben, mivel az így lett programozva a fejlesztői által. A hosszásólások a beszélgetések logikai lánc-megszakadás miatt maradnának benne, az írásaidnak meg semmi köze a felhasználói fiókodhoz. Ennek tükrében jelezd kérlek szándékodat.
--
Üdvözlettel:
Morgó Sapiens
Honlap: http: // www .kataklizma.info
********
Második nekem címzett leveled:
Igen, törölj ki kérlek.
Zoli
********
Tehát nem a levelezőrendszer omlott volna össze, hanem a hozzászólások logikai lánca sérült volna, ami meg is sérült sok helyen, mivel töröltem a hozzászólásaidat is. Abban viszont én hibáztam, hogy nem egyértelműsítettem, hogy ettől függetlenül minden törölhető. Távozásod után vártam is jó ideig, mert úgy gondoltam érthetetlen haragod elmúlik és talán később másként fogod megítélni a veled történteket. Úgy véltem - mivel az írásaid általad közvetített üzeneteknek mondottad - távozásodtól függetlenül helyet biztosítok nekik továbbra is az oldalon, hiszen nem haragudtam rád, és tudtam Neked fontosak voltak. Később aztán amiatt vettem le az írásokat és a hozzászólásaidat, mert egy megnyilvánulásoddal egyértelművé vált számomra, hogy az oldalt már nem tartod "méltónak", hogy helyet adjanak a számára, nem azért mert valamiféle éles levelet kaptam volna tőled. Lehet hogy megírtad, de hozzám ilyen levél a mai napig nem érkezett. Álljon itt tehát az a hozzászólásod, amiről beszélek:
Link: http://kataklizma.info/2011/09/01/az-arckonyv-igazi-arca-feszbuuk-es-cenzura#comment-1109
Miután viszont már jó ideje mindent levettem, és eltávolítottam a hozzászólásaiddal egyetemben, most mégis Te vádolsz engem "történelemhamisítással".
Íme, mindezen történések forrását képező ajánlót és az ehhez kapcsolódó hozzászólásokat pedig nemrég archívumba helyeztem, mindenki számára hozzáférhetővé tettem, hogy tanulságként bárki végigkövethesse a benne foglaltakat.
Link: http://kataklizma.info/2011/07/20/utazas-a-szemejisegtol-az-egyenisegig-ajanlo
Nincs rejtegetni vagy szégyellni valóm benne. Annak idején azért távolítottam el, mert egyrészt lejárt az ajánló aktualitása, másrészt igen "elfajultak" az indulatok a hozzászólásokban.
Nem zavar az sem, hogy vannak benne olyan dolgok amelyek rám nézve csöppet sem hízelgőek. Ha valakinek nem tetszik amiket és ahogy írok, szívből kinyilváníthatja, de semmire nem kényszeríthet. Sem vitára, sem értelmetlen szócséplésre. Sem arra, hogy személyeskedő sorait végigolvassam. Szívesen cserélek viszont eszmét bárkivel, akiben érzem, hogy nem az indulata tombol az irányomba.
Nagyon sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok, de egyet tudnod kell: mindez a Te döntésed volt. Te zártad ki magad innen, nekem nem volt szándékom ebben, és igazából a mai napig nem értem, mi a bajod velem, illetve az oldalt látogató emberekkel. Írásaid önszántamból tettem annak idején az oldalra fel, és a te kérésedre. Hozzászólásaidat soha nem tiltottam le, nem tettem spam listára stb. Azt sem értem, mi az ami miatt ilyen harag gerjedt benned, és ilyen szavakkal illetsz engem és az oldalon megnyilvánulókat is már jó ideje. De valójában számomra nincs is már jelentősége
Válaszolni azért nem válaszoltam (a legelején tőled idézetteken kívül) a hozzászólásaidban foglaltakra, mert egész egyszerűen engem nem érintenek, bármennyire is szerettél volna abba belerángatni. Egyet viszont szeretném hogy tudj, vádaskodásodnak nincs értelme, mert a jövőben sem fogok válaszolni az ilyen hangvételű hozzászólásokra. Ellenben lehet fontolóra veszem, hogy azokat már ténylegesen töröljem, ha ezt a személyeskedő hangnemet ütik meg. Mindezt most le kellett írjam a dolgok tisztázása, továbbá az ide látogatók tisztánlátása végett. Megtehettem volna, hogy az összes vagdalkozásod kitörlöm az oldalról, és akkor minderről senki sem értesült volna, de nem tettem meg. Nem zavar, ha látják mások. "tigabe"-t annak idején pedig hasonló hangnemért töröltem. De ez is lekövethető abban az ominózus hozzászólássorban, hogy mivel érdemelte ki mindezt. Hogy "jogosan-e" vagy sem döntse mindenki maga el. Senkit nem tiltottam ki vagy töröltem az oldalról eddig a véleményéért, vagy a gondolataiért, még ha szöges ellentétben is van az enyémmel, de a személyeskedésnek valahol határt kell szabjak a jövőben is. A szólásszabadság számomra nem egyenlő a tiszteletlenséggel.
Én ezen az oldalon nem akarok senkinek a szellemi vezetője, vagy "pásztora" lenni. Ide mindenki a maga önszántából jön, senkitől sem kényszerítve. Nem tartom magom az igazság egyedüli birtokosának vagy letéteményesének sem. Örömmel tölt el viszont, hogy tanulhatok az ide látogató embertársaimtól, mert tanulni mindig, mindenkitől lehet. Ez az oldal ettől igazán értékes számomra. Talán másoknak is.
Építő, egymást gazdagító eszmecserére továbbra is nyitott vagyok, de ez volt az első és utolsó alkalom hogy megszólaltam ebben a témában. Részemről ezt a történetet tehát lezártnak tekintem.
Szívemből kívánom Neked, hogy békülj meg MAGoddal, és engedd el ezt a terhet, melyet oly nehéz viselned. Ehhez kívánok Neked áldást, és békét szívedbe!
Szeretettel: Morgó
Sokszor tapasztaltam,hogy a karma működik.Ím egy példa erre megint.Az ominózus történések óta nem jártam a lapon,igazából nincs miért,az írások innen-onnan összelopkodottak,máshol hamarabb fent van.A saját írásaik,verseik,hozzászólásaik egysíkúak,érdektelenek.Ma viszont volt egy sugallat,hogy meg van-e még.
Mibe futok bele?? Bertalan Zoltán hozzászólásába.
Elolvasva a többi hozzászólást,megint megdöbbentem,hogy a törzs íróknak a mai napig halvány dunsztjuk sincs,mi is a problémád.A megvilágosodottak,a fényben élők,akik elutaztak a személyiségtől az egyéniségig,nem ereszkednek le földi halandókhoz.
Az íráshoz pár szó: a ma is a földet irányító hatalom,a 13 eredeti vérvonalú nem földi származású,de ide inkarnálódó szellemcsaládok egyik tagja elolvasná ezt az írást halálra röhögné magát. Pont azt fejtegeti,amit évezredek óta próbálnak elhitetni az emberiséggel,hogy csak és kizárólag az ember a hibás,bűnös mindenért.(lásd manapság is: környezet szennyezés,üvegházhatás kiváltása,a bolygó élhetetlené tétele stb)Pedig a legfontosabb,hogy a javak több mint 90%-val ez a 13 család rendelkezik.Minden kormány csak báb a kezükben. Tehát minden irányított,semmi nem véletlen,és persze semmi nem az aminek látszik.Ez a fizikai sík,de ezen messze túlmutat a létezésük. Ők is a Terv részei,akárcsak Mi,de külön térfélen játszunk,más más a célunk.
Az Ő és a Mi sub-sub-Logoszunk nem ugyanaz,bár a forrás mindig egy.Mindannyiunkat a teremtő teremtett,de nem közvetlenül,hanem közvetve több Logoszon keresztül.
Ők teszik a dolgukat ezen a "pokol bolygón",és hisszük,tudjuk,vagy nem mégis léteznek.Az érdekes,hogy ezt mind a Mi érdekünkben teszik,még,ha ez most nem is így látszik.(lásd:Tékozló Fiú Esete..)A következő aratáskor viszont aki rosszul választ a szabad akaratával,és a negatív aratásba kerül.Függetlenül,hogy a rossz döntése az "alvása"tudatlansága,megvezetése,vagy csak érdektelensége miatt van, az új ciklust kezd a "pokolban" velük.
Az érdekes kérdés az,hogy ezen szellem családoknak mi szükségük van az emberi szellemek sokaságára a haláluk után? Na ez az igazi kérdés.
Rohamosan közeledünk a következő aratáshoz,minden ki fog derülni.
csak annyit, hogy én megmondtam. Már bocsánat, de utólag ennek nem volna értelme, ha sokan meghalnának.
Szóval tisztelt embertársaim! Ha úgy adódna, hogy felsőbb logoszból eredő lények átruccannának aratni bízva jól kiépített hatalmukba, jusson eszébe mindenkinek, hogy egy anyagi értékrendet erőszakoló fejlettnek mondott lény értékrendje talán nem a legmegfelelőbb az ember értékének megmérettetésére és szelektálására. Mégis mi volna az esélye, hogy nem a "jól működő" embereit válogatná ki? -semmi
Talán a hit erejével nem a zsarnok hatalmát kellene táplálni! Még ha remény nincs is, az emberi méltóság még tarthat. Szóval ha ez emberiség megmérettetik, ne dugd a nyelved egy másik faj seggébe, még ha van is pénze... -hisz láthatod mit tett vele!
De pontosan az a sokféle nézőpont teszi olyan érdekessé ezt a kort. Kívánok mindenkinek színes és izgalmas kataklizmát!
Ősz van
ború s köd körödben
A Lét mégsem bánatos
búcsúzó levelek színében
mosoly az Élet szívében
Ereszd el bánatod
ereszd el leveled
odakünn s odabent
Gondjaid súlyát ha leveted
Ragyogó Fényedet megleled
Pattanó szikra
holt rőzse testében
elven bős-ÉG éltető tüze
odakünn s odabent
meleged megleled
Ősz van
MAGodat elveted
A MOSTban élőt, elevent
szelek szárnyán vele ment
Végtelen tereken
SZÍVárvány-SZERelem
A JELen fűSZER-ÉNek
balzsama dallamod
Szívedben ének
nem kell mást hallanod
Dal fakad a könnyben
öröm az ürömben
Végtelen léted benn
Éled s él Fényedben
a Szabadság
szelíden
átölel lényedben
Ősz van
szántás és szám-vetés
jó humuszban MAGod
hozzon áldott Termést
hozzon áldott Termést.
Szeretettel (nem csak) Zolinak: Morgó
És azon gondolkodtál már, hogy Te vajon mennyire látod magad az eléd tartott tüköben?Üdv:
Szulthan
Azt sem tudod miről van szó, azért kösz.
Az igaz, hogy nem tudom miről van konkrétan szó, én csak azt látom, hogy Téged eléggé felháborít az, amit a tükörben látsz, javaslom gondolkodj ezen, hátha segít a megértésben.Üdv:
Szulthan
Elég volt és tanulságos hosszú gondolataidat végigolvasni.
Nem látom, hogy neked mekkora az egód, de hogy azt valóban jól írod, hogy az ittenieknek egy kicsit nagyon óriási az ténykérdés!
Felülről nézve elég vicces lehet, hogy egy porszemnyi ember azt próbálja magának és másoknak beerőszakolni, hogy ő és aki ezt elhiszi az istenné válik...:))) Sőt még azt is hazudják - ezért rák jár jutalmul -, hogy ők maguk teremtenek, holott csak az Égiek segítenek az embereknek azzal, hogy kéréseiket teljesítik.
Micsoda álszentség ez is!
Mindezt azért, hogy észre vegyék, hogy vannak rajta kívül álló erők és segítik az emberiséget. Mindenesetre ezt is jól kimagyarázzák és ezzel is csúnya agymosást hajtanak végre.
Én a te egódat nem látom abban, amit írtál.
Te az Igazságot írtad le. Elismerésem!
Azt kell mondjam, hogy mindenben egyetértek veled és ezzel alaposan megleptél. Én is tapasztaltam azt a fajta kibeszélősót amiről írtál, ha valaki felveti a teljesebb Igazságot (megtévesztés nélkülit), akkor egyből lejáratják közös erővel, ami elég mocskos és tisztességtelen dolog éppen úgy, mit ilyenkor ájtatosan válaszolni és a másik tisztánlátását skatulyába zárni.
Teljesen egyetértek veled, nagyon jó és fontos témákat vetnek fel, de nagyon rossz hátsó szándékkal. Agymosás és történelemhamisítás folyik itt a köbön.
Viszont vegyük észre, pont az ellenkezőjét érik el vele, mint amit szándékoznak, ilyen az Isteni igazságszolgáltatás. Úgy ahogy Te, fas vagy én és még sokan mások, akik nem szólnak hozzá, tisztán látjuk a ködösítést és a megtévesztés, éppen úgy egyre jobban finomítják ki mindenki érzékelését a félrevezetésre. Ezelőtt 2 évvel még nem látták ennyien tisztán a dolgokat mint ma és ez már nagyon jó eredmény!
Biztos lehetsz benne, hogy ezért az Égiek megfelelő "fizetséget" adnak nekik viszonzásul. Aki másokat megtéveszt vagy tévedésben a tart, az komoly megpróbáltatások elébe néz.
Azt is vedd ide, hogy szinte minden ember élet sokkal rosszabb most mint volt ezelőtt 4 éve. Akkor kezdődött el az Igazság helyreállításának korszaka.
Fogadd el L.E.T. Selfness Igazság díjunkat, amit ma alapítottunk a Te érdemeid elismeréseinek viszonzásaként.
Nap és a Hold fénye kövessen utadon,
Ni és Lu
Lemaradt az előbbi, neked írt dicséretemből a Neved. Neked írtam kedves Igazságosztó Zoltán!
N H F
Ni
Bár az okoskodó "entellektüelek" - igen szándékosan írtam így - megint helyesírási szótárért ordibálnak, mintha nem a tartalom, hanem a külsőség lenne a lényeg, de engedd meg, hogy én speciel megdicsérjelek!
Igen!
Jól látod a dolgokat!
Csak így tovább!
Fény vezessen utadon!
aKi
Kedves fas!
Már a második rendkívül értelmes, építő hsz-edet olvasom.
Szerintem neked még sok tanulni valód van, de az már jó jel, hogy eljutottál erre az oldalra, ha olvasgatsz, hatni fog rád akarva-akaratlanul, és talán segít megtalálni önmagad.Üdv:
Szulthan
Kedves Morgó ! Tetszenek az írásaid. De:
Ez a minden Egy elmélet nagyon pozitív, de itt lenn a világban szükségszerű a polarizáltság önmagunk és a világ megismerése miatt.Lehet beazonosulni a fénnyel, de ettől nem leszel fény. Jó tudni,hogy minden onnan indul ki, de jelenleg még itt a földön élünk. Ez a fénnyel való beazonosulás tagadhatja a rossz jelenlétét, de ez nem visz sehová, hiszen a valóságot nem lehet letagadni.Az, hogy a bennünk lévő teremtő elvet eltorzítottuk, attól még azt ki kell javítanunk, és ezt csak a kevert, polarizált létünkben tudjuk, ezért van erre szükség.Itt tudjuk jól elkülöníteni - ebben a kevert létben - magunkban a "sátáni", eltorzult teremtő elvet az istenitől. Ebben a lelassult, anyagivá zsugorodott létben tudjuk igazán meglátni és kijavítani azt, amit odafenn elrontottunk, mert itt tükröződik vissza a világból az a polarizáltság bennünk lassított formában, ami odafenn pillanatok alatt végbement és polarizálttá tett minket. Az Egyből való kizuhantság nem visz minket oda vissza azonnal csak azért, mert tagadjuk a gonoszt.
A Biblia szimbólumokban beszél, vannak benne gyöngyszemek, és mivel emberek írták, ezért természetes, hogy az ember minden negativitást, polarizáltságot az istenébe vetített vissza, ettől még Mózes sem szabadult. és Jézus is tudta, mennyire nehéz letükrözni az isteni valóságot az emberi korlátoltságba, ezért is volt kénytelen szimbólumokban, példabeszédekben szólni.Az anyagi létből való kiemelkedés nem megy azonnal, ezt meg kell harcolni. Jézus önmagát mint utat ábrázolta, és a mi életutunk sem lehet sokkal könnyebb az övénél, ha le akarjuk vetni az anyag fogvatartó ,lehúzó erejét. És ehhez még szükséges az a bizonyos kegyelem is, amit bizony kérni kell, és nem Őmiatta, hanem magunk, és főleg a gőgünk miatt. Üdv. László
Kedves László!
Köszönöm megtisztelő figyelmed. Írásomban nem a "rossz" létezést tagadom, hanem arra hívom fel a figyelmet, hogy mindez az ember műve. A "rosszat" akárcsak az úgynevezett "jót" mind maga az ember hozza a világba teremtő képességein keresztül. Teremtő erőinknek mi adjuk meg az irányultságát, aminek a következményeit aztán "jóként, isteniként" vagy "rosszként, gonoszként ördögiként" tapasztaljuk meg. Ajánlom figyelmedbe két írásom:
http://kataklizma.info/2011/08/26/isteni-letem-a-jatek-kezdete-es-vege
http://kataklizma.info/2011/09/08/isten-vagy-nemisten
Szeretettel: Morgó
Ez egy kiváló írás...gratulálok....
Nem hiszek a "gonosz" létezésében..Megélő lévén...Ám megéltem a Forrásból valóságom , mint "elkülönültség tudatban szenvedő energia"
"a tudatosság csak a viselkedésmintáinkban olyan mélyen gyökerező folyamatos választási kényszer felismerésével és elhagyásával lehetséges." -> igen jó megfogalmazás...
A jelenlét tudatosságában létezem, teljesen más itt az "élet", ám nekem nem sikerült ilyen kiválóan megfogalmazni...írj csak, sokat adsz a Világnak...igaz sokan támadhatnak is érte...hiszen bár a megosztók szándékában ugyan nem áll (csak egy kicsit) de igen csak belepiszkál a birka nemzedék berögződéseibe :D
Üdv.
Tücsök
Kedves Tücsök!
Köszönöm gondolataidat és örvendek jelenlétednek :) Áraszd továbbra is MAGodból a szeretetet, a békét és az EGYüttérzést MIND-nyájunk gazdagodására a MOSTban.
Szeretettel: Morgó
Jóemberek!
Véleményem szerint a fenti írás részben egyoldalú tájékozottság, részben bizonyos iratok félreértelmezése révén keletkezett. Gondolok itt az Újszövetség kifejezetten egyházi tipusú értelmezésére, amiben így valóban ellentétek és részigazságok vannak. Azonban még a "megvágott" biblia is egyértelmű és járható utat biztosít, ha valaki "át tudja vinni az értelmet". "Akinek füle van, hallja." Gondolatom szerint a szeretet ellenpontja a félelem. Amit nem tölt ki teljesen a szeretet, oda befészkeli magát egy kis félelem, és onnan igyekszik egyre nagyobb teret nyerni. A szeretet teremtő erő, a félelem romboló, így a szeretet ellenpontja a félelem. Hitem és megtapasztalásom szerint.
Áldás
Kedves Szkitaszucs!
Azt írod: "Gondolatom szerint a szeretet ellenpontja a félelem...A szeretet teremtő erő, a félelem romboló, így a szeretet ellenpontja a félelem."
Nem is gondolod, mennyire közel járnak ezek a gondolatok az általam leírtakhoz. Innen már csak egy ugrás mindannak a felismerése amit leírtam. Nevezetesen, hogy valaminek a hiánya nem hozza létre annak az ellentétét :) A "jó" és "rossz" ugyanúgy mint a "teremtő" és "romboló" csak egy gondolkodási minta, melyet dualizmusnak nevezünk. De rossz-e például az ha lerombolok egy házat azért, hogy újat építsek? Ha a sajátommal teszem akkor nem, de ha máséval, mondjuk egy háborúban akkor annak igen, mondhatja egy kívülálló. De ez is csak nézőpont kérdése, és nem elhanyagolható benne az elkövető meggyőződése sem, akit valamilyen "szent" cél érdekében például arra sarkall hite és saját kondicionáltsága, hogy a másik ember házát lerombolja, és oda egy újat építsen, például az ő istene dicsőségére... Gondoljunk csak arra, hogy létezik-e jó háború? Szerintem csak háború létezik.
A kérdés, hogy mi az a mérce, melynek alapján valamit jónak vagy rossznak nevezünk meg? A szeretet mindennek a megértése, melyben kihunynak az ellentétek. Ezért is önmagában a "jó" vagy "rossz" is csupán nézőpont kérdése. A dualista gondolkozás elhagyása pedig mindennek a tudatára ébredését jelenti. Annak, hogy a világban csak a mi elménk az, ami különböző sémák alapján jóra és rosszra válogatja szét a dolgokat, majd választásra kényszerít bennünket. Ebből születnek a belső és külső feszültségek. De ezeket az ellentéteket csupán az emberi elme teremti meg, egy mérce értékítéletéhez képest. Attól hogy valakit nem szeretek, még nem azt jelenti, hogy gyűlölnöm kell. Lehetek semleges is az irányába. Tehát ha valakit nem szeretek akkor létrejön a szeretet hiánya. De nem annak az ellentéte, amit a dualista gondolkodás gyűlöletnek, gonosznak stb nevez. A szeretet hiánya tehát nem hozza létre sem a gonoszt, sem a gyűlöletet. Mint ahogy a gonosz hiánya sem jelenti a szeretetet. Csak egy semleges pontot, ahol sem gyűlölet, gonosz sem szeretet nincsen. A teljesség pedig mindennek a foglalta, a tudatosság pedig a választás nélküli szabadság. Ennyi a hozzáfűzésem.
Ami ennél lényegesebb, az pedig a személyes út, a megélés, az EGY megértése, mely csak akkor jöhet létre az én megélésem szerint, ha képesek vagyunk mindennek ami a világban érzékelhető létrehozni önmagunkban a szintézisét, mely semmit sem utasít el, melyben már nem a VAGY-VAGY, hanem az IS-IS vezet tovább bennünket. Mélyen tiszteletben tartom tehát a hited és egyéni megélésed.
Szeretettel: Morgó
Egyet értve az néző ponttal, hogy a Szeretetnek nincs ellenpontja írván itt, mivel a szeretetből tekintve, így az Egységből nézve sincs jó, vagy rossz, hisz a történetek csak történnek. Egy út létezik, s mi választása lehet akár kinek, ha egyszer már választott. A valódi szeretett Egyben van, s a dualitáson túl, kívül áll, hol semmi teketóriázás sem létezik, hisz a film megy és elég csak nézni és vállalni a főszerepet.
Ugyanakkor, ha a másik szemszögből tekintjük, akkor azt láthatjuk, hogy a félelem ellenpontja a félelem nélküliség, mely akkor is működhet, ha ember bosszúból, szeretet nélkül cselekszik, hogy mérgét kiadja, s bármire is képes hogy elérje amit akar, de itt azért már érzékelhető is; a dualitásból-dualitásba tekintve, hogy csupa ellent mondással találkozunk. há.. Tehát, a félelem nélküliség megnyilvánulhat a szeretetlenségben, mely ellenpontja a félelemnek, mely még mindig a szeretet nélküliségben van, s az igazi félelem nélküliség a Szeretet, melynek már ellenpárja sincs, hisz kívül helyezkedik a dualitás néző hálóján.
S a Teremtés, maga a Teremtő és Teremt; már elindította társasjátékot s az már rég megy a játék, s mindenkinek kivan osztva a szerep és mindenki főszereplő. Nem vicc. Ellenálunk a játéknak, vagy játszunk Vele?
Mi nem Teremtünk, kivéve ha...
De egyenlőre, csak az Egység tudat állapotot szükséges elérnünk, s abban újjászületni, s benne élni és tovább fejlődni az anyagban.
Részemről jelenleg; a teremtés megy magától. Minden amire az ember azt hiszi, hogy teremtette, csak emlékképek, melyeket kivetít a jövőbe, s azt hiszi, hogy ő volt aki teremtett. A Teremtés, Teremt. A lehetőségek és emlékképek, amik szerepelnek a társas játékban, részei a forgató könyvnek. Arra emlékszünk ami a jövőben fog történni, s amit szeretnénk hogy megtörténjen, de az is emlék. A dolgok csak úgy történnek, s igazából fel kell lazítsuk a nézeteinket, s fel kell oldódjunk Itt, hogy örömteli játékot játszunk múlt és jövő közt. S akkor is csak benne vagyunk a Teremtésben, de legalább Vele, a Legfőbb Szeretettel.
Köszönöm az írást Morgó, becsülendő!
Áldás és fényesség érkezzék mindőnkbe..
További jó múlatást:Szálem
Szepes Mária : Vörös oroszlán
„...megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniok kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére...de idővel belejön az ember.”
Személyesen annyit fűznék a fenti idézethez, hogy itt a "veszte" szó csupán a mulandó, fölös részleteink elengedését jelenti.
Azonban az Egész mindannyiunkon keresztül tapasztalatokban gyarapszik. Még a vesztesen át is!
Élet-halál páros úgy összetartoznak, mint az egymás keblére omló szerelmesek!
Innen nézve olykor félelmetes, a Lét szemszögéből azonban e változás csak az Élet gyönyörűséges körfolyamata.
Így a gonosz, mind a gond-ok összessége, de még a jó-ság is csak szempont. (Mégpedig emberi, mely korszakonként, kultúraként folyamatosan változik, miként a közízlés, akként az erkölcs is.)
Köztük, mint a középponton felállított oszlopon a legmesszebbről láthatóan lobog a Szeretet.
Ehhez az emberi, személyes mivoltunkon túli részünk járul hozzá, s ebből a Krisztus-tudatból áramló, kipattanó fényszikra - mint kegyelem -, teszi elviselhetőbbé a mai életünket!
Az általam befogadható szeretettel üdvözletem
Valamennyiőtökhöz
Írnák
Drága Írnák!
Micsoda "véletlen", ez az én egyik kedvenc idézetem, és hasonló témájú írásomnál a vita lezárására használtam is nemrég...:-)
Hálás vagyok a Mindenségnek, hogy ismerhetlek (illetve láthatlak olyannak, amilyennek a szemüvegem enged). Nagyon sokat adsz nekem a látásmódoddal, a belőled áradó szeretettel! Tudom, hogy mi az, amit végigcsináltál, és tudom, hogy nem csak beszélsz, éled is mindezt.
Áldás legyen rajtatok, és míg újra találkozunk hordozzon tenyerén az Isten!
CsE
Elgondolkoztam az írásodon, és eszembe jutott egy emlékem.Egy előadáson (ami a rovásírásban rejlő titkokat is taglalta)feltették a kérdést:mi jut eszünkbe a következő betűsorról STN. Az többiek azt mondták, Isten, de én azt kiáltottam Sátán. Rosszalló tekintetek néztek rám, de én akkor értettem meg a lényeget az "EGY"-ről. Hogy csak egy van, hiszen a "váz" az írásban mutatja is.A magánhangzókat mi adjuk hozzá, hogy tartalmat nyerjen.Ezért érzem, hogy igaz, amit leírtál.
További jó elmélkedést!
Anka
Kedves Anka!
Köszönöm a figy-elemedet és a ragyogó okfejtésedet. Pont az i-re :)
Szeretettel: Morgó
Szerintem valoban igaz hogy rengeteg rosz az ember krealmanya.
Azt tudjuk hogy a sotet ero egyik eszkoze hogy letagadja sajatt letezeset. De viszont HA NINCS ORDOG,satan,belzebub AKKOR JEZUS SEM IGAZ, mert az ujszovetsegben sok helyen olvassuk hogy Jezus ordogot uz, vagy eppen megszallott embert tisztit meg. Jezus is mondta hogy az o tanitvanyait kovetoit onnan ismerjuk fel hogy gyogyit es ordogot uz a neveben.
Ha pedig ordog, Jezus koraban nem volt akkor ma sincs. De ha volt akkor ma is van. De mai vilagban is vannak exorcistak, ordoguzok valamint parapshiologusok akik a megszallottsagot kezelik.
Igen, remek fogás ez mellyel a vallások a Bibliára hivatkozva Jézus tanításaiból vásári komédiát kreáltak. Jézus csodáit és ördögűzését téve a középpontba, valamint az írásba vetett, személyes megtapasztalást és megismerést mellőző vakhitet, Jézus valódi és mai napig érvényes tanításai helyett. Melyeket magunk is megismerhetünk, közvetítők nélkül, személyesen.
Miért van az, hogy a keresztény gondolkodásban Isten a Sátán nélkül nem létezhet? Valóban nem létezhet? Jézus tanításai a Sátán léte nélkül valóban igaztalanak és semmit sem érnek? A "megszállottság" pedig Sátán és démonok műve? Más magyarázat nem lehet erre?
Ez az a pont, ahol a vallások egyértelmű válasza igen. Az enyém viszont ezzel ellentétes, úgy hogy sem a vallásos embertársaimat nem utasítom el, sem Jézust. Pusztán azt a vakhitet nem vagyok hajlandó a nyakamba akasztani, amely a mindenben megnyilvánuló isteni esszencia és annak szabad, korlátok nélküli megismerését hivatott elvenni az egyéntől. De tovább megyek. Egy hindu számára ugyanez a világ a Sátán nélkül nem ugyanolyan kerek? Ez a Sátán vs. Isten a keresztény kultúrkör és vallás terméke elsődlegesen, mely a zsidó-keresztény gyökerekből ered. Akárcsak az áteredő bűn tézise, mely megváltást követel. Nem mennék ebbe most bele mélyebben.
Jézusról vitába bonyolódni senkivel nem akarok és fogok. Tiszteletben tartom mindenki meggyőződését, hitét. Pusztán arra hívnám fel a figyelmet, hogy a világ színes. Nem csak fehér vagy csak fekete. Fekete és fehér IS, és rengeteg árnyalata ezeknek, valamint pompája a színek kavalkádjának. Meggyőződésem, hogy a Bibliát emberek írták. Az emberi rész tehát teljességgel kizárhatatlan belőle. Hogy kinek mi volt az érdeke egyes dolgok értelmezésében és hangsúlyozásában, arról pedig évezredek óta esnek egymásnak emberek. Jézus tanításainak megértése helyett pedig népeket irtanak ki közben, a szeretet nevében máglyákat fűtenek a szó szoros és átvitt értelmében a mai napig is... Tehát én ebből kimaradnék. Az én nézetem egyszerű: Jézus valódi tanai megtapasztalhatóak megélhetőek. Hagyjuk meg mindenkinek a szabadságot, hogy ki és mit él meg igaznak belőle.
Szeretettel: Morgó
A vallás és a biblia, régen az "elmaradottak", egyszerű emberek tanítására lett kitalálva. Persze az eredeti célja nem ez volt. De az ember kezében minden átkonvertálódik, nagy adag emberi hatalom vágy kielégítés és ennek eszközévé. Mivel azonban, már ez eléggé lerágott csont, úgy vélem nem ezeket kellene újra-meg újra lerágni. Tovább kell haladni a tiszta forráson. A gonosznak, retro nevén Sátánnak, is békét kéne hagyni szegénynek, hisz az is a Teremtő, energia teremtménye. Mint mi is, őt is okkal teremtették.
Igazából azt akarom mondani, hogy az "alias" gonosz- az a pozitív lét ellenpólusa-vagyis a negatív lét. Mint mindennek, ennek is meg kell legyen, az egyensúlyhoz. Hogy ezt mi kreáljuk vagy sem, annak csak egyszerű magyarázata abban leledzik, hogy; Mindenség az elme, az univerzum mentális! Az elme szüleményei vagyunk és a mentális energia kivetülésének teremtményei közt kell lennie az ellentétnek is. Ahogyan az Univerzum tőrvényei, úgy ez a Természet törvényére is vonatkoztatott.
Amint lent, úgy fent is!
Tiszta tudatot és haladjunk a korral!
Elgondolkodtató, hogy a 'Bilblia istenének' egyik-másik megnyilvánulása olyannyira hagy maga után kívánni valót, hogy attól a keresztény Pokolban is elhatárolódnának a helybéliek. Szóval mikor hogy kívánta/kívánja az aktuális kurzus:
Ebben a 3D-s, duális homokozóban igazán nem volt nagy cucc - és ma sem az, adott hozzá minden - az emberek spirituális energiájának blokkolása a megszemélyesített, tárgyiasított félelem által. Ma például garantáltan többen hányják magukra a keresztet, ha CHF-alapú hitel kerül szóba, mint anno az ördög nevének hallatán:-)
Talán érdemes lenne utánaszámolni, hányszor hangzott el Jézus szájából: "Ne féljetek!"
Kedves Papirusz!
Köszönöm igen velős, tömör és lényegbevágó megnyilvánulásod :) Nagyon EGYben van! Nevezzük bárminek ezt, újabban morfogenetikus mező a neve, de akár hiszed akár nem, Jézus "Ne féljetek!"-je pont ma járt és pont ebben a kontextusban az eszemben. Hihetetlenül nagy eme sokat ismétel mondásának a súlya és jelentősége!
RÁMENŐS ERŐLKÖDÉS NÉLKÜL - Anthony de Mello (Ébredj tudatára - részlet.)
Meditálni a dolog felett, és utánozni Jézus viselkedésének külsőségeit, ez nem segít sehová. Nem az a kérdés, hogy tudod-e utánozni Krisztust, hanem, hogy azzá tudsz-e válni, ami Jézus volt, tudatára ébredsz-e, megérted-e, mi megy végbe benned. Minden más módszer, melyet önmagunk megváltoztatására használunk, ahhoz hasonlít, mint mikor erőlködve tolsz egy lerobbant kocsit. Tételezzük fel, hogy egy távoli városban van dolgod! A kocsi bedöglik útközben. Micsoda helyzet; az autó nem működik! Felgyűrjük tehát az ingünk ujját, s elkezdjük tolni a kocsit. És toljuk, és toljuk, és toljuk, és toljuk, míg meg nem érkezünk abba a távoli városba. Azt mondjuk: "Nos, véghezvittük." Majd tovább toljuk az autót, végig az úton a következő városig. Azt mondod: "Odaértünk, nem?" De életnek nevezed ezt? Tudod, mire van szükséged? Szakemberre, szerelőre van szükséged, aki felnyitja a motorház tetejét, és kicseréli a gyújtógyertyát. Fordítsd el a slusszkulcsot, s a kocsi beindul. Szakember kell neked, arra van szükséged, hogy magadba tekints, megértsd a dolgokat, tudatára ébredj. Nem rámenős erőlködéssel. Erőfeszítésre nincs szükséged! Ez az, amiért az emberek oly fáradtak, oly elcsigázottak. Téged és engem arra tanítottak, hogy legyünk önmagunkkal elégedetlenek. Ez az, amiből a gonosz -pszichológiai értelemben -előjön. Mindig elégedetlenek vagyunk, állandóan zúgolódunk, szakadatlanul erőlködünk. Rajta, még több törekvést, még és még több erőfeszítést! De belül örökös konfliktus van; igen kevés megértés.
Köszönet az idézetért! Anthony testvérünk csodálatos műve az "Ébredj tudatára!" a "Téka" rovatban letölthető .pdf formátumban. Tiszta szívvel ajánlom én is mindenkinek :)
http://kataklizma.info/teka
Szeretettel: Morgó
Kedves Morgó.
Jó írás, a logikai láncon haladva nem is juthatunk más következtetésre, ill. a zsidókereszténység mélységeit alaposan megismerő, és attól ellentmondásai miatt elfordult ember kelet felé szemlélődve hasonló megállapításra jut.
Azonban felhívnám a figyelmed egy lényeges pontra :
A teremtő ember nem csak rossz életével, hanem rossz halálával is tud rombolni, vagy az ellen-oldalt erősíteni.
Az elszabadult lélek ugyan visszatér Istenéhez, de az elszabadult szellem különböző szintekre kerül, ahonnan vissza is hat a földi történésekre.
Minden EGY-séget hirdető szemlélet-módosítást igyekszik elérni az élőkben, de hasonlatosan a mai kereszténységhez, kihagyja tanításaiból a halott-kultuszt.
Hogyan működött egy ezer éves magyar spirituális közösség :
44 beavatással elérte, hogy az egyén haláláig megismerje önmagát, és megkapja a fehér galambot, -a Te olvasatodban a fényt- aztán halála után átsegítette a szellemet a legfelsőbb szintre.
Ha az elhalt még nem jutott el a fény ajándékáig, a spirituális vezető egyik segítője 44 napig ült a sír szélén, hogy kísérje a szellemet.
Miért csinálták ezt, miért volt ennyire szigorú a rend ?
Önmagukat védték, a nemzetséget támogatták, a föld szentségét védték ezekkel a praktikákkal, mert tudták, hogy az egységben az elhalt szellem zavart tud okozni.
Másfelől szükségük volt a kiteljesült szellemeik erejére, és használták is baj esetén azt.
Harmadrészt a visszaszületések minőségét javították, minőséget teremtettek a lelkek között.
Jó matematika-professzor vagyok e, ha a bonyolult egyenleteknek csak az első felét ismerem, és hirdetem ?
Működnek e ezek az egyenletek a gyakorlatban, jó szakembereket fogok e képezni a félig ugyan helyes, de hiányos tudásommal ?
Mivel a beavatási praktikákat elveszítettük, az egységre jutásig csak önmagunk megismerésével tudunk elérni, belső szemlélődéssel, ezért nem hirdetnek keleten tanokat, csak elcsendesülő praktikákat, az utat mindenkinek saját magának kell megtalálnia, ekkor lép ki az ember a hitből, és válik az igazság meggyőződésévé, mert tapasztalati úton találkozott vele, tehát nem hiszi, tudja.
Viszont szintén keleten a praktikák mellé még hirdetnek valamit, történetesen olyan technikákat, amikkel a romboló alacsony szellemek ellen az egyén tisztán tudja tartani a lelke templomát, szűkebb környezetét, életterét, hogy ne vesszen kárba a megtett útja -minduntalan.
És végül hirdetnek halottkultuszt, a hozzá kapcsolódó praktikákkal együtt.
Soha nem találkoztam olyan guruval-tanítóval, akinek egy útkereső képes lett volna indulatból, vagy észérvekkel ellent mondani.
Tudod, miért nem ?
Mert a tanító nem a saját maga által kiválasztott gondolatait közli, hanem szellemtudatból érkező infót, a felső énje súgásait elsőnek a szívével, a lélektudatával vizsgálja meg, utána fogadja el az eszével, és csak aztán hirdeti ki.
Mivel két igazság nem létezik, -és ez alaptézis-, ezért lehetetlen Neki ellent mondani, és lehetetlen Neki olyan kérdést feltenni, amire nem tud megválaszolni, mivel a tudata nyitva van, nem önmagát adja.
Kívánom Valamennyiőtöknek ennek az állapotnak az elérését, a pálmalevelekre nincs kétfajta, vagy féligazság írva.
Regards. hanter.
Ó, ti drága Tövismadarak!
Szeretem bennetek - Istent!
Üdv: Írnák
http://vilaghelyzete.blogspot.com/2011/10/rejtett-uzenetek-egy-agyonsuga...
Most kezdtem olvasgatni ezt a honlapot :)
Az a tapasztalatom, hogy mindig elveszik a lényeg a rengeteg szövegelés között.
Elkezdek olvasni egy írást, és a végére elfelejtem, vagy nehezen tudom kihámozni a lényeget.
Szerintem figyelembe kellene venni, hogy vannak egyszerűbb agyú emberek is.
Gondolom, hogy nem könnyű, egyszerűnek lenni, de szerintem meg kellene próbálni :)
Örömteli napot :)
Kedves István!
Köszönöm a hasznos észrevételt. EGYszerűségre törekszem, de a világot elbonyolító ember szövevényeinek megvilágítása, megértetése, annak sokrétű aspektusainak "leleplezése" nem mindig EGYszerű feladat.
Szeretettel: Morgó
Ez jutott eszembe:"-Magának elment az esze!- Egy egész élet munkája fekszik benne. Az kell, hogy a te észre is elmenjen." /A békés harcos útja/
Csak annyit akartam mondani az idézettel, hogy az igazságnak nincs szüksége bizonyításra, az igazság anélkül is igazság marad, hogy bárki bizonyítaná.:-) És amíg egóval keresed a választ, nem fogod megtalálni,mert az az egón túl van. Logikát sem érdemes keresni, mert ez csak távolabb visz a választók amit keresel:-)
Talán úgy tűnhet tudónak képzelem magam. Nem, dehogy:-) Sőt...ha úgy is van, hogy megtapasztalok valamit, egyre inkább azt érzem, hogy nem tudok semmit sem:-)
De azt tudom, hogyha tudni szeretnél...akkor ürítsd ki a kobakod.
Nincs szükség semmilyen információra a tudásuk. Ne legyenek se előítéleteid, se elvárásaid, se vágyaid. Ezek mind hamis irányba vezetnek.
Hogy mit mond a biblia vagy az elméletek, teljesen mindegy:-)
A hibákért bocsánat, telóval néha előfordul.
Tudod, ezek mind lényegtelen dolgok. Ami igazán fontos, az egyetlen dolog amit tudni kell, az a szeretni tudni. Mert nem tudunk. Mondani tudjuk mind, de amit mi annak nevezünk, az nem a szeretet. Az nem megy:-)
Talán segîteni tud...van a szeretet, ami a legmagasabb rezgésszám .
. És leválik egy darab, ami nagyon alacsony rezgésszámúvá válik, ami miatt nem tud már csatlakozni a magas rezgésszámhoz(szeretethez), az nem a szeretet hibája. Előbb az alacsony rezgésszámúnak újra magas rezgésszámúvá kell válnia. De kérdés, hogy egyáltalán akar-e azzá válni,akar-e újra szeretet lenni ő is vagy jó neki az alacsony és az, ahol van? Ês ha már levált és lett ami lett, de ettől függetlenül újra magassá tud válni...főleg úgy, hogy körülötte rengeteg másik alacsony rezgésszámú van, na az a legnagyobb fejlődés.
:-)
Kedves Kristály, szerintem is akkor alakul ki az egymás iránti szeretet, ha ráébredünk az EGYségünkre.
Ez lehetséges elméleti úton is.
Nekem elméleti úton sikerült ráébredni az EGYségünkre, a nők-férfiak arányának megmaradása kapcsán.
De természetesen létezik más elméleti út, csak az elkülönülés képzetében élő ember nem akar tudomást venni róla. Nem tudom felfogni, hogy miért.
Lehetséges, hogy az elkülönülésre programoztak bennünket.
Szép napot :)
Kedves István:-) Nem tudom, valahogy úgy vagyok vele, hogy az elmélet lehet egy aranyos kis lámpás. Olyan kis útjelző:-) Segíthet az elmélet, de az még nem maga a tudás.
Az elmélet az a hit. A kezdet...amikor én magam még nem tudom, de igazságot érzek a leírtakban. Hiszem, de tudni nem tudom még, nem tapasztaltam még meg.
Tudni akkor fogom, ha már átéltem magam is, és ha már úgy is élek.
Amiről írtam az előző kettőben, az az ördisre vonatkozott.
Van-e, nincs-e? Nem ez a fontos. Valami történt, hiszen megjelent a szeretet mellett egy másik energia is. Hogy ez sátán-e vagy egó vagy gonosz pici manócskák, az nem számít, nem ez a fontos. A lényeg az, hogy van egy nagyon alacsony energia, amin felül kell emelkedni.
Olyan mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Bele lehet bonyolódni, bizonygatni, de nincs értelme, mert így csak megrekesztjük magunkat egy szinten, és telik az idő, az egyik érvel a másik cáfol, mi nem a lényegre figyelünk, hogy van mind a kettő, hanem olyanba fektetjük az energiánkat, ami végülis egyáltalán nem fontos...mindegy, hogy melyik volt előbb:-)
Ilyeneket megtudni, hogy öreg vagy nem...ott az üres kobak jó, mert az tényleg igaz, hogy az elmélet nagyon befolyásolni tudja az infót.
Meditálásnál hátrány a teli kobak:-)
Szerintem sem érdemes abba sok energiát fektetni, hogy kiagyaljuk mikén keletkezett a gonosz, ill. alacsony rezgésű energia. Annyit azért megjegyeznék, hogy mikor még az emberek közelebb éltek a természetességhez, földközelibb életmódhoz AZ EGYséghez szerintem több volt bennük a szeretet.
Lehetséges, hogy mi emberek semmit nem tehetünk a természetes folyamatok ellen. Valószínű, hogy az egész emberiség helyzete leképezhető egy ember életútjára. Azt mondják, hogy a kis gyermek is eleinte EGYséget érez a környezetével, leginkább az anyukájával. Később kiszakad az EGYségből, de idős korára, ha megérett, újra EGYségbe kerül a Természettel. Úgy gondolom, hogy az Emberiség is ezen a folyamaton megy keresztül. Ha tévedek az sem probléma. Elfogadom a tudatlanságomat :)
Vannak fiatalok is pl. Adyashanti akik azt állítják, hogy EGYséget éreznek mindennel, és kevés az ha csak szövegelünk az EGYségről.
Kérdés az, hogy tehetünk e valami azért, hogy EGYségélmenyünk legyen, vagy ez isteni adomány. Hát erre szeretném tudni a választ :)
Velem az történt, hogy elgondolkodtam azon, hogy miért születik ugyanannyi lány és fiú. Mi szabályozza az arány megmaradását?
Honnan tudja a megtermékenyült petesejt, hogy lánynak vagy fiúnak kell lennie ahhoz, hogy a férfi-női arány megmaradjon?
Az arány megmaradása statisztikai tény, és nem misztikus élmény. Tehát, teljesen elméleti meglátás, hogy egy ismeretlen módon szabályzott EGYSÉG populáció vagyunk.
Azt felfogni nem tudom, hogy miért nem tanítják ezt már az általános iskolában?
Számomra itt található a gonosz tudatlanság, az általános iskolai pedagógusok elméjében.
Hallott valaki arról, hogy az EGYségről tanítanának az iskolában? Ott inkább az elkülönülés, a versenyszellemet tanítják.
Kedves Kristály, reménykedek benne, hogy nem írtam túl sok hülyeséget :)
Örömteli napokat :)
Szerintem nagyon jó dolgokat írsz:-)
Bennem olyan érzés van, hogy régen az emberek tudtak.
Sokszor olyan érzés is, hogy amikor azt írják x nép nagyon gazdag volt, tele volt kincsekkel, az tulajdonképpen nem anyagi kincs volt, hanem szellemi. A tudás volt az, amit mérhetetlen gazdagságként írnak le.
Persze biztos, hogy voltak drágakövek is, de az ilyen ősi civilizációkra találó emberek többet kaptak szellemi téren ezektől az emberektől, mint holmi arany vagy drágakő. Valami olyanra is rátaláltak, ami valóban értékes.
Az emberiség fejlődése inkább hanyatlás. Hiszen a tudásból indultunk a tudatlanság felé (amit szuper jól meg is tanultunk;-) ,és most van itt az idő arra, hogy fel kellene ébredni:-) És ébredezünk is mind:-) Még az is megkapja az ébresztőt, aki inkább aludni szeretne még. És mindenki eldönti, hogy mit szeretne.
És utána tesz azért.
Segíts magadon, Isten is megsegít...kezdj el megváltozni magad, és meglátod az egész létezés melléd áll, hogy sikerüljön is:-)
A kis herceg jut eszembe...pontosan nem tudom idézni, de valami ilyesmi: a gyerekek unják, hogy sokszor el kell ismételni valamit a felnőtteknek.
Ők még tudnak:-) Ill. ők még tudással élnek. Mert mindenki tud, minden emberben ott a tudás, csak nem él vele. Nagyon tetszik nekem ez: "Emlékezz!"
Nem kellenek a könyvek,sőt...ne egyre több minden legyen a kobakban, hanem egyre kevesebb. És akkor vissza fogsz tudni emlékezni minden tudásodra.
Tudod, az élet tényleg paradox:-) Az egész. És tudni akarunk, miközben már most tudunk mindent, csak nem tudjuk,hogy tudunk, és mindig is tudtunk:-)
Mindannyian:-)
A természet jelszava a harmónia, az emberé a harmónia megbontása, amit aztán a természet folyton korrigál. A természet visszaállítja mindig a rendet, amit aztán az ember újra megbont, és ez így megy és megy körbe-körbe.
Az egyenlőségben hiszek, így remélem én sem írtam hülyeségeket;-)
Kérlek fogadd el ezt az egyszerű ajándékot, amit szeretettel küldök Neked :)
"Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sohasem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sohasem azt kérdik: 'milyen a hangja?' 'Mik a kedves játékai?' 'Szokott-e lepkét gyűjteni?'
Ehelyett azt tudakolják: 'Hány éves?' '
Hány testvére van?' 'Hány kiló?' 'Mennyi jövedelme van a papájának?' És csak ezek után vélik, hogy ismerik.
Ha azt mondjuk a felnőtteknek: 'Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...' -sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: 'Láttam egy százezer frankot érő házat.' Erre aztán fölkiáltanak: 'Ó, milyen szép!'...Egyszerűen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk miatta. A gyerekeknek nagyon elnézőnek kell lenniük a fölnőttek iránt."
Tudom Kedves Kristály, hogy Te is elnéző vagy. Szerencsére gyerek vagyok még, bár megtettem több mint 50 kört a Nap körül:)
De drága vagy, köszönöm szépen:-) Nagyon szeretem a kis herceget. Ez a bácsi nagyon bölcs volt. Rengeteg mindent tudott.
Nagyon igaz amit ír:-)
Lucifer nem gonoszságra, hanem kísértésre szerződött/küldetett.
A gonoszság, a szabadság egy lehetősége.
Az emberi elme, a valóság egy részét képes jelenleg tudatra emelni. A többi részre keresi a megfelelő leírást, így könnyen hiányosan fogalmaz. A teljesség leírása, valóban hordozhatja magában a hibák halmazát, de ezért vagyunk, hogy megpróbáljuk megérteni és megfogalmazni.
Az elme a hiányzó részeket pótolja, emiatt folyamatosan újra kell elemezni az elméleteket.
A szeretet, egy energia fajta. De vannak energia vámpírok is.
Lucifert (fényhozó, fényhordozó) kikiáltani főgonosznak - hát hogy is mondjam - meglehetős dilettantizmusra vall. Erről mindig az a sok smucig olimposzi istenség jut eszembe, akiknek háza tájáról Prométheusz elcsent némi tüzet, hogy világosságot vigyen az emberek közé.
Mindkettőn kegyetlen bosszú vétetett; a Kaukázus sziklájához láncolt Prométheusz májából egy sas naponta kitép egy darabot - Lucifer nevének hallatán pedig az egész keresztény világot kiveri a pepita rezgőfrász.
Azért nem kéne ennyire sajnálni tőlünk azt a kis fényt...
@ Morgó Sapiens
Senki sem kényszerített arra, hogy a Sátánnak legyél üdvédje. Ezt magad vállaltad. A következményeit is viselned kell.
M
Nem félek :)
Sosem kértem senkit se fel ügyvédnek.....
folyik itt a polémia gonoszügyileg, neked meg érintettként mindössze ennyi a hozzáfűznivalód...!?
Hát foglalkozzon veled a továbbiakban a Jakováli Hasszán.
(csodálkozó smily!!)
1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
...bizonyára ismeritek is ezt az írást, amely Pál apostol Korintosi 2. levelében található...
...azért idéztem, mert itt hatalmas és csodálatos eszmefuttatásokat olvasok, amelyek hellyel közzel még sok IGAZSÁGOT is hordoznak, azonban a LÉNYEGTŐL csaknem mind úgy tűnik messze jár...
...angyalok nyelvén tehát ugyan szóltok, és rengeteg a tudás is, valamint Jézus is emlegetett, azonban az IGAZSÁG, a VALÓSÁG mégsem nyílik meg, bár úgy tűnik, hogy többen is MEGVILÁGOSODTTNAK gondolják , hiszik magukat...
...a SZERETET azonban hiányzik, hiába a szép szavak, és úgy tenni, mintha ott lenne...ez mind csupán az elme játéka...
...MOST OLYASMIT FOGOK ÍRNI, AMIRE ÁLTALÁBAN AZ A VÁLASZ, HOGY DOGMATIKUS ÉS KORLÁTOLT , fanatikus hívő vagyok...:)
...tudom , hogy az emberi elme a korlátoltsága miatt ,- és más TÖRVÉNYEK , amelyek HATNAK (pl; tüköreffektus stb.)- csakis ezt láthatják főként azok, akik az "angyaloknak nyelvén" szólni képesek (mert hatalmas tudást sikerült összegyűjteniük, ami a mai világban (spirituális robbanás a "végítélet" (azaz a Dimenzióváltás ) korában ...de hadd mondjam el, hogy ez nem ment meg egyetlen embert sem, mert az általunk embernek nevezett földi létforma tulajdonképpen a halál törvénye alá vettettett a "paradicsombeli hibás döntése folytán"...amikor a kísérőre, a fa koronájából leszóló kígyóra hallgatván, amely nem más mint az emberi elme, amely megkísértette , és elhitette ezt a teremtett létformát ...
...tehát ebből következik, hogy az eredendő bűn, amelyet a keresztény vallás hirdet IGAZSÁG, ergo a BIBLIA - ha nem is szó szerint, hanem analógikusan, jelképekben szimbólumokban beszél- IGAZSÁG, és valóban ISTEN szava, ÚTMUTATÓ , azaz a KOZMIKUS TÖRVÉNYKÖNYV, amely által feloldozást nyerhet az ember a halál törvénye alól (azaz elérheti a MEGVÁLTÁS KEGYELMÉT)...és ezt mondom úgy, hogy ISTEN megismertetettt önmagával, és megismertette velem az ÉLŐ KRISZTUST a MINDENSÉG VALÓSÁGÁT...ma már megtapasztalhattam a BIBLIA IGAZSÁGÁT, és TUDOM hogy csakis az ÉLŐ KRISZTUS által van az embernek VILÁGOSSÁGA, ÉLETE, amelyet csakis HITBŐL, KEGYELEM ÚTJÁN Lehetséges elérni...
...vagyis a a keresztény vallások az IGAZSÁGOT hordozzák...HORDOZZÁK, de nem értik azt hogy az ő kezükbe mi adatott...hogy mi az EVANGELIUM!!
..az EVANGELIUM , amelyet VALÓBAN az MINDENSÉG TEREMTŐJÉNEK földi testben való megnyilvánulása (a testetöltött Istenfia, Jézus, aki KRISZTUSSÁ lett, az első a halottak közül) aki el is hozta azt az emberi világba (azaz tanította meg az embereknek az ISTEN IGAZSÁGÁT, és ezzel igazából a MEGVÁLTÁS ÚTJÁT elkészítette...
...amiket leírtok azok valóban igazságok -de csak részigazságok, márpedig az EGY-ségben van csak ÉLET...ha mindezeknek a VALÓSÁGOS összefüggéseit felismerni képesekké váltok...ehhez pedig valójában nem a tudás kell, hanem HIT...mert tudás nélkül lehetséges az ÉLETRE való jutás (mert a tudást ISTEN megadja az ÚJJÁSZÜLETÉS útján), de a HITHEZ nagyon nagy aláazt szükséges,, amely tulajdonképpen egyetlen feltétele annak hogy az ember elnyerje az ÉLETET, minden más ami szükséges azt megkapni fogja...
...a vallások és a tudás valójában a széles utak, amelyek nem vezetik el az embert az ÉLETRE, csakis az a bizonyos keskeny út, amelyiken a földi ember egész elméje átváltozik- átmegy a halálon és újjászületésen HT által Kegyelemből...
...nos ezek az ember számára ,és főként a nagy tudással, éles elmével megáldott emberek számára aligha lesz elfogadható, mert az ember bűszke a tudására, ÉS A BÜSZKESÉG EL IS VÁLASZTJA AZ egységbe VALÓ INTEGRÁLÓDÁS LEHETŐSÉGÉTŐL...ÉPPEN MERT A TUDÁS ISMÉTELTEN A GŐGÖSSÉG FELÉ SODORJA, ÉS TAGADNI FOGJA AZ ELME, HOGY minden tudás Isten kegyelméből való, és önmagának tulajdonítván azt elválasztja magát az Egységtől, mert nem is érti valójában azEGYSÉG lényegét, amelyet pedig a BIBLIA meg is magyaráz...de a "tudó" emberek nem hisznek a BIBLIA SZENTSÉGÉBEN, Istentől való származásában, mert az emberi elme nem érti annak magasabb dimenzióit, azaz szellemi tartalmét, mondanivalóját (ám a legtöbbször azt hiszi hogy érti)..de annak csupán horizontális olvadsata, amelyet a vallásosak a "betű ó-ságának" mondanak, amely halált hordoz valóban, mert a szellemi tartalmát csakis a MEGVÁLTÓ megjelenése az emberi szívben (Jézus Krisztus magból való születése -és felnövekedése után Ő maga fogja az emberi elmének feltárni...azaz a VILÁGOSSÁŰG HIT által a szívben születik meg, majd az elme újjászületik JézusKRISZTUS a MEGVÁLTÓ által...és csakis azok az emberek járnak a keskeny ÚTON amely az ÉLET a föltámadás, a MEGVÁLTÁS ÚTJA...amikor a lélek megváltatik a karmától a körforgástól, a sátán birodalmából...
..mondtam hogy vallásosnak fogjátok tartani az írásomat, pedig nem vallásos vagyok, hanem az ISTEN FIÁNAK földi megnyilvánulása, akit erre alkotott az ISTEN, hogy a VILÁGOSSÁG megnyilvánulhasson általam is (és még sokak által, akik a FÉNYmagvakból (ISTENTŐL születtek a földi világban, hogy az emberekhez eljuthasson a KRISZTUS VILÁGOSSÁGA...amen
Mert érdemes.
Sok érdekes gondolatot találtam itt.
Most megosztanám a sajátjaimat:
http://gondol-a-tok.blogspot.com/2012/01/titkok-szemed-elott.html
Jó gondolkodást!
..hagyjuk a csudába, mert nem éppen egyszerű bejelentkezni az oldaladon...legalább fél óráig próbálkoztam, de ami ilyen azt inkább hagyom, pedig lett volna mondanivalóm!!
...mégpedig:
"wooú..!!
..ez aztán eszmefuttatás!!...ez csakis az angyalok nyelve, és nem a HITÉ!!
http://www.youtube.com/watch?v=tAD1xIlID1s&feature=related
:)...különös tekintettel a szöveg értelmére!! :)
...szóval ezt írtam volna, ha sikerült volna..:(
..de való igaz, sok-sok jó gondolat található itt is, de mint mondtam ez csak "elmejáték"...nem sokmindenre jó ugyan de mégis segítség lehet arra,hogy az ember rájöjjön, : a tudás még nem üdvösség, és aki kétkedőn, vagy bárhogyan a BIBLIÁT boncolgatja (olyan mint a viviszekció), az nem juthat el a VILÁGOSSÁGRA? az ÉLETRE!!...marad akinek született is, a halál törvénye alá hullott ember!! :(
Kedves Morgó!
Nagyon hasonlóan látom a helyzetet, az én világomban sincs pokol, nincs külső ártó erő. Viszont sok ember még használja a kivetítés mankóját, mert nem mernek szembenézni saját tükörképükkel (Luciferkó nyavalyás, Te vagy mindenben hibás...)
Na persze időnként belefutok, amikor az exférjemre mutogatok, szóval a saját hátam közepét én sem látom, de igyekszem. :-)
Akiket még a félelem mozgat, azoknál könnyű kiverni a biztosítékot, ha megkérdőjelezed a kapaszkodóikat, és elég gyorsan kiderül, kiben is marad meg a szeretet, ha "ellene" szólnak.
Tetszett, ahogy reagáltál fas hozzászólására! :-)
CsE
Hozzászólás