A nagy globális felmelegedés svindli
Milyen érdekes dolog olyan filmre bukkanni, mely már két évvel ezelőtt is eljuthatott volna hozzám. Hogy miért is nem láthattam eddig? Talán az egyik ok az, hogy ritkán nézek tévét, a másik hogy ez bizony nagyon kínos téma és nem is adták volna le egyetlen tévében sem. A filmből idézek: „A XIV. századi Európa a kis jégkorszakban volt, ennek a bizonyítékait láthatóak a régi képeken és ábrákon, és az öreg Temzéről készített képeken, mivel a kis jégkorszak legkeményebb telein a Temze teljesen befagyott és gyönyörű karneválokat tartottak a Temzén, az emberek korcsolyáztak és vásárokat tartottak a jégen. Ha jobban visszamegyünk a kis jégkorszak előtti időbe, egy furcsa aranykort találunk, mikor a hőmérséklet magasabb volt mint most, ezt a klímakutatók középkori meleg időszaknak nevezik. Jobban visszamenve az időben, a középkori meleg időszakot megelőzően több meleg időszakot találunk, köztük egy nagyon hosszút a bronz korban, ezt a geológusok Holocene Maximum-nak nevezik. Ekkor a hőmérséklet jelentősen magasabb volt mint most, több mint háromezer év múlva a Holocene időszakba, ami sokkal melegebb volt mint a mostani, hideg időszakok közötti állapot. A sarki jég egyértelműen túlélte azt az időszakot, és ma is megvan. Nagyon jól alkalmazkodik és azok a múlt béli meleg időszakok amiket "hipsy" melegeknek hívunk, nem okoztak nagy problémát a számára. A klíma változása teljesen természetes volt a múltban, szóval miért gondoljuk, hogy ma nem az?”
A filmben sok elismert klímakutató szólal meg és mondja el igen higgadtan a véleményét. Nem azt állítják, hogy a klímaváltozás ténye nem létezik, hanem azt, hogy abban a formában melyben hivatalosan megismerhettük véleményük szerint hamis. Az igazi csapás a globális felmelegedés hivatalos elméletére szerintük igazából az, hogy a Föld hőmérsékletének a változását nem a szén-dioxid növekedése okozta, és ez teljesen egyszerűen kimutatható a sarki jégminta elemzésekkel. A széndioxid mennyiségének növekedése vagy csökkenése a légkörben és a hőmérséklet növekedése és csökkenése között viszont tényleg remekül kimutatható az összefüggés. Csak nem úgy, ahogy a globális felmelegedés teóriája tanítja. A valóság az, hogy a naptevékenység áll minden felmelegedés és lehűlés hátterében. Ez az, ami a legfontosabb változó az egyenletben. Ugyanis amikor a naptevékenység fokozódott egy-egy korszakban a melegedés hatására a szén-dioxid elkezdett kiáramlani az óceánokból. (a hidegebb víz ugyanis elnyeli és megköti a meleg pedig felszabadítja magából a szén-dioxidot) Ez viszont nem pár évtizedes folyamat volt, hanem sokkal hosszabb. Ez azt eredményezte, hogy a szén-dioxid koncentráció növekedése vagy csökkenése jól kimutathatóan soha nem volt párhuzamban a felmelegedéssel illetve a lehűléssel. Sőt. Ellenkezőleg. Például volt olyan időszak amikor a klíma hűvös volta ellenére a szén-dioxid koncentráció igen magas volt. Ennek oka, hogy a naptevékenység csökkenése után az óceánoknak több száz év is kellett ahhoz, hogy visszahűljenek ezáltal újra képesek legyenek a szén-dioxid abszorbciójára. Ezek pedig nem évtizedes folyamatok, ahogy azt a globális felmelegedés atyái elterjesztették.
Eddig a tudósok véleménye. A fentieket csupán kivonatnak szántam. A jó órányi hosszúságú filmben komoly kérdések fogalmazódnak meg a globális felmelegedés hivatalos elméletével szemben. A tengerszint változásától a permafroszt olvadásáig, mindenre választ próbál adni a film.
Hihető e? Engem a filmben megszólaló tudósok elgondolkodtattak erősen. Nem azon, hogy a klímaváltozás létezik-e vagy sem, mert az mindig is létezett. Akkor is, amikor még ember sem élt a Földön. Ezen gondolkodjunk tehát el! Én viszont SENKIT nem akarok győzködni, pusztán "melegen" ajánlani ezt a filmet a téma valódi oldalának a megismerésére. A véleményalkotás jogát pedig meghagyom neked.
Írta: Morgó
A film letölthető torrenten ITT
A magyar felirat letölése ITT
Az oldal angol nyelvű oldala: http://www.greatglobalwarmingswindle.co.uk/

Hello mindenkinek, en kicsit keson bukkantam ugyan a site-ra de eddig... nagyon erdekes... a filmet ugyan nemlattam, epp most toltom, csak szeretnem megkoszonni. Minden jot.
Bár ez nem kérdés. A tudósoknak hiszel. És így nagyon is irányítható és befolyásolható vagy. Bármit be tudnak adni neked és tudod mért? Mert tekintélynek tartod a tudományt. Az orrodnál fogva vezetnek és gyakorlatilag a saját beleegyezéseddel. Szóval ez van. Körülötted nap mint nap újabb katasztrófa van és te még mindig a tudósaid buta kifejezéseit majmolva hiszed,hogy ez természetes. Ébredj. Ébredjetek!
De a tudosók álltják azt is,hogy az ember az oka mindennek,még az újszülötteket is okolják a túlzott co2 kibocsájtás miatt,ajánlom, kevesebbszer vegyünk levegöt(co2 kibocsájtás-7milliárd embertöl naponta,ez veszélyesen sok) ezúttal,ha lehet.
Itt tudósok állnak tudósokkal(akik NEM tagadják a felmelegedés tényét,csak az okát) szemben,ill.politikusok tudósokkal szemben.
Tagadni sem lehet,hogy mekkora üzlet ez a globális felmelegedés a vezetö elitnek(co2 adó még jönni fog!!).Milyen demokrácia az (világszerte),ahol csak az egyik oldalnak lehet igaza,és a másik fél még csak ki sem mondhatja véleményét?
A videóhoz kapcsolódóan itt egy nagyon jó cikk, angolul, csakis elszánt igazságkeresőknek!;) http://eprints.jcu.edu.au/3130/1/3130_Carter_2007.pdf
Sajnos nem volt még alkalmam megnézni a fimet és szerintem nem is bírnám, mert már most előítéletem van, miszerint összeesküvés elmélet táptalajára vetett szemfényvesztés az egész.
Hogy miért?
Úgy vélem azzal néhány helyi, emberi szokással, amivel hozzájárulunk a széndioxid termeléshez és amilyen mértékben írtunk olyan lényeket, amik viszont nagy tömegébe képesek megkötni és éltető oxigént adni cserébe, szánalmasnak tartom azt állítani, hogy az emberiség nélkül is szokott ilyen lenni és hogy ez mennyire természetes. Nem tudom és nem is értem meg miért gondolkozik bárki azon, hogy nélküle is bekövetkezett volna. Ezen nem lehet változtatni, nem lehet visszacsinálni az embereket és megnézni mennyire sütne a Nap. Itt vagyunk és voltunk mindvégig és milliárd autóval és még annál is több kéményből dől a füst. Ez nem természetes és önmagába véve is elég a felmelegedéshez (mivel, hogy azért égetünk, hogy meleg legyen) és én magam is jelenleg fűtött szobában ülök, és egy cigarettaparázzsal és légzésemmel tolom a súlyos Co2 grammokat a levegőbe. Ez a felmelegedés drága testvéreim a mi közös munkánk, közös felelősségünk és higgyétek el a természet utál érte.
"Ki szelet vet, vihart arat"
Na vajon mit aratunk, ha beérik ez a vetés? Hacsak azt számolom, hogy minden szem búzából egy kalász érik, akkor bizony nagyon meleg lesz hamarosan. Pontosabban meleg lenne, ha végre megszabadulnánk attól az öntelt gondolattól, hogy mi emberek vagyunk és senki más (mert az titok). És itt jön be a nagy felismerés, hogy vajon miért is teszünk tönkre minden fát és miért tápláljuk saját pusztulásunk tüzét oly nagy tehetséggel, hogy ha direkt csinálnánk se jutnánk ilyen eredményre. Emberi tudatlanság? Vagy a tudatlanságon tenyésző hatalomvágy? Igen! Tényleg olyan sötét az ember, hogy erre rá lehet venni! Önnön pusztulásunkba menetelünk azon filózva, hogy ha ember nem volna, akkor ettől ki se pusztulna.
És ez csak az egyik jelentős mérgezése környezetünknek. Hamarosan talán hallunk arról is, hogy ha nem mérgezzük meg az óceánokat olajjal vagy nukleális hulladékkal és ha nem halásszuk le a halakat és gyilkoljuk halomra a bálnákat, akkor is kihalna idővel. És valószínűleg a fák is mind odalettek
volna favágás és erdőtüzek nélkül is. Ideje úgy tekinteni a természetre, érthetőbben szólva a földre, a vízre és a levegőre, mint amit megmérgezünk és kifosztottunk jelentős részében. Nincs visszaút vagy gyógyulás, ezen már csak a megújulás fog segíteni és ha az ember egyénileg és társadalmilag legalább akkora erőfeszítést tesz, mint a pusztításnál, akkor még ez egy virágzó kapcsolat is lehet(-ne).
De nem látok az ember természetében erre utaló periodicitást. Kétlem, hogy az ember jelentős fejlődés nélkül képes volna ilyen erővel szolgálni a természetet.
És hogy valami biztatót is írjak, mihelyt az ember kitekint a kockából, látja és érzékeli, hogy vannak olyan entitások, akik aggódva szemlélik azt a globális problémát és belátásuk szerint orvosolják azt. Teszem azt a Nap, mint szoláris tudat érzékeli Földünk felmelegedését és Ő ennek ellenére pályamódosítást végez bolygón, így eredményezve a kívánt hőmérsékletet. Persze ez változtatás nem biztos, hogy az embereknek kellemes lesz. És mivel mi igazából tudjuk, mit tettünk a legjobb, ha végtelen bölcsességében reménykedünk. Tulajdonképpen ezért is biztatják a hívőket imádságra sok jelenésben és kinyilatkoztatásban.
Hozzá kell tennem, hogy a médiában és a döntési pozíciókban valóban hamis mérési eredményeket mutattak, leginkább csak gazdasági érdekből. ezek az eredmények jócskán elodázták az ütemét és degradálták a hatásait. H valakinek nem tűnt volna fel érzékelhetően melegebb van, hiányoznak a hosszú, kemény telek és már nem lehet kimenni a napra fényvédelem nélkül. Ez az egy emberöltő alatt végbemenő változásról immár érdemesebb ez öregembert megkérdezni, mint egy klímakutatót.
Kellemes apokalipszist mindenkinek!
(ami ugye nem világvége, csak egy fájdalmas pusztulás)
Ádám, az MTA-n hangzott el egy akadémikustól (az már elég jó, nem?), hogy egy komolyabb vulkán esetleges kitörése nagyobb szennyezést okoz, mint az emberiség évtizedek alatt. Ettől függetlenül változtatni kell a jelenlegi folyamatokon, azonban nem mindegy, milyen irányba megyünk, és abból ki húz (már megint) hasznot. No more greenwashing!
Sajnos nem. Egy "bio" vulkánkitörés és annak következményei - egy rahedli por, hamu, füst, gáz stb - határozottan környezetbarátabb, mint a leolvadófélben lévő fukushimai hat reaktor és az erőműben tárolt, hihetetlen mennyiségű használt, de hűtés nélkül maradt, a büdös életben le nem bomló ilyen-olyan nukleáris szutyok.
Na ha ez az egész kócerájt (sajnos hamarabb, mint gondolnánk) a nyakunkba kapjuk, akadémikus uraimék visszasírják még azokat a jó hangulatú, családias vulkánkitöréseket...
S tegyük, minden pillanatban, percben, órában, napon.
Már kora reggeltől
A tavasz illata frissíti a levegőt,
Ahogy a szél viszi nedves föld leheletét, s emlék feltör, s nézem az egöt.
A Napot nem látni, de tudom hol járhat,
Felhők vonulnak csendesen, s az eső eshet, vagy tán zuhoghat.
Már a fák is rügyeznek és titokban suttogják,
A Nap lassan melegíti majd őket, hogy édes gyümölcsüket hozzák.
Virágok nyílnak, halkan bújnak ki a földből,
S madarak énekelnek hangosan már kora reggeltől.
Közelednek, az melegebb napok már,
Melynek hálája kép a télből felengedünk, és lelkünk pillanatról- pillanatra izgatottan ékesedve vár.
Mint virág, mely kinyílik, legyen az egy fehér rózsa tán,
Úgy örülhetünk újjászületvén, természetesen és lazán.
Szálló hangok nyomát követni minek,
Az, annak tetszőnek fülébe röppen, hallatnia magát a semminek.
Mi tán hullámokban ér el hozzád, s taraja vadul lever,
De fölállni biza bátor vagy, mert a következő hullámra szíved édes muzsikát kever.
Lágy szellő kósza híreket hoz nekünk,
Még vége sincs a múltnak, de muszáj, hogy jövő szép lassan elkezdődék velőnk.
Ezért vagyok itt újra, hogy lássátok fényem,
Mert boldogít, mikor látom te is itt vagy, végre itt vagy, ez sokat számít nekem.
Egyedül szinte lehetetlen, de valóban nem az,
Hisz volt és van, aki megmutatta és mutatja, nincs lehetetlen, Jézus az.
Szeretem és dicsérem, mint sokakat,
Engem is megmentett Ő, mert a drog miatt felhúztam sok falakat.
S nem tudom még hány homok szem van homok órámban,
De egyre kevesebb rajtam a ruha, lassan meztelen leszek e világban.
Ó azok a csodás pillanatok, miket a múltban elvesztegettem,
Maradok jelen, mert eltévedni már ezzel tudatállapottal meg sem tehetem.
És mégis, ha ez itt maja illúzió,
Drága jó Istenem amit velem tettél, tudom szeretetedből való.
Mind ebből fölébredni, hát ezt ígértem, s mindenki,
Ez aztán a gyönyörűséges kaland és a legnagyobb bátorság a változásban tartani ki.
Béke és Áldás Ébredj a Tudatokba,
Fényesség Világíts az Emberi Életfolyamba!
Szálem
Hozzászólás