A legizagatóbb méreg - születéstől a halálig: glutamát


By Morgó Sapiens - Posted on 02 február 2011

Ha elolvassa cikkünket megtudja, mik azok a glutamát receptorok. Arra is választ kap, miért rakják tele a gyártók nátriumglutamáttal az élelmiszereket.

Ismeri az E621-et ? (MSG = Mono-Sodium Glutamate szerk.) Ha nem tudja mi ez, olvasson tovább.

Hogy ki a felelős ezért a ételmérgezésért? Kiderült, hogy agydaganatot es rákot okoz. Az amerikai kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el, mert az ugye az rosszul nézett volna ki számukra. Inkább hazudoztak és visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy hosszútávon életveszélyes a fogyasztása.

A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat. Újságokban, rádióban tv-ben nem lehet az igazságra találni, mert a főszerkesztő kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon, ha a mélyére nézünk kiderül, a Monsanto cég áll a háttérükben. Ez a cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos lett a Monsanto miatt.
Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban leirtaknak sem lehet hinni!?

Nagyon jól tudják ezek a nagy cégek, hogyan kell, és lehet az embereket manipulálni.
Tudják, hogy csak azt hisszük el, amit olvasunk a magazinokban vagy a tv-ben látunk.
Egyetlen kormány sem húz hasznot abból, ha a nép fizikálisan és mentálisan egészséges.
Ilyen néptől rettegne a kormány.


Agykontroll, vastagon.

Dr Russel Blaylock, aki a nátriumglutamát keresztapja írta az "Exitotoxins" című könyvet, melyben pld. a NutraSweet és aszpartám édesítőszerekről is beszélt.

Rájöttek, hogy az agy külső részén is glutamát receptor sejtek vannak, csakúgy, mint minden belső szervben és szövetben. Az egész emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig ilyen glutamát receptorokat tartalmaz.

A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik.

Tehát mikor nátriumglutamátot eszik (E621), akkor a vérében a nátriumglutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is. Ezért rohannak sokan wc-re étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a nyelőcső és bél receptorai.

Előfordulhat, hogy irrátibilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is romolhat az állapota. Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert megzavarja a szív áramellátátát a túlzott glutamát fogyasztása.

A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget állapítottak meg.
A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor hiperérzékennyé válik.

Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a glutamát receptorok miatt, ha nem szednek extra magnézium kiegészítőket.
Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás kólát isznak edzés előtt, akkor túlizgatják a glutamát receptorokat, és miatt rendkivűl megnő a veszély, hogy azonnal szívinfarktust kapjon az illető.

Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet edzés előtt?

Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy "a halál oka: nátriumglutamát".
Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a nátriumglutamát kutatások eredményeiről. Felhúzott szemöldökkel néznek egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus.

Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak, Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét, hogy óvakodjanak a nátriumglutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét .

A bébiételekkel ugyanez a helyzet.
Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz.

Kivették a szintiszta nátriumglutamátot, és átnevezték "hidrolizált fehérje" és "kazeinát" valamint egy tucat más névre. Az összes bébiétel címkéjén látható, tele vannak nátriumglutamáttal. Szegény anyukák, tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét. Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, hogy ne adjunk neki semmilyen toxikus ételt.

Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte hízlalni az állatokat.

Ha kivonnák a forgalomból, a gyártók százmillárdokat veszítenének. Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel. És azzal, hogy a nátriumglutamát által okozott tüneteket, betegségeket kezelik.

A kormánynak ez igy nagyon jó, ők kontrollálják az élelmiszer törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló termékek ajánlott bevitelét kezelik.
Ne izgassa fel magát, Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény!

Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret tartja előnyben a tápanyagdús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy állandóan sült krumplit kivám köretnek? Ismerős, ugye?

A nátriumglutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele vannak az étvágyát irányító glutamáttal.
Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából.

Ezért is nő a hátsó felük, és egyre nagyobb lesz.

Az elhízáson kívül metabolikus szindromát is okoz, így leptin érzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt/leadott energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza.
Dr. Blaylock azt is bebizonyította, hogy nagyon kevés nátriumglutamát elég a leptin érzéketlenség kialakulásához.

A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A szójabab természetes módon nagymennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval többet, mint bármelyik növény, zöldség. A szója hidrolizálása során a szója fehérje elválik a glutamáttól.
A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben. A vegetáriánusok úgy eszik az ilyen ételeket, mintha ezek lennének a legegészségesebbek a világon.

Ne feledjük, a nátriumglutamát a legizgatóbb "méreg". Minél több van belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni belőle.

25 éven keresztül CT-vel vizsgálták egy olyan csoportot, azok közül, akik a legtöbb szójás ételeket fogyasztották. A tanulmány eredménye az volt, hogy a legtöbb szóját fogyasztóknál fordult elő a legmagasabb arányú elmebaj (dementia), illetve agysorvadás.

Ezeknek az embereknek mangán szintjük is jóval magasabb, amely az agy ugyanazon részére mérgező, ahol az ismereteink szerint a Parkinson-kór keletkezik. A legtöbb vegetariánus megeszi a különböző méregkeverékeket a szójaételekben, és azt hiszi, hogy egészséges és tápláló. Holott hihetetlen módon pusztítják idegrendszerüket, csakúgy, mint más belső szervüket is.

Ez nem azt jelenti, hogy aki nem vegetárianus, az nem mérgezi magát. Csak lehet, hogy nem eszik annyi szóját. A magyar ember legtöbbször vegetával és piros arannyal főz, melyek bővelkednek ebben az "idegméregben".

Dr Blaylock már annyi kutatást végzett a nátriumglutamáttal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány nem tud, nem mer ellene tenni. A kutatás eredményeit még a kormányok és az FDA (Élelmiszer Hivatal) korrupt kutató orvosai sem tudják megcáfolni.

Hagyják, hogy dolgozzon magában, de nem engedik a média közelébe, hogy nyilatkozzon a nátriumglutamátról vagy a NutraSweet és társairól.

Igazából a legjobban attól fél a kormány, ha elvesztené a csatát Dr. Blaylock ellen, az rossz eredményhez vezetne. Hogyan magyaráznák meg a népnek, hogy miért hazudtak, és miért kellett meghalnia emberek millióinak a nátriumglutamát fogyasztása miatt.

Dr Blaylock egyetlen lehetősége az emberek tudomására hozni, hogy milyen eldugott veszély leselkedik rájuk az ételekben, az általa írt könyvek, videók, és nyilatkozatok, sokszor a "föld alatt". Magazinok, újságok, tv csatornák feketelistán tartják, ott nem engedik szerepelni, nyilatkozni.

Emberek tizmilliói fogyasztanak nátriumglutamátot, édesítőszereket, és senki nem mondja, hogy ezektől a szerektől mindenféle neurológia problémánk lesz, beleértve a halált is, mint mellékhatást.

Dr Blaylock beszámol arról is, több ezer betegét szabadította meg a gyógyszerek szedésétől azzal, hogy megtiltotta nekik a nátriumglutamátot tartalmazó ételek fogyasztását, és magnézium kiegészítőket adott.

Pedig ezek a betegek mind különböző neurológiai betegségtől szenvedtek, különböző epilepsziás jellegű rohamokkal. Arról nem beszélve, hogy a nagymennyiségű gyógyszerek szedése ellenére is rohamuk volt.

A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket kezelnek fogalmuk sincsa nátriumglutamát káros élettani hatásáról. Persze hogy nincs fogalmuk. De ha lenne, akkor is minden este azon meditálnának, hogy a nátriumglutamát fogalma kimenjen a fejükből, hiszen a gyógyítás nem üzlet.

Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél. Ma nagyon felkapott dolog. Ellenben arról senki nem beszél és ír, hogy mit keres a glutamát az ételben koncentrált formában, és miért?


Csak arról beszélnek, hogy a glutamát egyfajta izgató méreg. De arról már nem, hogy a gyermekeknél is egyre több szívinfarktust okoz, és nem tudjuk mitől történhetett, hiszen tegnap még semmi baja nem volt a gyermeknek, ma meg megállt a szíve. Esetleg ma éppen megvakult az egyik családtagunk és hasonló helyzet állt elő.

Ha megkérdezi az élelmiszergyártó cégeket, hogy az "élesztő-kivonat" (nátriumglutamát) mit keres a csomagoláson levő összetevők listáján, büszkén mondják, hogy a glutamát természetes formában fordul elő a természetben. A paradicsom és tengeri hinár is tartalmazza.
Úgy gondolják, jogosan írják hatalmas betűkkel a csomagolásra, hogy "100%-ban természetes". Ez a HAZUGSÁG!

A természetben teljesen más kötésben vannak jelen ezek a glutamátok. Különböző aminosav csoportokban vannak jelen, nem pedig elizolált-szabad-aminosavként.

Ha tényleg természetes formájában fogyasztja a glutamátot, mint komplex fehérjét, azt a gyomor képes rendesen megemészteni. Az emésztőrendszerben szinte nincs szabadkötésű aminosav a paradicsomból, és a tengeri hinárból, vagy bármilyen más természetes ételből.

Szabad kötésű aminosav nem létezik a gyomorban, hiszen ha természetes az étel, akkor az kombinált aminosavként szívódik fel, amit a máj lebont, így nagyon kicsi koncentrátumban fordul elő. Ezért a szervezetnek nem okoz gondot.

Ha a gyártók hidrolizálják, vagy élesztő kivonatként adják az ételhez, akkor az már nem természetes, és a címkézés is megtévesztő. Miután az aminosavból szabadkötésű aminosavat állítanak elő, ez a szervezet számára már méreg.

Ha az emésztőrendszeren keresztül az a glutamic sav a szervezetbe kerül, akkor a vér glutamic-sav szintje 20-szorosára emelkedik, de gyakori a 40-szeres koncentráció is. Az ugynevezett "blood brain barrier" nem képes ilyen mennyiségű glutamic-savat lebontani, mivel ez nem természetes neki. Tehát az állitás az étel csomagolásán, hogy " természetes", egy nagy hazugság.

Aki nátriumglutamáttal telepakolt ételt eszik, annak néhány fűszernövény, melyek blokkolják a glutamic savat, csillapítják a glutamát toxikus hatásait: a kurkuma, silimarin, vagy gingko biloba.

De a legjobb javaslat az, hogy messziről kerülje a csomagolt ételeket. Egyetlen csomagolt ételről sem lehet biztosan állítani, hogy ne lenne tele glutamáttal. Az összetevők listáján kiderül, hogy a glutamát nem is egyszer, hanem 2-3 vagy többször is szerepel.

Az összetevő listát úgy kell értelmezni, hogy a legelső helyen levőből van a legtöbb, a második helyen levőből a második legtöbb, és így tovább.

Néhány eldugott glutamát név, melyet érdemes figyelni: minden ami "hidrolizált", élesztőkivonatok, monosodium glutamate, monopotassium glutamate, glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin, minden ami "autolizalt" (autolyzed), sodium caseinate, búza-kivonat, mesterséges izesités, természetes izesítés, aroma-azonos ízesítés, kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók.
Valószinüleg fut még más néven is.


Ha az összetevők listája "fűszerek" megnevezést tartalmaz, akkor a legtöbb esetben az is tartalmaz glutamátot.

A törvény szerint, ha az ételhez már előre összekevert állapotban adnak hozzá valamit, akkor nem kell feltüntetni az összetevők listáján a glutamátot. Csak azt kell ráirni, hogy paprika-bors keverék, de közben tele van glutamáttal is. Ellenben a címkére csak annyi kerül: "fűszerek".

Ha az összetevő listáján több glutamátnak megfelelő nevet lát, az annyit jelent, hogy az étel nagy mennyiségben tartalmaz glutamátot.

Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek? Nézze meg az összetevők listáját, a hidrogénezett olajokon kívül tele van glutamáttal. Az izgató toxinok túlizgatják az érzékelőbimbókat a nyelvén, és további habzsolásra késztetik.
A toxikus hatás nem fejeződik be a nyelvnél, tovább izgatja az emésztőrendszer glutamát receptorait, aztán a glutamát bekerül a véráramlatba, onnan az agyába, és az agyban az agysejtjei a szó szoros értelmében szétdurrannak. mivel a glutamát túlizgatja őket.

Vigyázzon, ne ez legyen a legnagyobb izgalma!

Aztán a lelkiismeretének könnyítése miatt a chips-et leöblíti diétás kólával, és a kólában levő aszpartám rátesz még 1-2 lapáttal. Kész a recept egy jó kis szivinfarktusra vagy agydaganatra, de lehet, hogy csak megvakul tőle. Bármelyik is az eredmény, mind csupa izgalom.

Egyetlen kérdés maradt: miért teszik a nátriumglutamátot az ételbe?
Azért, mert a feldolgozott ételeknek egyébként hányingert keltő íze lenne, és nem enné meg senki. Továbbá késztet az evésre, hízlal, betegséget okoz. Vagyis üzletet hoz a házhoz.

Állatkísérletet is végeztek az aszpartámmal.

108 patkányt etettek 2 év 8 hónapig az édesítőszerrel. Egy dobozos kólában található aszpartám 2/3 részét etették velük. Az eredmény: TUMOR.

Az egészséges és hosszú életet lehet és kell is irányítani!

Írta: Dr. Horváth István MD

Forrás: internet

További témához kapcsolódó cikk: Az édes, a sós és a nátrium-glutamát

Jelölők

Igen, szándékosan külön írva.
Röviden:
Jó-egynéhány éve, hogy immáron se szeri, se száma az interneten kerengő létszámcsökkentési projekteknek.
(HAARP, chemtrail, fluorid, kálium, Irán-Dél Korea-Izrael- atomháború, háegyenegy haddnesoroljam...:-)
Ez a glutamátos megoldás nekem például tök új.
Amennyiben
"A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik."
miért nem képes már ez a rakás szerencsétlenség összeesküvő bagázs a szívműködésünk leállításával, nemzőképességünk csökkentésével, az oxigénbevitelünk szabotálásával, csontjaink porhanyósításával, asszonyaink petefészkeinek glutamát általi semlegesítésével a dzsordzsaköves ideális létszámra redukálni bennünket?

Bő tíz éve, hogy egymilliárddal szaporodtunk.
Nincs itt valami apró következetlenség...?

De van. Nevezetesen, hogy a hétmilliárd a legnagyobb hazugságuk, amit viszont mindenki készpénzként kezel... A glumatátot meg nem.

http://www.worldometers.info/hu/

Ez az oldal talán az egyik legnagyobb hazugság és agymosás, tudatmódosítás amit ezzel kapcsolatban elkövetni lehet internetes felületen. Online statisztika a Föld túlnépesedéséről. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek?

HAZUGSÁG. Jó töményen.

Ha valamit sokat szajkóznak, az emberek készpénznek veszik, és a végén már bólogatnak is...igen, valóban, túlnépesedünk. A legvégén pedig még heleyeselnek is a népességcsökkentő módszereknek. Lázasan, önként, meggyőződéssel.

"De van. Nevezetesen, hogy a hétmilliárd a legnagyobb hazugságuk"

Logikusan hangzik, bár először hallom. Tudsz hozzá adni valami forrást? (baeg mennyi nyóc meg hat... ;-)

ENSZ és egyéb háttérhatalmi statisztikák adatait hiteles forrásként kezelni igen nagy dőreség. Az ENSZ összes szervezetéről az emberek nagy része azt hiszi, hogy a puszta jószándék vezérli őket. A valóság sajnos egész más: sokszor lejáratták már magukat (legutóbb a egészségügyi szervezete a WHO.. csúnyán leégette magát, lásd h1n1).

Konkrét statisztikát hiteles forrásból? LEHETETLEN. De mondok jobbat: ki az aki úgy érzi, Magyarország túlnépesedett? Pl. az, aki nagyvárosokban él. Na ezt az illúziót - a polisz idegbeteg és erőszakos, stresszgeneráló közegének illúzióját - használják fel világszerte a túlnépesedés mítoszának fenntartására. Ez vitán felül áll, hogy maga a nagyváros fogalma, teljesen ÉLETIDEGEN. Egy mesterséges közeg, melyben az egyén egy önfenntartásra képtelen szürke massza, mely bármi által (energiahordozók, élelem, víz stb.) tökéletesen irányítható lesz. A városok nagy része valóban túlnépesedett, de eközben a vidék, amely képes önmaga és a mesterséges poliszok fenntartására egyre néptelenedik. Ráadásul pusztítják is, mert a cél az, hogy az emberek a nagyvárosok mesterséges és agyonkontrollált közegébe kerüljenek, TELJES KISZOLGÁLTATOTTSÁGBA. Mert a pénz is csak egy illúzió, egy mesterséges méreg, melyet egészséges "vér" helyett áramoltatnak a társadalom vénáiban.

Tehát statisztikák helyett: KEZDJÜNK GONDOLKOZNI.

Tegyük fel a kérdést mindig : Kiknek az érdeke mindez? A miénk? Mindez értünk van? Mindez minket szolgál? A statisztikák hazug emberek szájából, mennyire HIHETŐEK?

Aztán nyissuk ki a szemünket, és menjünk le vidékre. Vajon a vidéki falvak túlnépesedettek? Tényleg nincs már talpalatnyi hely?

Csipi hozzászólását is ide csatolnám még, a Földanyánk, valóban sokkal több ember eltartására képes. De NEM ebben az életellenes, mindent elpusztító, Isten- és emberellenes, globalista rendszerben.

A túlnépesedés témája, sajnos csak hisztériakeltésre alkalmas és ilyen formában teljesen félrevisz mindenkit, aki kész ténynek veszi a dolgokat. Arról kellene beszéljünk már végre a sok értelmetlen gumicsont rágása helyett, hogy miként építsünk fel egy teljesen más TEREMTŐ EMBERI TUDATON ALAPULÓ TÁRSadalmat. Ez viszont ott kezdődik, amikor először is lehull a lepel, és az ember önmaga előtt "meztelenné" válik, mert ekkor rádöbben valódi énjére, és elkezdheti életét újjátermteni, felismerve azt, hogy minden ember EGY. Senki sem több a másiknál, SENKI SEM JOGOSULT ARRA, HOGY ÚGY "GYARAPODJON" HOGY EMBERTÁRSÁTÓL BÁRMIT IS ELVEGYEN.

Lássunk, ne csak nézzünk, és nyissuk meg a SZÍVÜNKET, mert az intellektus a szív bölcsessége nélkül, most már láthatjuk jól, hová vezeti az embert.

JÓ HÍR: semmi sincs veszve. Minden megváltoztatható, és ez az oldal pont erről szól, hogy nem csak a problémákat fedi fel, melyek megismerése elengedhetetlen, hanem megpróbál mindenkinek egy kis útravalót adni a megoldáshoz. Ám ezt az utat mindenkinek meg kell tennie, és az ÚT mindenkinek egyéni. NEM SZABAD MÁSOK ÁLTAL IRÁNYÍTOTT LEGYEN.

7 milliárd ember, 7 milliárd négyzetméteren! képzeld el! mekkora területen férne el? 7milliárd m2-t kell összehozni. 7M gyök alatt=84000 (durván), tehát egy kis kontinens kis országának egy megyényi területe, mondjuk szabolcs. és mekkor a Föld? jó nagy! egyre nehezebb kontrollálni ennyi embert, sok a nyűgünk bajunk, nagy az öko-lábnyomunk. szennyezzük a bolygójukat! egy nagy igen, az övéket! így érzik. fékezni kell a szaporodást, 1000 módon! HONNAN TUDOD, HOGY 10 ÉV ALATT 1 MILLIÁRD SOK VAGY KEVÉS???
csomó fejfájást okozunk nekik! új világrend, világkormány, stb... embereket nagyvárosokba be! totális kontroll, lehetőleg nem "túl sok" ember, úgy 500.000.000, annyi épp elég rabszolgának, 20-50-100-300 nagyvárosban! a maradék világ a miénk! 6000-ünknek bőven elég lesz! EZ AZ Ő MENNYORSZÁGUK, DE A MI POKLUNK! MI VAN, HA ÍGY VAN. GONDOLKODÓ ÉP ELMÉVEL KI TUDOD EZT ZÁRNI? világháborúk, atombomba, háború itt-ott-mindenütt, haarp... te akartad ezeket? mi akartuk ezeket? és sem és te sem. de ők igen! gondolj el egy középkori lovagot! páncélzat+fegyverzet= kb 150-180kg, buzogány fejfelett pörgetve, vágta közben egy páncélozott lovon! nem látod hova satnyul az ember? vajon mitől? gondolkozz!

A "zselatin" az nem zselatin?
"A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat." mi az a "szójakivonat" ?!

Amiről viszont még kevesebbet hallunk, hogy a túlnépesedés fogalmát kitalálók miért alkalmazzák ezt a kifejezést.

A Föld eltartóképességéről hallott információk sem hitelesek, ugyanis Földanyánk sokkal nagyobb lélekszám eltartására is képes volna, mint amennyit a tudatunkba próbálnak szajkózni.

Tegyük ugyan hozzá, hogy ezt nem a jelenlegi, fogyasztói társadalmi berendezkedési formában lehetne fenntartani. A fogyasztói magatartás fenntartása jól tudjuk kiknek érdeke.

Ami ezen a ponton problémát jelent, hogy ekkora lélekszám tökéletes kontrollálása lehetetlen, nézzük csak meg a bankrendszer instabilitását - a hitelrendszer összeomlóban.
Egy egészséges, a föld TERMÉSZETES erőforrásait kiaknázó életviteli rendszer, harmóniában az állatvilággal és a természettel viszont annál fenntarthatóbb, melyben pénzre semmi szükség, tudatra és összetartásra viszont annál inkább.

És egy tömeges öntudat jelenlétében kirívó hatalmon és gazdagság már nem fér meg.

Manapság az önállóan, függetlenül gondolkodó embernek el kell jutnia odáig, hogy a mainstream médiában megjelent ÖSSZES hírt, adatot, elemzést a maga helyén tudja értékelni. Vagyis nem HISZI EL, hanem beilleszti a lassan összeálló nagy képbe, felismerve, és ezáltal hatástalanítva a terjesztők VALÓDI szándékait. CSAK ÍGY, a tudatát tisztán tartva van esélye megtalálni mindenkinek valódi feladatát az életében, ami az én meggyőződésem szerint is, TEREMTŐ TUDATUNK (az a tudásunk, amit mindenképp el akarnak előlünk titkolni, miközben ők, a tudatmanipulálás útján gátlástalanul kihasználnak) helyes használata, ami ma még elképzelhetetlen változást fog előidézni, MEGTEREMTENI.
Szulthan

Teljesen igaz meglátások és gondolatok! Itt kezdődik minden.

Elnézést kérek azoktól, akik már olvasták, hogy ide vágóan egy írásom idézem, aktualitása sajnos töretlen, (mint minden írásnak ami az oldalon szerepel) ezért ajánlom újra mindeki figyelmébe az ide kapcsolódó gondolatokat:

http://kataklizma.info/2010/08/18/a-mainstream-media-lelektana

Áldás és SZERetet mindenkinek!

Morgó Sapiens

Az elmúlt időben, sokat foglalkozom azzal, hogyan tudnék egészségesebben táplálkozni. A válasz igazából az, hogy sehogy. De apró pici eredményeket el lehet érni. Húsról átmenetileg lemondtam, ha majd veszek, csak megbízható helyről, falusi háztól. (Nem, szerencsére meg sem próbáltam szójával helyettesíteni a húst. Általános suliban gyakran raktak a pörköltökbe, szerintem olyan, mintha a gumit és a szivacsot kevernénk össze, és hányingert keltő íze van.) Zöldségeket is piacon kell venni. Sajtot szintén háztól szerzem. Amikor először láttam házi sajtot, megkérdeztem mi ez, mert nem ismertem fel, és kóstolás után se akartam elhinni, hogy igen, ez a sajt.
Eredmények: végre sikerült picit híznom, pedig az a típus vagyok, aki éjjel-nappal ehetne zsírt zsírral, akkor sem hízik. És, meggyógyultam. Volt egy nőgyógyászati elváltozásom, amit már műteni akartak. Már nincs, teljesen eltűnt, pedig 10 éven át változatlanul ott volt.
Glutamátra eddig is figyeltem, chipset sosem szerettem, üdítők csak jeles napokon, a sima csapvíz jó nekem. Azt hiszem jó úton haladok.

Egyetlen kérdés foglalkoztat. Ha a nátriumglutamát ennyire súlyosan mérgező, ha agy- és egyéb daganatot okoz, árt a szívnek és egyéb belső szerveknek, hogy létezik, hogy Kínában még egyáltalán élnek emberek?

Jó neked, hogy csak egy kérdésed van :) Majd jönni fog lassan a többi is ha tovább fogsz gondolkozni.

Úgy, hogy a kínaiak nem hülyék, nem esznek annyi szemetet mint az elhülyült nyugatiak, akik mindent élelmiszernek képzelnek, csak mert "csilivili" csomagolásban eladják nekik a sz@rt is.

Akkor a másik kérdés: hogy lehet, még élnek emberek nyugaton?

Kérdésre kérdéssel: szerinted a bioroboti szint az élet? Ezen gondolkozz el. Van akinek jó biorobotként vegetálni ezen a bolygón, ahelyett hogy tudatosan éljen, és egyáltalán tisztába jöjjön élete során olyan fogalmakkal, mint tiszta víz, vegyszer mentes táplálék, tiszta környezet. stb. amiben már van esélye egy emberhez méltó életre az emberi lénynek, nos én ezt nevezem életnek. Ennek sajnos egyre kevesebb nyomát fedezni fel. A glutamát az csak szimbolikus mellékszereplő ebben, az az anyag, ami elfedni hivatott az a hulladékot, amit ebben a jelenlegi korban ételnek neveznek. Ugyanúgy, ahogy sok látszat elfedi az igazságot az igazán lényeges dolgokkal az életünkkel kapcsolatban. De nem kell velem senkinek egyetértenie. Neked sem kedves kérdező. Mindenki megtapasztalhatja ezeket, ha valóban igénye van a keresésre. Aki keres az talál :) Hogy mit? Azt maga döntse el.

A Monsanto http://www.marketwatch.com/investing/stock/MON/profile a gabona előállításban érdekelt, a glutamátot meg ízesítőként adják kész ételekhez http://en.wikipedia.org/wiki/Monosodium_glutamate Az élelmiszer készítés ezen két fázisa nem függ össze! A Monsanto ebben miért lenne érdekelt?

"mert az orvosoknak fogalma sincs a nátriumglutamát kutatások eredményeiről." - hogy finoman kérdezzem: ha nekik nincs, akkor kinek van? a szerzőnek honnan van? tessék belinkelni a kémia/biokémia/orvosi doktorijának az absztraktját, hogy hol lehet megnézni, illetve hogy hol publikálta a saját glutamátos kísérleteit, akkor elhiszem, hogy ő tudja.

amúgy meg: AZ A TÉNY, HOGY MÉRVADÓ FORRÁSOKAT PRÓBÁL HITELTELENNÉ TENNI A SZERZŐ, - pl szerinte az ENSZ-ben nem lehet bízni - A LEGEGYÉRTELMŰBB JELE A MANIPULÁCIÓNAK. PROBLEM?

Miért kellene az ENSZ vagy a többi "emberbaráti" globalofasiszta internáci szervezet propagandáit bármiben is mérvadónak fogadni el?

DE mindez lényegtelen. Aki glutamátra vágyik és nem emberhez méltó ÉTELRE és ÉLETRE (étel, élet nem véletlenül hasonló csengésű a magyar nyelveben) annak javaslom, fogyassza nagy lelkinyugalommal továbbra is ezeket a pompás anyagokat, melyek segítségével a szemétből gyártott élelmiszernek nevezett ipari hulladékot megetetik az emberiséggel. A szeméten felnövő generációk tudati szintje pedig garantált lesz. Amit eszel azzá leszel. A döntés mindenkinek a saját kezében van. Aki pedig szemetet óhajt enni az csak nyugodtan egye, nem szeretnénk a nyugalmát megzavarni ebben.

A következő kérdéseim/észrevételeim lennének:

1. A sportolók közül nem a szívinfarktus visz el néha egyet-egyet, hanem a hirtelen szívhalál (SCD). A gyerekek sem kapnak szívinfarktust, az is vagy SCD vagy valami krónikus szívbetegség. Ja, és a statisztikák is érdekelnének a gyerek-"infarktusokról".

2. "A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket kezelnek fogalmuk sincsa nátriumglutamát káros élettani hatásáról." De valahogy mégis "Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél." Tehát a kormányok minden erejükkel titkolják, az újságok mégis megírják, az orvosok mégse tudnak róla. Ez bizony érdekes. Továbbá szeretnék látni egy ilyen cikket.

3. "Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek?" Érdekes, én valahogy le tudom tenni és sok embert ismerek aki szintén le tudják tenni.

4. "Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte hízlalni az állatokat." Kik, mikor végezték ezeket a kísérleteket?

5. "Állatkísérletet is végeztek az aszpartámmal.
108 patkányt etettek 2 év 8 hónapig az édesítőszerrel. Egy dobozos kólában található aszpartám 2/3 részét etették velük. Az eredmény: TUMOR." Szintén kik, mikor, és hol marad a kontrollcsoport?

6. "Forrás: internet" Ügyes. Mert az internet olyan megbízható forrás, ahol csak az igazság van, semmi más.

7. Ha valóban ekkora összeesküvés folyik ezeknek az információknak az eltitkolására, hogyhogy nem szedték még le ezt az oldalt? Miért kockáztatnák, hogy kiszivárogjon a tudás?

8. Glutaminsav, nem glutamic-sav.

Kedves kérdező! A cikket nem én írtam, tehát a kérdéseket kérem a szerzőjének feltenni. Amennyiben Önt megnyugtatja a nátrium-glutamát fogyasztása, kérem tegyen belátása szerint. Ez itt ugyanis nem a "szkeptikusok fóruma" :) Mi szeretjük, kifejezetten élvezzük az "áltudományt", és az emberek megtévesztését, ilyen és ehhez hasonló értelmetlen cikkek publikálásával, mely körül még értelmetlenebb viták kerekedhetnek ki.

Nyilvánvaló, hogy létezik az emberiségnek egy olyan része, akinek a Földön ma uralkodó állapotok és a jelenlegi műanyag élet igen kényelmes és semmi gondolt nem okoz. Ez az oldal viszont nem arról szól, hogy minderről lerántva a leplet, az akadémikus tudomány "megdönthetetlen" eszközeivel bármit is bebizonyítsunk az embereknek.

Erre és mindenre vonatkozik oldalunk alapelve: aki nem hiszi, járjon utána. Vegye a fáradságot hát mindenki és keresse maga a feleleteket.

A bölcsesség a kételkedéssel kezdödik.A hitelesség meg akkor amikor a kételkedés nem szelektált , hanem mindenre kiterjed.A hiteles ember az , aki legelőször a saját tudásában és tudásának forrásában kételkedik és vizsgálódik.
Értem ezalatt , hogy egyetértek a kételkedéseddel a cikkel kapcsolatban , de kiváncsi vagyok meg tetted-e ezt mással is.Csak egy példát mondjak a gyógyszerekkel.De mondhatnék több példát.
A gyógyszerekkel kapcsolatos kiréleteket láttad már , vagy azok akik hitelesítik , hitelesek számodra?Akik azt mondják hogy génmódositott kaja az nem okoz semmit , azt is kétely nélkül fogadod , mert hitelesnek kitüntettett emberek mondják?
A mai világban a bizonyitékok szart sem érnek.Lehet őket hamisitani , kreálni és eltüntetni.Azoké a legmegdönthetetlenebb akik kezébe a pénz van.
A 7.kérdésre válaszolva amúgy , más gondolkodással és véleménnyel bíró oldalakat meg a legrosszabb megszüntetni , mert arra mindenki odafigyel.Jobb megoldás a dezinformáció , rossz hirbe hozás vagy egyszerüen a figyelmen kívül hagyás.

Minden tisztelem a szerzőké, hogy igyekszenek felébreszteni az embereket.

Kár azonban, hogy elolvastam ezt a hosszú cikket, de nem derült ki, hogy végülis honnan tudjuk hogy a glutamát pusztítja az idegrendszert vagy bármit a testben....

Sok példát felhoz a szerző, de az összes példa csak korrelációra hivatkozik:
Pl a legtöbb szóját fogyasztók körében volt a legmagasabb az elmebaj gyakorisága....

A korrelációból nem következik a kauzalitás! Talán a wikipédián olvastam a következő érzékeltetést:
Kutatási eredmény, hogy akik cipőben alszanak, azok között messze magasabb a fejfájással ébredés aránya mint a cipő nélkül alvóknak...
Namost a cikk logikája alapján a cipő minden bizonnyal fejfájást okoz...
Pedig a poén az, hogy leggyakrabban a részegek nem vetik a cipőjüket és másnaposan nem csoda ha fáj az ember feje ébredéskor...

Remélem érhető a gyermeteg példa... attól hogy a sok glutamátot fogyasztó között sok a betegség, még nem biztos hogy a glutamát az oka... Persze könnyen lehet hogy az...

Másrészt az ésszerűségnek ellentmond hogy van ez a Dr Blaylock aki tegyük fel tényleg igazat mond... És az amerikai kormány (valamint akik ugráltatják a kormányt) nem tudja eltakarítani ezt az egy embert? Komolyan? Millárdok egészségét károsítják a vegyszereikkel, tömegmanipuláció, a népet biorobottá konvertálja, de 1db ember diszkrét megölése és a körülmények hétköznapi balesetté eltusolása problémát jelent???

Egyébként egyetértek azzal hogy a népet a hatalom igyekszik alvó/robotoló állapotban tartani... De ez a cikk tényleg semmi konkrétat nem ír... Ennyi erővel arról is irhatnék egy terjengős cikket hogy a sportolás nem tesz jót az egészségnek és jól megszórnám "kutatások kiderítették" "felmérések támasztják alá" stb hangzatos kifejezésekkel meg példákkal hogy hány jó ember halt meg sportolás közben... És a vicc az hogy sokan elhinnék az igazam mert eszükbe nem jutna gondolkodni hanem a súlyos szavaknak mint a HALÁL, PÉNZ, HATALOM bedőlnének...

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
3 + 8 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Szabadságot akarsz? Itt van: válj meg a téves ideáktól. Nézz át az embereken. Ha átnézel önmagadon, mindenkin át fogsz nézni. Akkor szeretni fogod őket. Máskülönben egész idő alatt viaskodni fogsz a téves képpel, melyet te alkottál róluk, ama illúzióiddal, amelyeket a valóság újra és újra megcáfol.