Médiavírus
A média a legpusztítóbb vírus mely ellen a leghatásosabb oltás az, ha kidobjuk a televíziót, kikapcsoljuk a rádiót és nem olvasunk hülyeségeket az újságokban, interneten. A legnagyobb hazugság az, hogy elhitetik az emberekkel, hogyha kimaradnak a "híradásokból" (melyek mind manipuláltak) akkor kimaradnak az életből, és majd néznek hogyha tragédia történik velük. Pedig az igazi tragédia akkor történik, ha az agyukat önként mosatják a fertőző médiagennyel. A véleményem az, hogy akármilyen intelligens is valaki, a "híradókból" nem fogja tudni kiszűrni az igazságot. Olyan mértékben folyik a manipulálás pszichológiai fegyverek alkalmazásával, hogy ez lehetetlen. Tájékozódjon inkább mindenki a maga környezetében, vagy használja az internet, de az igazságot s annak megismerését ne ezektől várja! (abszolút értelemben az igaság megismerése úgyis lehetetlen). Internetes fórumokat böngészve lettem figyelmes arra, hogy ilyen helyeken kérdezősködnek az emberek arról, hogy beoltsák-e magukat vagy sem, mert a hivatalos oltásra buzdító állásponttal szemben erős kételyeik vannak. Megsúgom: ez is a cél. A totális dezinformáltság és bizalomhiány létrehozása. Ehhez ez is egy lépcsőfok. Ha ugyanis sikerül nagy tömegeket hisztérikus mélységekbe taszítsanak, és rengeteg félelemmel, szorongással, erőszakkal megfertőzzenek, akkor az emberek önként fognak követelőzni egy újabb diktatúra után, csak valaki mentse már meg őket ettől a lehetetlen, élhetetlen világtól és az elviselhetetlen helyzettől. Akkor majd előállnak a színfalak mögül a világ „megmentői” rendet tesznek és „becsipeznek” bennünket. Nem lesz több gondunk, mert attól fogva újra mindent megszabnak majd, hogy hogyan csináljunk. Mint a kommunista vagy fasiszta diktatúrákban. Nem okoz majd több fejfájást a gondolkozás. Összeesküvés elméletek? Emberek, ébresztő, mégis merre halad szerintetek ez a világ?

Médiabűnözés. Médiabűnözők és manipulátorok tartanak minket a csapdájukban. Pedig a döntés olyan egyszerű lehetne. A médián kívül is van élet. Illetve csak ott található az igazi élet. Bár lassan már ott sem mert sokan a hazugságokat hiszik valódinak és az igazságot hazugságnak a mindennapjaikban is, és a saját szemüknek sem hisznek. A médián kívül nincs is élet, ezt próbálják elhitetni velünk. A hátamon a szőr feláll illetve automatikusan növésnek és göndörödésnek indul, amikor intelligens emberek érvként próbálnak elsütni médiumokban elhangzott dolgokat. De nézzük meg, mitől is működik ez a pszichológiai módszerekkel működtetett gépezet? A képlet valahol nagyon egyszerű. Végy egy féligazságot, elegyítsd ezt megfelelő mennyiségű hazugsággal és tálald mindezt nemes egyszerűséggel ténynek csomagolva. Az emberek gyanútlanul fogják behabzsolni és magukévá tenni a hazugságokat. A receptek persze arányaikban változhatnak. A legfontosabb az, hogy az emberekben folyamatosan ott maradjanak a kérdőjelek. Ez biztosítja számukra az éhséget az újabb adag „információra”. A médiabűnözők pedig aljasul ki is használják ezeket a módszereket. Erre egyik legszomorúbb példa az ami most zajlik a HiNi vírussal. Minden áron azon dolgoznak, hogy ebből járvány legyen. Már vannak halálos áldozatok. Manapság minden híradó ezzel kezdődik. Oltatni kell! Igen valóban „oltani” kell a népet. A vírusról közben egyre többet hallani, hogy nem természetes eredetű. Sertésinfluenza? Érdekes, hogy mégsem zárnak be disznóhízlaldákat, mert valahogy a sertéseknek eszük ágában sincs megkapni ezt a kórt. Ja, hogy az emberre veszélyes mutáció már nem alkalmas erre? Nem furcsa, hogy a madárinfluenza idején tenyészeteket pusztítottak el, pedig orvosok megmondták, hogy a főzés és sütés közben a kórokozó egyszerűen elpusztul és ártalmatlanná válik. Úgy látszik, a HiNi vírus mégsem a szárnyastenyésztők bosszúja. Akkor mégis kinek szolgál? Az oltóanyag gyártóknak? Netán azoknak, akik őrült terveket forgatnak a fejükben a túlnépesedés megszüntetése és az emberi faj létszámának megregulázása érdekében? Ez kizárt, mondatja velünk reflexből a naiv felünk. Ilyen gonosz emberek nem létezhetnek! Igen, ez igaz, bérből és fizetésből élő, gyermeküket becsületesen nevelő emberek között valóban nem. De mi van azokkal, akik nem gyermekük jövőjét tervezgetik hanem magukat isteneknek képzelve milliárdok jövőjét? Á, ez sem lehet, hallom a választ, hiszen nekik minél több rabszolga, minél több fogyasztó kell. Lehet, de csak egy bizonyos határig. Addig a határig mely felé szerintük a céljaik optimalizálása érdekében már nem mehet a Föld lakosságának a száma. El is érkeztünk az n+1.-ik összeesküvés elmélethez. Ám nézzük a tényeket: a bolygónk lakosságának létszáma átlépte a hatmilliárdot és merészen tör a hétmilliárd fele. Eközben már a csapból is ömlik, hogy a készleteink egyre szűkösebbek, energiaválság felé haladunk, a gazdasági válság kreatúráját pedig ne is keverjük ide. Az más jellegű. Egy bizonyos, kezdjük kinőni a korlátainkat és a fenntartható fejlődés elmélete egy a létszámában folyamatosan növekvő populáció és annak korlátozott élettere közötti nyilvánvaló paradoxon miatt egyre megkérdőjelezhetőbbé válik. Egy egyenlet ez, melyben a következő paraméterek vannak: 1. Föld (a maga véges forrásaival) 2. A élővilág (a saját fejlődése során kialakult törvényeivel) 3. Az ember (mely azt hiszi magáról, hogy nem része már az élővilágnak, mivel sok szempontból teljesen elszakadt tőle, azt csak kihasználja, és képtelen az ökológiai egyensúly fenntartására legalábbis a jelenlegi jelek ezt mutatják). Vizsgáljuk meg mi is a probléma az egyenletben: A Föld? Nem, semmi gond nincs vele, öntörvényű rendszer akárki akármit akar elhitetni vele kapcsolatban, az egyenlet másik két változója teljesen tőle függ. Sem az élővilág sem az ember nem képes azt elpusztítani. Az ember végtelen nagyképűségének köszönhető az a mai közfelfogás, hogy el tudjuk pusztítani a Földet. Ez nem igaz. Csak átformálni tudjuk, addig a határig, ameddig azt tűri. A végső szót nem mi mondjuk ki úgysem, hanem a Kék Golyóbis. A valóság az, hogyha nem viselkedünk jól, ő fog elpusztítani minket. Az ember legnagyobb korlátoltságának bizonyítéka, hogy meg akarja menteni a Földet. Micsoda? Hogyan? A válasz egyszerű, a saját butaságunkat a Föld egyre drasztikusabb átformálásán és a környezetünk pusztításán keresztül tudjuk lemérni és érzékelni. Ebből kifolyólag vonjuk le azt a következtetést, hogy elpusztítjuk a Földet, ám ez hibás: a környezetünk nem egyenlő a Földdel, a környezetünk elpusztításával a legfeljebb a magunk sírját ássuk. A Földnek vannak évmilliárdjai a regenerálódásra, új életformák kialakítására és az ember nevű hibás genetikai kísérlet lezárására. Az egyenlet másik változója az élővilág. A szó szoros értelmében változó. Az ember ebbe is beavatkozott és ezt is igyekszik átalakítani, de leginkább vagy elpusztítani, vagy génmanipulációval evolúciósdit, istent játszani. A „siker” igen kétséges. Az élővilágnak viszont bámulatos az alkalmazkodó képessége. Számtalan formát öltött már a földtörténetben. A dinoszauruszok hol vannak ma már, mégsem pusztult el velük az élet. A magát istennek képzelő ember újfent az, aki azt hiszi képes az élővilág elpusztítására. Átalakítására ideig óráig igen, de szánalmas azt hinni hogy leleményesebbek vagyunk az életnél magánál.
"Tartsd az emberiség létszámát 500 millió alatt, örökös egyensúlyban a természettel!"
(Vajon kiknek szól ez hátborzongató útmutatás, mely szerint jelenleg a Föld lakosságának 80%-a felesleges?)

Az USA, Georgia állambeli útmutató-kövek
Elérkeztünk a harmadik tényezőhöz: az emberhez. Ez a szánalmas antroposz nevű képződmény, nem veszi észre, hogy az igazi vesztese annak, ha megbontja az egyensúlyt a képletben. Méltatására nem térnék itt ki. Inkább visszakanyarodnék az összeesküvés elmélethez, mely szerint azon kevesek melyek a világot uralják illetve erre törekszenek, úgy gondolják, hogy az egyenletben valóban az ember a legkényesebb paraméter. Szaporodását ellenőrizni kell, és minden áron egy általuk optimálisnak tartott létszám alatt tartani. Ennek ékes bizonysága a titokzatos „georgiai útmutató-köveken” nyilvánul meg. Akár elfogadjuk akár nem a rajta szereplő csupán ötszázmilliós(!) humán optimumot, számomra nem kétséges, hogy vannak olyanok akik még ezt is sokallják. Rabszolga addig kell, ameddig az szolgálja és nem pusztítja el a rendszert. Például túlnépesedéssel. Ez a lényegi mondanivalója ennek az összeesküvés elméletnek. Az egyenletben pedig a harmadik változó az, amely súlyos fenyegetést jelent, nem a Földre, nem az élővilágra hanem egy maroknyi csoport terveire nézve, mely nemes egyszerűséggel csak világuralomként fogalmazható meg.
Vírusok, járványok és hisztéria hogyan szolgálhatják mindezt? Nagyon egyszerűen. Ha nem a vírustól halsz meg, és nem is az oltástól, vagy annak utóhatásaitól akkor a médiavírus előbb utóbb úgyis agyhalottat csinál belőled. Erre eklatáns példa a mostani helyzet, amikor már az orvosok is képtelenek egységes állást foglalni egy szakmájukat érintő kérdésben, mert akkora a mesterségesen keltett zavar. Az értelem oltása pedig nagyon sikeresen zajlik a médiavírussal. A HiNi járványban hivatalosan muszáj hinni. Mi van ha tényleg igaz? De mi van akkor ha mégsem? Az emberi történelem eddigi legpusztítóbb vírusa a médiavírus eközben csendben szedi az áldozatait, és a halott agyakban: kimutathatatlan. Az új világrend pedig békésen lakmározik a halott agyakban, mint egy élien a gazdatestben.
Na hagyjuk ezt a sok hülyeséget, menjetek nézzetek egy kis Tényeket, aztán egy csipetnyi Maunika sót és ne feledjétek: „A Maunika shó az élet sója, a sok gondolkozás a megrontója”
Írta: Morgó

Hozzászólás