Az atlantiszi hieratikus-kozmikus időszámítás titka


By Morgó Sapiens - Posted on 25 november 2010

Az atlantiszi kultúra időszámítása szent-hieratikus kozmikus, nem földi eredetű időszámítás volt. És az ma is. Miért szent? Mert ezt használja a Biblia is, ezzel számolnak az angyalok, és az isteni küldöttek, akik nem földi eredetűek. Ez az időszámítás nem a Helios – Sol periódusain áll.

Az atlantiszi népek mellett ez az időszámítást használták a hinduk, az inkák, a régi görögök, a régi egyiptomiak, és egyéb népek pl. akik a Stonhengei és egyéb kőköröket építették. Majd látni fogjuk, a stonehengei kőkör nagyon pontos kozmikus naptár.


A mi napunk, a Helios – kering egy nálánál sokkal nagyobb Nap-szerkezetű égitest körül. Ez az égitest a Kronosz! Az atlantisziak és a régi görögök is így nevezték, csak ez később feledésbe ment…

A mi Napunk, a Helios – 222’558’383 mai napév alatt végez egy keringést a másik Nap, a Kronosz körül. Ez a keringési idő be van építve a Kheopsz piramisba, mint sok más atlantiszi adat is. A baj ott van, hogy nem kronometrikus számítással számolgatnak a tudósok,  hanem heliometrikus, alkalmazhatatlan, nem szent illetékes időszámítással bajlódnak, ami nem stimmel sehogy sem. A régi görögök is Kronosszal számoltak, ezért maradt ránk a kronométer szó az idő mérésére.
A mai kor nem ismeri a kronometrikus időszámítást, mert a nappályán alapuló Heliometrikus számítást használja. A 222’558’383 év jelent egy kozmikus hetet. Egy kozmikus nap mai napévben: 31’794’054 év. Mikor a Biblia azt mondja, Isten 6 nap alatt teremtette a világot, az a szent atlantiszi számítás szerint hatszor 31 millió 794 ezer 054 év. A hetedik napon aztán megnyugodott.
Vagyis a teremtés és a hetedik napi pihenő ideje alatt a mi Napunk a Helios éppen egy keringést végzett a nagy nap, a Kronosz körül. A zsidóknak is két szavuk volt a Napra, mint égitestekre. A zsidóknál a Helios-nak megfelelő a SEMES. (Az ókori hun-magyar mitológiában Samas Napisten.) A Kronosznak megfelelője a: KHERESZ.
Jeruzsálemben napkeletre néző, tehát „keleti kapu” emlékeztet a Khereszre, amely körül a SEMES, a mi napunk kering.
Az atlantiszi uralkodók Kronosz királyai voltak. A régi írások így szólnak: Kronosz királyától, Atlantiszból. Tehát nem a király neve volt Kronosz, hanem az égitesté. Ugyanilyen Kronosz királyai voltak az inkák is. A mitológia szerint Heliosz Kronosz fia volt, a bolygók, mint a Föld, görögül: GEIA meg a leányai voltak Kronosznak.
Érdekes az egyiptomi napkirály. Mivel Egyiptom sok ideig Atlantisz kolóniája volt s ott alkirályok uralkodtak, ezért ők nem viselhették a Kronosz királya címet, hanem alacsonyabb rangú Helios királya, vagyis napkirály címet. Az atlantiszi király tehát Kronosz királya. Hiába, a rang, az rang!

Most nagyot lépünk.

A teremtés kezdete óta eltelt 1246, vagyis 31’794’054 szorozva 1246 nappal. Most kezdjük az 1247-ik napot, Kronosz napot.
Ezékiel prófétánál is a kronoszi szent idővel történik a számítás, az Ofanok görög megfelelője az Ajón-ok. Az Ajón heted része a GALGAL. Dánielnél a MOED (görög megfelelője a Kairosz). A Kairosz  heted része a Kronosz, vagyis egy NAP – Helios keringés, 222’058’383 mai év a Kronosz körül.
Dánielnél – az isteni küldött, a nem földi lény ezt mondja: „és az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító utálatosság 1290 nap lesz.” Vagyis amikor a teremtés óta a mi Helioszunk a Kronosz körül 1290 x 31’794’054 éves periódusát befejezi, ismét megépül a jeruzsálemi templom. Boldog, aki várja és megéli az 1335 napot.
A Jelenések könyve az Újszövetségben teljesen Szent Kozmikus atlantiszi időszámítással számol, így számol az Isten angyala.
A Jelenések könyvén látszik a predestináció, vagyis a Föld teremtésétől az Ajón befejezéséig minden előre meg van határozva. Bibilia: „mindennek rendelt ideje vagyon”. Ezékiel angyalától, és a Jelenések angyalától tudjuk, hogy a negyedik Ajónban járunk. Egy Ajón kitesz 10’905’360’767 mai évet. Ez is be van építve a nagy piramisba. A negyedik Ajón existál immáron 7’130’000’000 éve. Ennyi telt el belőle.
A Genezis szerint az özönvíz 601 évig tartott. Most a negyedik Ajón ötödik Kairoszának a negyedik Kronoszában vagyunk. A negyedik Ajón negyedik Kairosza a Noé féle özönvízzel ért véget. Ettől fogva a mi napunk háromszor kerülte meg a Kronoszt. A Jelenések könyve foglalkozik az ötödik Kairosz egyházával. Itt így számol az angyal, aki nem földi lény. Az atlantiszi szent időszámítással már elszaladt három ló; vagyis 3 kört keringett Helios a Kronosz körül, és még hátra van 4 ló. A fehér, a veres, a fekete, és a sárga ló. Ha ezt a 4 kört is lekeringi a Helios a Kronosz körül, úgy vége lesz az ötödik Kairosznak. Újabb 7 kör a Kronosz körül és vége lesz a hatodik Kairosznak. Ez egyúttal a negyedik Ajón befejezése, és nem a világ vége, mert nem az egész világ múlik el, csak a mi Ajonunk, ez a gonosz Ajón fejeződik be. Görögül: szüntheleía tou Aiónou…

A negyedik Ajón végződik az 1372. napon. Az utolsó napon jelenik meg a Messiás és uralkodni fog a hátralévő időben! A Messiást a Zsidók is várják, meg a keresztyének is!
Az Ajón után nagyságrendben bekövetkező időegység a Kairosz. Az Ajón mellett ezt használja az Újszövetség is. Ezékielnél ez a GALGAL., de ugyanez Dánielnél a MOED. A Septuaginta egységesen Kairosszal fordítja. Egy Ajón 7 Kairoszból áll, egy Kairosz 1’557’908’681 mai heliometrikus évből áll, vagyis az Ajón heted részéből. Most a negyedik Ajón ötödik Kairoszában élünk, Mózesnek is ezért van 5 könyve. Ez az 5 Kairoszt jelzi a rajzon a pirossal jelzett 5 pilonpár. A jeruzsálemi templom 5 lépcsője is jelzi az 5 Kairoszt, /lásd: Misna templomrajz/
A pirossal jelzett 5 oszloppár azt fejezi ki, hogy a negyedik Ajón ötödik Kairoszában vagyunk.
A Kairosz után nagyságrendben következő időegység a KRONOSZ. Egy Kronosz mai 222’558’383 heliometrikus évből áll. A Helios napunk a nagy Kronosz csillag körül ennyi idő alatt tesz meg egy körzést. A már befejezett 4 Kairosban van 4 x 7 = 28 Kronosz. A még csak megkezdett ötödik Kronoszból eltelt eddig 2 Kronosz.
Ez összesen 28 + 2 = 30 Kronosz. Vagyis a negyedik Ajón kezdete óta 30 kört írt le a Helios a Kronosz körül. De még hátra van, mert nem telt el a naptárkő építésekor 19 Kronosz.
A stonehengei naptárrajzon a Kronoszokat az E jelű kőkör jelzi. A már elmúlt 30 Kronoszt jelzi a kőkör külső 30 db ugyanannyi borítóval lefedett hatalmas kőoszlopa.
A még el nem talt, tehát eljövendő 19 Kronoszt jelzi a piros pilon-páron belül a C betűvel jelölt 19 db. kisebb kőoszlop, mert az atlantiszi és bibliai szent időszámítás szerint 49 egységből kell állnia, és ezért ennyiből áll.

A Kronosz után nagyságrendben a következő időegység a HÉMERA. Ószövetségi neve: JOM.
A hémera a Kronosz heted része, tehát 31'794'054 mai heliometrikus év. Az ötödik Kairosz második Kronosza még nem telt el. Hogy a a naptárkör megépítéséig mennyi telt el belőle, ezt fejezi ki a Hémerával. Egy Kronosz 7 Hémera. Egy Hémera pedig 7 HÓRA.
Egy Kronoszban van tehát 7 x 7 = 49 Hóra.A 49 Hórából eltelt az építés idejéig 40 Hóra. Ezt fejezi ki a zölddel jelzett nagy küldő oszlopokon belül a 40 db. általam kék színnel jelzett kisebb kőoszlop. A második Kronosz 49 Hórájából az építésig csak 40 Hóra telt el.
A 9. - az építésig még el nem telt Hórát - is jelezni kellett az építéskor, és bizonyára jelezték is! Rang szerint a Hóra kövei voltak a legkisebbek. Ezért a köveket kitermelő tolvajok ezeket vitték el legelőször. Az el nem telt 9 Hóra 9 köve az el nem telt Kronoszokkal együtt a D jelű oszloppárok félkörívét zárta le! Így jelezve van a 40 db. kék színű kővel az eltelt 40 Hóra és belül az el nem telt 9 Hóra. Mert a szent időszámítás szisztémája szerint ennek is 49 egységből kell állnia, ezért ennyiből is áll! 9 db. oszlopot el lehet lopni, de a szent szisztémát nem! Mostmár meg lehet határozni, és mai időszámítással kifejezni a szent kozmikus időszámítás adatait. Mikor épült tehát a stonehengei kozmikus örökérvényű és állandó időszámítást jelző köralakú kőnaptár?
A naptár a negyedik Ajón ötödik Kairoszának második Kronoszában épült, annak is a vége felé. A Kronosznak pontosan 9 Hóra híja volt! Egy Hóra 4'542'007 mai év. Ez megszorozva 9-el = 40'878'063 mai év. A két Kronosz időösszege: 222'558'383 x 2 = 445'116'766 mai év. Ebből le kell vonni a 9 Hóra összegét:
 


445'116'766 év
- 40'878'003 év

---------------------------
404' 238'763 mai év.

 

Atlantisz elsüllyedt pontosan a harmadik Kronosz befejezésekor, vagyis: 222'558'383 x 3 = 667'675'149 mai év. Stonhenge épült tehát Atlantisz elsüllyedése előtt: 667'675'149-ből levonva 404'238'763 = 263'436'386 mai évvel! Atlantisz Krisztus előtt 11'542 évvel süllyedt el.



263'436'386 év
+ 11'542 év

--------------------------
263'447'928 év



 

A sonhengei örök időjelző kozmikus kőnaptár a mai időszámítás szerint 263'447'928 évvel Krisztus előtt épült! Ez a bibliai. atlantiszi szent, nem embertől eredő kozmiku időszámítás titka. A Krisztus előtt 263'447'928 évben épített stonehengei kozmikus atlantiszi kőnaptár rajza. Külön nem jegyeztem meg az elhurcolt köveket. Az Ajón meglévő köve. Az eltel Kronoszokat jelző kövek.
Az Ajón ellopott kövei, kívül kisebbek a D-jelűeknél. Ezek talajon feküdtek és a legnagyobbak. Az eljövendő jelei voltak, Kronoszokat jelzők köve Hórájából eltelt fedett norma: 40 Hóra pílonok. Ezek a legmagasabbak az álló kövek között. A második Kronosz 9 Hórájából az építésig el nem telt 9 Hóra belül, ez kisebb a külsőknél.

Utólagos megjegyzések a Stonhenge-hez

Az itt látható idő-mértékegységek azért szentek, mert isten követei, mennyei lények, angyalok is ezt használják. Ezt használja a Jelenések könyvében az Isten angyala. Ezek az időegységek használatosak az összes régi amerikai vallásos és nem vallásos kultúrákban, a hinduknál, az egyiptomiaknál és a zsidóknál. Miért foglalkoztam én most a kozmikus időszámítással? Azért, mert a régi építményeknél foglalkoznak a geodéziai, csillagászati és egyéb szempontokkal. Ezek ugyanis mind szerepelnek a régi építményeknél. De szerepel az időszámítás is, de azzal nem foglalkozott még senki.
A jeruzsálemi templomba; de régebben a Szent Sátorba is be voltak építve, nemcsak a geodéziai, csillagászati és egyéb kozmikus dolgok, de be volt építve a kozmikus időszámítás is. Olvassuk csak a Genezisből a világ teremtését!
Az atlantiszi szent nap az sok millió év, nem úgy mint a mi napunk! A Jelenések kulcsa ez a szent időszámítás. Aki ezt ismeri, az megérti a Jelenések könyvét. A teremtéstől az Ajón elmúlásáig és azon túl is!
Ezzel a szent atlantiszi-bibliai időszámítással az összes régi kőnaptárak, feljegyzések, kozmikus építmények, templomok, piramisok időrögzítése, a kor időszámítása megfejthető.
A régi népek műveltebbek voltak mint mi, és nagyobb volt a tudásuk. Az egész földgomböt ismerték és egyetemes szent filozófia, theológiai és tudományos törvény volt érvényben. Nem csak a Földet, de az egész univerzumot jól ismerték. Mi nem! Ők tudták, hogy Helios a Kronosz körül mennyi idő alatt tesz egy keringést. Mi ezt elfelejtettük. Nem tudjuk!
Jobban ismerték a világ teremtőjét, az Örökkévaló Istent.
A vallásuk és hitük is igaz lehetett, nem olyan képmutatás, mint a mai nemzedéké.
Ha a mainépek igazán ismernék Istent és a teremtett világot, nem lennének háborúk, gyilkosságok és gonoszságok. Az emberek szeretetben élnének. Legnagyobb bűn és átok a tudatlanság! János apostol evangéliumából vett idézettel zárom e kis tanulmányt:
'Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust..." János 17:3 vers.
Az általam közölt számításokat, kronológiákat senki a világon máshol nem találja meg, csak nálam. Én pedig ezeket nem más emberektől tanultam...



Appendix Sonhenge-hez

A stonehengei kozmikus kőnaptár külső kerületének az átmérője 30 szent rod. A rod is atlantiszi szent hosszmérték, magyarul: egy lépés méterben kifejezve 1,0594063 m.
A rod zsidó, mert az Ószövetségben és a zsidó kozmikus építkezéseknél ezt használják. Különben a 30 db. külső - E betűvel jelzett - oszlop és a 30 szent rod között összefüggés van. A külső oszlopok száma is 30, melyek a Kronoszokat jelzik. Ennyi Kronosz telt el a naptár megépítéséig. A kőnaptár belső átmérője 28 szent rod. Ennyi Kronosz telt el a négy Kairoszból. A hosszmérték is megerősíti az időmérték egységét.
A köveknek is rangja van. A nagyobb időegységeket nagyobb kövek fejezik ki, a kisebbeket a kisebb kövek. Az el nem múlt Kronoszok Kairoszok kövei is kissé más alakúak, mint a már eltelteké! A külső oszlopok magassága valamivel több, mint 3 méter.
Az ezeket leborító lapos kövek szélessége 1 szent rod, vastagsága kb. egy fél szent rod, hosszúságuk kb. 2 és fél szent rod. A stonehengei kőgerendák 1 szent rod szélessége magadja a Föld sarki sugarának hatvanmilliomodik részét, és a Föld átlagos kerületének 37'800'000-ed részét.
A kőkörnek van tehát kronológiai, geodéziai, hossz- és súlymértékbeli kozmikus titka. Én a kronológiai titokkal foglalkoztam, mert ezzel így még nem foglalkozott senki.
Kik építették ezt az örökké tartó maradandó kőnaptárt? Nem primitív, bozontos ősemberek „hordái”, hanem nálunk értelmesebb, tudósabb és műveltebb emberfaj. Ezek a Noé özönvize után népesítették be a Földet.
A Noé özönvize az atlantiszi és bibliai szent időszámítás szerint: 667'675'149 évvel Atlantisz elsüllyedése előtt ért véget. Ezeknél a népeknél a kozmikus tudás, és a vallás egyet jelntett, mert a Kozmoszban mindenütt Istenteremtő munkáját látták. Több mint fél milliárd év elteltével ide süllyedt az emberiség, ahol most van, háborúk, öldöklések, ateizmus, primitív, Istent nem ismerő (és a Kozmoszt sem!) gépesített barbársággá!
Ez a gépesített és civilizált barbárság ostoba gőggel meri nevezni a régi művelt népfajokat „hordának”, holott ez jobban ráillik a mai gépesített hordákra, akik pusztítják egymást, mert immáron az emberölés is gépesítve vagyon!
A mai primitív - ateista, kozmikus műveltséggel nem rendelkező ember még a régi fajok létezését is le akarja tagadni, amikor „tanítja”, hogy négy és fél millió éve jelent meg az ember a Földön, és akkor kezdett majomból átalakulni.
Hát ennél az embertelen, emberhez nem méltó megállapításnál egy majomnak is több esze van, és ennél a majom tudása is tiszteletre méltóbb.
A stonehengei összes idő; hossz, csillagászati és egyéb kozmikus mértéket használták az összes régi amerikai - a fehér ember által kiirtott - népek, mint aztékok, toltékok, maják, stb.
Ezeket használták az atlantisziak, és tőlük vette át minden nép. Afrikában egyiptomiak, Ázsiában a hinduk, perzsák, asszírok, zsidók, görögök, és régi kihalt vagy kipusztított népek. A stonehengei kőnaptár köveiről keveset ír az archeológiai irodalom. Annyit megtudhattunk, hogy a kőkör vidéke hegyes és köves táj. A külső 30 db. és az azokat lefedő szintén 30 db. kolosszus kő anyaga mészkő. Ezeket a rajzon zöld színnel jelöltem. Az el nem múlt időegység a 19, annak is mészkőből kell lenni, mert így adja ki a 49 szent számot. Az el nem múlt időegység kisebb kövekkel van kifejezve.
A naptárban a következő kozmikus időegységek vannak kifejezve: Ajón, Kairos, Kronosz, Hémera, Hóra.
Sajnos, hogy én a tulajdon szemeimmel soha nem láthattam ezt a kozmikus szent objektumot.
Mégis meg vagyok győződve, hogy más anyagú kövek fejezik ki az Ajónokat, más anyagú kő kellett a Kairoszokhoz, más a Kronoszokhoz és így tovább.
Az egyik szerző azon csodálkozik, hogy a helyben rengeteg kő van, mégis 150 km távolságból szállítottak oda sok követ. Ennek az előbb elmondott dolog az oka. Másutt azt olvastam, nem értik a tudósok, miért van a diorit kövekből is 3 féle fajtájú és színű? Hát ezért.
Szerintem minden időegységet más anyagú és más színű vagy színárnyalatú kő fejez ki. A nagyobb időegységet nagyobb kő, a kisebb időegységet kisebb kő jelöl meg.
Ezen belül pl. a nagyobb tömegű mészkő jelzi a már eltelt időegységet, de a még ugyanabból az időegységből el nem telt időket ugyanabból a mészkőből kisebb tömegű kövek fejezik ki.
Ez az atlantiszi szent számítás logikája.
Feltevődik a kérdés, hogyan szállították a hatalmas kőkolosszusokat 150 km távolságból? A hegyes, dombos és mocsaras vidéken a mai technikával nem tudnák elszállítani őket.
Egy magyarázat a logikus:
Az akkori emberek magasabb tudással, nagyobb műveltséggel és hihetetlenül nagy mérnöki tudással és technikával rendelkeztek. Sokkal nagyobbal, mint a mai emberfaj.
Ez a tény. Más magyarázat ésszerűtlen. Ha megtanuljuk az atlantiszi szent időszámítást, logikájából mindent megérthetünk. Örökérvényűen...

Műszaki megjegyzés


Azokat a csapokat és azokat az ékalakú vágatokat, melybe a csapok beleillenek, valamint a pontosan csiszolt hengeralakú végződéseket, melyek szorosan illesztett hengeralakú lyukakba beleillenek, kőkorszaki technikával nem lehetett elkészíteni.


Idézet Kopácsi István - Atlantiszi Időszámítás a Bibliában című könyvéből
 

További információ és rendelés, valamint könyvajánló:
http://www.freeweb.hu/terembura/vegyes/book/book.html

Lejegyezte: Csipi

Ennyi és ilyen ismeret valóban nem lehet "légből kapott". Eljött az ideje, hogy megosszad az emberiséggel- Talán nem késő

Érdekes írás. Azonban a figyelmet felhívnám egy roppantul fontos dologra, ami nem vita tárgya. A híres kőkört Stonehenge -nek írják, hívjuk és nem "stonhenge".

Egyszer ha több időm lesz bele vetem magam ebbe a számítás rendszerbe, hogy több (Pl I.E. 11'542 körül) évszámmal kapcsolatos forrás is amivel ezidáig találkoztam Atlantiszról megegyeznek az gondolom nem véletlen.
Az időegység furcsaság a régi idők életkorainál is valóbban szembetűnő, ha tudományosan nem is elfogadott válaszokat, de rejtélyes összefüggéseket és talán nem várt sugallatokat is kaphatunk az ilyen dolgok tanulmányozásával.

Az első két sorod igaz, de nagyon LOL! xD! Lehet, hogy az egész számítás ezen roppantul fontos hiba végett bukott is. o,O

Ez pont olyan, mint amikor rácsinál egy hatalmasat a tehén az egyszerű ember lábára, de akkorát hogy mozdítani sem bírja a lábát. Es a kupacra rászáll egy ronda nagy légy.
És a légy kezdi zavarni nem pedig a ....

Ha jutottál valami okosra a számításokkal, majd jelezd.
Ne vedd zokon ám, ezt a kis humort, de lásd be tényleg mókás volt a megjegyzésed.
Na szasz, a legjobbakat!

Stonhenge javítva. Köszönjük!

Üdvözletem!
Bizonyára sok számítást végeztél mielőtt a fentieket leírtad.
Szeretném ha lehetséges valamilyen táblázatba foglalni talán tévedek sőt biztos ezért nem értek sok mindent.
Azonban szeretném tudni honnan az 1246 valamint az 1290 az 1335. Valamint a szöveg elején található 1 Kronosz 222 558 383 földi év mint 1 keringési idő, azaz egy teljes kört ír le a mi napunk a Kronosz körül.
Valahol az 5. bekezdés körül ez az 1 Kronoszt úgy van írva mint egy kozmikus hét. Ez mint a teremtés ideje. Mi körül kering a Kronosz ami 1 Kronoszi év lenne?
Nos van még sok értetlen dolog számomra, de egyszerre ennyit kérnék.
Előre is köszönöm a fáradságod.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.

Csatlakozz hozzánk!

Google megosztás

Gondolatébresztők alternatív filmek

Gondolatok

Az, hogy sikerült leráznod a majmot a hátadról, még nem jelenti azt, hogy a cirkusz elhagyta a várost.