Az időről


By Morgó Sapiens - Posted on 03 március 2011

Nemrég elolvastam Csipinek az e=mc2-tudományvallási dogma, vagy szándékos megtévesztés című cikkét, és elmélkedtem az olvasottakon. Ráébresztett, hogy az idő nem létezik, ez pedig további gondolatokat szült. Arra jutottam, hogy az idő tulajdonképpen a világegyetem összes-különböző sebességű-reakciójának a halmaza, melyek valamilyen szintű tudati kapcsolatban állnak, tehát TUDATOSAK (lásd Elmélkedés című cikkem). Ha ez a megállapítás igaz, akkor minden, akár egy baleset, vagy a lottó ötös is tudatos következmény. Apropó, következmény! Minden reakciónak-okkal történő-következménye, és előzménye egyaránt van. De ha egy ideig visszamegyünk az előzményekben, akkor felkeltheti kíváncsiságunk egy kérdés, mégpedig, hogy mi volt az első reakció, melyből a többi következett? A megértéshez a Bibliát hívnám segítségül. A Biblia szerint eleinte csak Isten létezett (tudat), majd később teremtette meg a fényt/világosságot(energia), és minden mást (anyag). Tehát szerintem eleinte csak a csoporttudat létezett, majd később, TUDATOS SZÁNDÉKKAL hozta létre az energiát, és az anyagot, létrehozva a kontinuumot (szentháromság(?)). Mivel pedig az idő reakciók halmaza, és akkoriban reakciók nem lehettek, mert minden változtatáshoz energia kell, ezért az idő akkoriban értelmetlen volt, tehát Isten (a tudat) mindig létezett. Nagy bökkenő viszont, hogy a tudat része is következmény (szerintem), viszont, hogy mi volt a tudat, tudatos eredménye, nem tudhatom. Ki tudja, talán csak egy számítógépes szimuláció az egész?

(a gondolatindító cikk Csipi oldalán eredeti forrása aranylaci.freeweb.hu

Írta: Kovács Ákos

Ahogy erősen érezhető a kétség szavaidból, hogy a tudat ereje, szándéka és szava hogyan is teremthet hozzánk hasonló lehetőségekkel csordultig töltő lényt, úgy szeretném megvilágítani az ember teremtésének hosszadalmas és változatos munkáját.
Ha van lehetőséged megfigyelni vagy felnevelni egy gyermeket, megérted gyorsan, ahogy a kihordás és megszületés nem ad ki egy embert. Ezer és ezer nap telik el áldásos munka közepette, mire a gyermek is és Te magad is úgy érzed emberré lett. És mindannyian tudjuk még ekkor se ismeri az összes lehetőségét, rendeltetését, adottságát.
Hasonlókép a Föld gyermekei teremtése se egy naptári nap alatt születtek meg és az akkor munkálkodó Teremtő Isteni Szolga (na majd erre is kitérek) valószínűleg sokat nem is sejtett ahhoz, hogy munkája eredménye sok millió év múlva lebutítva zombul majd a Tv képernyője előtt. Persze voltak már akkor is a Teremtő Szolgának céljai az emberrel és voltak hosszútávú elképzelései, de még szó sem volt arról, hogy esetleg lelke vagy önálló gondolatai lehetnének.
Ezt alapjául véve megérthetjük, hogy az Idő a földi és emberi teremtés viszonyulásában a fejlődéssel járó folyton bővülő lehetőségek és benne a választás halmaza, ami az emberi, lineáris időfelfogás szempontjából ok-okozati láncolatként jelenik meg. Továbbá érezhető, hogy az idő nemcsak a teremtés, fejlődés, változás és történés elengedhetetlen komponense, hanem mindenkori legfőbb támogatója is! Ezzel együtt igen számottevő korlát vagy meder is azon törekvés számára, hogy a pillanatban létező minden lehetőségen túlmutató alternatívát válasszon.
És a végső válasz Isten korát és számítógépes szimulációt illetően: -Ez a kérdés csak akkor érdekes, ha szilárdan hiszünk a 3 dimenzióban és az idő folytonosságában és amíg komolyan megrenget bárit a körülötte káprázó illúzió felismerése. De ha kitekintünk a kockából azonnal felismerhetjük a dimenziók sokféleségét és tanításait, amiből jelenleg azt emelném ki, hogy az 5.dimenziótól kezdve létezik az a technika, amivel mind az időt, mind a káprázatot felül lehet bírni.
Így könnyen lehet XY 5.dimenziós felhasználó mostanában tölti a 42. életévét, természetesen a számára adott életkörülmények között. -ami lényegében nem jelent semmit számunkra, itt a betonkockában.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.

Jézus