Csíkok az égbolton - hisztéria helyett: keressük együtt az igazságot!
Nem szeretem a pejoratív „összeesküvés elméletek” jelzőt, mert ezt arra találta ki a háttérhatalom, hogy ellehetetlenítse, a pálya szélére tolhassa azokat az embereket, akik dolgokat máshogy látnak vagy fel akarják hívni a figyelmet bizonyos jelenségekre, igazságokra. De tudnunk kell, hogy sajnos manapság azért létezik ennyi elmélet, mert a nagy részüket maguk az irányítók kreálják azért, hogy minél nehezebb legyen kibányászni közülük azokat az információkat, melyek valóságtartalommal rendelkeznek, és ismeretük valóban fontos lenne a számunkra, ám rájuk nézve igen kellemetlen következményekkel járhatnának. Az a véleményem, hogy sok elméletet pontosan a háttérhatalom terjeszt, a minél nagyobb információs káosz érdekében. A hisztéria és a pánikkeltés is csak a mindenkori irányító rétegek kezében válik valódi fegyverré, az oszd meg és uralkodj valamint a zavarosban halászás irányelveinek tükrében. A mai kor agyoninformált és agyonszórakoztatott emberének elég, ha csak egyet bemutatnak ezekből a részigazságokat kombináló és könnyen „lebuktatható” elméletekből, utána már ha valamire a fősodratú (mainstream) média és a megmondóemberek rásütik, hogy összeesküvés elmélet, a gondolkozásra képtelen tömegek már azon is röhögni fognak és legyinteni rá, ami valójában lehet, hogy a legsúlyosabb igazság. Az úgynevezett „összeesküvés-elméletekkel” azért kell csínján bánni, mert egy részük leellenőrizhetően és valóban igaz, más részük ügyesen kombinálja a valós elemeket a hamisakkal egy részük pedig bizonyíthatatlan, vagy szándékos hazugság.
- Mi az amit látunk? - A jelenség és annak elemzése.
Szándékosan nem kezdem a chemtrail, magyarul kémia csík elméletének leírásával. (chemical trail összevonásából keletkezett a chemtrail az angolban) Egyrészt az oldalunkon is foglalkoztunk már az elmélettel és annak aspektusaival -LINK-, másrészt elég tekintélyes mennyiségű anyag található már erről az interneten. Ha egy jelenséget elemezni szeretnénk, akkor minél hitelesebb és direktebb forrásokra kell támaszkodnunk. Ami a legközvetlenebbül a rendelkezésünkre áll, az pedig a személyes megfigyelések. Ebben a cikkben tehát az általam egy év alatt végzett megfigyelésekre és a saját ismeretségi körömben általam szavahihető emberek megfigyeléseire fogok támaszkodni, a chemtrail elméletet csak dióhéjban foglalom össze.
Kattints az alábbi képre, a galéria többi képéhez! (A képek saját készítésűek)
A fizikai, optikai jelenség:
Repülőgépek nyomában maradó, csíkszerű nyomok az égbolton. Ezek különböző alakzatokat ölthetnek, olykor teljesen „szürrealisztikus” látványt nyújtva (lásd a fentebbi képeket, melyek saját felvételek).
Erre a jelenségre mai tudomány igen egyszerű magyarázattal szolgál, ez a kondenzáció magyarán párakicsapódás melyet alább dióhéjban ismeretetek. A kondenzáció fizikai jelenség, valós magyarázat, melyet bárki kísérleti módszerekkel is leellenőrizhet.
A kondenzcsíkról:
„Egy mesterséges „felhő”, melyet repülőgépek vagy rakéták hajtóműveinek kipufogógázai hoznak létre. A hajtóművek üzemanyagának elégetésekor jellemzően szén-dioxid, vízgőz, nitrogén-oxidok és korom képződik. Az alsó troposzférában, kb. 10 km magasságban -40 °C körüli a hőmérséklet, azaz az ott lévő levegő már csak nagyon kis mennyiségben tud vízgőzt felvenni és már egy viszonylag alacsony abszolút nedvességtartalom esetén is telítetté válik. Ha a hőmérséklet a harmatpont alá csökken, akkor a vízgőz már a repülőgép mögött néhány méterrel kondenzálódik és megfagy, illetve reszublimálódik. Az így létrejövő jégfelhő a cirrusfelhők közé sorolandó (Cirrus aviaticus)
Rakéták hajtóanyagának elégésekor vízgőz, korom és a hajtóanyagtól függően egyéb szilárd égéstermék keletkezik, ezekből az előbb leírtak szerint képződik a kondenzcsík. A szilárd hajtóanyagú rakéták üzemanyaga ammónium-perklorát és alumínium, melyből az elégés során egy vastag, sósavból és alumínium-oxidból álló aeroszol képződik, ez tehát nem keverendő össze a kondenzcsíkkal.”
- Mi a „chemtrail elmélet” és mi a valóság?
A chemtrail elmélet röviden:
Csíkok az égbolton. Így egyszerűsíteném le azt a bárki által vizuálisan leellenőrizhető tényt, amely a chemtrail elmélet alapját képezi. Az elmélet szerint ezek a csíkok nem a hajtőművekből származnak, hanem speciális aeroszolos permetezésre alkalmas, nanotechnológiás porlasztószerkezetek használata által jönnek létre. Ezek a csíkok hosszabb ideig képesek a levegőben megmaradni, és kémiai ágenseket tartalmaznak (bárium, alumínium és további feltételezett komponenseket) továbbá ploymer-mikroszálakat. A kémiai csíkok továbbá lehetnek olyan anyagok is, melyek közvetlenül alkalmasak úgynevezett felhőmagvasításra, csapadékképzésre, vagy olyan anyagokat (pl. alumínium nano-részecskék) melyek diffúziós réteget képezhetnek az alsóbb légrétegekben, ezáltal fényvisszaverő és elektrosztatikus hatásuk egyaránt használható éghajlat módosításra, többek között kombinálva a HAARP rendszerrel is, mely további elméletek kiindulópontja.
A permetezések feltételezett céljai: időjárás módosítás, a lakosság testi és szellemi képességeinek befolyásolása, „agykontroll”, népességcsökkentés. (Morgellons betegség, méhkolóniák pusztulása is ide csatolódik) Ezt speciális technológiákkal felszerelt permetezőgépek végzik, felségjel nélkül, a háttérhatalom megbízásából és a bábkormányok támogatásával, határokon átnyúlva.
A chemtrail csík – valóság vagy kitaláció?
Amennyiben az időjárás befolyásolására alkalmazott kémiai csíkokról beszélünk, több forrás áll rendelkezésünkre, melyből az a konklúzió szűrhető le, hogy ez már egy valós és alkalmazott módszer. Az USA szabadalmi hivatalában több kidolgozott szabadalom létezik melyekre magunk is rákereshetünk az internetes archívumukban, és amely az időjárás módosítására alkalmas aeroszolos, nanotechnológiás és egyéb módszerekre vonatkozik. Ezzel kapcsolatban már közöltünk az oldalon egy cikket, a részletek iránt érdeklődőknek ajánlom figyelmébe -LINK-. Ezekkel a technológiákkal már több ország rendelkezik és alkalmazza is őket, gondoljunk csak azokra az esetekre amelyeket már nyilvánosságra is hoztak. (pl. 2008-a kínai olimpia megnyitójára történt esőoszlatási műveletere). Vannak eső, vihar előidézésére és oszlatására alkalmas technológiák egyaránt. Ezek közül a chemtrail elmélettel leginkább a felhőmagvasításra alkalmazott nanotechnológiás aeroszolnak a troposzférába (alsó légkörbe) való juttatása kapcsolódik össze. Az elméletben többféle céllal történik ennek az alkalmazása. De mi az ami konkrétan bizonyítható mindebből és hogyan?
Többen (főleg Amerikában) állítják, hogy amit az égbolton tapasztalnak, azok a csíkok nem kondenzcsíkok, hanem aeroszolos permetezések nyomai. Gyanújukat azzal támasztják alá, hogy állítólagosan ezek nyomában megszaporodtak a légúti és egyéb betegségek. Egyesek talaj és vízmintákra hivatkoznak, melyek a megengedettnél sokkal nagyobb koncentrációjú egészségre és környezetre káros anyagokat mutatnak ki. Ezek sajnos sem statisztikákból nem mutathatóak ki, sem direktben nem ellenőrizhetőek. A statisztikákból soha nem is lesz kimutatható, mert ezeket a mindenkori hatalmak úgyis a maguk érdekében manipulálják. Hogyan kezdjük akkor a vizsgálatot? A magunk környezetéből kiindulva, ugyanis csak az empirikus, személyes tapasztalat az, ami közelebb vihet minket az igazsághoz. Az alábbiakban személyes tapasztalatokat összegzek tehát, pontokba foglalva:
1. Megpróbálok a saját környezetemből kiindulni, valamint az általam hozzáférhető, szavahihető személyek tapasztalataiból, mert csak ezek voltak ellenőrizhetőek a számomra huzamosabb időn keresztül. Tény és való, hogy ennyi csík a saját környezetemben évekkel ezelőtt nem volt a légtérben. Ahol én lakom az egy kis vidéki város. (120.000 fő) Itt is láthatóak időnként csíkok, de többnyire elenyészően. Van egy kis forgalmú repterünk, tehát a repülőforgalom az nem újdonság, másrészt nem messze a város határától légifolyosó is van, ezért a csíkok eredete hagyományos gondolatmenettel megmagyarázható.
2. A vidékünkön gyűjtött tavalyi és idei évi tapasztalatok azt mutatják, hogy manapság a légiforgalom igen sűrű. Vannak kiugró periódusok is, amikor számszerűsíthetően jól megfigyelhető hogy viszonylag kis időintervallumon belül, igen sok légijármű szeli át az eget, csíkokat hagyva maga után. Ezek egy része vagy azonnal, vagy max. félóra, igen ritkán egy óra elteltével eloszlik. Felhőmagvasodást az egy év alatt nem figyeltem meg, de a csíkok nyomán szétterülő átmeneti, nem tartós felhőszerű sávokat igen. Mindez azonban még megmagyarázható a kondenzáció segítségével.
Gyakran járok ki biciklivel a városból a zöldbe, és olyankor figyelem a környezetet és az égboltot. Sokat figyeltem (fél éven keresztül), hogy mikor maradnak és mikor nem csíkok, milyen gépek után. Sokszor láttam távolról egy magasságban szállni gépeket, de ez csak optikai csalódás, mert azok soha nem szállanak ugyanabban a zónában, mert a légifolyosók be vannak osztva. A levegőben pedig a pára szakaszosan van jelen, soha nem állandóan minden felé. Láttam olyat is, hogy megszakadt a csík, (az elmélet szerinti ez aeroszol kimaradás, de sokkal reálisabb magyarázat viszont az, hogy a pára szakaszossága miatt száraz levegőn ment keresztül a gép) vagy, hogy az egyik repülő húzott a másik nem, vagy mindkettő húzott de más-más formájú csíkot.
3. Az idei év 2010. csapadékos, párás év volt, tehát volt elegendő kondenzációra való vízpára. Én a múlt évben ennyi kondenzcsíkot nem tapasztaltam, pedig akkor is sokat figyeltem az eget, a felhőzetet, és nem chemtrailes indíttatásból. Nem tapasztaltam, semmilyen más anomáliát sem, és ez összevág azzal, hogy a tavalyi év nagyon száraz, aszályos volt.
4. Nem vettem talajmintákat, ami nem jelenti azt, hogy nem lehet szennyezett a föld, a víz akár mifelénk is. Jó lenne ha nem amerikai és egyéb ellenőrizhetetlen vizsgálatokra támaszkodnánk, hanem ennek magunk járnánk utána. Az állítólagos mikroszálak és alumínium, bárium stb. abnormális koncentrációjának jelenléte ismét személyesen is ellenőrizhető, földminta bevizsgáltatása segítségével. Ez egy esszenciális bizonyíték lehetne az igazság megismerésére.
5. Morgellons és egyéb betegségek összekapcsolása mindezzel ismét merész feltételezés. Európában a Kárpát-medencében jelenleg szerencsére szinte ismeretlen betegségek. Ameddig a szennyezés nem bizonyított, addig értelmetlen róla szót ejtsünk.
6. A megnövekedett légiforgalom ellenőrizhető tény, elég ha csak a kondenzcsíkokat vesszük kiindulópontnak, amelyek sűrűsége aggodalomra adhat okot, mivel ez hatalmas környezeti terhelést jelent. Ez viszont valóság, és erről hallgat mindenki, legfőképpen maguk a légitársaságok és azok üzemeltetői. Ilyen hatalmas légiforgalom nyilvánvalóan hatalmas károkat okoz hosszú távon a bioszférában. A hajtóanyagok elégetéséből származó vegyi anyagok direktben a légkörbe jutnak, majd a csapadék segítségével a földekbe és a vizekbe. Ezt tényként kezelhetjük. Nem tudhatjuk továbbá, hogy a légitársaságok, milyen üzemanyagokat használnak (adalékok kérdése). Olvastam már olyan híreket (persze ezeknek sem tudtam utána járni), hogy egyes légitársaságok egyre olcsóbb, újfajta „pancsokat” tankolnak a profit maximalizálásának érdekében. Fogy a kőolaj. Ez is tény. A vacak üzemanyag, vagy bizonyos adalékanyagok jelenléte már önmagában elégséges magyarázat lehet a légzőszervi és egyéb panaszokra.
7. Ahhoz, hogy huzamosabb ideig országok felett akár csak egy diffúziós réteget is fenntartsanak, iszonyatos mennyiségű vegyi anyag, alumínium stb. és hatalmas légiflotta, valamint üzemanyag szükséges. Bár a nemzetközi oligarchiának világ szinten hatalmas erőforrásai vannak, erősen megkérdőjelezhető, hogy erre pazarolnák őket, mert ha a népirtás (népesség csökkentés) is a céljuk, ennél sokkal hathatósabb és egyszerűbb módszerek léteznek ma már a csendes népirtásra. Az emberek önként vásárolnak élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket, melyekbe ilyen-olyan adalékok kerülnek, és amelyek céljáról többnyire fogalmunk sincsen. Elég csak időszakosan, vagy huzamosabb ideig bele-bele tenni ezekbe olyan anyagokat, melyekről utólag „véletlenül” kiderül, hogy mérgezőek. Vagy gondoljunk csak az ivóvízre, mely ugyanolyan módon csendben mérgezhető, „egészségvédő” anyagokkal. Ekkor viszont csöndben már milliók élete úszott el, minden pánikkeltés nélkül. A legfőbb kételyem tehát valójában ez. Ez a chemtrail típusú népességcsökkentés ebben a formában igen csak rossz költséghatékonyságú módszer.
8. Mindezektől függetlenül valóban léteznek aeroszolos, hadi célra, illetve az időjárás módosításra kifejlesztett technológiák. Ezeket hadseregek alkalmazzák is, és utólag a disznóságok néha ki is derülnek. (gondoljunk csak a titokzatos, veteránoknál fellépő betegségekre, mint Vietnám esetében az Agent Orange stb.)
9. Nem kell szándékos népirtást sem feltételezni ahhoz, hogy egy létező jelenség magyarázataként sokkal reálisabb okokat fogadhassunk el. Valóság az a csík amit gépek hagynak, és valóság az is, hogy a Földünk borzalmasan szennyezett. Ezek a tények. A többi (pro vagy kontra) bizonyítására magunk is tehetünk erőfeszítéseket.
- Tények és következtetések.
Chemtrail versus kondenzcsík?
Egyik a másiktól teljesen független jelenség. Kondenzcsíkot már sokan láttunk, kémiai csíkot minden tévedést kizáró bizonyossággal viszont kevesen. Utóbbi megerősítéséhez ugyanis bizonyítékokra lenne szükségünk, máskülönben az egész csak a hit kategóriájába csúszik el, és nem marad más mint egy bizonyítatlan elmélet. Kérdés, hogy mit szeretnénk bizonyítani. A chemtrail jelenség létezhet, a nagy kérdés pedig az, hogy valóban alkalmazzák e a környezetünkben ezeket a technológiákat, és ha igen milyen célzattal?
A chemtrail teória egyik alappillére az, hogy ameddig a kémiai csíkok órákig képesek a levegőben maradni addig a kondenzcsíkok csak rövid ideig. Ez egyszerűen nem igaz, mert megfelelő légköri körülmények között a kondenzcsíkok is képesek akár egy órán át is a levegőben maradni, sőt tovább dagadni és akár kisebb, csíkszerű felhőt is alkotni. Ilyet magam is megfigyeltem több ízben sima utasszállítógép nyomában. A gond ezzel az elmélettel az, hogy a kémiai csíkok mivolta, minden kétséget kizáróan igen nehezen bizonyítható tény. A technológiák kidolgozói valószínűleg odafigyeltek arra, hogy ez semmiképpen sem legyen feltűnő jelenség. Közvetlenül mintát venni a csíkokból pedig igen abszurd egy földi halandónak. Egyedüli lehetőség az lenne, ha azokon a helyeken, ahol feltételezhetően kémiai permetezés folyik, rendszeres talaj és vízmintákat vizsgáltatnánk be, megbízható helyen. Még ez sem száz százalékosan lenne bizonyíték erejű, mert a Föld bioszférája már annyira szennyezett, hogy globálisan vándorolnak a légkörben és víz segítségével az abba már bejutott és folyamatosan bejutó szennyeződések.
Mindenkinek elkerüli a figyelmét az a tény, hogy az elmélet szerint ezek a gépek állítólag nanotechnológiás porlasztószerkezetekkel vannak felszerelve. Ez azt jelentené, hogy a kiáramló vegyszer semmiképp nem úgy viselkedne, mint a hagyományos vízpára. (ha pedig alumínium stb. szilárd nano-részecskékről beszélünk, akkor meg végképp nem, az csak egy láthatatlan fátyol lenne elméletileg) Magyarán: A SPECIÁLIS VEGYSZER VAJON LÁTHATÓ LENNE A LEVEGŐBEN? A nanotechnológia nem látványkonyha. Ha földrészeket akarnának feltűnés nélkül permetezgetni, akkor úgy csinálnák, hogy az minél látványosabb legyen? Hogy a célkeresztben lévők beszélhessenek róla? Megengednék, hogy az agyoncenzúrázott YouTube-on nyüzsögjenek a „chemtrail” videók, melyek népirtást hirdetnek? Gondolkozzunk el ezeken is el.
A lehetséges megoldás.
Járjunk nyitott szemmel. Ne higgyünk bármit el, csak azért mert tetszetősen tálalják elénk. A hitnél sokkal fontosabb, a jó értelemben vett tudásra való törekvés, és a bizonyosság megszerzése. Vegyük számba az erre létező eszközeinket. Megfigyeléseinket próbáljuk minél objektívebben végezni és ezeket osszuk meg egymással, akár itt is hozzászólások formájában. A chemtrail jelenség jelenlegi „hivatalos” formájában nem bizonyított. Ha bizonyosságra vágyunk, járjunk magunk utána. Végezzünk megfigyeléseket, készítsünk fotókat, filmfelvételeket, időszakosan vegyünk föld, és vízmintákat az általunk gyanúsnak ítélt területekről, és vizsgáltassuk be őket. Használjuk a bal és a jobb agyféltekénket harmóniában. Az igazsághoz csak így juthatunk közelebb, indulatok és fölösleges szorongás, aggodalom nélkül.
Írta: Morgó Sapiens
Felhasznált anyagok:
A meteorológiai hadviselésről
http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/a_meteorolo...
Speciális felhők, kondenzcsíkok
http://komfortabc.hu/ido/felhoatlasz/site10.php
http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=51276
Esőcsinálás
http://www.grain.hu/eso.htm
Chemtrails
http://kataklizma.info/2010/07/12/chemtrails-halalos-csikok-az-egbolton
http://www.greatdreams.com/chems.htm
http://www.carnicom.com/
Morgellons
http://en.wikipedia.org/wiki/Morgellons


Azt mivel magyarázod, hogy a chemet húzó gépek sosem látszanak a flightradar24.com-on?
A http://flightradar24.com oldaláról idézek, az "About" menüből:
"About the map
Flightradar24.com shows live airplane traffic from different parts around the world. Only airplanes equipped with an ADS-B transponder within the coverage area of our 100 receivers are visible on the map."
Magyarul:
"A térképről
A Flightradar24.com az élő repülőgép forgalmat mutatja a világ különböző részeiről. Csak azok a gépek láthatóak a térképen, melyek ADS-B radar-válaszjeladóval felszereltek a 100 vevőkészülékünk lefedettségi területén belül."
Tehát a válasz világos:
Az oldal egy magánhálózat, melynek igencsak korlátozott a megfigyelőképessége, egyrészt a repülők felszereltsége másrészt saját jelfogó területük korlátai miatt. Nem valószínű, hogy a "chemtrail" és katonai repülőgépek valaha is meg fognak jelenni rajta, ugyanakkor a polgári légiforgalom gépeit sem mutatja mindenütt a fentebbi okok miatt túl nagy precizitással.
Időnként valóban érdemes és helyes a kályhától újra indulni, ennyiben egyetértek a cikk szerzőjével. Sőt, a kondenzcsíkokra vonatkozó jellegleírások is minden bizonnyal megállják a helyüket – valószínűleg az is igaz, hogy megnövekedett a légtérforgalom. Az alábbiakban viszont kötözködnék:
1.) A flightradar24.com-on vajon törvényszerű, hogy minden repülőgép látható legyen? Gondoljunk a márciusi izraeli kémrepülőgépekre: láthatóak voltak a radartérképen (én nem tudom, csak sejtem, hogy nem)? Amit én a monitoromon látok, az egy programmal átalakított jel – amennyiben a repülőgépek azonosító kóddal rendelkeznek, nem túl nehéz „szelektáló” programon átfuttatni a net-re szánt jeleket!
2.) A nyáron lezuhant egy-két izraeli helikopter Romániában – ebből arra lehetett következtetni, hogy a két ország között igen szoros katonai légügyi együttműködés zajlik (légi hadgyakorlat a Kárpátokban). Ki tudja, hány és milyen gépek vendégeskednek a szomszédunkban, amelyekkel hadgyakorlat címén akár át is ruccanhatnak időnként nagy számban a határon. Én békéscsabai vagyok, ilyen érzésem sűrűn volt, mert dömpingszerűen jártak-keltek a gépek nagy magasságban, csíkot húzva egész nyáron valami önkényesen kijelölt légi folyosó-rendszerben – keresztül-kasul…Hogy az ország többi részén kik csíkoztak, nem tudom (szó volt olaszországi bázisról indított NATO-gépekről).
3.) Az égi jelenségek tárgyalását nem kellene csak a kondenzcsíkokra egyszerűsíteni – számtalan, korábban soha nem látott „felhő”-alakzatot figyeltem meg és fényképeztem. Különös gomba-micélium jellegű, egészen vékony szálas (mint az üveggyapot) jellegű rajzolatok jelennek meg az égen, valamiképp egyenes vonal mentén elhúzódva, mégis sűrűn ívesen visszahajló szál-nyalábokkal bonyolítva az összképet. Különös látvány a homokdűnékre emlékeztető szabályos ritmusú, hullámtörvény szerint megjelenő anyageloszlás – sűrűsödés-ritkulás hosszú láncolata.
4.) A repülőgépek sokféle „csíkot” húznak: leginkább a cikkben is leírt változat a jellemző: végtelen hosszú vékony szál, ami lassan oldal irányban rojtosodik, majd az egész duzzadni kezd – de előbb-utóbb kis „igazi” bárányfelhők alakulnak ki rajtuk-belőlük, és pár óra multán a csík jelleg eltűnik, a bárányfelhők száma viszont azon a vonalon (ha nem fúj fent erős szél), sokasodik. Vannak szaggatott csíkok, és vannak párban szálló repülők, amelyek közül az egyik húz csíkot, a másik nem (persze a köztük lévő távolságot nem lehet megbecsülni).
5.) Nem feltétlenül tenném le a voksot a direkt népírtási szándék mellett, vagyis elsősorban a felhőmagvasítás, esőztetés, jégeső és vihar generálása lehet a fő cél – vagyis az áldozat a termőföld, a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelés alapja! A következmények erről tanúskodnak, és Európa-szerte, ha jól értelmezem a vonatkozó információkat (az orosz gabonatermés grandiózus hiánya is megérne néhány sort). Én voltam Mezőhegyesen, a tornádót követő napokban: több helyi lakos is határozottan állította, hogy a vihar előtt különös fényeket látott – zöld fényeket, amelyek az „északi fény”-re is hajazhatnak, vagyis a H.A.A.R.P jelenléte sem kizárt. Sőt: a felhők bordázott beállása és az elektromágneses hullámok frekvenciája között nem nehéz összefüggést találni.
6.) A cikkben a H.A.A.R.P is említésre került: az augusztusi hazai kis erejű földrengések megjelenése az ország egymástól egészen távoli pontjain szeizmológiailag semmilyen törvényszerűséget nem mutat – ilyen cikk-cakk törésvonal talán mégsincs a lábunk alatt a hazai földben (az M0-ás építkezésén megcsúszott hegyoldal kapcsán is földrengést emlegettek a híradásokban).
Köszönjük az értékes hozzászólásod! Nagyon jó, logikus és a témát kiegészítő aspektusokat vetettél fel, melyek a kérdéskör még teljesebb kibontásában segítenek. Több szem többet lát. Közhely? Nem, őseinktől ránk hagyott igazság.
A cikket nem értelmetlen vitaindítónak szánom, hanem egyfajta újragondolásként, hogy kezdjük el együtt keresni az igazságot. Ez az egész problematika egyre valósabb és egyre hatalmasabb méreteket ölt, a "hivatalos" MM médiából pedig semmi érdemlegeset nem hámozhat ki a kereső ember. Saját és baráti környezetem tapasztalataiból tudok csak kiindulni a legnagyobb bizonyossággal, azért használtam fel ezeket a cikk írásakor, és nem ellenőrizhetetlen amerikai és egyéb irományokat, statisztikákat stb.
Nem megvédeni akarok egy elméletet, végképp nem egy újat alkotni, hanem azt szeretném, ha a jelenségeket mások a saját megfigyeléseikkel, tapasztalataikkal egészítenék ki. Csak így, minden prekoncepció és dogma elhagyásával juthatunk közelebb a jelenségek magyarázatához. Ez csak a saját véleményem, melyet senkire nem tartok kötelező jellegűnek. A chemtrail ügyben pedig azt tartom a legborzasztóbbnak, hogy hivatalosan elhallgatják, a másik oldalon pedig egyesek vallási dogmaként kezelik ennek az elméletnek a téziseit, ahelyett hogy nyitott szemmel járnának. Egyik hozzáállás sem visz minket közelebb a valósághoz.
Valahol én is itt tenném le a voksom.
Az igazság az, hogy az elméletnek vannak bizonyított, és feltevésre alapuló sajátságai. A téma ügyesen el lett hintve, a figyelők elé tárva. Mint várható volt, nagy port kavart, ezernyi felvétel, bizonyíték készült, melyekre utólag ráfogható hogy hamisítvány, optikai csalódás, vagy tökéletesen kézenfekvő, természetes jelenségekre jellemző tárgyilagossággal indokolható.
A közvetlen népirtás teóriáját, kis valószínűséggel állíthatjuk, vagy nagy valószínűséggel elvethetjük - Morgó fentébb kielégítően vázolta, indokolta.
A gazdasági befolyás érdekében történő, természetes időjárási folyamatokba történő beavatkozás viszont nem csak gazdasági vagy stratégiai érdekekkel, hanem egy logikailag is helytálló elmélettel igazolható, látható és bizonyítható is, a szokatlan felhőképződési és furcsa időjárási folyamatokkal.
A látványosabb, szélesebb, összefüggő réteget alkotó chemtrailek viszont ritkultak, néhány napja teljesen eltűntek.
Egyre gyanúsabbá válik a tény, hogy a jelenséget egyfajta hisztériás összeesküvés elmélet-szenzációnak állították be.
A résen lévő, figyelmesebb réteg, azonnal rákap, egymás alá lovat adva elmélkedik, kutat, fotóz, további elméleteket gyárt - részben saját tapasztalatra hagyatkozva, melyeknek hitelességéről nem győződhet meg. Cikket írnak, figyelmeztetnek, terjesztik a hírt. Jönnek ellenérvek, hihető magyarázatként is, még végül Paranoiás idiótaként kezeli az ébredésre váró nagyközönség - a nagy por közben leül.
Az időjárás viszont szépen, csendben, meteorológus bácsi habogása ellenére is, egy szűk réteg kénye-kedve szerint válik egyre kiszámíthatatlanabbá. Ne állandósult metódusra tessék gondolni, hanem megfelelő időben és helyen bekövetkezett instant természeti katasztrófákra.
Persze lehet hogy ez sem igaz.
Próbáljuk tiszta fejjel bogozni az igazságot, lássunk kicsit az érdekeltek szemével is.
Ma reggeli megfigyelésről számolok be: a békéscsabai "légifolyosó" vonalán kb. 1/4 8 órakor megjelent, a saját kertemből szabad szemmel látható, dél-keleti irányból beérkező három repülőgép közül kettő mögött rövid, ún. "hagyományos" kondenzcsík képződött (ahogy haladt a gép, úgy fogyott a csík vége). Egy gép viszont maradó nyomvonalon repült. Az égbolt ebben az időpontban már "bejáratott" volt: több, nagyra hízott csík éktelenkedett a már említett irányt tartva. Nyugati irányban nem csíkok voltak láthatók, hanem az a bizonyos "menyasszonyi" fátyol. Bekapcsolva a számítógépemet, megnéztem a radarképet: egy repülőt ikonnal mutatott, egyet kérdőjellel - a harmadikat semmivel (persze nem tudni, melyik ikon melyik gépre vonatkozott). Kb. fél órával később a karakteres csíkoknak nyoma veszett, helyettük egy kezdő szobafestőre jellemző mennyezeti meszelés rondította el az egyébként önmagától csodaszép kéknek ajánlkozó fenti világot.
Még valami: az éjszaka szabad szemmel gyönyörködtem a Hold és a Jupiter páros ragyogásában, és eljátszottam a képzelettel: milyen lehet a Nap és a Nibiru együttese?
Csak röviden szeretnék hozzászólni, mivel nem vagyok a szakértője a témának.
Szerintem van összefüggés a meteorológiai radarképek és a "szórások" között.
Csak, ha a józan paraszti eszemre hagyatkozom akkor a fém részecskéket megjeleníti a radarkép.
Próbáljunk találni egy hiteles Szakit!
Szebbet...
Vinyó.
Chemtrails érzés
Ne kerteljünk - Németh László-i évek jönnek
Iszony és Gyász Irgalom nélkül.
A repülőgépek – Kocsik szeptemberben –
Már az Emberi színjáték végső felvonását hírdetik.
A gyufa már ott van Égető Eszter kezében.
Statikus
Sziasztok!
Morgó írása teljesen rendben van, innen lentről valóban nehéz érdemben bármit kijelenteni. Kiegészítésként annyit tennék hozzá, hogy a radarokon követhető és látható - muszáj, hogy kövessék őket - polgári gépek nem szórhatnak vegyszert, hiszen bizonyos logisztikai feltételei vannak az ügyletnek. Mivel ezek a gépek le és felszálláskor szem előtt vannak, mind az üzemanyag ellátásuk, mind az utasok csomagjainak fel és lerakodása, étel-ital ellátmányozás, műszaki átvizsgálás, egyéb sertepertélés... publikusak. Az esetleges vegyszereket tartalmazó tartályok törzs, vagy szárny alatti elhelyezkedése szembe ötlő lenne. Belső tartályok elhelyezése pedig befolyásolná/veszélyeztetné egy utasszállítógép repülésbiztonságát - amúgy is szörnyű, mit bírnak dekázni a poggyászok méricskélésénél. Szóval az a plusz néhány tonna vegyszer okozna elég gondot.
Aztán hogy a szabad szemmel látható, de a radarról diszkréten eltüntetett EGYÉB gépek mit művelhetnek, azt továbbra is csak sejteni lehet…
Dekázni a kézipoggyásznál?? Konkrétan a shopban meg azt veszel meg és annyit, amit akarsz... Ez a szabály sem azért van, mert repzibiztonságot tartanak szem előtt. Inkább azért, hogy nyerészkedjenek rajta... Csíkokkal kapcsolatban: Kis faluban élek Pest megye... 30 csík reggelente?? Az mi?? Ja és pókhálószerű valamik hullanak az égből, tél ide vagy nyár oda. Függetlenül az időjárástól.Szabályos kör alakú fotó is van... Vicc, nyomják a permetet sok a 7 milliárd ember.Nézd meg mit eszel iszol, lélegzel be...És kinek köszönheted?
http://www.youtube.com/watch?v=dgehEy_O77o
Ez a video egyike a sok szazezernek ami a youtube-on talalhato. Itt effektiv egy direkt szennyezesrol van szo. Mindenki aki akraja feltarni az igazsagot az problema nelkul az interneten az osszes info-t megtalalja amit keres es ennek kovetkezteben sajat fejevel gondolkozik.
Udvozlet
Kondor
A videón egy repülőt látok, amelyből kondezcsíkok jönnek. A csíkokat megvilágítja a nap súrolófénye, mert a felvétel estefelé készült, azért olyan narancsos-vöröses a csíkok színe. Amikor páraszegényebb közegen halad át a gép, akkor pedig elmaradnak a csíkok. Ennyi. Rengeteg haszontalan, félrevezető videó van a neten, ami semmit nem bizonyít. Látni is kellene nem csak nézni, azután gondolkozni.
S.O.S.
"Veszélyérzettől" indíttatva fordulok a kataklizma.info nyílvánosságához: e cikk utáni hozzászólásaim egyikében a hét eleji (szeptember 20. hétfő reggel) chemtrail-es békéscsabai égboltról számoltam be. Ami aggasztó: azóta egy nyavalyás csík sem jelent meg az égen! A repülőgépek rendre jönnek-mennek (hangsúlyozom, hogy "rendre"), a kondenzcsík a régi normális, mindegyik mögött - viszonylag rövidek és folyamatosan megszűnőek, ahogy a kibácsátó gépek haladnak. Láthatóan minden gép magasabban repül, mint korábban azok, amelyek a maradó jeleket hagyták. Ami elgondolkodtató: én személy szerint ez év májusától figyelem ezt a különös jelenséget, de ilyen három napra, amikor semmi nincs az égen, nem emlékszem. Láttam ezt a szórást itt helyben (Békéscsabán), Szegeden, Budapesten, a Balatonnál. Ami egy kicsit nyugtalanít (egyúttal reménnyel is eltölt): nem azért hagyták abba, mert figyelnek minket, akik figyelik őket? Látható, hogy széles körben tart a tiltakozás a permetezés miatt. Na most ha csak itt hagyták abba, ahol én figyelek, akkor nem érzem magam valami jól - rákerültem a radarjukra...
Félre a tréfával (?): nem kaphatnék valakitől tájékoztatást, hogy az országban máshol mi a helyzet e téren?
Az utolsó hsz-t én is csak alátámasztani tudom.Amióta ilyen szép ez idő, egy fia maradandó csík nincs az égen, csak a gép nyomában fokozatosan eltűnőek és abban is egyetértek, hogy a maradandó csíkot húzó gépek jóval alacsonyabban voltak.Egyszer olyan alacsonyan volt, hogy tisztán kivehető volt a hófehér, jelzés nélküli törzs.Itt meg szeretném kérni azokat, hogy akiknek van erős távcsövük, teleszkópjuk azok nézzenek meg néhány ilyen gépet, van-e vajon bármelyiken is jelzés.Bármibe lefogadom, hogy nem lesz.
Ma viszont látni néhány halvány, de megmaradt csíkot.(Ma is voltak eltűnő csíkos gépek).
A flightradarral kapcsolatban igazatok van, az kerül rá, amit akarnak, viszont az biztos, hogy a maradandó csíkot húzó gépek közül egyetlen sem volt rajta.
Érdemes megfigyelni, hogy a chem-gépek milyen érthetetlen kanyarokat tesznek, sokszor lehet látni hajtűkanyarban hajlított csíkokat. Egy sima utasszállító repülési magasságon már nem forgolódik, főleg nem teljesen vissza arra, amerről jött.
A cikkben mindent leírtam, nem akarom ismételni magam. Én határozott összefüggést látok az időjárási körülmények és a csíkképződés között. Nálunk 3 napja száraz idő van. Azóta maradandó csíkok nem voltak, ma pedig még melegebb és szárazabb idő volt. Négy órát töltöttem ma a városon kívül a zöldben és közben figyeltem a légifolyosót. Remekül be lehet látni kilométerekre mindent. Szikrázó kék volt az égbolt, szinte szokatlan már az idei évhez képest. Minden kondenzcsík eloszlott amit láttam ma, egy sem maradt az égen.
FONTOS ÉSZREVÉTEL:
Mindenkinek elkerüli a figyelmét az a tény, hogy az elmélet szerint ezek a gépek állítólag nanotechnológiás porlasztószerkezetekkel vannak felszerelve. Ez azt jelentené, hogy a kiáramló vegyszer semmiképp nem úgy viselkedne, mint a hagyományos vízpára. (ha pedig alumínium stb. szilárd nano-részecskékről beszélünk, akkor meg végképp nem, az csak egy láthatatlan fátyol lenne elméletileg) Magyarán: A SPECIÁLIS VEGYSZER NEM LENNE LÁTHATÓ A LEVEGŐBEN! Gondolkozzunk már, a nanotechnológia nem látványkonyha. Ha földrészeket akarnék feltűnés mentesen permetezgetni, akkor úgy csinálnám, hogy az minél látványosabb legyen? Hogy mindenki beszéljen róla? Megengedném, hogy a YouTubeon nyüzsögjenek a „chemtrail” videók, melyek népirtást hirdetnek? Gondolkozzunk el ezeken.
A csíkokkal kapcsoltban: a megfigyelésük során nagyon nem mindegy, azok milyen pályát és szöget alkotnak a megfigyelőhöz képest, sokszor ezért van az, hogy valami rövidnek, valami pedig hosszú csíknak látszik lentről. Ez egyszerű geometria és ezen belül is perspektíva törvénye, hogy azonos vagy megközelítőleg azonos magasságon repülő gépek közül a hozzánk közelebb lévőek úgy tűnnek, hogy magasabban vannak és a tőlünk távolabbiak pedig mintha alacsonyabban repülnének. A légifolyosók szigorúan szabályozva vannak. A rajtuk végrehajtott manőverek is, biztonsági előírásokhoz kötöttek.
Az oldalon a cikkben látható fotókat én készítettem. Az idén mifelénk egyetlen egyszer volt ilyen, ennyire intenzív, durva látvány. Csíkokat az év folyamán viszont máskor is, elég sokszor tapasztaltam. A csíkok formája talán az, ami a legöbbünket elgondolkoztat, a formájuk és a jellegük az ami "tájidegen".
Ezek csak az én megfigyeléseim, melyek nem más forrásokra építenek és fotókkal dokumentáltam őket. Persze az év folyamán rengeteg fotót készítettem, de nem volt értelme ennél többet feltegyek.
Arra gyanakszom, hogy itt vagy komoly gyakorlatozások folynak már hónapok óta, vagy csak simán a légiforgalom megélénkült valamilyen okból. A mi vidékünkön vadászgépeket teljes bizonyossággal állíthatóan nem láttam, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem is járkálnak, sőt.
A cikkben is írtam: logisztikailag szerintem ez a chemtrail elmélet igen csak kétséges.
Ninat hozzászólására reagálva: „Érdemes megfigyelni, hogy a chem-gépek milyen érthetetlen kanyarokat tesznek, sokszor lehet látni hajtűkanyarban hajlított csíkokat. Egy sima utasszállító repülési magasságon már nem forgolódik, főleg nem teljesen vissza arra, amerről jött.”
Sima utasszállító valóban nem képes ilyen manőverekre, de az állítólagos chemtrailek sem ez egészen bizonyos, mert ilyen manőverekre egyedül csak sportrepülőgépek illetve vadászgépek képesek, azok meg nem szórnak permetet. A chemtrailekkel kapcsolatban az interneten látható egy állítólagos chemtrail repülőgép belseje lefotózva. -LINK-. A képen egy rakás tartály látható. Igazi vagy hamis-e a kép, nem tudhatom. Abban viszont megegyezhetünk, hogy ha nagy területeket akar beszórni szórni egy ilyen utasszállítóból átalakított permetező gép, akkor iszonyatosan sok vegyszerre lenne szüksége. Sok vegyszer egyenlő nagy tömeg. Azzal pedig nem lehet virgonckodni, és nem utolsó sorban, semmi de semmi értelme ilyen mutatványokat végrehajtania egy permetező gépnek. Tehát én ezt a dolgot teljesen logikai kizárásos alapon elvetem.
Igazad van, ezek tényleg logikus dolgok.Már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt : a chemhúzók miért a megszokott légifolyosókon kívül mászkálnak?
A héten egy db csíkot sem láttam, csak olyat, ami folyamatosan fogyott, ahogy a gép haladt.Ezek szépen sorban haladtak a légifolyosókon.Ma viszont elég sok chem van fölöttünk és az ezeket húzó gépek a héten megfigyelt folyosókon kívül repülnek.
A kérdésedre válaszolva: légifolyosó többféle is létezik. Vannak publikus, polgári és kereskedelmi légiforgalom céljaira fenntartottak, valamint vannak nem publikus, hadászati és egyéb titkos céllal használt légifolyosók. A katonaság pedig soha nem fogja az orrunkra kötni, hogy mikor merre cirkálnak a gépei. A másik dolog a csíkokkal kapcsolatban: senki nem foglalkozik az elmélet kapcsán azzal az egyszerű ténnyel, hogy sugárhajtómű és sugárhajtómű között vannak igen jelentős különbségek, ami a csíkok képződését jelentősen befolyásolhatják. Egy katonai szállítógépnek vagy egy vadászgépnek egészen más turbinái vannak, mint egy utasszállítógépnek.
A környező levegőt az égéshez felhasználó hajtómű (azaz gázsugárhajtómű) fajtái:
- lüktető sugárhajtómű (pl. V–1)
- a gázturbinás sugárhajtómű
- a torlósugár-hajtómű: ramjet, scramjet (pl. X–43)
- a kombinált sugárhajtómű: a torlósugár-hajtómű és a gázturbinás sugárhajtómű kombinációja (pl. PW J58, az SR–71 sugárhajtóműve). A környező levegőt felhasználó sugárhajtóművek egyik továbbfejlesztése. Célja a két hajtóműtípus hátrányainak kiküszöbölése. Részletek itt: -LINK-
Tegnap Szigethalom felett több órán keresztül videó felvételeket készítettünk, ezek a csíkok nem 1 óráig láthatóak, hanem órákon át, azaz el sem tűnnek! Követik a napot, s ezzel fékezik sugárzását. Repülőterünk van, légi folyosónk is, mindig is volt, de ez a szimmetrikus hálós csíkozás egyiknek sem jellemzője, s logika sincs benne. Egy biztos, amikor végre lenne egy szép tiszta égboltunk, akkor délutánra teljes egészében "befelhőzik" az eget ezek a nato gépek. Világ életemben szerettem az eget nézni, s csak a vak nem veszi észre a különbséget az elmúlt években. Nem az internet fertőzött meg engem, hanem a tapasztalataim miatt kezdtem el információt keresni. Bárki felnézhet az égre és tapasztalhatja saját szemével. Egy ideig csak hallgattak az üggyel kapcsolatban, senki sem nyilatkozott se így, se úgy, 2007-ben a párizsi környezetvédelemmel és klíma kérdéssel foglalkozó konferencián megmagyarázták, hogy ezekkel a csíkokkal és aeroszolokkal védik a földet a túlmelegedéstől:) Hehe, még hülyének is nézik az embereket, takarjuk be magunkat kakival, az is véd, igaz? Ne legyünk már naivak, a gyógyszer ipar túl nagy üzlet, sosem a mi érdekeinket nézik.
...de a chemtrailnek nevezett jelenség attól még pusztán csak vizuális élmény marad.
A nyári moszkvai tüzesetek kapcsán gondolkodtam el azon, vajon mennyire valós és hatékony az időjárást befolyásoló technológia. Ha valakinek, hát akkor a minden tekintetben nagyhatalomnak számító Oroszországnak bizonyára rendelkeznie kell vele. Ennek ellenére nem úgy tűnt, hogy ebben a meglehetősen indokolt esetben használták volna
Szóval ha ez a csíkozás valóban szándékos és van káros hatása, az szerintem abban merül ki, hogy amíg lassan már a fél világ az eget lesi és azon agyal, mi a fenét szórnak ránk ilyen látványos módon, addig számos olyan dolog mellett megyünk el észrevétlenül, amiről bizonyos körök nagyon is szeretnék elterelni a figyelmünket.
Ezekből pedig van bőven...:-)
Szorozzunk meg minden összeesküvés-elméletet (-1)-gyel:
- a Georgia-kövek első parancsolata: tartsd az emberiség éves szaporulatát 500 millió fő felett;
- az Olduvai-elmélet ipari civilizációs jelleggörbéje a normál parabola felszálló ága, origóban a Holdra szállás;
- a Luganoi-jelentés szerint a Bilderberg-csoport legfőbb törekvése a minél nagyobb népsűrűség az egész Földön, és a Föld lakóinak öt csillagos szállodai körülmények biztosítása;
- Hetesi Zsolt korrigálta az olajkitermelési csúcsra vonatkozó elméletét: a kitermelés jelleggörbéje 45 fokos szög alatt emelkedő, a végtelenbe tartó egyenes;
- 2001. szeptember 11-én az ikertornyok acéloszlopainak megerősítésén dolgozott a Moszad és a CIA, csak túlhevültek az acéloszlopok a serény munkavégzés közben és az arra járó repülőgépek pályájára dőltek;
- Pearl Harbor: Roosevelt elnök kiadta a támaszpont kiürítésére vonatkozó parancsát, amit a japán császárral is közölt – a japánok Hirosimát és Nagaszakit akarták bombázni – megelőzendő a várható atomtámadást, de téves koordináták alapján a baráti USA-támaszponton engedték ki bombaterhüket a kamikáze-gépek;
- Hitler nem is sejtette, hogy felmenői között egy Rotschild-báró is ékeskedik – teljesen önépítő zsenialitással vitte bele hőn szeretett német népét egy véletlenül totális megsemmisülésbe torkolló háborúba;
- Lenin soha nem hallott a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiről, a nyugati bankvilágtól egyetlen kopejkát el nem fogadott, csak is kizárólag az orosz nép felemelkedése lebegett égő tekintetében már akkor, amikor az első gulágokat gondoskodó atyaként megépítette;
- a FED által kizárólagos joggal 1913 óta gyártott Dollár nevezetű papírtermék a Föld minden országában hihetetlen sikernek örvend, elsősorban az 1 Dolláron figyelő szemnek, és az Új Világrendet hírdető lélekemelő felíratoknak köszönhetően;
- Alaszkában, a Gakon nevezetű település közelében gazdasági megfontolásokból antenna-ültetvényt telepítettek amerikai farmerek – rájöttek, hogy az északi fény soha nem látott mértékű növekedésre serkenti az antenna-magokat; a kifejlett antenna sokadmagával különös jelenségeket produkál, ha véletlenül nem aratják le időben;
- új vizuális művészeti ág terjedt el a bolygó nagy részén: a több ezer éve megszokott, és igen unalmassá vált felhőtípusokat az új technológia révén geometriai alakzatokkal sikerült felváltani; a földeken gürcölő parasztok, a strandokon napozó, munkában megfáradt dolgozók, de a csak passzióból az eget kémlelő félőrültek is kitörő örömmel fogadták a teljesen megváltozott rajzolatú felhő-kavalkádot: csíkokat, fátylakat, fehér tócsákat; még azt is pozitívumként könyvelték el, hogy földjeiket kissé túláztatták a mellékjelenségként elkönyvelhető esők, hogy a Napot játékos rácsozat mögé kényszerítették a népek szórakoztatását felvállaló repülőgépek; a megnövekedett allergiás megbetegedéseket a parlagfű számlájára írta mindenki; a lassan kibontakozó élelemiszerhiány jól jött a túlsúllyal küzdő európai emberek számára, sőt a nyomában kibontakozó III.Világháború éppen akkor tudott megélhetést biztosítani a munkanélkülivé vált fiatal férfiak számára, amikor devizahiteleiket már alig voltak képesek törleszteni – az átázott termőföldek felvásárlására is éppen időben jelentkeztek közel-kelet-i befektetők, akik egy törvénytisztelő civilizáció képviselői, és éppen ezért felhagytak bizonyos őslakosoktól kölcson vett földeken folytatott építkezéseikkel;
Akinek a fenti szorzási eredmény nem tetszik, nyugodtan szorozza vissza az egészet (-1)-gyel.
Statikus
És a szupercellákkal mi van? A majdnem tornádokkal? Én nem emlékszem gyerekkoromból ilyenekre pedig az csak 10-15 éve volt!
Mi van a túl meleg telekkel, a túl hideg nyarakkal, a jégesőkkel.
Mi van amikor vörös színben játszik a világ, amikor felhős az ég, és olyan mintha szépiát néznénk?
A cellák nagyon szuperek
de az álláspontok merevek
mi közük a csíkokhoz
én nem értem gyerekek
Időjárás módosítás
Hárpolás és csíkozgatás
Új Világrend idelent
a sok csík meg odafent.
Hagyjuk már a csíkokat
kondenzáljunk nagyokat
pálinkát és borokat
MA és MOST nagy kortyokat!
Lehet, hogy ide illik, lehet, hogy nem...
Két nap alatt két olyan különös hírrel találkoztam, melyek látszólag egymástól és a chemtrail-től is függetlenek, de ha mélyebben átgondoljuk őket, talán nagyon is kapcsolódnak egymáshoz, sőt túl mutatnak önmagukon.
Az ENSZ UFO-nagykövetet jelölt ki a földönkívüliekkel való találkozás esetére, valamint kiderült, hogy végleg beborul: fokozatosan megyünk a globális elsötétülés felé!!!
Én ezt a két hírt úgy értelmezem, hogy a háttérhatalom kifogyva a figyelemelterelés trükkjeiből, beveti a "nagyágyút": jönnek a földönkívüliek, sőt, maga Krisztus is várhatóan megjelenik az égen. Ez pedig ismerős a "Hamis Messiás projekt" elnevezésű, korábban napvilágra került illuminátus-bolondításhoz, ha nem azonos vele: felpörögnek a műholdak és "egész-estés" szabadtéri mozit vetítenek nekünk, ha már unjuk az X-faktor-t. És mi van akkor, ha a chemtrails-ezéssel a légkörbe juttatott nano- és mikrorészecskék is kellenek ehhez a kalandfilmhez?
Statikus
Érdekes okfejtés, de a "Blue Beam project" csak egy nagy mese. Ne szálljunk teljesen el. Jelenleg nincs semmiféle UFO nagykövet, de néphülyítésnek és első felvonásnak azért ez sem rossz. Előbb elterjesztik, aztán a cáfolat valahogy nem nagyon jut el... Ez tipikus fogása a háttérhatalmista manipulátoroknak. A valódi földönkívüli kapcsolatokat, amennyiben vannak ilyenek (és miért ne lehetnének) azokat nem fogják az orrunkra kötni. Bábszínház ez az egész, és egy nagyon rossz darab megy jelenleg.
http://eletmod.transindex.ro/?hir=14206
v.ö.
http://vponline.hu/kulfold/2010/09/28/meg-sincs-foldonkivuli-nagykovete-...
Csak nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá ismét a témához. Amennyiben Morgó Sapiens cikk-szerző a maga által felvetett kérdéskörben inkább arra voksol, hogy a chemtrails-tevékenység létezése inkább tagadható, mint igazolható, szíve-joga ilyen álláspontot képviselni, vagy sugallni. Én személy szerint kötelességemnek tartom jelenteni, hogy a mai nap talán végérvényesen átléptem azt a határt, ahonnan vissza lehetne rángatni az inkább kételkedők táborába! Békéscsaba és térsége fölött brutális égi mázolás zajlott a hajnali óráktól. Hét órától félóránként emeltem tekintetem az ég felé - tisztán és egyértelműen nyomon tudtam követni a csíkozástól az esőfelhőig tartó folyamatot. Jelentem, Békéscsaba és környéke (nem tudom megállapítani, milyen sugarú körben) saját felhőterméssel rendelkezik: hajnali vetés után kora délutáni aratás (csapadékképződés)tanúja vagyok. Felvetésem: fizikusok, optikusok segítségével olyan szemüveget kellene alkotni, aminek lencséjén át egyértelműen láthatóvá válna a "kondenz"-csík anyagára vonatkozóan valamiféle szín! Nem hiszem, hogy színképelemzéssel ne lehetne kimutatni a felhőmagvasításhoz szükséges fémsókat!
Statikus
Nem tudom ki mennyire nézi az eget... Lassan az itt beírt cikkek írása óta eltelt egy év... Lessetek most az égre tele csíkkal. Durva, mert tegnap hazafelé jövet újfajta jelenség az égen. A kondenz-felhőcsíkok nyomán többször előforduló SZIVÁRVÁNY színben játszó felzhők.. Mitől alakul ki?? Vegyszer, netán sarkifény??? És mióta köröznek a repülők az égen??? szabályos köralak csíkból?
A cikk megírása óta eltelt egy évben igen kevés csíkot láttam, pedig naponta járok a természetben. Az idei év igen száraz volt. Nyáron mindössze pár alkalommal láttam csíkokat, azok is hamar eloszlottak, pedig volt hogy órákon át tartózkodtam a természetben, nyílt terepen, ahol jól megfigyelhető volt a környékbeli légifolyosók forgalma. Ez az én idei megfigyeléseim eredménye.
Szeretettel: Morgó
Kedves Morgó! Ennek a fajta fórumozásnak íilyen formában szinte semmi értelme nincs. Látom, hogy a hozzászólók gyér csapata szétszéledt, és nincs konklúzió, csak maradt a megfejtetlen dilemma. Ti, akik honlapot üzemeltettek, és hasonló témakörökben tesztek fel meggondolni való anyagot - fogjatok már össze, tegyétek egy kalapba a begyűjtött információt, adatokat és valamilyen esszenciát pároljatok le belőle! Kikre gondolok: postaimre.com, jövőnk.info, hírháttér.com, magyarsors online, aranylaci fóruma, 3dikvilágháboru, az aranykor hajnalán, stb., stb....Ma (csütörtökön) is erölködne a Nap itt Békéscsaba felett is. Nagyjából szétkegette a tegnap "termelt" sötétszürke, egybefüggő felhőzetet és báránybőrbe bújt farkasfelhők kergetőznek az égen - de felettük ott úszik a moslék! Egy azonosíthatatlan anyagú, teljesen más textúrájú, fémes csillogású, szinte mozdulatlan "valami".(A látványról mindig József Attila: Mama c. verse jut eszembe - egy mosóteknő az ég kék vízzel, a valódi felhők a hab és az a másik a szenny. Ha a költő látná, visszavonná a vers utolsó sorait - "szőke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében".) Nem tudom, hogy a két felhőréteg között hány kilométer magasságkülönbség lehet? Most is jönnek-mennek repülők, a hangjukat is hallom, látom is őket, ha kinézek az irodámból - nem húznak csíkot! Tegnap húztak-toltak-firkáltak-sraffoztak. Innen lentről nézve nem sok minden változott a légkörben - hidegebb lett, az igaz...Szóval, valami csodaszemüveg kellene, és összefogás chemtrail-témában, hogy le lehessen zárni ezt a horrort, legalább lelki-tudati szinten: tényleg van ilyen cselekedet ismeretlen emberek szándékából eredően, vagy valami mást látunk ott, ahol béke és nyugalom van? Szeretnék némi megnyugtató választ kapni a felvetéseimre.
Statikus
Én például azt nem érem, hogy a mostani trappista sajtban miért kevesebb a lyuk - egyáltalán nincs benne lyuk - mint a harminckét évvel ezelőttiben volt. Továbbá nem értem, miért nem lehet hecsedli lekvárt kapni, és néhány napja - a harminckét évvel ezelőtti két forint helyett - miért kellett 130(!) forintot fizetnem azért a savanyú cukorért, amit a kisfiam kinézett magának a sarki boltban. Azt meg végképp nem értem, hogy az előttem sétáló ringó csípőjű, szélfútta hajú, oldaltáskás, karpereces kis csaj szemből jövet miért fiú?
Kedves Papirusz !
A sajt lyuk számának növekedésén nem tudok segíteni, de a hecsedli lekvár lelőhelyének pontos paraméterezésében , - igen.
Az oldaltáskás karpereces kis csaj , szembejövő nemi változásába alighanem a kettő fent említett probléma is bejátszik.
Ráadásul a harmadik, hogy a társadalomban minden kettőből , - másfél ember magatartás zavaros.
Ettől kezdve , vigyázni kell hogy a boltok polcain legyen elegendő hecsedlilekvár, és a sajtban lyuk, és akkor a lány lány lesz és a fiú pedig Férfi .
Reménykedjünk.
:)
http://www.youtube.com/watch?v=bSSWnXQsgOU
Ott fent tudják, hogy a Nap már jó pár éve egyre gyilkosabb sugarakat bocsát ki, ezt tudják már 10.000 éve, erre fejlesztették ki a Welsbach anyagot (Teller Ede tanácsára) - a patent megtalálható.
5 éves gyerek fejével gondolkodjál, hogy 20 éve hány órát töltöttél a napon leégés nélkül és hogy ne fájjon a napsütés ma hány percet tudsz a napsütésben eltölteni.
A vége napkitörés lesz és minden más, ami el tudtok képzelni és minden amit el sem tudtok képzelni: ismét olvassátok el Madách Imrétől: Az ember tragédiáját és Dante: Isteni színjátékát, de ne úgy ahogy az iskolában tanították.
Mind a ketten illuminátusok voltak, mert nem mindenki gonosz aki tudja mit fog az emberiség átélni illetve nem túlélni.
Még ajánlom a Frizbi TV2 műsor óráját jól megnézni (9 perccel múlt fél 11 -mindig érdekes számlap elsoztásban) mint a Salvador Dali képen a 9_11-et.
http://the-online.hu/images/images/100186448648614f2164d48.jpg
Tegyétek be Master Card logo -ba a következő jelet: IXI (az abszolút)
vagy ezt 212. Fahreinheit nél 212 fokon forr a víz.
X= Napkereszt (forog minden)
I= Galactic Alaignment (nem forog minden)
ismét és ismét...
http://www.youtube.com/user/BravoMindExpressions#
GaGa, Lady GaGa (Galactic GaGa és húsruha), GaGa-rin, Galilei Galilei (miért tépték le a két újját eltemetése előtt?)
2012.12.21=2+1+2+1+2+2+1=11=II két torony
Jézus is mutatja.
Szentháromság:
Nagy Szfinx (Abul Hol'e) a Rettenet Atyja (Fekete lyuk)
SUN= SON = Fiú
Soul= Gamma Sugárzás a fekete lyukból 2012-ben
Evenet Horizon= Amarakisz (Sfinx görög nyelven)=Hor a Horizonton= Fekete Lyuk síkja.
Nem szabad félni.
Ami van az illuzió és rabszolgaság, ennek lesz vége hamarosan.
Barátsággal,
Gábor
Készítettem telefonnal néhány felvételt a témával kapcsolatban. Feltöltöttem, kíváncsi vagyok a véleményetekre.
http://data.hu/get/3092500/chem.zip
6 órán keresztül követtem nyomon. Az első kép készítése 9.30 körüli, nem 7.30. A telefonom órája csúszott. így adjatok hozzá plusz 2 órát.
ok, köszi a reagálásodat:)
Ha találsz valamit a youtube-on, kérlek oszd meg velünk...
Köszi!
ok, küldtem...
Érdekes, hogy Új-Zéland felett egyáltalén nincsenek ilyen "csikok" az égen, de sehol! És itt aztán (foleg Auckland) elég sűrű a légi közlekedés. Állitólag azért, mert az itteni kormány nem engedte meg, hogy ilyen kisérleteket folytassanak (=mérgezzék az embereket)
Igen, ha megnézed az általam feltöltött anyagot, hasonlót láthatsz fehérvár fölött.
Örömmel konstatálom, hogy a cikk elérte célját: egyre többen osztjátok meg a tapasztalataitokat a témával kapcsolatban. Ez valódi érték, és ennek azért örülök a legjobban, mert a cikkben pontosan ezért nem akartam egyértelműen állást foglalni sem pro, sem kontra. Az eget kémleltem és fotóztam magam is eleget már, olvastam rengeteg lehetséges magyarázatot és elméletet. Itt volt az ideje, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat, de nem valamifajta előfeltevésből kiindulva, ami ugyanannyira befolyásoló és manipulatív mint valami ismeretlen jelenség magyarázatának a kész tényként való beállítása. Viszont valóban vannak TÉNYEK: gyermekkoromban ilyen csíkok nem voltak jellemzőek az égboltra. Sőt, ilyen fajta csíkokat én egyáltalán nem is láttam. A szüleim sem. Ők pedig 70 felett járnak... A fényképek is tények. A többi az, aminek utána kell járjunk, együtt, közösen.
Oldalunkon csak a regisztrált tagok hozzászólásai kerülnek ki automatikusan az oldalra. A többit manuálisan engedélyezem. Ez pedig olykor időbe telik. Köszönöm megértésed. Javaslom regisztráld magad. Köszönöm hozzászólásaidat. Most már látható mind.
T.Morgó!
A hisztéria mint minden jelentősebb ilyen az USA-ból
indult.
Nemt udom járt/ál-e arrafelé de az a nép úgy van
programozva,hogy szereti a szenzációt a hisztit. (a Világok
Háborúja rádiójátéknál is igaznak hitték millió számra,volt
aki öngyilkos lett,mert itt a vég...)Az égen látható csíkok
KONDENZ csíkok amik kondenzáció (kicsapódás) okán
keletkeznek.
A kicsapódás három alap feltétele a (pára)telítettség,az
alacsony hőmérséklet és a kondenzációs
(kondenz)mikroszemcsék.
Ha az első kettő van meg,nincs csík.(felhő) Megjelenik a
repülő,aminek hajtóművéből meleg mikroszemcsék milliárdjai-
ra kicsapódik a vízpára.Mint a harmat reggel.Ott a
kondenzációs mag (amin meg tud jelenni a víz) pl. a fűszál.
Hogy miért nem látottak ilyet szülei,mert én sem láttam.T.I:
amikor én a szakmát kezdtem,a repcsik max. 6000m re tudtak
emelkedni.Ez a jelenség pedig feljebb tipikus.Az alsó
Troposzférában.
Üdv. Horváth Attila nyug.légiforgalmi irányító
A tapasztalás amit leírtál megdöbbentő. Fotókat nem sikerült készíteni? Ha igen, jó lenne megosztani valamilyen módon.
Kirándultunk. Helyszín: pákozdi ingókövek.
Sétáltunk, felnéztem az égre, fura fátyolfelhőket láttam. Gondoltam készítek pár fotót, feltöltöm, ti meg eldönthetitek, hogy természetes, vagy nem. De miközben fotóztam, feltűnt egy repülő. Na mondom referenciának jó lesz, hogy nincs is mögötte kondenzcsík, mégis érdekesek a felhők. Ekkor jött a döbbenet: miközben fotóztam, egyszer csak elkezdett csíkot húzni! A képeken jól követhetők az események. Követtem vagy 20-25 percen keresztül a csík alakulását, szépen beleolvadt a már meglévő felhőbe.
Roppantul kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nyugtassatok meg, hogy csak paranoiás vagyok!
http://data.hu/get/3185618/chem_2010_11_14.zip
Köszi!
Egy kérdés merült fel bennem: kik irányítják a beépített szórógépeket? A pilóták/személyzet tudnak róla? Vagy csak a felsővezetés? A szerelőknek észre kell venni az oda nem illő dolgokat. Viszont ha ennyien be vannak avatva, hogy-hogy nem szivárogtat ki senki semmit?
a csikokat nem utasszallitok huzzak! Aki melyen belenez a dologba gyorsan megtudhatja, hogya repulo modelek, amiket hasznalnak a kemiai csikokra, azok utasszallito modelek, amik at vannak festve es nincs semmi ligitarsasag kijelzes rajtuk!
ezekbe a repukbe hordok vannak, amik a kemia anaygokat tartalmazzak. A pilota es talan egy masodpilota az aki a gepen van.
Lattam Videon sok kulonbozo modelt. Az ullesk ki vannak szedve, es hordokkal helyettesitve. spay fejek vezetnek ki a szarnyak aljan. Neha 2 szoro fej, neha 4, es naha 6.
olyan modelt is lattam, ahol a legikisasszonyok ullesei nem lettek eltavolitva, mert azok a valasz falnal vannak, nem a gep ket oldalan az ablakok mellett.
Aki valojaba keresi az igazsagot az melyen belemerul a kutatasba.
Mostmar vannak fekete kemiai csikok is egyre gyakrabban. Ezt 1998 ota csinaljak.
a fekete csikok fekete felhoket csinalnak:(
egy jo par kemiai csik,(neha mint a halasz halok takarjak az eget) + GM modositott elelmiszer, + oltasok, + szennyezett ivoviz, (vagy BP szennyezodott palackozott viz amit penzer veszel, de talan csap viz van benne)nagyszeruen mukodik annak a retegnek, akinek az elbutult vilagnep az utjaba van.
A haszontalan zabalokra a jovobe nem lesz szukseg! Amikor mar minden gepesitett, minden roboton megy, a tudatlan hordara mar nem lesz szukseg! Mi fizettuk ezt az oriasi pusztito ellenseget becsaphatosagunk altal! Consumer society!
A sok eladott szarbol amit a nep ellenallhatatlanul folvasarolt, a sok kamat a tomenytelen hitelen erositette az uralkodo erot, es sajnos a mi hozzajarulasunkal.
Na de kerem! A hulyesegnek is van hatara! Nem tudom, hogy van-e meg ido az ebredesre???? Es valojaba kinek van eleg batorsaga az ebredesre? egyre kozelebb kerulunk a tervhez. Nezzetek meg a filmet: Aldous Huxley konyve alapjan keszult Brave New World! O tagja volt az Elitenek, tudta, hogy mi a terv! Van egy masik jo is: George Orwell: 1984.
Jo Szerencset!:)
Ezekkel már foglalkoztunk az oldalon. Pont elég szemetet végignyaltam a cikk megírása előtt, pont elég fotót készítettem. Túl sok időt is elfecséreltem mondhatnám erre a témára, ami főleg arra jó, hogy elterelje az emberek figyelmét a VALÓDI PROBLÉMÁKRÓL! Az interneten látható videók hitelessége - ha valóban komolyan belemerülünk a témába - akkor meg kell mondjam : egyenlő a zéróval. Nincs bizonyító erejük. Sem a csíkokról készült milliónyi felvételnek, sem a különféle permetező és egyéb eszközket bemutató "akármiknek".
(Egy halk kérdésem lenne: vett már valaki talajmintákat és végzett elemzéseket szűkebb pátriájában a rettegés helyett? Elemeztetett már ivó vagy esővizet? Ezek rendszeres vizsgálata szerintem sokkal közelebb vinne a valósághoz. Mert ha valami káros anyag jelentős koncentrációban bejut a levegőbe az bizony megjelenik a földben és a vízben is. KIMUTATHATÓAN. Ez persze senkit nem érdekel, csak a csíkok végeláthatatlan sora. Mert az sokkal látványosabb és misztikusabb.)
Az elit által ellenőrzött youtube és egyéb videómegosztó vajon megengedné, hogy valódi videók jelenjenek meg? Az echelon cenzúra korában van még aki ezeket a baromságokat elhiszi? Mert én nem. Ellenben minden olyan pánikkeltő és ködösítésre, hisztériakeltésre alkalmas anyagot szívesen látnak, aminek egyetlen célja: a tudati, spirituális ébredés megakadályozása a rettegés, félelemkeltés és állandó lelki, pszichikai terror fenntartása, továbbgerjesztése a média eszközeivel. Az ébredés folyamata nem abból áll, hogy bekapjuk a látszólagosan "igazmondó alternatív média horgát", hanem magunk kezdünk nyomozni a dolgok után, amelyek valóban érdekelnek minket. Nagyon károsnak tartom azt a felfogást, hogy most már úgyis mindegy, a játszma le van játszva, az irányítók terve így is úgy is meg fog valósulni. Ezzel nem történik más, mint azok is, akik változást szeretnének öntudatlanul a negatív energiákat kezdik el táplálni, tudati szinten. A valódi változás tudati szinten kell végbemenjen. Mindenkiben. Erről pedig már írtam jó pár cikket az oldalon, ajánlom mindenki figyelmébe, akit valóban érdekel a VÁLTOZÁS és nem rettegésnek és reménytelen lázongásnak, hanem a tevékeny és termékeny, szeretetteli változásnak, lelki, spirituális felemelkedésnek akarja szentelni életét. A tiszta tudat teremthet csak tiszta, jó, szeretetteljes valóságot. Béke!
Érdekesnek tartom, hogy míg a napraforgó szeptember körüli deszikkálása - vegyszerekkel történő aratás előtti mesterséges szárítása - senkit nem hoz ki a sodrából, addig étolajként, hidrogénezve margarinként, sőt szívbarát margarinként(!) napi rendszerességgel szó nélkül mindenki eszi ezt a sz@rt - a tömeggyilkos sertészsír helyett...
A vietnami háborúban hasonló eljárással szárítottak ki élő erdőket az ellenállók feje fölül a hírhedt Agent Orange nevű kémiai anyaggal - abból érdekes mód világraszóló botrány kerekedett: hullott és hülyült el tőle jenki és vietnami egyaránt. (Biztos nem a tenderen elbukott vegyipari cég rendezte a habverést...:-)
Környékünkön ezerrel folyik a mezőgazdálkodás, mindennaposak a vegyszerszóró Kamov huszonvalahányasok, a bánat tudja, mit nem szóró permetező traktorok, a műtrágya és egyéb granulátumot szóró egyéb gépek és még sorolhatnám.
Meg a nyaranta ismétlődő többszöri szúnyogirtások.
Számtalan diszkrét, barátságos, megszokott lehetősége a kiirtásodnak. Észre sem veszed, és likvidálva vagy.
De nem.
Téged a háttérhatalom kilencezer méter magasról permetez le fényes nappal, látványosan, kiválóan dokumentált technológiával, mellékelt kép és videó anyaggal,
üldöztetésed és ideológiáid megosztására alkalmas netes felületekkel.
Amit bedolgozóként rendszerint tele is írsz...
Nyilván igazad van, nem vitatom.
Azonban amíg van választási lehetőséged, hogy mit eszel (én is gyilkos disznózsírt fogyasztok), addig csak egyféle levegőt szívhatsz. A deszikkálás fogalmát tőled hallom először, ugyanúgy, mint a chemtrailt is innen. Nem misztifikálom túl, de ha felnézek az égre, és nem olyan csíkot látok, mint gyermekkoromban, akkor minimum elgondolkodom és megírom ide, mindenféle "bedolgozói" kényszer nélkül.
A háttérhatalom tömi a fejünkbe a margarint is, meg az egészségtelen étolaj fogyasztását is, ugyanúgy, mint a gyógyszerezést, a globális felmelegedést, meg a "természetesen kialakult" gazdasági világválságot.
Engedd meg, hogy itt elfilozofáljunk erről a dologról -lévén a fórum ezért jött létre-, mindenféle személyeskedés nélkül. Ha lesz margarinos fórum, ott is szétnézek, és leírom a véleményemet, itt az ide vonatkozó gondolataimat tudom megosztani. Ez a fórum értelme-lényege...
Kedves bsteve, természetesen nincs abban semmi rossz, hogy nem úgy esett le a hozzászólásom, ahogy gondoltam - hiszen nagyon sokunknak nem egy srófra jár az agyunk.
Azt meg hogy igazam van, kikérem magamnak...:-)))
Azt hogy kikéred magadnak, kikérem magamnak!:)
Mert mivelhogy tényleg igazad van, és körbe vagyunk véve mérgekkel, tévhitekkel. Csak egy példa: nyugati táplálék piramis kontra paleolit-étrend. Melyik a valós???
Egyébként véleményem szerint az "összeesküvés-elmélet" érzés/kutatás természetes reakció azoknál az embereknél, akik talán nem is nem tudják, de zsigerből érzik, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal.
Nálam ez már a tízes éveim elején kifejezetté vált, aztán hol elsüllyedt, hol ismét felszínre emelkedett. Most ismét fent van...
Itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy mindenki ki akar nyírni minket, hanem úgy általában arra, hogy ez a világ nem egészen az a világ, ami körbevesz minket.
Szóval ezért kapaszkodunk bele olyan dolgokba, amiknek lehet, hogy nincs is sok értelme...
Üdv emberek!
Olvasgattam az írásokat, amik sorra beérkeztek, és nem tetszik a dolog. Tudom, hogy Én is csak egy emberke vagyok a sokaságban, ám akkor is nagyon rosszul esnek a dolgok.
Kezdek kissé morci lenni rátok!
Hogy miért?
Három oldalt vélek körvonalazódni, ami nyilván szükségszerű is, hogy valamiféle egyensúly képződjön.
1. Az aki meri venni a bátorságot, hogy őszintén leírja tapasztalatait és véleményét, mély gondolatait egy valós, de nehezen bizonyítható eseménnyel kapcsolatban.
2.Az az oldal, aki állandóan okoskodik és cáfol, valószínűleg lexikális ismereteit alkalmazva.
3.Az állandó semleges oldal, aki itt ott mond valamit, aztán mégis csak lehurrog mindenkit valami oknál fogva.
Mindenki magára ismerhet a 3 példa valamelyikében.
Ám ami biztos, bizonyítani igen nehezen tudjuk, főleg mérésekkel, bevizsgálásokkal.
Lehet, hogy csak engem sanyargat mostanában a sors anyagilag, de én csupán egy totál egyszerű edzői fizetésből élek, mely a rezsire elég, hitel stb.
A Kft-m 6év működés követően csődbe ment, mert becsületes voltam a törvényeket tisztelve, s emberhez méltó fizetéseket mertem adni a munkatársaimnak, hogy embernek érezhessék magukat. Nem bántam meg, s ugyan így tennék ma is.
Ez nem a sajnáltatás helye, félre ne értse senki, de hogy a bánatban tudnék pl bizonyítani mérésekkel, föld, levegő stb. szarokkal, ha a megmaradt pénzemet is a nálam még nyomorultabb embertársaimnak szánom, hogy némileg enyhíthessem nyomorukat. (elnézést ez is más téma, csak példázni akartam okát, hogy miért nem tudok méréseket tenni, mert ugye az ma már nem elég ha látok érzek, vagy sugallatokat hallok odaátról, vagy ha megnyalom az ujjamat, hogy merről fúj a szél.
Tehát a helyzet az, hogy aki tehetné hogy méricskéljen és bizonyítson, nyilván nem foglalkozik ilyen alantas emberiséget veszélyeztető paranoid gondolatokkal, vagy ha mégis, túl kényelmes és felszínes, hogy akarjon is tenni valamit. jah persze sokkal szórakoztatóbb a végtelenségig olvasgatni, meg szekálni a többieket, ja olyan okosnak érezhetjük ettől magunkat. Felkéne fogni, hogy itt nem az egokat kéne méregetni, hanem megoldást találni és előre haladni.
Ami viszont aggaszt, hogy 4-5en is marjuk, vagy finoman szólva akadályozzuk egymást abban, hogy kimerjük nyilatkoztatni őszinte gondolatainkat, vagy hogy előre haladhassunk. Szerintem a tetteknek kéne következnie a szócsépléseken túl!
Felnőtt cselekvőképes emberek vagyunk és hiszem, hogy van annyi vér a pucánkban, hogy közösen, bizalommal összefogva tehessünk is valamit. Hogyan és miként az a későbbi egyeztetések kövessék.
Nyilván kapok majd erre is egy remek oktató jellegű, korrektül megfogalmazott választ, előre is köszönöm.
De attól még tény, hogy egymást zrikáljuk ahelyett, hogy összefognánk, és ha kell, igenis bakker dobjuk össze azt a pár forintot és haladjunk, de ne várjuk el egymástól, hogy na tedd már meg azt a nyomi első lépést, mert arra már nem tellik. Fel kell fogjuk, hogy senkitől (szegénytől, gazdagtól sem várhatjuk el, hogy ő vigye ezt a keresztet. Osszuk meg a terheket, ha hónapok kellenek hozzá akkor úgy, csak tegyünk valamit, vagy hallgassunk!)
Tehát egy témával foglalkozó csapatnak, még ha "idegenek" is egymásnak, ettől függetlenül egy az eredő lelkünk, a nemzetünk és az érdeklődési körünk.
Ha ezt az összefogós lehetőséget mellőzzük, maximálisan szócsépléssé fog fajulni a téma, melyből előbb utóbb, kelletlen hallgatás és sértődések fognak kialakulni, elvágva annak az esélyét, hogy történhessen valami. BÁRMI! Esély arra, hogy legalább azt be bizonyítsuk, hogy a csíkok az égen az égvilágon semmi kárt nem okoznak, s azok csak azért vannak ott, mert milyen jól is néznek ki odafent.
Na tehát, ha nem fogunk össze a szavakon és állandó ide oda válaszok és kritikákon túl, és maximum csak beszélni tudunk vagy barkingolni.
Elnézést, ha nyersen fogalmaztam, Én már csak ilyen paraszt vagyok, de nekem ez a véleményem!
06 70 541 86 33, ha valakinek van esetleg kedve fel is hívhat.
telefon betyárok kíméljenek pls.
Tehát a lényeg a lényeg, ha nem fogunk össze, és ha csak a sült galambra várunk, akkor jobb ha megyünk inkább fát vágni, mert értelmetlen ebben az esetben az egész.
Jó egészséget és tiszta tudatot kívánok, mindenkinek.
Szeretettel: Bertalan Zoltán
Mint a cikk szerzőjeként ideje megszólalnom. Előrebocsájtom, hogy semmit nem szánok személyeskedésnek, általánosságban szeretnék nyilatkozni.
Aggodalmadban emberileg teljes mértékben együttérzek veled.
Ugyanakkor muszáj egyfajta józan semlegességemhez ragaszkodjak, mert az igazság keresése közben nem engedhetek meg magamnak az előfeltevések bizonyítékok nélküli elfogadhatóságát, mert akkor írhattam volna egy cikket, mely például leszögezi, hogy "igenis szerintem van ez a chemtrail dolog, s bár nem tudom bizonyítani de biztos azért van hogy kiirtsanak minket stb, stb..." csak hogy egy példát hozzak. Ilyen cikkeket sok oldalon olvastam már. Nem tesznek egyebet, mint szajkóznak egy mások által megkreált elméletet. Ezen komoly szándékkal szerettem volna túllépni a cikk megírásakor, és ugyanakkor mai napig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy valóban az IGAZSÁGOT próbáljuk meg keresni. Ezt sajnos eddig nem sikerült megtalálnunk, de azért a vélemények tükröznek sok mindent. Főleg egy dolgot: ki-ki emberi hozzáállását, személyes meggyőződését a témával kapcsolatban.
Magam részéről egyáltalán nem a tudományosság volt a fő igény a vita elindításakor, mert mi emberek többek vagyunk a komputereknél, akiknek nincsenek megérzéseik, ösztöneik és merész fantáziájuk, mely segítségével következtethetnek dolgokra, még akkor is ha ezt a ráció nem támogatja. Nehéz ugyanakkor egyensúlyban élni így a mai világban, ahol a korszellem a bal agyféltekét isteníti, és szinte primitív baromnak nézi az intuitív embert. Szándékosan. Mert az még esetleg átlát a "tudományosan" remekül megkreált félrevezetésre szánt "valóságon".
A csíkok léteznek. Ez a látvány sokunknak nagyon tájidegen. Tény, hogy évekkel ezelőtt ilyet ilyen mértékben nem tapasztalhattunk. Ezt többször leírtam már. Racionálisan kb. ennyi az amit a tények csokrába betehetünk. A többi az már a megérzéseink, aggodalmaink csokrába mehet, mely ettől függetlenül túlmutathat a ráción és lehet nagyon is igaz. Csak ezeket jó lenne bebizonyítanunk, vagy szívem szerint inkább cáfolnunk tudni, utóbbit azért, mert a ránk nézve kedvezőbb lenne. De nem jutunk bizonyítékokhoz. És ez itt a bökkenő. Rághatjuk mi a sz@rt reggeltől estig, és tudják nagyon jól ezt azok is, akik ezt az elméletet bedobták, vagy ezt az egész dolgot üzemeltetik, hogy a cáfolata ugyanúgy mint a bizonyítása valódi bizonyítékok hiányában igen nehézkes. Nem véletlenül szajkózom a mintavételt. Nekem sincs pénzem erre és ugyanúgy sokunknak, de ez lenne az első konkrét lépés az igazság feltárása felé. Talán ebben kellene közösen összefogni és az eredményeket közölni. Addig csak maradnak a talányok, a találgatások. Ezek megosztására van itt egyelőre csak lehetőség, és bizonyos mértékig az inkább intuícióra alapozó mint realitásra, nem a tényekkel alátámasztható empirikus tapasztalás eredményeinek közlésére.
Személy szerint teljesen megértem az általad leírtakat, mert valahol nagyon bosszantó ez, hogy nem kapunk hiteles válaszokat. Egyre inkább kezdem azt érzeni, hogy ezen a síkon, melyen ez a probléma létrejött, nem is fogunk találni olyan választ, mely kielégítő lenne. Ezt pedig tudják jól a probléma megalkotói. (Már ha ténylegesen léteznek.)
Ennél többre sajnos fizikai síkon nekem jelenleg személyesen nincs lehetőségem, minthogy megpróbálok egy fórumot fenntartani ennek a témának. Bárhogy szeretném is.
Béke!
Mi van, ha szándékos vizuális megkülönböztető jelzésként használják a csíkokat, mivel nem kevés mennyiségű álcázott azonosítatlan szerkezet repül odafent.
Vagy..
Bár szinte biztosra veszem, hogy valamiféle az égre kiterülő fátyol a cél valaminek a takarására.
Hülyére veszik az embereket, valamit takargatni kívánnak odafent.
Társat, társakat keresek vizuális megfigyelésre.
Költség mentes, mind össze szorgalom és precizitás szükséges.
A megfigyelés január 1-től indul.
Anyagi ráfordítás, vagy egy csíkos füzet, vagy egy excel táblázat.
2011.04.21.-én délelőtt Győr fölött (inkább nyugat felé nézve) is voltak ilyen mesterséges, több órán át meglévő csíkok amik között elhúzott egy repülő normális kondenzcsíkkal. A levegő április 18. és 20.-a között többször is fátyolos, szürke volt, pedig nem volt szélcsendes időszak, a meteorológia szerint napos, felhőtlen napok voltak. Ehhez képest a tiszta kék égbolt helyett sokszor szürke fátyolos kék volt az ég. Tegnap délutántól tisztult csak ki az idő és lett az ég égkék színű, valamint eltűntek a mesterséges csíkok is az égről.
Az utóbbi megfigyelésem óta már többször furcsa égi jelenségeket, "felhőket" láttam. Ezeket le is fotóztam párszor, ill. filmre vettem. A legdöbbenetesebb május elején volt, de a mai napon is (2011.06.08.) felnézve az égre elég furcsa képződményeket lehet látni tömkelegével. Talán hétköznapokon gyakoribbak ezek a feltűnő csíkok és maszatok az égen.
Angolul tudóknak két honlap, ahol részletesen foglalkoznak a csíkok, fura felhőzetek mibenlétével és a velük kapcsolatba hozható jelenségekkel. http://www.carnicom.com/, http://www.bariumblues.com/
Évek óta, amint beköszönt a jó idő, tavasztól késő őszig az udvaron alszom a hintaágyban. Egyszer, egy csillagos éjszakán letekertem a fejem felett lévő ponyvát - és nem hittem a szememnek.
Olyat láttam, ami minden este a fejem felett tündökölt, de addig egyszer sem vettem észre: a végtelen csillagos égboltot, idetévedt, a légkörben fényesen izzón elégő, hosszú csóvájú nemtudommikkel, jövő-menő villódzó, szintén nemtudommikkel és sok-sok repülőt. Amik érdekes módon - alighanem a csekély számú érdeklődőre való tekintettel - eddig egyetlen éjszaka sem csíkozták/felhőzték össze az eget...
(Vegytiszta piacgazdaság: ha nincs kereslet - nincs kínálat...:-)
Majd egy év után ismét meg kell szólaljak Papiruszhoz csatlakozva.
Az idei évben is jó szokásom szerint sokat tartózkodtam a szabad ég alatt, nyitott szemmel. Láss csodát: csíkmentes égboltokat láttam. Miért is? Egyszerűen azért, mert idén nyáron eddig nagyom kevés pára volt a levegőben. A tavalyi év viszont zömében csapadékos, párás volt. Hát ennyit erről az egész elméletről, mely lehet hogy egyes helyeken működik, de nálunk csúfosan megbukott. Kondenzcsíkokat elvétve és igen ritkán egyedül párás időben észleltem, melyek olykor meg is tudtak dagadni, és ez több évi kémlelgetés után azt kell mondjam: teljesen helyénvaló folyamat.
Jobb lenne, ha fizikai, mentális és spirituális energiáinkat nyitott szemmel inkább a valóság felfedezésére és a tudatszintünk emelésére irányítanánk. Tápláljuk magunkban a jót, hogy a világunk általunk, bennünk jobbá válhasson :) A rettegést pedig hagyjuk a megalkotókra, akik az ilyen elméleteket azért dobják be az emberek közé, hogy az ebből keletkezett rettegés-energiákból bőségesen táplálkozhassanak, miközben elterelik a figyelmünket saját életünk megéléséről. Ha hagyjuk...
Csíkmentes tudatot kívánok mindenkinek!
Szeretettel: Morgó
Most várom
Az Élet kivirágzásában Élő lény,
Az szavak nélküli Lét, s Benne fény.
Amikor a Nap felragyog, s látlak végre,
Amikor szívünk Egy, érünk a Jelenlétére.
S ha könnyek szöknek szememből, az áhítat,
S az, szeretetben mámorító oldódás, átitat.
Szépségesen tündöklő arcában látom,
Szépségében táncoló változást, most várom.
Se tér, se idő, engem most semmi se zavar,
S, e drága Semmi mily édes zenét lelkemben felkavar.
Mi csodában, határtalan látvány Világossága,
Mi Éretten, szívem táncol reá, Fénynek isteni muzsikája.
Áldott pillanatokat, szép nyarat kívánok nektek!
Szálem
Szűk egy éve - 09/26/2010 - 17:11. - kérdőjeleztem meg az oroszországi erdőtüzek kapcsán a sokak által rettegett időjárást befolyásoló, tetszés szerint szárazságot ill. özönvizet előállító technológiát (hárp, kemtrél stb...).
Los Alamos körül (falu kitelepítve) másfél hónapja küzdenek a tűzoltók a lángokkal, eddig teljesen eredménytelenül. Mára húszezer (!) tonna szabad ég alatt tárolt atomszutyok, nem kispályás nukleáris laboratórium és még a jó ég tudja mi minen van közvetlen veszélyben.
És sehol egy esőcsináló repülő, sehol az a retteneteses HAARP, hogy ha nem is sokat, de legalább egy kicsit is besegítsen az oltásba...
Azokat, akik valóban szeretnék megtudni a valódi Igazságot azoknak a következőket mondhatom.
Ha valaki ennél többre kíváncsi, szívesen megosztom minden valóban érdeklődővel és Igazság kutatóval.
Valaki vagy elhiszi vagy nem, az ő dolga és nyitottságától, fejlettségétől függ. Engem nem érdekel, hiszen miért is próbálnám az itt olvasókat ilyesmivel manipulálni?
Senkitől nem kapok ezért pénzt, legfeljebb fentről elismerést.
Nagyon örülök azoknak, akik nyitogatják szemüket és csak annyit üzennek nekik az égiek, hogy így tovább és az a FONTOS, hogy mindig az első gondolat a helyes! Az első gondolatot a tévedhetetlen és mindent ismerő őrangyal sugallja a szellemi LÉNYünknek (léleknek), a második gondolat a logikus (racionális) a helytelen "ellen magyarázatot", az Elme, Ego diktálja.
Az, aki bármit is bizonyítani AKAR az biztos vesztésre áll, hiszen nem hisz Istenben, a megérzéseiben, az őrangyala tanácsaiban.
Akinek erős hite van az élettapasztalata alapján, hiszen tudja, hogy a belső hang mindig Igazat mond és valódi megoldást ad, az tudja, hogy nincs szüksége, sőt legtöbbször nem is lehet bizonyítani, de nem is szükséges...
A mindenáron való bizonyítást is csak a HÁTTÉRHATALOM találmánya, hiszen így lehet mindenkit eltávolítani a hittől és Teremtő Istenétől.
Én és feleségem több mint 3,5 éve folyamatosan kapunk Fentről (angyalok) pontos információkat a Földről és az Emberiségről, illetve azok megkeserítőiről.
Véleményem az, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint azt bármelyik átlagember fantáziája elképzelhet.
Csak egy példa, ami bizony idekapcsolódik. Miért olyan száraz most az időjárás? Miért nincsen sokszor kondenzcsík, holott régen mindig volt, mert ugyebár fent sokkal hidegebb van (lenne)?
Még ha nem is nyilvánvaló, de a kérdésem idevág.
Miért nem beszélnek több hónapja a Japán erőműről, drasztikus atomkatasztrófáról?
Hónapok óta ontja magából az eddigieknél sokkal veszélyesebb "meghekkelt" tuningolt fűtőanyagot, ami akár mindenkire napokon belül halált hozhat?
Biztos vagyok abban, hogy csak Isten könyörülete az, hogy még mindig élünk.
Miért nem beszélnek az egy héttel később USA-t elérő sugárzásról?
Miért nem beszélnek, a két héttel később Izlandot, Angliát, Francia országot elérő halálos mennyiségű sugárzásról?
Mi 10 hónapot voltunk ekkor éppen Németországban, de ott minden sugárzásmérő elfogyott, mert ott a lakosság egy darabig megkapta
a pontos tájékoztatást.
Itt miért is hallgatnak mindenről? Esetleg Mi nem tartozunk a védett körhöz?
Gyakran miért nem esik mostanában az eső?
Miért nem jut eszébe senkinek, hogy talán azért, mert nem akarják a felettünk tartózkodó sugárzó felhők elszórnák a sugárzó dózisukat a földre.
Hogy miért nincs mostanában kondenzcsík? Mert mesterségesen (kémiai mérgekkel) kiszárítják a levegőt, hogy ne tudjon a csapadék leesni.
Egyik nap például az Itthoni barométer a viharos és sötét felhők mellett a 80-90%-os páratartalom helyett, 15%-ot mutatott, természetesen nem is esett az eső.
Ha valakinek megérti ebből, hogy mihez kapcsolódnak hát a különös felhőjelenségek, akkor gratulálok hozzá.
Az Ember attól különbözik az emberhez hasonlatos (logikusan "megmagyarázó") lényektől, hogy nincs szüksége bizonyítékra, mert pontosan érzi belülről az Igazságot, mert egész életében megmarad összeköttetése a Teremtőjével.
Térjen vissza mindenki az Igaz forráshoz és hagyjon fel a megszerezhetetlen (figyelemelterelő) bizonyíték kajtatástól. Biztos lehet abban, hogy úgy is lesz rá egy új, régről ismert "logikus" magyarázat, hogy az mégsem az, mint aminek gondolja.
Aki bizonyítékot AKAR, az az Igazságról, életéről és hitéről mond le Önként.
Aki többre kíváncsi látogasson el hozzánk vagy kérdezzen nyugodtan.
Isten legyen mindenkivel!
A fentiekhez kapcsolódva. A minap olvastam egy tanulmányt,miszerint:felkértek egyetemeket,hogy modellizálják,hogy mikor érjük el a visszatérési pontot a föld tönkretételével,azaz ahonnan már nincs visszaút.
Lesújtó az eredmény,már rég túlléptük,most, talán nevezhetjük,hogy a kegyelmi korszakban élünk.
http://www.forbiddenknowledgetv.com/videos/chemtrails/chemtrails-what-in...
Igen, nalunk megy a kutatas, es mostmar a pemetezes tobbnyire ejszaka folyaman megy vagy naplementekor, es eppen a nappal egy szogbe, hiszen csal a bolond nez a napba!
Igy az elmult Nyaron talan 30 napon volt napos az eg, es a keke eget akkor is surgosen elkezdtek"fatyolozni"
Az elthez NAPRA VAN SZUKSEG! Embernek, Allatnak es a novenyeknek!
Egeszen biztos vagyok abba is, hogy az Elitnek meg van az ellenanyaga! Foleg olyan teruletek, ahol nem permeteznek, es meg GMO mentes az Agriculture!
Azt az 1%-ot konnyu kimenteni a hatramaradt 99% ellenebe!!!
Legyen esznel ember!
A barom nep, aki a Talmudba nem ember hanem barom, megerdemli az elnevezeset!
Sajnalom hogy Ti is a barmok kozze vagytok sorova. Bolcsessgemet a par szazalekos Zsido eredetemnek koszonhetem? Talan az hagyja a szemeimet nem teljesen befatyolozni???
Aztan ezen kivul beszelhetunk az oltasokrol is, ami higannyal es Aluminiummal van tartositva, igy mar nem is nezhetjuk vedooltasoknak!
A szabad embernek meg egy szabadsaga megmaradt: kutassa az igazsagot!
http://indianinthemachine.wordpress.com/2011/02/05/the-chemtrail-puzzle-...
Remelem hogy vagy olyan okos hogy vagy leforditod vagy beszelsz is Angolul, hogy a forrasokat tanulmanyozni tudd!
Erdekes modon, a Chemtrail permetezesek tobbnyire a magas densitasu lakoteruleteken folynaK Varosok folott es az USA-ba a Deli Allamok folott, ahol a nepsuruseg 1200-3500 korul mozog!
Koltozz barom a varosba, ahol teljesen kiszolgatott vagy!
Ebredj ember!
Es ha nem tudsz Angolul, nezd meg a teljes hosszusagu fimet egy olyan szemellyel, aki beszel Angolul, es talan akkor mar nem leszel annyire megtevedt!
Ma mar az Erohatalom szegyenlosseg nelkul irtja a nepet, ugyan ugy, mint Hitler csinalta a Rockefellerek tamaogatasaval a Masodik Vilaghaboru idejen!
Ha nem erted, talan az Aluminum mar a Te agyadat is megtamadta, es az elmult 70 ev agymosasa propaganda altal!
Mar 3 generacio agya van eltorzitva a "progress" propagandaval, ami nem progress a nep szamara, hanem nepgyilkossag ami az Elite zsebet tomi! (ezert nekik semmi nem drga, meg a Chemtrail se! Te fizeted a koltsegeit!)Minden szar, meg az a szamitogep is, amin ezt a levelet irom!
Ha csaladok tribe-ja, egysege nem lenne szetrobbantva, akkor erre a szarra se lenne szukseg!
Se Mobil telefonra es semmilyen telefonra, se repulore, se a szemet autokra!
Az embereiseg szeretet erzesenek meggyilkolasa altal tud a Technokracia uralkodni rajtunk!
Ez egy gondolkodo irasa...
Persze az en bolcs velemenyem valaszkent arra, amit Te irtal.
Igen itt mi mar analizalunk!
Igen mi mar begyujtjuk az esovizet es a havat, es bizony mi mar elvisszuk a privat laboratoriumba! Mi mar bemerjuk az ivovizunket is, es eppen ezert tudjuk, hogy a palackozott viz se mereg mentes!!!!
Persze nem mondjuk honnan szedtuk ossze.....
Bizni ma mar senkibe nem lehet!
Kedves K.H. és más gondolkodók!
Végre! Nahát, hogy ezen a földön még látó EMBERek is élnek?
Olyan EMBEREK, akik nem abból a bélsárból táplálkoznak, amit a mocskos média, könyvek, propaganda lavina áraszt, hogy mindenki agyát kihipózza.
Itt a mai meglepetés!
Gratulálok Önnek K.H.!
Szinte nem találtam helytelen állítást a leírtakban - és ez nagyon ritka -, de egyet azért mégis.
Hitlert ugyanez a rothadó érdekvilág mocskolta be. Ha az összes többi hazugságot felfedezte, akkor ne higgye már azt se el ennek a mocskos és hazug bűnbandának, higy Hitler ezt és azt csinálta.
Ugyan-ugyan!
Ők azok, akiknek semmit sem szabad elhinni, tehát mindennek, amit állítanak általában éppen az ellenkezője igaz!
Ez is mindössze csak propagandahazugság! Azokat az "eltűnt" zsidókat, akik nem névváltoztatás mellett vándoroltak ki USA-ba, Ausztráliába, Kanadában, majd Izraelbe, azokat általában svájci és az osztrák - gyakran VÖRÖSKERESZT - különítmény végzett ki a vagyonok miatt, leginkább a háború után. Sokan élve vagy halva, de a tengerjáró hajóból lettek a tengerbe, óceánba dobva.
Nem véletlenül nem a Németekhez menetek a Magyar Aranyvonatok sem, hanem a másik két említett országba.
(Németország és Hitler csak a szokásos bűnbak volt.)
Az aki meg van győződve Hitler aberráltságáról és őrült agressziójáról, azoknak ajánlom figyelmébe, hogy keressenek rá a
Google-ban a képkeresésben "Adolf Hitler Paintings"-re.
Ugye ebből minden gondolkodó lénynek ki kellene derülnie, hogy egy kiváló és érzelemgazdag csodás festőművész képeit látja, akiről a bécsi zsidók azt híresztelték el az egész világon, hogy szerencsétlen, béna szobafestő volt...
Ennyit az igazságról és annak meggyalázásról.
Ha az emberek tudhatták volna sok dologról az Igazságot, akkor egészen más, sokkal szebb világban élhetnénk ma!
A mindent irányító sátánfajzat bankár-Elit és a Vatikán is tudja azt a rengeteg titkot, amit mások szándékuk szerint sohasem tudhat meg.
5 napja éjjel (2011.09.30) csak azt hallottam, hogy rengeteg repülő húz el felettünk.
Máskor éjjelente nem is hallani repülőt.
Reggel az ég tele volt még csíkokkal. Lefényképeztem.
A kimért vízmintákban sugárzást is mértek?
Szerintem érdemes lenne! Alighanem meglepő adatok lennének.
Csak így tovább!
Legyen minden az égiek szándékai szerint!
A 09.30-ikai észrevételhez: azon a reggelen én is láttam a csíkokat, készítettem is néhány felvételt, bár telefonnal, így nem a legjobb minőségűek.
Akit érdekel:
http://data.hu/get/4292498/20110930.ZIP
Ez a hozzászólás egy másik topicnak készült, azonban ide is passzol, ezért bemásolom.
2012 eseményei a felsoroltakat messze meghaladják. És ezt a világon mindenki ellenőrizheti. Bármely pontján a világnak fel lehet nézni az égre. És a szép kék ég vagy felhőjáték helyett mindig és mindenütt egyetlen dolog rögtön feltűnik: a csíkszerű fellegek. A chemtrail. Ezt még a mi Teller Edénk találta föl, abból a célból, hogyha a Föld mágnesessége változik, ezzel bizonyos fokú mágneses hálót hozna létre ennek ellensúlyozására. De az eredeti elképzelés szerint ezt aranyból kellene összefűzni, ami viszont már nincs. Az Usának sincs, semmi. Ezért az arany helyett a halálos idegméreg Alumínium-bárium aerosolt permeteznek irdatlan mennyiségben, aminek majdnem az egész mennyisége két hét alatt szépen visszaereszkedik a Földre. A becslés szerint a Föld légtere 20 000 000 tonna/évnyit tud befogadni. Kalifornia egyik tavában a megengedett érték 460 000 százalékát mérték. Természetesen pusztul minden, ember és állat egyaránt - ami nagyjából mérhető, a lazacok 95 %-a már kipusztult. És a mérgezés gőzerővel folyik, egyre nagyobb ütemben. Köznapi ember számára elképzelhetetlen összegű pénzért. Csak nézz ki az ablakon! A Csendes Óceán közepén ugyanúgy, mint Washington vagy Budapest fölött - ha szétnézel a neten, mindenütt ugyanazt látod. Vajon miért mérgezi magát az egész emberiség kivétel nélkül egyre eszeveszettebb mértékben? Ráadásul mindezt a lehető legnagyobb hallgatással övezve? Elmondom: Mert már nincs időnk. A pólusváltás elindult és egyre nagyobb sebességre kapcsol, a Föld mágneses védőpajzsa szétszakad, és a Napviharok besugárzásai ellen nincs, ami megvédjen - továbbá semmilyen más sugárzás ellen sem. Hát ezért kapaszkodunk most az utolsó szalmaszálba, még annak az árán is, hogy közben saját magunkat is végzetesen mérgezzük, hátha nyerünk vele némi időt, mert ez tartós eredményre nem vezet, nem is vezethet már természeténél fogva sem. Szóval kár itt "háliwúdi emberkék"-kel ironizálni, miközben veszed magadba a mérget, amíg meg nem sülsz. Ha elfelejtenéd, nézz föl az égre!
K.H.09/23/2011 hozzászólásához: A Csendes Óceán közepén nincsenek nagyvárosok. Csak a csíkok. Nincs kivétel. Nem is lehet.
Koromnál fogva emlékszem az első csíkokra hazánk felett,e csíkok a hatvanas évek elején voltak láthatóak.
Azt kell mondanom, valóban megváltoztak a csíkok az eltelt időben. Míg az első csíkok eloszlottak, viszonylag hamar, ezek a modernkori csíkok bizony órákig láthatóak.
Erre az oldalra ma találtam rá, tehát nem vagyok befolyásolva az olvasattaktól,gondolataim csupán magamból eredtek. Sajnos(vagy hála Istennek?)ugyan erre a következtetésre jutottam mint a cikk szerzője.
Miután "felszabadultunk" és megjelentek az első NATO gépek a Szerb háború okán, ez után kezdtek a fák megfertőződni tömegesen, itt elsősorban a meggyfák tűzelhalására gondolok. Azóta eltelet húsz évben a légifolyosók besűrüsödtek és a csíkok sokkal ellenálóbbak lettek, ezáltal láthatóvá.
Én az ország közepén lakom, de sűrün járok Békéscsaba irányába is. Igazat kell adnom, csabai hozzászólónak az Ő környékükön valóban tartósabbak azok a fránya csíkok!
Nem tudom mi az oka e jelenségnek, lehet valóban a háttérhatalom műve, de biztosan állíthatom környezetre káros jelenség. Ha csak arra gondolok, hogy csak az égéstermék lebeg a fejünk felett már akkor is aggasztó a jelenség. Elborzadok, ha az jut eszembe, valamiféle Istent játszó hatalom kísérleteinek vagyunk kitéve.
A kérdés:- vajon mit tudonk ez ellen tenni?
Kíváncsian várom a tenniakarók javaslatát.
Szerintem (ha feltesszük, hogy a permetezés igaz), akkor annak a legegyszerűbb módja, hogy az üzemanyagba kevernek olyan anyagokat, amik a normál működését nem zavarják a hajtóműveknek. Ne felejtsük, hogy minden az olajról szól és a kerozint csak néhány cég állítja elő a légi közlekedés számára (BP. Shell, stb...). A nemzetközi háttérhatalom kezében van az összes olajipari cég.
Tehát szerintem nem elképzelhetetlen, hogy olyan adalékanyagok "kerülnek" a kerozinba (ahogy az autó üzemanyagokba is köztudottan tesznek), amik ezt a hatást érik el, anélkül, hogy a légitársaságok vagy a hivatalos szervek erről tudomást szereznének. Az is lehet, hogy nem mindegyik szállítmány tartalmaz ilyet, ezért láthatjuk, ha időnként van időnként nincs "furcsa" csík. Így könnyen lehet a folyamatot szabályozni ill. bármikor leállítani is. Kb. 5 cég szállít az egész világon kerozint a cégek 90-ának, ezt nem nehéz "kézben tartani" és folyamat a normális menetrendszerinti járatok segítségével automatikusan teljesül és nincs szükség "extra" logisztikára, hiszen a finomítókban kerül bele az adalék (vagy később az elosztó-tároló helyeken. Elég csak a gyártási eljárás hivatalos módosítása és mindenütt belekerül.
Végigolvastam a hozzászólásokat.
Senki nem írt arról, hogy hol, miben keletkeznek a csíkok. Senki nem látott távolabb a csíkoknál. Senki nem fedezte fel az Élet a Természet csodáját, amikor felnézett az égre.
Ti csak a csíkokat látjátok akár fent az égen akár ha kimentek a Természetbe.
Nézzétek inkább a csillagos eget, csodálattal agyalások, helyett.
Szép napot:) István
Nekem az összeesküvés elméletek nem elméletek hanem elfogadott tények.De szerintem ez a csikos dolog nem igaz.Meglehetne csinálni de nem hiszem hogy igaz.
Van ennél könnyebb mérgezési mod is és a másik az hogy az a méreg nem intelligens mindenkinek árt még a rotschildnak is.
Söt még örülnek is hogy az emberek félnek egy ujabb dologtol ez önmagában a legjobb nekik.
De én már gyerekkoromban is láttam ilyen csikot.Most több repülö van , több csik és szerintem is az idöjárás van hatással rá.Az idöjárási szokások megváltoztak és igy lehet más hatással van és többször csikozodik az ég.
De azért , istván a hozzáállásod elég rozsaszin.Az igaz hogy az kék ég az nagyon szép , magam is sokszor elnézegetem , de attol még van itt egy világ a kék ég alatt ahonnan az eget szemléljük.
"De azért , istván a hozzáállásod elég rozsaszin.Az igaz hogy az kék ég az nagyon szép , magam is sokszor elnézegetem , de attol még van itt egy világ a kék ég alatt ahonnan az eget szemléljük."
Igen :) Ahogy bent, úgy kint. Ahogy fent úgy lent.
Önmagamtól függ, hogy milyennek látom a világot. Nekem nagyon tetszenek a csíkok az égen. Vadászrepülő szerettem volna lenni, s ha sikerül akkor én is húzhattam volna a csíkokat az égen.
De sebaj :) most a földön húzom el a csíkot :)
El tudom fogadni a Dan Burisch interjú idevágó részét valszeg
alu-s a téma de én inkább a napkitörésekkel keresnék párhuzamot.Ha igaz Natalie Rotschild a szponzor.A napból távo-
zó részecskék (kitöréskor) a földben indukálnának olyan nagy-
ságú áramot hogy indulnának a FÁVA(földzárlati) automatikák,
sorra ültetnék le a nemzetközi hálózatokat.Ilyen még nem volt,
elméleti számítások szerint is évekig tartana összeszinkroni-
zálni ezeket a hálózatokat.A csíkozások akár egyenes v rácsos
kinézetűek,egy Faraday kalitkát akarnak képezni,védendő a földi
elektromos berendezéseket.De lehet 2in1 a dolog,hogy egyben
jó kis mérgezés is.Itt Borsodban 2011-ben változatos az elöfor-
dulás,sokszor jelentős a mennyiség.A külső hőmérséklet függvé-
nyét tekintve pl.hűvösebb októberi napokban is volt sűrű csík,
én ezért is vetném el a hőm.csökkentő elvet,plusz a tudomány
sem érti még talán sehogy sem a föld hőm.szabályozó mechaniz-
musát.Idevág még a hopik 4 v 5-ik jóslata is:akkor lesz vége
ennek a világnak(korszaknak) amikor pókhálós lesz az ég...
Jó lenne még tudni sokat az EMV-kről is,állítólag vigyázzák a
földet azzal hogy terelik a napkitöréseket,a NASA csak pixel-
hibának mondja(ha-ha) de a képeket azért közzéteszik,brutális
cuccok,több tízezer kilométeresek is vannak,Andrew Rolling vi-
deoi tetszenek,ahogy pl.járőrözik az objektum.Ez is megérne egy
misét.A HAARP-os chem.sztem nem,még akkor sem ha van norvégban
meg japánban is.Jó sok a szöveg,megfejtés meg zéró...
dexternek
Egy felvetés: Elképzelhető, hogy az un. Harkály-háló kiépítése van folyamatban?
Tessék itt van egyáni beszámoló a témával kapcsolatban bíróságra vitték az ügyet http://www.youtube.com/watch?v=lHVW4eXBG4Q víz és talajminta...
A vak is látja hogy mi folyik...
Tegyél az egészségedért és akkor nem lesz bajod és nem kell ilyesmikkel foglalkoznod..ennyi!
Hozzászólás