Az oligarchia

Jelenlegi helyzetünknek számtalan oka van. A legfőbb ok: a megvezetett, torz emberi tudat. Minden ebből bontható ki, nem csoda hogy ennek a befolyásolására és irányítására egész ipar fejlődött ki, melynek van látható és láthatatlan része egyaránt. Legtöbbünk, hajlamos konkrét erőket keresni az események mögött. Ezek léteznek is. Többnyire csak következtetni tudunk azokból a történésekből, melyeknek tervezője, és irányítójaként mint valamiféle láthatatlan kéz mozgatja a szálat: az oligarchia. De mit is takar ez a rejtélyes és jól hangzó kifejezés, mely mögé oly remekül becsomagolhatunk mindazon élénk elképzelést, melyet a világ valódi irányítóira vonatkoztatunk? Létező valami-e vagy csak egy kivetítés, mely egyfajta bűnbakként lebeg megfoghatatlanul, melyre frusztrációnkat vetíthetjük?

Platón „Az állam” című munkájában majd 2500 évvel ezelőtt igen tanulságosan és találóan szemléltette az oligarchia és az oligarcha fogalmát. Az oligarcha számomra mindenképpen egy embertípus. Egy tudatállapot. A hamis tudattal programozott ember magában hordja az oligarcha archetípusát: másokkal szembeni érzéketlenség, mérhetetlen önzés, birtoklási és hatalomvágy, dominancia és uralomvágy, a lelkiismeret teljes mértékű hiánya, mindezt összegezhetném úgy is: torz tudat. Összeférhetetlenség az élet princípiumával, és az EGYségtudattal. A valódi szeretet és béke kozmikus, teremtő állapotával.

A „kisember” lelkesen hajlandó bárkinek a gyalázására, akiben boldogulásának akadályát látja, mert képtelen felfedezni, hogy ezzel nem csinál mást, mint saját tehetetlenségét vetíti ki másra. Saját irigységét, önzőségét, hamisan életellenes tudatát képezi le egy sokrétűen megnyilvánuló ám mégis megfoghatatlan valóságra. Közben nem veszi észre, és nincs tudatában, hogy benne is ott lapul az oligarcha-tudat. Ugyanazt cselekszi kicsiben, mint a világ urai nagyban. Minden nép, minden embercsoport csakis olyan réteget termelhet ki és tűrhet meg önmaga testén, amilyen a többség.  Amilyen a többség tudata.

A megoldás kulcsa: az Új Tudatosság. Békés és szeretetteljes, élet-központú, szeretet és EGYség tudatú EGYéniséggel rendelkező emberek felett többé nem uralkodhat semmiféle oligarchia, mert képtelen magából kitermelni: Az Oligarchát.

Írta: M. S.

***

Az oligarchia

SZÓKRATÉSZ: Szerintem az előbbi alkotmány után az oligarchián van a sor.

ADEIMANTOSZ: Milyen szervezetet hívsz oligarchiának?

SZÓKRATÉSZ: A vagyonbecslésen épülő alkotmányt, ahol a gazdagok uralkodnak, a szegények pedig az uralomból ki vannak rekesztve.

ADEIMANTOSZ: Értem.

SZÓKRATÉSZ: Kezdjük a szót azzal: mint alakul át a timokrácia oligarchiává.

ADEIMANTOSZ: Helyes.

SZÓKRATÉSZ: Hisz a vak is látja, hogyan alakul át!

ADEIMANTOSZ: Hogyan?

SZÓKRATÉSZ: Az egyéneknek arannyal rakott kincstára teszi tönkre az előző alkotmányt. Először is kieszelik, mint költekezhetnek, a törvényeket is aszerint csavarják, s nem tartják meg sem ők, sem asszonyaik.

ADEIMANTOSZ: Valószínűleg.

SZÓKRATÉSZ: A példa ragadós, vetélkednek egymással, s a tömeget a saját képükre formálják.

ADEIMANTOSZ: Minden bizonnyal.

SZÓKRATÉSZ: Aztán hozzálátnak a pénzszerzéshez, és minél jobban tisztelik a pénzt, annál kevésbé az erényt. Vagy nem üt el annyira egymástól erény és gazdagság, hogy ha a mérleg két serpenyőjébe tesszük őket, mindig ellenkező irányba billennek?

ADEIMANTOSZ: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Mennél többre tartják egy államban a gazdagságot és a gazdagot, annál kevésbé becsülik az erényt és a derék embert.

ADEIMANTOSZ: Világos.

SZÓKRATÉSZ: Az ember amit becsül, azt ápolja, amit lebecsül, elhanyagolja.

ADEIMANTOSZ: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Így végezetül a viszálykodó és becsvágyó emberek helyébe pénzimádó és vagyonhajhász népek lépnek, akik magasztalják a gazdagot, csodálják és vezetőnek teszik, a szegényt pedig megvetik.

ADEIMANTOSZ: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Ugye aztán törvénybe iktatják az oligarchikus alkotmány kötelmeit, megszabják a vagyonhatárt, ahol tehetős az oligarchia, ott magasabban, ahol gyengébb, szerényebben; és kimondják: nem lehet vezető, akinek a vagyona a kiszabott határon alul marad; és mindezt vagy erőszakkal és fegyverrel viszik keresztül, vagy már előre megfélemlítéssel mesterkedik ki ezt az alkotmányt. Vagy nincs így?

ADEIMANTOSZ: De így van.

SZÓKRATÉSZ: Szóval így jön létre ez az alkotmány.

ADEIMANTOSZ: Így. És mi a módja ennek? És melyek az általunk felrótt hibái?

Az oligarchia jellegzetes hibái

VII. SZÓKRATÉSZ: Az első hiba mindjárt ebből a vagyonhatárból következik. Vedd észbe, mi lenne, ha a hajók kormányosait a vagyonhatár szerint jelölnék ki, és szegény emberre nem bíznák a hajót, még ha a legkiválóbb kormányos is!

ADEIMANTOSZ: Cudar egy hajóút volna!

SZÓKRATÉSZ: És nem ugyanez az eset bármi más vezetésnél?

ADEIMANTOSZ: Úgy vélem, igen.

SZÓKRATÉSZ: Csak az államnál nem? Vagy az államra is érvényes ez?

ADEIMANTOSZ: De mennyire érvényes! Hiszen az állam vezetése a legnehezebb és legfontosabb!

SZÓKRATÉSZ: Ez hát az oligarchia egyik fő hibája.

ADEIMANTOSZ: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ: Hanem ez sem kisebb az előbbinél.

ADEIMANTOSZ: Micsoda?

SZÓKRATÉSZ: Hogy szükségképpen nem egy állam, de kettő: a szegényeké és gazdagoké, akik, bár ugyanott laknak, lesik, hogyan ártsanak egymásnak.

ADEIMANTOSZ: Ez sem kisebb hiba.

SZÓKRATÉSZ: Az sem valami jó, hogy szinte alig képesek hadat viselni, mert szükségképpen vagy fölfegyverzik a tömeget, és akkor az ellenségnél is jobban retteghetnek tőle, vagy ha nem veszik igénybe a tömeg segítségét, akkor aztán igazán oligarchikusan néhányuknak kell harcba szállniuk, s hozzá még pénzt sem akaródzik áldozniuk, mert a pénz a mindenük.

ADEIMANTOSZ: Ez sehogy se jó.

SZÓKRATÉSZ: És amit régebben elítéltünk, hogy ilyen államban ugyanannak a személynek kell földet művelni, pénzt szerezni és még harcolni is - ez a sokfele kapkodás szerinted helyes?

ADEIMANTOSZ: Dehogy helyes.

SZÓKRATÉSZ: Ám nézd, valamennyi baj közül nem az a legfőbb, aminek először ez az állam ad helyt?

ADEIMANTOSZ: Micsoda?

SZÓKRATÉSZ: Hogy itt az ember a vagyonát szabadon elverheti, és egy másik azt megszerezheti, és aki elverte mindenét, itt élhet az államban, s nem kell egyik csoporthoz sem tartoznia: nem pénzszerző többé, se mesterember, se lovas, se gyalogos, hanem csak úgynevezett ínséges és szegény.

ADEIMANTOSZ: Valóban először itt lehetséges ez.

SZÓKRATÉSZ: Ennek legalábbis nem szegik útját az oligarchikus államban! Hisz akkor nem volna egy részük túl gazdag, a többség meg végsőkig szegény.

ADEIMANTOSZ: Igaz.

SZÓKRATÉSZ: És ezt is fontold meg! Amíg az ilyen ember gazdag volt és költekezett, mi haszna volt belőle az államnak az említettek szerint? Nem csupán színleg volt a vezetők egyike, igazában se nem vezető, se alantas, hanem csak a kész vagyon élősdije?

ADEIMANTOSZ: Így van. Más se volt, csak élősdije.

SZÓKRATÉSZ: Akár azt is mondhatjuk: amint a méhcsaládban benne támad a here a méhraj kárára, úgy támad a családban az ilyen, az állam kárára.

ADEIMANTOSZ: Nagyon is, ó, Szókratész.

SZÓKRATÉSZ: Ám, Adeimantosz, a szárnyas heréket isten mind fullánktalanul teremtette; a kétlábú heréket azonban csak részben fullánktalannak, a többit szörnyű fullánkokkal. A fullánktalanok öregségükre koldusként végzik, a fullánkosakból lesznek viszont az úgynevezett gazfickók.

ADEIMANTOSZ: Színigazság.

SZÓKRATÉSZ: Ha az államban koldusokat látsz, világos, hogy settenkednek ott tolvajok, zsebmetszők, szentélyfosztogatók és más minden ilyen gazságra vetemedők.

ADEIMANTOSZ: Világos.

SZÓKRATÉSZ: Nos, az oligarchia államában nem látsz koldusokat?

ADEIMANTOSZ: A vezetőkön kívül majdnem mindenki az.

SZÓKRATÉSZ: Ne gyanakodjunk, hogy akad ott sok fullánkos gazfickó is, akiket a vezetők csak óvakodva, erőszakkal zabolázhatnak meg?

ADEIMANTOSZ: De csak gyanakodjunk!

SZÓKRATÉSZ: És ne mondjuk azt, hogy ezek tanulás híján a rossz neveléstől, a rossz alkotmányszervezés folytán váltak gonosztevőkké?

ADEIMANTOSZ: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Ilyen hát az oligarchikus állam, és ennyi hibája akad, vagy még több is.

ADEIMANTOSZ: Körülbelül.

Az oligarchikus jellemű ember

SZÓKRATÉSZ: Készen vagyunk hát az oligarchiának nevezett államforma jellemzésével, amelynek vezetőit vagyonuk szerint jelölték ki. Most azt vizsgáljuk, milyen az ennek megfelelő ember, hogy keletkezik, és utóbb milyen lesz?

ADEIMANTOSZ: Nagyon helyes.

VIII. SZÓKRATÉSZ: Leginkább így változik át timokratikusból oligarchikussá.

ADEIMANTOSZ: Hogyan?

SZÓKRATÉSZ: Mikor az ilyennek fia születik, az kezdetben iparkodik versenyre kelni apjával és a nyomdokán járni, ám egyszer csak azt látja: apja, mint egy kőbe, beleütközött az államba, tönkretette magát és mindenét vagy úgy, hogy hadat vezetett, vagy más főhatalomban ült, aztán bírák elé vonszolták, és a besúgók ármánykodása következtében vagy halálra, vagy száműzetésre ítélték, vagy megalázták, és minden vagyona odaveszett.

ADEIMANTOSZ: Ez hihető.

SZÓKRATÉSZ: Mikor a fiú mindezt látja, kedvesem, és átéli, megretten, hogy mindene elvész, gondolom, lelke trónusáról fejest bukfencezteti a becsvágyat és az indulatot, és a szegénységtől lealacsonyítva, pénzszerzésre adja a lelkét, kapzsian és kicsinyesen kuporgatni kezd, gürcöl és pénzt hajt. Nem gondolod, hogy az ilyen most már lelke trónusára a sóvárgást és a pénzimádatot ülteti, és ezeket kiáltja ki nagykirállyá, és ékíti tiarával, nyaklánccal, karddal?

ADEIMANTOSZ: De gondolom.

SZÓKRATÉSZ: Az értelmet és az indulatot pedig a trón jobb és bal oldalára a földre ülteti, és rabszolgává alázza; nem tűri, hogy az értelem mást eszeljen ki, kutasson, csak azt, hogy vagyonkáját miként sokszorozza meg, és az indulatnak sem enged mást csodálni, csak a gazdagságot és a gazdag embert; becsvágyát is csak a vagyonszerzésre ösztökéli és mindarra, ami ehhez segíti őt.

ADEIMANTOSZ: Hisz másként nem is alakulhat át ily gyorsan és gyökeresen a becsvágyó ifjú pénzsóvárrá!

SZÓKRATÉSZ: Ez ugye már oligarchikus jellem?

ADEIMANTOSZ: Legalábbis hasonló emberből változott ilyenné, amilyen alkotmányból az oligarchia lett.

SZÓKRATÉSZ: Vizsgáljuk meg, hasonló-e?

ADEIMANTOSZ: Vizsgáljuk.

IX. SZÓKRATÉSZ: Először is abban hasonlít, hogy a pénzt mindennél többre tartja.

ADEIMANTOSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: De abban is, hogy zsugori, dologszerető, csak a legszükségesebb vágyait tölti be, más minden költekezést kerül, többi vágyait, mint hiábavalókat, elfojtja.

ADEIMANTOSZ: Nagyon is így van.

SZÓKRATÉSZ: Merev, kiszáradt ember, aki mindenben csak a hasznot hajhássza, csak kincseit halmozó; persze a tömeg ezeket magasztalja. Avagy nem ez hasonlít az ilyen alkotmányra?

ADEIMANTOSZ: Azt hiszem, igen. A pénz a mindene ennek az államnak, és az ilyen embernek is.

SZÓKRATÉSZ: Azt hiszem, az ilyen semmibe veszi a jólneveltséget.

ADEIMANTOSZ: Azt hiszem én is, hisz akkor nem vakot tenne meg karvezetőnek s nem őt becsülné a legtöbbre.

SZÓKRATÉSZ: Jól van. De ezt is vizsgáld meg! Nem állíthattuk, hogy neveletlensége révén a herék vágyai támadtak föl az ilyen emberben, részben koldusi vágyak, részben egy gazfickó vágyai, melyeket csak erőszakkal zaboláz meg mások elővigyázata?

ADEIMANTOSZ: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Tudod-e, hová kell pillantanod, hogy észrevedd az ilyen ember gaztetteit?

ADEIMANTOSZ: Hová?

SZÓKRATÉSZ: Az árvákon való gyámkodásukat szemléld, ha garázdálkodásra támad lehetőségük.

ADEIMANTOSZ: Igaz.

SZÓKRATÉSZ: De nem épp ebből válik világossá, hogy emberünk más jogügyekben, amelyeknél az igazságosság képében tetszeleg, csak önmagát dicséretesen legyőzve tartja kordában a benne fészkelő egyéb gonosz vágyakat; nem azért, mintha meggyőzni iparkodnék őket, hogy úgy helytelen, sem értelemmel csillapítva őket, hanem kényszerből, és mert fél, reszket egyéb vagyonért?

ADEIMANTOSZ: Nagyon is így van.

SZÓKRATÉSZ: Zeuszra, barátom, ha idegen javak eltékozlásáról van szó, fölismerheted-e a legtöbbjükben a herékkel oly rokon vágyakat?

ADEIMANTOSZ: De mennyire!

SZÓKRATÉSZ: Nincs ilyen, aki ne volna önmagával meghasonlott; nem egy, de két ember lakik benne, és aljas vágyai legtöbbször legyőzik a jobbakat.

ADEIMANTOSZ: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Ezért az ilyen aztán látszólag tetszetősebb a többinél; de azért a következetes eszmevilágú, harmonikus lélek igaz erénye messze elkerüli őt.

ADEIMANTOSZ: Azt hiszem.

SZÓKRATÉSZ: Persze az ilyen zsugori személy az államban gyáva a küzdelemre; közönyös, ha győzni kell, vagy valami szép ügyért más módon vetélkedni; pénzt pedig a világért sem áldozna dicső hírért és ilyen küzdelemért, mert fél magában költséges vágyakat támasztani és azokat föllelkesíteni fegyvertársul vetélkedéseire; oligarcha módra csak tehetőssége elenyésző részével hadakozik, így legtöbbször veszt, de azért gazdag marad.

ADEIMANTOSZ: Nagyon is így van.

SZÓKRATÉSZ: És még kételkedünk, hogy az oligarcha államnak a zsugori és pénzéhes jellem a megfelelője?

ADEIMANTOSZ: Semmiképp.

Forrás: Platón: Az állam (teljes változat a MEK-ban)