Eldobható világ, avagy a szemét (t)eszi az embert

Gyermekkoromban volt olyan időszak amikor jegyre adták a kenyeret és a tejet. Ilyenkor kezdem érezni azt, hogy öregszem. Az átkos kommunista rendszerből ugyanis ilyen sztorikat tudok előbányászni. Reggelente iskolába menetel előtt, elmentem a közeli vegyesboltba, és szatyromban vittem magammal az egyliteres tejesüveget. Na ez az, amit már szinte húsz éve nem láthat nálunk senki sem. Az utóbbi generációknak ez már csak valószínűtlen mese. A vaskos nyakú, zöld üveg, sztaniol kupakkal, melyben sokszor igen csak vízízű tej lötyögött. De tejszerű volt, még a legnehezebb időkben is, és nem tartalmazott tartósítószert, guargumit vagy egyéb kétes eredetű kínai nyalánkságot. Aztán nálunk is betört a demokrácia, ránk tört a nyugat és elkezdtük az eldobható világot. A vaskos, évtizedeken át kiszolgált tejesüvegek eltűntek a bevásárlószatyrokból és a polcokról. Még abban sem vagyok biztos, hogy legalább a drága üveget beolvasztották másra. Megjelentek a tejeszacskók. A barna olajos üvegeket is egy idő után felváltották a műanyag palackok. Visszaváltani persze ezeket sem lehetett és ami még szomorúbb a szelektív gyűjtésük húsz év óta a mai napig sem nevezhető megoldottnak. Aztán ezzel egy időben ránkköszöntött a pillepalackos ásványvízkorszak. Orrba-szájba tukmáltánk ránk a műanyagot, az addig nyugat mérgeként aposztrofált az „ólvéjsz kokakóla” csoport gügye löttyjeivel gigaliterszámra. Jött a sok megszámlálhatatlan termék, mind műanyagba vagy értékes kartonba csomagolva és az eldobható világ csúcsa: a tetrapak. Szerintem ez testesíti meg a csúcspazarlás és a környezetszennyezés Everestjét. Ez az csodás technológia, mely segítségével akár hónapokig elállhat a benne tárolt üdítő vagy tej, és ami aztán soha le nem bomlik a természetben. De ezzel még nincs vége: egy ilyen doboz három rétegből áll: egy karton, egy műanyag, és egy alufólia réteg. Hát nem pompás? Egyszerre három anyagot lökhetünk egy divatos, hanyag mozdulattal a kukába, mert ez az az anyag, amit aztán újrahasznosítani is lehetetlenség a fejlett technológiának köszönhetően. Fényévekre van a tejesüvegtől. Töredéke a súlyának, nem törékeny, hónapokig képes eltárolni a tartalmát és ha mellénk temetik, akkor majd sok ezer év múlva is kifogástalan állapotban fognak rátalálni a régészek. A csomagolásra. Feltéve, ha még lesz emberi civilizáció, de most kivételesen játsszunk el a gondolattal. A jövő régészei műanyagdetektorral fogják feltárni a rég kihalt homo sapiens temetkezési helyeit. Mert „ahol műanyag ott a homoszapi”, kacsintanak majd cinkos telepátiával egymásra utódaink. Bár az is lehet, hogy ők már egy új kolónia lesznek egy új kísérletben. De most ne szálljon el ennyire az agyunk. A tetrapak olyan lesz, mint a fáraók kamráiban a kincsek. Akit literes tejjel fognak temetni az bizony súlyos status quo lesz. Elismerése az eldobható kor eldobható emberének. A legtöbben nem is vesszük észre, hogy az értékünket a mai világban ez szabja meg: mennyi szemetet vagyunk képesek termelni? Ha sokat, akkor biztosítva van a helyünk a társadalom magas köreiben, ha csak keveset és azt is rendszertelenül, akkor bizony a kukás is csak lefitymálva viszi el a szemetet a házunk elől, és magában csak ennyit mormol megvetően: csórók, ezeknek még kenyérre sem futja...
Mi a tanulság? Ha környezettudatos vagy és nem előszeletelve, műanyagzacskóban veszed a kenyeret valamint az őstermelőtől szerzed be pofátlanul a tejgyárak megkerülésével a tejet, készülj fel, hogy sokan nem fognak emberszámba venni.

Írta: M