A Megbocsátás és Elfogadás csodálatos ereje - Felemelkedés


By Morgó Sapiens - Posted on 02 március 2011

A megbocsátás és elfogadás csodás ereje, valóban szívből megtett fohász által születik, s a lélek Felemelkedik.

Magyarul: "Azok akik a Földi életükben Istenekké váltak; azaz egy lélek az emberi testben gyakorolta hogyan legyen emberré, vagy éppen az emberi testben még ”vadállati” minőségből emberré lett, s a mélyebb szeretet kifejezésére jutva a kegyelem hatása alatt, hálát adva az Atyának, a Mindenségnek, a Földnek, a Csillagoknak, kivirágzott az emberi testben az Isten lét szikrája.

Az pedig a lélek felemelkedését eredményezte, mely úton már a szikra tökéletes fényként szolgál és lehetőségként a többi emberi testben élőknek, hogy lelküket a felemelkedés fényessége átjárja, úgy felismerésekre lobbantva azokat, tapasztalják az Életet.

Tehát azok a lelkek kik Istenekké váltak az emberi testben, s majd azt elhagyván, lényegük a Mindenségben olvadt fel, segítséget nyújtanak azoknak akik tehetnek a változásért, akikben ott a késztetés a tenni akarásra egy békével telt sugárzóan Életteli Világért. 

Mert, hogy amikor az emberiség azon része, kik tettek és alkottak hálával telt Szívvel, elhagyva a megosztottságot készek az Új Világban Egységben Élni és azt tovább táplálni a végtelenségbe, úgy el sem vesztek a rengetegben, a láthatatlan ismeretlenben, hisz Együttélést gyakorolnak, mély Együttérzéssel Szeretetben.

Amíg az meg nem valósul, nincs kellő minőségű energia magasabb rezgéssel bíró lelkek befogadására e Térben, bár lehetetlen sincs és vannak most is kik ide ugranak, pedig mehetnének máshova is. Szeretet és segíteni akarás.

Ő, az Egység, a Mag, az Ön Való, az Isteni Én ott van minden pillanatban veled, ha szólítod, segít, mint azok is ki bele olvadtak az "Óceán Szívébe", s Tőle elválaszthatatlanok, hisz Vele Egyek. 

S így kap segítséget, sugallatot, szikrát, fényt a sötétségben minden Jó lélek, ahogy épp lehetőség adott, egyénhez mérten, s tudatosságának megfelelően. S ki arra éretté válik beavatják.

Van aki erős múlttal érkezik e világba, s teljesen Önmagából ered, s van aki kap egy pillantást valakitől aki Éli az istenit, de megeshet, hogy "vért" izzadva kell gyakorolni és gyakorolni a Felébredésért.

Amiért itt vagy, hogy változz, s tanulj meg a változásban Élni és Élni. 

Bátorság az ismeretlenben maradni, Itt és Most. Tedd tiszta szívvel és tudattal, s tetted Áldott, s úgy valóban más sem lehetsz, mint aki vagy."

 

Bumeráng hatás veszi kezdetét! 

 

Mikor az teher meg szűnik, mely a tudatlanságból eredendően a lelket terhelte, a kosz és penész léte az elméből fakadva ki, s válik el attól, ki a testben lakozik, s a testtől, úgy fellélegzik a Valóság. Amúgy a test, s ki benne lakik pedig csak szuszogott. Nézz magadba ember!

S mily fontos, hogy a test rendesen tudjon elég levegőt kapni, mint a lélek teher mentesítése, hogy szeretettel derülten éljen. Bocsáss meg a csendben, s amit csak fel tudsz hozni ön magadon belülről, úgy nyerve Megbocsátást a Lelked fellélegzik, s a testről lehullnak a súlyok, melyek az életek, s ez élet során cipelté váltak.

Hisz e tudatokat beoltott világban a hatalomnak az a fontos, mint tudjuk már megannyi forrásból, hogy a test és a lélek terhelt legyen a tudatlanság által, a szellemi energia elszívásával, az által hogy az energiák szétszóródásából kifolyólag egy ember semmi esetre se tudja összeszedni Ön Magát. Mert így majd a tudatlan elme kapkod minden anyagi dolog iránt, hisz azt hiszi, hogy ő is anyag.

De Te, te nem vagy anyag teljesen, csak egy kalitkába zárt lélek, kinek küldetése van itt Általa. S a legelső hogy felébredj, hogy ráébredj lényed tisztaságára, Ön valódra, mely isteni szikra, mely Teremtőnk egységes része, s vele azonos esszencia. /Fordítsd a nyelvedre./ Miután pedig felébredtél, tégy érte hogy meg is tartod, mert Megvilágosodni nem oly nehéz, ha tiszta a vágy eredeted iránt. Viszont megtartani a megvilágosodott tudat állapotot, na az sok munkát, sok-sok belső munkát igényel, s az Atya általi nektár élteti majd lelked virágát, hogy édes gyümölcsöket hozzál, Ön Magad, s Mások számára egyaránt. 

Bocsáss meg magadnak igazán, s másokat sem sértesz, bocsáss meg másoknak igazán, s fellélegzik a Valód.

Ahhoz hogy összeszedd Ön Magad, kialakul az a vágy, mely eredeted után terel, s kutatni kezdesz kívül, hogy befelé haladj. S gyakorlatokat találva, egyre több felismerést lelsz belső világodban utadon, s rádöbbensz mind arra, amiről a Mesterek beszélnek. IGAZ. 

Gyökerekig kell hatolj Ön Magadban, mert ha valamit kiszeretnél a kertedből irtani, szükséges lesz kikapálnod a gyökerét, s akkor már fel sem bukkan, csak egy emlék marad, s nem befolyásolja a virág fejlődését melyet ültettél a gyom helyére. Bár a gyom is hasznos mind addig, míg az hasznodra válik, s ha az a szenvedés, akkor az csak azért hasznos hogy Tudatára ébredj, "valamin muszáj változtatnom mert, ááá...". Bocsáss meg magadnak, bocsáss meg a gyökérnek, s másokkal tisztelet teljesebb leszel. Fogadd el mi volt, s mi van, hisz az út Egy, s te csak egy csónakban ülsz az óceán felé haladva, s hullámok löknek ide-oda, a folyó visz magával és még evezned sem kell, Ő megteszi helyetted. Elfogadás gyakorlását követve tudhatod, hogy mindennek Értelme van, s mindenki ott tart ahol tart, ezt pedig minden értelmes embernek szükséges tiszteletben tartania. Egyszerűen csak élvezned kell e játékot mire itt vagy. Légy hát Itt e pillanatban is, s Vele vagy, Ön valódban. 

A Megbocsátást is lehet sokféle képen gyakorolni, s amiben hiszel, ami veled együtt rezeg, hisz ÉRZED, az működni fog.

Lehet mormolni, ismételgetni akár egy héten keresztül, hogy megbocsátok, megbocsátok, megbocsátok, s a hit erősödésével, a gyakorlással működő képessé válik, az Ige. A mindennapi cselekvés, mert az Igében, a cselekvésben van az Erő, Ő. Hisz a Mindenható, az isteni, annak Erőt ad, jó vagy rossz, mindegy. Erőt ad, hisz téged szeret, s átlátja tapasztalási sémák következményeit, úgy a Felemelkedésed.

 

Használva a Magyar szavak erejét, értelem által kapnak megvilágítást, persze csak módjával!

 

Amikor elérkezik az ember belsejébe az telítettség, mely ama terhekből fakad, amelyek akkor következnek be, mikor az elme szétszórtsága alatt konfliktusba, hatalmi drámába keveredik saját magával. Miszerint egy szétszórt személy akárkivel és akármivel is összeveszik /Össze:-mint kapcsolódni egy, vagy több formával, így óhatatlan az kötélék /szándékos kötélék/, mi létrejön, s szólhat életeken át. –Veszik:-mint, nos az ember tudja milyen egy veszett állatról terjengő figyelmeztetés, s így kerüli a találkozást, de mint tudjuk hasonló-hasonlót vonz, azért csak legyünk figyelmesen, akkor önmagára irányítja haragját, hisz a sérelem, / sér-elem: szinte semmit se kell fejtegetni hisz sérült elemről van szó, így ami sérült már nem úgy működik, így javítandó, vagy kidobandó, mert csak dugítja a rendszert./  amit másnak szánt elébb, utóbb vissza tér, akár a bumeráng.

Példának okáért; egy ismerősömnél jártam évekkel ez előtt, aki épen autót szerelt műhelyükbe, és ideges lévén egy tárgyra /így önmagára/, hogy valami nem jól van, vagy rosszul működik, hozzá vágta a kalapácsot az autóhoz, ami azonnal vissza pattant az ő fejére. Nem lett nagy baja, csak kicsit fájlalta.

S ez már sokunkkal előfordult már, hogy azonnal visszavág valami, mint valaki. Mily szép lecke, gyors talpaló, ha észleljük a tanítást. Így érezhető a bumeráng hatása az energiáknak. Lásd a tükörképed mikor haragszol / Tehát a Harag Szól belőled, így jó vigyázni, mert biza meg is árthat, mivel belőled szól. Úgy meg ülhet a gyomrodban, s az betegséggé nőhet, mi több aki haragos, az idő teltével gyűlölködővé is válhat, így a Gyűlölet, tehát a gyűl:- ahogy a harag sokasodott, s formálódván erősödött gyűlt össze, s lett belőle gyűl-ölet, mely erőteljesebb hatásaként kíméletlen sérüléseket képes okozni. Így az akiben gyűlölet van, s azt szítja, az még ölni is képes, s ez természetesen önmaga és mással szemben is le követheti. 

nem valami szép látvány, de az ellentettje viszont isteni, amikor békés és jó kedvűen áldott a tükörkép. Jó ha a haragot kitudjuk adni magunkból, de nem biztos, hogy jó ha abból kap valaki, így jobb békésnek lenni, s rálátni a Valóságra, az Igazságra, hogy " nincs kanál ". Amúgy pedig, a harag kiadása, elapasztása, megszüntetése rálátásom szerint a legjobban, azonnal helyben amikor az felbukkan kerüljék ki a rendszerből. Lásd a gyerekeknél, emlékezz! Azonnal elkezdenek üvölteni, kiabálni és toporzékolni, s ott a toporzékolással máris a Föld Anyával kapcsolódnak össze, a felgyülemlett energiák egy részét rögtön leadják, amit a Föld Anya elnyel és újrahasznosít. Bár eme "civilizált" /”Értelmét vesztett fogalom” / Bolygón, ahol a hatalmi dráma még létezik egy darabig, nehezen kivitelezhető a gyors harag kiadása. Így a felgyülemlést cselekvéssel távolítjuk el, Mozgással, az erdőben való Üvöltéssel, Ős Üvöltéssel, a Megbocsátás és Elfogadással. S a Megértésben rejlik azon egyszerűség, mikor már a dráma, harag el sem jut a címzetthez, mert a címzett megértett, megtapasztalt valamit az Életből, mely révén Értelemmel kezeli a adandó helyzeteket. 

 /Megbocsátás, tehát egy betű cserével, egyszerűen: Magbocsátássá tud alakulni, s mint már tudjuk megannyi forrásból, s Ön Magunkból, hogy a Mag az isteni, Egy és Ön Való, Éld a Pillanatban.

Továbbá, Megbocsát:- segíti Ő, mert az ember tiszta szívvel tud igazán megbocsátani, s ahhoz már Ő ad energiát, azaz a Mag-Szer-Etet energia fényével jobb rálátásunk, lehet az; Ás-ásra, mely révén mélyebb betekintést nyerhetünk ama felismerésbe ami a Megbocsátásban rejtőzik. Majd az által, hogy elérkezünk életük ezen pontjához, hogy változtatunk szemléletünkön, az Elfogadás Ön Magából feltör, így az Élet mélyebb megértésben kezd ragyogni bennünk. S bátran kijelentjük, akár szemtő szembe Szívesen hozzátartozóinknak, hogy Megbocsátunk neki minden sértésért, minden düh kitörés okozta sebekért és hálásak vagyunk azért, amiért ilyen módón juthatunk közelebb Önmagunk Igazságához. Mi kép tudjuk, hogy ők is megbocsátanak nekünk. Így a sebek és a sérülések begyógyulnak teljesen. E képen az Elfogad-Ás értelmezése hasonlóan érthető és máskép: Elfog-Adás; s így is szintén Ő róla szól az Elfog, magával ragad, így biztosítva egy Adást, Értelmet, Megértést az embernek, hogy lelkesebb életet élve tiszta szellemi energiát sugározzon. Miszerint, s valójában Tőle tanuljuk, hogy szeretetteljesebb, harmóniát sugárzó Életteli Emberekké váljunk. 

Isten, a Teremtő Atya, az Univerzum, de ahogy kinek mi az elfogadása felőle, tehát Ő egyetlen pillanatot sem hagy ki az Életből, Belőlünk. Belőlünk. S mi ezt tanuljuk Tőle! Odafigyelés, Együttérzés, Szerelem. 

A megbocsátást, így jó magunkkal kezdeni, s aki a tükör előtt kezdi, azonnal szembe nézz ön magával, úgy nézz, szembe Ön Magjával is, hisz a szem a lélek tükörképe, s láthatja ami a szemeken keresztül sugárzik, így adva egy képet a hol tartunk, vagy hol sem tartunk Önmagunkban. Érdemes kipróbálni, hogy a sajátszemünkbe nézünk perceken keresztül. S aki legalább negyed órán ál képes, csak nézni,
NÉZNI, azaz elmecsendben figyelni az egyik szemet, vagy az Egyetlen Szemet a homlok közepén, gondolat mentesen /Gond-olat mentes az Ige is például, mert nincs szüksége Gondra, nincs szüksége elmére, hogy cselekedjen, csak cselekszik, csinálja./ és lészen a változás Ön Magáért beszél, látni lehet hol tartunk. ”torzulások, fények, színek, s az amiben hittünk kezd összeomlani néhány perc után” 

Az így kinyilvánított, kijelentett megbocsátás; úgy, mint megbocsátok önmagamnak, azon tudatlanságokért melyeket elkövettem, Ön Magammal és másokkal szemben az előző és a mostani életemben is. Megbocsátok az elmém, az egom félrevezetésért.

 

Noha minden rendszerint zajlik az ezen a Bolygón, mert a változás megállíthatatlan folyamát látva minden értünk van. S aki Velőnk egy testben lakik, örömmel éli ama pillanatokat, mikor két Emberben megnyilvánul az Igazság Egyazon pillanatró-pillanatra, s Ő élvezettel mámorosan lát rá Ön-Ön-Magára. Csodálatos isteni élmény, mely igazán csendes tudat állapotban nyugszik.

S szokták úgy mondani: Isten-Isten.

   

Nos, ha a harag szól áldott nap az emberből, s lám neki az akkor az áldás, mivel Ő csak annak ad erőt, s a harag gyűlik és gyűlik, miközben az ember semmin sem változtat élethelyzetén, a harag gyűlése, átalakul gyűlöletté, s akkor a helyzete az lénynek már súlyosabbá is lett.

S ha figyelmesen látjuk életünk részeit, úgy érezhetjük e Szavak erősségét.

Megbocsátás, megbocsátás, megbocsátás.

Az ismételgetés és a tiszta szívvel akarom a felemelkedésem, nem árthat elidőzni e témában, mikor ily időkben Élő Emberré kívánunk válni, aki nem csak jön és megy, semmit se látva az Egészből. Ellenkezőleg. Az Ember váljék felnőtt Emberré, s szóljék belőle az isteni, mert azt látni és hallani Jó Példakép. S ha végig nézünk láthatjuk azokat aki felnőtté váltak, s számuk rendkívül kevés, mi szerit az tekinthető felnőttnek szemszögemből, aki szeretettel van mások iránt, s képessé vált a hatalmi dráma nevű materialista társasjátékot elengedni. Úgy lépvén egy magasabb rezgésű tudatállapotba. Ezek szerint az tekinthető felnőttnek aki, megtesz azért mindent hogy tehermentesítse tudatát az e világi penésztől áthatott gondolkodásmódokon és emberi módon a szeretettel átjárt lélekkel van más emberek felé. Ugyanakkor az aki megvilágosodott tudat állapotot képes megtartani, s a bölcsessége révén a Tudást tanítja a Embertestvéreinek.

Mármost időszerű a Megbocsátást, s ha valaki leül 1 órára és csak azt hajtogatja. Erővé válik, s Ige lészen az szellemi energia révén, ha hittel és bizalommal teszti az ismeretlen felé. Legyen egyszerű és belülről fakadó. S ha az 1 óra rászánt idő; vegyesen fénylő szavakkal a Megbocsátás körül forognak, a hatás akár azonnal is és idővel tehermentesítő lesz. S akinek hite megvan az elementálok, angyalok létezésében, nyugodtan lehet kérni a megbocsátás angyalát: Nataniel arkangyal segítségét, a Krisztusi Szeretet Fényében Kérve. Tüzes energiákkal dolgozik. S ugyanakkor, a felemelkedett mesterek, Krisztus Jézus, Sat Guruk, Buddha, Táltos Sámán Mesterek, is segítő készek, hisz ugyan úgy tesznek értünk, mint a Legfőbb Mester: Mindenható Drága Atyánk, ki magába foglalja az összes Létezőt.

Úgy tehát, a megbocsátást gyakorolván eljutunk önmagunkon keresztül azokhoz, kiket mélységesen Magbántottunk, s akik minket bántottak Mag, akkor észrevehetjük, hogy azaz energia amit arra használtunk, hogy sebeket ejtsünk elakadtak. Mégpedig nálunk akadtak el mások energiái, s másoknál a miénk. S itt az elakadás a Magnak köszönhető, mely a szeretetteljes fejlődésünket szolgálja, mint egy jel fogadó és és jel adó rendszer, mely egyben regisztrál, tárolja az adatokat, s kihat az egész test-szellem-lélekre az Óriás Rendszeren belül. Ideje feloldani e kötéseket és a Megbocsátás és az Elfogadás által vissz adni és visszaszerezni az energiákat. Így e cselekedetek legyenek tiszta szívvel elvégezettek, s az energiák kiegyenlítődéséből, új korszak veszi kezdetét egy drága Lélek ezen testi életében.

” Így Megbocsátok mindazoknak akik ellenem vétket követtek el, miképpen tudom, hogy ők is megbocsátanak az ellenük elkövetett vétkeimért. S kérlek Teremtő Atyám segítsd a megbocsátásomat, s kérlek hatalmaz fel a megbocsátás angyalát, hogy segítse az energiák kiegyenlítődését bennem, s azokban akik ellen vétket követtem el! ”

A legjobb, ha mindenki saját maga fogalmazza meg imáját,  Önmaga érdekében, mert a Teremtő szereti a változatosságot, a kreativitást.  Lőn mi őszintén, tiszta szívvel Magunkból árad, az kegyes és természetesen fakadóan kedves az Életnek, a SzerElemnek.

A fohászok és elcsendesedések, elme csendek gyakorlásával, egyre jobban tudsz ráhangolódni Önmagod fényére, s tudatossá válnak, hogy imáid meghallgattatnak, így válik könnyedebbé a Létezés minden egyes pillanata. Mind inkább engeded folyni magad a Jelen áramlatával, Önvalód annál inkább megnyilvánul benned. A jelenben való várakozásodra az ajándék a következő pillanat. Jó ha az ember kifejleszti önmagában eme kegyes, tulajdonságot; izgatottan lenni a következő pillanatra . Persze maradjunk most a lényegnél.

Amikor a megbocsátás igen kinyilvánítása önmagunkkal szemben, a Család, a rokonok, barátok és ismerősökkel szemben is megtörtént, lehet ezt még tovább is gyakorolni e mai Eltorzult Világgal szemben is. Mert a Megbocsátásból született megkönnyebbülés, úgy a tehermentesülést követően az Elfogadás kifakad a szívből, s Erőt adva kezdődik a Felemelkedés. Amit Jézus igazsága, példája is mutatja, és érezheti mindenki, aki kimondja tiszta tudat-szív ötvözéséből e Világot birtokolni és felébredni sem kívánók irányába, s intézve a Teremtőhöz a Fohászt; Kérlek Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek, és a Te akaratod legyen meg mibennünk!

 

Hallgassunk, s Szemlélődjünk, mely a Felismeréseknek ad Teret, s a GONDolatokat elengedni merészkedünk, melyek nem Mi vagyunk. Hisz mi Egyek vagyunk, s az teher mentes a GONDolatokTÓL. Mert a szemmel való látás alapján is megfigyelhető, hogy mikor a Figyelem él és az elme csendes, akkor a látás éles, Éberség van. S ha Figyelem lankadá, akkor a látás is mentes az éber állapotban fellelhető Békés Jelenlét észlelésétől.

 

Kívánok mindenkinek Szeretettel teli Megértést az őszinte Megbocsátáshoz és példamutató Elfogadást az Emberré váláson keresztül Felemelkedéshez!

 

 

Légy kedvesebb

 

Légy kedvesebb, érettebb az ember létre,

Légy csendesebb, érettebb az emberi Igére!

 

Hozz frissességet életedbe, hogy szépen virágozz,

Hozz fényességet életedbe, hogy örömet okozz!       

 

 Engedj nyugalmat elmédbe, s érezni fogod mi hiányzik,

Engedj oltalmat elmédbe, s szíved szivárványban szikrázik!

 

Bocsáss meg magadnak és lelked fellélegzik végre,

Bocsáss meg másoknak és lelked tisztul az Igére!

 

Nyílj meg a szabad létre, hol az egó már nem úr,

Nyílj meg a szívednek, hol egy vagy Te és az Úr!

 

Oldozd fel a sebeket, s a levegőn behegednek,

Oldozd fel testedben a helyeket, s megszentelnek!

 

Légy kedvesebb, hisz látszólag emberi ruhát viselsz,

Légy kedvesebb magadhoz, s másokat sem sértesz!

 

Légy érett embernek lenni, merj szeretni,

Légy érett egót elengedni, merj isteni lenni!

 

 

Éljetek Vele! Szeretetem örök: Szálem

 

E Megbocsátás és Elfogadás rövid kifejtésére esedékes sugallata már ősz környékén elért hozzám. Az ihlet, abból fakadt, ami akkor az oldalon való hozzászólások olvasását követően tört fel bennem. S íme.
A vers szintén hasonló módon teremtetett kb. 1,5 éve, s kifakadt a tudatosságból, amikor nővéremet hallottam beszélni édesanyámmal, mely szavak hallata rendkívül kellemetlen volt akkori Valómnak.
Van Egy állapot az "Úton", mely rendkívül érzékenyen hat az emberre, miután Megtapasztalta, a Valót. S akkor az ember szeretet és el se tudja mondani a többi embernek, mert képtelenség kifejteni. Aztán adódnak olyan helyzetek ezen érzékeny állapotban, melyben a figyelem kiélesedése a jelenlétre éleződik ki, az észlelés a szépség-szerelem-kifejezés körül forgolódik. Aztán betör az elmébe a többi ember figyelmetlensége, s ezen "ostoba"-"civilizált" mintázatok káosza, és abban a pillanatban azt Élve a gyönyör és a gyötrelem közé esik az emberlét.
A könnyek kibuggyannak, a belső fájdalom /is segíti az átalakulást/ szinte szét szakít, s ezen terhek alatt, hogy lehetetlen másoknak átadni, azt amit megtapasztaltál. Majd lassan lenyugszik az elme és elcsendesül, s Isten ott van megint.

S a további tapasztalások és további megértések által fejlődünk és szeretve fejlődünk a végtelenségbe.

Áldott pillanatokat kívánok mindenkinek!

Le a kalappal!
Ezt az írást kéne terjeszteni, hogy eljuthasson azokhoz, akik meg is értik.

Minden jót!

Az írás útra kelt, s ahogy a szavak eljutnak hozzánk, úgy mindenkihez, hisz a folyamat megállíthatatlan és csodás.
S úgy eljut a fény mindazokhoz kik vágyják azt.

Áldás és békesség lakozzék szívünkben mindég, hogy szeressünk!

Szálem

Tudomásom szerint Nataniel nem a megbocsájtás és elfogadás, hanem éppen ellenkezőleg tűz angyala! A végső Igazság, a tisztítótűz angyala, ami minden rosszat nyomtalanul eléget.

Ott fent is, az Égben, nem a mindent elfogadás, hanem a tett eredményeként, az arra adott reakció, az Igazság és a válasz működik.

Tehát, ha valaki rosszat tesz életében, az véletlenül sem dicséretben fog részesülni! Ez félrevezetés!

Ha mi a megbocsájtás demagóg és lejárt jelszavai mögött a további birka tűrésre buzdítunk másokat, akkor a langyosság a hazugsággal, a csalással való cinkosságot eredményezi.

Szerintem tehát, aki tehát nem tesz semmit - csak hallgat és további birka béketűrésre szólít másokat az enyhén szólva nem a leghelyesebb megoldás.

Ez olyan, mintha igen tudom ugyan az igazságot és ismerem Isten kérését velem szemben - hogy segítsek másokon és önmagamon is -, de nem számít és a hazugságot, az ördögöt erősítem a hallgatásommal!

Ez szomorú dolog ám!

A Nap Angyala : Nathaniel Angyal.

Ha megbocsájtás erejével senki sem tud mit kezdeni, egy olyan gesztus, amitől minden kard kihull a kezekből.
Próbáltad már ?
Meditációban képzeld el haragosod arcát, ahogy mosolyog rád, felhőtlenül, vidáman. HA legközelebb találkozol vele, a nyakadba fog ugrani, vagy végtelenül elszégyenli magát.

Ott, fenn az égben is a megbocsájtás ereje működik, különben Te, piszkos anyagban elsüllyedt lélek-szellem, piszkos gondolatokkal, piszkos vágyakkal, piszkos cselekedetekkel ugyan hogyan törekedhetnél fel oda, ha ott nincs megbocsájtás ?

Ha meg akarod látni Istent, előbb tanuld meg nézni a napot, és ha hosszas gyakorlattal sikerülni fog, közben rájössz, a nap mennyi gonoszt kiszedett Belőled.

Régen úgy hívták : Isten szeme. Mikor a napba nézve tüsszentesz egyet, a magyar azt mondja, egészségedre. Tudod miért ? Mert akkor egy démon eltávozott belőled.

Így is meg lehet közelíteni a tisztító tűz fogalmát.

ez valami zsidó oldal???? MI ez a sok szálem????? Mi köze a hithez a zsidó szavakhoz????
Nathaniel angyal a tűz angyala! A biblia pedig megírja, hogy Isten üldözi a zsidókat! Tehát, az angyalai is elégetik őket!

Legyen meg az EGY IGAZ ISTEN akarata, kívánsága!

muszlim. Amire Te gondolsz az a Shalom. Aztán ha mégis ilyen névvel tévedne ide valaki, az csak a javára válna...
Ugyanis ahhoz képest, hogy a Nathaniel sem az a tipikus ószláv név, nagyon nem szép tőle, hogy az "EGY IGAZ ISTEN akarata, kívánsága" szerint a fajtáját égeti (el...:-)

Igen csak tévedésben él az, aki azt gondolja, hogy ami le vagyon írva az igaz is.
Ennek általában éppen az ellenkezője igaz!
Nataniel név akkor lenne zsidó, ha Manóhoz, Jákobhoz, Ichakhoz, Gerzsonhoz, Mordehajhoz vagy bármi más zsidó névhez hasonlítana.

De nem így van.

Maradjunk abban, hogy a zsidók mindent ki akarnak sajátítani így főleg az Égi eredetű neveket is, lásd Nathaniel Rothschild. Miért nem lett inkább Manó Rotschild? Jobban illene a külsejéhez és az eszéhez.
Így lett ez a Nataniellel is, ami eredetileg - aki bölcs az tudja, mert nem csak hazugságot olvas és hiszi el -, arámi eredetű!

Tehát semmi esetre sem a sajátjait égeti el Nataniel, hanem a Tűz angyalként Isten legnagyobb és állandó ellenségeit, akik örökkön örökké megtagadták és megalázták Istent, a Teremtőjüket és maguknak saját "isteneket" találtak ki, bálványoztak, mint például önmagukat is.

Isten által egyetlen nép volt mindig űzött a tivornyázás, hazugság, fekete mágia, a méregkeverés és semmire kellés és mások elnyomása és megölése miatt, az pedig a zsidó nép volt.
Olvastál már bibliát? Bár azt is zsidók írták, de ezeket a részeket így sem hagyhatták mind ki belőle, mert akkor nem lenne biblia sem.
Ha nem lettek volna zsidók, akik manipulálni akartak mindenkit ezzel, akkor az EMBEREKNEK elég lett volna egyetlen oldal az Isteni üzenetként, hogy milyen tanácsok szerint éljenek és boldoguljanak! Sokkal szebb világ lenne most, mert nem a szélrózsa minden irányába tartana mindenki, mint a mérgezett egerek.

Bábeli zűrzavar, a babiloni torony, ami összezavarta az emberek nyelvét, hogy ne legyen megértés, az maga a biblia!

Ezt se reklámozza senki, mint ahogy a Nataniel név igazi eredetét sem, de mégis igaz!

Ha abban hiszel; Ama állapotban, ami azáltal létrejött, hogy magadnak szánod az Szertartást, mely azt szolgálja hogy könnyebben legyél testedben, s megszabadulj olyan energiáktól, amik nem is tartoznak hozzád: Tisztelettel és tudatosan alázattal, tisztaságodért kérsz segítséget, igazából mindegy, hogy Natanielhez,/ aki tüzes energiák által illetékes sok mindent kioldani akárki rendszeréből / érezhetően //, vagy egy Tündérhez. Ha egyszer az őszinte vágyódás a tisztaságra megérik, akkor Azt segítik, hisz az energetikai kommunikáció és a vissza tükröződés megállíthatatlan.

Világossága Van

Hullámok játéka tajtékzik, mi Létezik, mi Valótlan,
Kusza álmok, s álmok kuszasága Valóban-Valótlan.

Mi sejlik fel, mit mutat, s tán az elme játszik?

Komolyan vesz mindent és mindenkit, az elme játszik, játszik,
Emberben lélek még a végén ráfázik, á elme játszik, elme játszik.

Ó ébredés, jő az Önvaló Egy Világa,
S tévesztés sincs többé, csak a Van Világa,

Amit mutat Setét oldal, figyelj, tapasztalj, az balgaság hálója,
S amit elhoz a Mag, a Szív szava, az Szabadság hajója.

Hullámok játéka tajtékzik, a szél hozza a változást,
Kusza álmok, s álmok kuszasága, Jelenben a változás.

Mi sejlik fel, mit mutat, az Élet Most Tanít.

Komolyan vesz mindent és mindenkit, s mégis komolytalan Ő, Játszik,
Emberben a lélek tehertől mentessé levé, s az könnyed Élet játéka.

Ó ébredés, Itt van az Önvaló Világa,
S tévesztés sincs többé, csak Világossága Van.

Amit mutat setét oldal, azért Van, Ó Szeretet,
S amit elhoz a Mag, Ember Szív által Kegyelem.

Tisztelettel: Szálem

A Manó az Emmanuel név becézett alakja. Az ezómizó gezemice nyakunk közé öntése előtt legelőször a Biblia tesz róla említést.

Kik is írták hazudták össze a Bibliát?

Ma már szinte mindenki tudja, hogy azok, aki mindig mindenhol "elsőknek" tartják magukat, a zsidók!

Az Istengyilkos zsidók ugyebár, akik régen és most is így magyaráznak maguknak felmentést a mások félrevezetése és sanyargatása mellett!
Ezzel, a médiával és az összes hazugság és áltudománnyal manipulálják a tudtalna birka tömeget.

A zsidók mondanak-e általában igazat, ha az nem áll az érdekükben?
Sohasem.

Ja, hát akkor ezért lett zsidó eredetű név? Ez aztán komoly érv...
Ne nézzük már ennyire hülyének egymást...
Néha az az érzésem, hogy sokan még azt hiszik, hogy tíz évvel ezelőtt élnek...

Ma már sokkal többen ismerik az Egyetlen Igazságot!

Mivel az ó-héber és az arámi is EGY-ősnyelv eredetű, ezért lehet akár zsidó névnek is mondani, de nem fontos...

http://www.youtube.com/watch?v=LiuMW3RVry4&feature=player_embedded

Jó írás, mély önismeretre utal.

""Háztetőkről hirdetni, amit eddig a fülbe súgtak. Az ismeret fontos a Jó pásztornál, aki ismeri az ő juhait. Az Atya ismeri a Fiút és a Fiú ismeri az Atyát"", ebből az ismeretből fakad Jézus tanítása.

A belső tudás, az igazi ismeret, Isten ismerete minden vallás születésénél jelen volt, és számtalan embert indított el a szellemi úton.

A Gnózis minden belső vallás lényege. Lao Ce Tao-nak nevezte, Buddha Megvilágosodásnak, Hermész Triszmegisztosz Logosznak, ma azt mondjuk tudás.

Igazi belső ismeret.

Áldás.

"Akkor mondá Jézus: Figyelmezz, Atyám.Az ki a földön rossztevést keresvén,Te lélekzetedtől eltávolodott; Kimene az most a keserű káoszból, De nem tudja merre menjék. Küldj engem Atyám őérette: Ki pecséteket megkapván leszállok, Minden aiónon általmegyek, (aión-időszak) Minden titkot megnyilvánítok, bemutatom isten szép alakját. És a szent élet árkánumát gnózisnak nevezvén felfedem."

Kedves hanter,

Gnózisról:
Szomorú, hogy elismerted, hogy a gnosztikusok az ördög cimborái és mások (velük egyenlő embertársaik) elől titkokat őriznek.

Hogy lehet bármit is kisajátítani? ...amikor azt mondják "oszd meg amid van!" "Ad meg mindenkinek azt ami jár neki!"
Ördög mondja, hogy jól sáfárkodj a tulajdonnal, hogy holnapra is maradjon. (pld.: olaj a lámpásba) Sáfárkodni (takarékoskodni) bármivel nem Isten őszinte követői, hanem a hamis zsidók szoktak.

Aki Istent követi, az nem takarékoskodik semmivel, mindent odaad magának vagy éppen másnak másnak, mert tudja, hogy akkor úgy is kap helyette másikat. Ez az Isteni gondviselés.

Aki halkan fülbe suttog a cinkosainak, tehát titkolódzik a többi, Isten gyermekei előtt, az nagyon nagy bűnt követ el, mert nem az Igazságot és világosságot táplálja, hanem TITKOT, SÖTÉTSÉGET, FÉLREVEZETÉST, AZ ÖRDÖGÖT.
Az az igaz, aki háztetőkről kiabálja mindenkinek az Igazságot, az a fényt, a világosságot adja át másoknak!

Titok a sátán kenyere.

Jézus:

Jól értem, hogy azt szeretnéd tudatni itt másokkal, hogy Jézus (Isten) többször is lejött a földre, az emberek közé, minden időszakban, főként, amikor a káosz eluralkodott és irányt mutatott a keresőknek? ...és, hogy erre utalnak a pecsétek feltörése a jelenések könyvében?

Igen, való igaz, hogy sokszor itt volt (nagyon sokszor, nem csak annyiszor, ahány pecsétet feltörnek), amikor a káosz eluralkodott, de valamiért egyre kevesebben és kevesebben követik őt. Végül már - az utolsó alkalommal - talán senki sem, mert túlságosan megtévesztett mindenkit az összes hamis tanító, kezdve a zsidókkal, a megtévesztett és dogmatikus - sokszor jó szándékú, de elvakult - keresztényekkel folytatva a buddhákon át, Shai baba és a negyven rabló, stb. .

De miért van az, hogy ezeket a fontos dolgokat nem osztják meg Isten többi gyermekével, a titkok őrzői és tudói?

Vajon miért is félnek ennyire a Égi fénytől, az igazságtól, hogy csak titkos írásokban adnak át és üzennek meg lényeges dolgokat, amit csak a kódok ismerői tudnak megfejteni?

Legyen tisztaság és világosság végre a fejekben!

Kedves Morgó!

Köszönöm az írásaidat, további jó egészséget kívánok, sok szeretettel.

Szép napot
Duba

Kedves Duba!

Örvendek, ha bármit találsz ezen az oldalon, ami fejlődésedre vagy egyszerűen csak töltekezésedre válhat. Ezt az írást, viszont Szálem testvérem írta, s a köszönet őt illeti meg.

Áldás ész szeretet legyen életedben.

Szeretettel: Morgó

Most kaptam ezt a remek webcímet, maximális tiszteletem és elismerésem sok idő kell még nekem,hogy mindent, ami érdekel átböngészhessem nagyon köszönöm ezt a lehetőséget ! Jó egészséget kívánok !üdvözlettel: Galuska Katalin

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Az igazság ott van, ahová sohasem tekintünk.